EINSTEIN ÁLMOK (magyarországi bemutató) előadják: Bakó Tamás, Hód Adrienn, Goda Gábor, Gold Bea, Nagy Andrea, Mándy Ildikó, Pintér Béla, Méhes Csaba, Silvano Mozzini (CH), Christiane Loch (CH) videoművészek: Eva von Wartburg (CH), Ernst Süss, Amit Mann (Izrael) zenészek: Kiss Erzsi, Stollár Xénia fotó: Szalontai Ábel fényterv: Kocsis Gábor építész: Sebestény Ferenc intermédia: Nyitrai Orsolya munkatárs: Varanyi Ágnes, Laskai Linda rendező: Goda Gábor Képzeljük el, hogy az idő érzék, mint az ízlelés vagy a szaglás. Tételezzük fel, hogy az idő nem mennyiség, hanem minőség. Einstein azt remélte, rend van a világban. Híres mondása (Isten nem kockázik) azon hitét fejezi ki, hogy van mindenre és mindenkire érvényes törvény a világban, ami gondolkodással, szívvel megfejthető. Reményei később szertefoszlottak. Az egységes egésszé összeálló darabot egymástól függetlenül dolgozó művészek különböző helyeken és időben hozták létre. Így az alkotás folyamata a mű részévé vált. A Budapesten, Sopronban, Zürichben, Jeruzsálemben, Amszterdamban munkálkodók mellett 25 építészhallgató is részt vállalt az előadás létrehozásában: ők a tartalmi koncepció, a színházi és koreográfiai munkafázisok által ihletve tereket terveztek.
Tadeusz Kantor: A HALOTT OSZTÁLY Tadeusz Kantor 1975-ben rendezte meg A halott osztályt. Ezzel az előadással nemzetközi ismertségre és hírnévre tett szert. A halott osztály a Kantor által Halálszínháznak nevezett ciklus nyitódarabja, melyet többek között a Wielopole, Wielopole, a Dögöljenek meg a művészek és a Ma van a születésnapom (a rendező ennek előkészületei idején halt meg) követtek. E darabok műfaját Kantor személyes vallomásként határozta meg, valódi nyersanyagukat visszaemlékezései képezik. Alkotásainak céljaként nem az illúziókeltést, a fikcióteremtést tűzte ki, hanem az igazság megmutatására törekedett a számára legfontosabbról, egyben legreálisabbról, a halálról.
A Kortárs Táncszínházi Egyesület estjei A Kortárs Táncszínházi Egyesület immár második alkalommal jelentkezik válogatásával a fesztivál programjában. A KTE által felkért válogató zsűri egyfajta keresztmetszetet kíván átnyújtani a közönségnek az elmúlt évad produkcióiból. A válogatók lehetőségeikhez képest a legnagyobb figyelemmel követték a kortárs táncelőadásokat befogadó intézmények programjait, hogy aztán elmondhassák: íme ezeket az érdekes, szép, szomorú, vidám, szellemes, látványos, újító szellemű alkotásokat választottuk, hogy reprezentáljuk általuk egy év bőséges termését. A két este öt előadását nem hű képnek szánják; ez "csak" szubjektív válogatás: duettekkel és szólókkal, egyórás, ötperces alkotásokkal, mozdulatokra lefordított irodalommal, élő zenével, vetítéssel, az időben és a tudatban tett utazással. Ilyen is volt az elmúlt táncévad.
Latissimus Dorsi: MÉG SZOROSABBRA... koreográfus-előadó: Nemes Orsolya, Nemes Nóra rendező: Horgas Ádám
Nagy Andrea: NÉGY KÉP (3+1) előadja: Umniakov Nina koreográfus: Nagy Andrea A koreográfia az Orkesztika Alapítvány által megrendezett 2. Szóló Tánc Fesztiválon elnyerte a Műhely Alapítvány első díját. Szabó Réka: A KIVÁLASZTOTT (legenda szűrt fényben) zene: Bálványos Judit, Jávorka Ádám, Varga Zsolt, Vincze Zsuzsa koreográfus-előadó: Berger Gyula, Hargitai Ákos, Ladjánszki Márta, Szabó Réka rendező: Szabó Réka A darab a 7. Alternatív Színházi Szemlén a legjobb táncelőadás díját nyerte el.
Latissimus Dorsi: MÉG SZOROSABBRA... koreográfus-előadó: Nemes Orsolya, Nemes Nóra rendező: Horgas Ádám
Még 1 Mozdulatszínház: SZÁRNYAK NÉLKÜL előadják: Perfalvi Tünde Hedvig, Fenyves Márk, Pálosi István koreográfus-rendező: Fenyves Márk, Pálosi István Az előadás elnyerte a 7. Alternatív Színházi Szemle Közönségzsűrijének első díját. http://www.orkesztika.hu/ Ladjánszki Márta - Szabó Réka: MIFÉLE GYÖNGÉDSÉG koreográfus-előadó: Ladjánszki Márta, Szabó Réka
Mozgó Ház Társulás 1003 SZÍV, AVAGY TÖREDÉKEK EGY DON JUAN KATALÓGUSBÓL (lásd Közép-európai független színházak találkozója)
Krétakör Színház W (lásd Közép-európai független színházak találkozója)
Tadeusz Kantor: A HALOTT OSZTÁLY részletes tájékoztatás a Ludwig Múzeumban
La Strada (Ulitzata) (Bulgária) Mihail Bulgakov: A MESTER ÉS MARGARITA (lásd Közép-európai független színházak találkozója)
La Strada (Ulitzata) (Bulgária) JAM SESSION (LEKVÁR) (lásd Közép-európai független színházak találkozója)
BRASSÓI PÁLYAUDVAR A brassói pályaudvar - mint a pályaudvarok általában - monumentális kohóként működött. Gyűjtőhelye volt a nagyvárosi szemétnek, a lerobbant szocialista kultúrának, illetve kulturálatlanságnak, ugyanakkor a csillogó erdélyi sokszínűségnek, a közép-európai népművészetnek is. Egyszerre, egymás mellett és egymást kiegészítve láthattuk a soknemzetiségű Erdély csodálatos emlékeit; a magyarokat, románokat, a Segesvárra tartó szászokat, a hetyke szalmakalapos avasiakat, a Bukovinába utazó zsidókat és huculokat. De ott várták csatlakozásukat a gyergyószentmiklósi örmények, egy padon ülve a Csíksomlyóra igyekvő moldvai csángókkal. A bukaresti gyorsra vártak a gagauzok (törökök), akik a fővárosból még egy álló napot utaztak Tulcea környéki falvaikba. Ott voltak a Temes megyei sváb asszonyok is, akiket jellegzetes főkötőjük árult el. És persze ott voltak az állandóan úton lévő cigányok, akik mintha a pályaudvarokon élték volna vidám, szertelen életüket. Az előadás nem hagyományos színház, hanem happening. Az egyszeri és megismételhetetlen előadás célja: felmutatni az emberiség kulturális örökségét jelentő, az utóbbi években rohamosan pusztuló multikulturális csodát, Erdélyt.
KÉT NAP A VÁROSI SZÍNHÁZBAN az előadás alkotói: Bagdi Bella, Herner Dániel, Juhász Gabriella, Kari Györgyi, Kiss Dezső, Kónya Krisztina, Major Melinda, Mikula Sándor, Moór György, Novák Erik, Rajk László, Sosa, Szalontay Tünde, Szilágyi Lenke, Takács Péter, Takátsy Péter, Tamási Zoltán, Vajdai Vilmos, Valyuch Annamária, Váradi Gábor és... koncepció: Halász Péter és Jeles András Képzeljenek el egy japán kapszula-szállodát: kaptárszerű alvónegyed, űrhajó és a hozzá csatlakozó közös terek (színpad, fórum, játékterem, ebédlő stb.) Ilyen környezetet építünk fel októberben, a Városi Színházban. Lakói művészek lesznek. Munkanélküli művészek, színészek, képzőművészek, filmesek, videósok, zenészek - internettel, kamerákkal, minden kapszulában egy-egy monitorral, kommunikációs központtal, videokivetítővel, az alkotáshoz szükséges eszközökkel felszerelkezve. A helyszínen megszületett és megszülető alkotások spontán módon prezentálódnak. Itt minden tevékenység színházként jelenik meg. Ebben a térben és szellemben valósul meg a Városi Színház első bemutatója:
Samuel Becket: ELSŐ SZERELEM (PREMIER AMOUR) játssza: Jean-Quentin Châtelain rendező: Jean-Michel Meyer francia nyelvű előadás magyar feliratozással Az Első szerelem nem színpadi mű, hanem egyes szám első személyben megírt novella, egyike Beckett első, már franciául írott műveinek. A darab egy férfi különös, temetők iránti vonzalmát bontja ki: a hős vallomásában édesanyja haláláról, nyugtalan helykereséseiről beszél. Bár a becketti monológ első mondatai azt sejtetik, lefegyverző őszinteségben lesz részünk, ám még mielőtt kimondatnának, a lényegük elenyészik. Jean-Michel Meyer rendezése olyan felfogásban vitte színre Beckett darabját, hogy a néző ötpercenként fakad nevetésre. A produkció részt vett a 2001. évi Moszkvai Színházi Olimpián. (a budapesti Francia Intézettel közös szervezésben, a Pro Helvetia Budapest támogatásával) http://www.vidy.ch/ , http://www.ambafrance.hu/institut/
Teatr Cinema (Lengyelország) BILARD (BILIÁRD) (lásd Közép-európai független színházak találkozója)
Sofa Trio
KOMPmÁNIA / Csabai Attila társulata CYBER GÉSÁK (Gertrude és Alice Csodaországban) (ősbemutató) előadják: Csabai Attila, Gergye Krisztián, Drajkó Júlia, Rácz Eszter, Szász Dániel, Zarnóczai Gizi kosztüm-tér-díszlet: Xabay team fényterv: Tamás Gábor, Csabai Attila technika: Károlyi Balázs, Hans G. Beckern hangmérnök: Boudny Ferenc effect: Ágens smink: Juhász Edit hair design: Betty Team produkciós asszisztens: Kohout Barbara Ágnes produkciót kísérő fotódokumentáció: Soós Attila videó: Kiss László alkotó-koreográfus: Csabai Attila Gertrude Stein és Alice B. Toklas egy igazi, klasszikus duót, egymás nélkül elképzelhetetlen, egymástól elválaszthatatlan egységet alkottak, akárcsak Romeo és Júlia vagy Stan és Pan. Személyes kapcsolatuk egyszerre volt a keresztény erkölcsi rend felszínes értelmezése elleni nyílt lázadás, ugyanakkor annak tartalmi mélysége és szigora melletti kitartás. A virtuális térben (cyber space), napjaink "Csodaországában" a szellemiség, a műveltség és testiség egységében élő antik hetérák vagy japán gésák helyét számítógépekkel kreált mű-sztárok veszik át, s válnak a mai "polgárok" szerelmének, szórakozásának tárgyává. Rémséges "babák", maskarák, amelyekből illatos szalma helyett íztelen, szagtalan "digitális afrik" potyog ki. Szegény Gertrude és Alice, jelképek gazdag sokasága, mi lesz belőletek napjaink Csodaországában?
RESURRECTION opera egy felvonásban prológussal
Ha valaki azt mondaná erre az operára, hogy botrányos, annak igaza lenne. Itt minden divatos - magánéleti, politikai, tudományos, vallási - tabu terítékre kerül. Az operák mindig is saját koruk feszítően aktuális témáival foglalkoztak. A Traviata vagy a Carmen a maga korában ugyanolyan botrányos és polgárpukkasztó volt, mint sok XX. századi remekmű.
KORTÁRS NÉPTÁNC EST A magyar néptáncanyag a kísérletező kedvű koreográfusok számára kifogyhatatlan kincsesbányának számít. Évről-évre találkozhatunk újító szellemű, emlékezetes koreográfiákban az archaikus elemek izgalmas feldolgozásával, újraértelmezésével. A fesztivál programjában immár hagyományos esten az e szellemben született, legfrissebb alkotásokkal ismerkedhetünk meg. (a Martin György Néptánc Szövetség szervezésében) Részletes műsor és ismertető: 1. lap | 2. lap
Mozgó Ház Társulás
"Semmi sem hatalmasabb, mint bűneid. Gyere velünk! Már csak rosszabb jöhet!" (Lorenzo Da Ponte)
Krétakör Színház W - munkáscirkusz - jelenetek Georg Büchner Woyzeck drámatöredékeinek és József Attila verseinek felhasználásával (magyarországi bemutató)
A Krétakör Woyzeck-előadása kísérlet: megpróbáljuk felfedezni a magunk és színészi eszközeink határait, a színházi kifejezés új eszközeit. Nem Büchner töredékének rekonstruálása a célunk, hanem újrateremtése, a magunk nyelvén. Az elmesélésnél fontosabb a történet mélyáramainak felfedezése, a rejtett lényeg megragadása. Az előadást műhelymunka előzte meg: a komáromi Monostori erőd hatalmas, zegzugos épületkomplexumában a hely ihlette gyakorlatok alapján dolgoztunk ki néhány jelenetet, Büchner szövegeit és József Attila verseit felhasználva. A zsámbéki romtemplomban már a végleges szereposztásban állítottunk színre néhány jelenetet. Az előadás zártszínházi változatát Berlinben mutatjuk be, ezt követi a párizsi, majd a budapesti premier. Az előadás műfaja: munkáscirkusz. Számunkra Woyzeck munkás, ő a világba belevetett kisember, aki létének minden alapvető viszonylatában kiszolgáltatott. Cirkusznak nevezzük, mert olyan kiszámíthatatlan pillanatokat próbálunk megteremteni a színházban, amelyekben minden megtörténhet, mint a cirkuszban, a dobpergést követő csendben. (a Monostori Erőd Hadkultúra Kht.-vel, a Zsámbéki Szombatokkal, a Theater der Remscheiddel, a sophiensaele - Berlinnel és az MC93 Bobigny-val koprodukcióban; támogatók: Nemzeti Kulturális Alapprogram - Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Soros Alapítvány) http://www.kretakor.hu további előadások: október 25-28.
Mihail Bulgakov: A MESTER ÉS MARGARITA rendező: Stefan Moskov A Bulgáriában kultuszelőadásnak számító produkció nem a regény hűséges adaptációja, az alkotók öntörvényűen emelték ki a fontosnak érzett elemeket. A nyugatiak a Monty Python produkcióihoz hasonlítják a több mint harminc figurát megjelenítő színészgárda előadását, melyben a Sátán és Berlioz mellett megannyi Margarita és maga Bulgakov is színre lép. Az írót, aki elveszítette a fonalat, a szereplőiből szerveződött kórus segíti megtalálni újra a cselekményt, miközben a szocializmus rendületlenül épül.
JAM SESSION (LEKVÁR) rendező: Stefan Moskov A La Strada (Ulitzata) színházi társulat szófiai otthona a Bolgár Hadsereg Színházának épülete. Ez a társbérlet megjelenik Bulgakov A Mester és Margaritájának általuk sajátosan dramatizált cselekményében, és a környezet visszaköszön a Jam Session hangulatában is. Az egyórás, furcsa, rögtönzésen alapuló, történet nélküli bohózat, az improvizatív örömzenét a lekvárkészítéssel hozza erős asszociatív kapcsolatba (az előadás eredeti bolgár alcíme: Marmelada).
Teatr Cinema (Lengyelország) BILARD (BILIÁRD) előadják: Honorata Magdeczko, Katarzyna Rotkiewicz, Beata Skibinska, Anna Szymanska, Malgorzata Walas, Jan Kochanowski, Wlodzimierz Dyla, Tadeusz Rybicki, Dariusz Skibinski díszlet-jelmez: Zbigniew Szumski írta és rendezte: Zbigniew Szumski Az 1992-ben alakult, csoport magja négy hivatásos színész. Rendezőjükkel együtt egy kis faluban élnek. Nagyszabású produkciókhoz más lengyel társulatokból hívnak színészeket. A csapat tevékenységét, szellemiségét alapvetően vezetőjük, Zbigniew Szumski rendező, díszlettervező, egyben valamennyi darabjuk szerzője határozza meg. A társulat előadásainak kiindulópontjául az ő grafikái, vázlatai, tervei szolgálnak: társulatának tagjai a képzettársítás, az improvizáció eszközeivel építik fel a képzőművészeti alkotásokra adott színészi "válaszaikat". A színjáték végül egyesíti magában a szerző elképzeléseit és a színészek kreativitását, egységgé szervezve az előadók játékát és a darab díszleteit. Előadásaik egyedi nyelvezetét az abszurd humor és a szürrealizmus gazdagítja. A társulat e darabjában az emberi nevetségesség, elidegenedés történetét, erre való hajlandóságunk fokozatait mutatja meg. Mindezt egy olyan színpadon, ami lassan játszótérré változik.
BESZÉLGETÉSEK A RÉGIÓ FÜGGETLEN SZÍNHÁZAIRÓL Milyen a bolgár színház? Milyen a független bolgár színház? És a lengyel? Van-e valami rokonság a La Strada, a Cinema, a Mozgó Ház Társulás és a Krétakör Színház működése között?
október 30. 16.00
Trafó
Találkozó a művészekkel az előadások után
"Hatodik alkalommal kerül sor a Soros Alapítvány által (is) támogatott produkciók bemutatkozására. Mint az előző években, idén is a kurátorok, illetve a válogatók által legjobbnak ítélt tizenkét előadás alkotja a Stúdiószínházi Napok programját. E tucatnyi mű a színházi törekvések igen széles skáláját öleli fel, látható lesz magyar ősbemutató és kanadai dráma magyarországi premierje, klasszikus tragédia, illetve regény modern feldolgozása s kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló mese, teátrális tánckompozíció és intim táncdráma - mintegy száz támogatott produkció legjava. A kínálat érzékletes képet szeretne adni a magyar kísérleti/alternatív színházi műhelyekben folyó művészi útkereső próbálkozásokról, egyben tartalmas és kellemes szórakozást igyekszik nyújtani a különleges élményt kedvelőknek." (Nánay István)
Duna Táncműhely
Közép-Európa Táncszínház
DÁTUMVÁLTOZÁS
!
Budapesti Kamaraszínház
Artus Színház
TranzDanz
Stúdió "K"
Panboro Színház
Csokonai Színház, Debrecen
Katona József Színház
A kezdési időpont megváltozott !
Compagnie Pál Frenák
Díjátadás és záró beszélgetés Részletes tájékoztatás a Stúdiószínházi Napok műsorfüzetében található. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||