- Meine liebe tante Magdalena, édes néném!
- Nem hittem volna, hogy az utolsó darabnál törik bele a bicskám a feladatba. Beszámolóimban láthattad, hogy türelemmel végigültem, végig hallgattam mindent, amit elvállaltam, de ma, a Schmidt oratóriumát félidőben ott hagytam. Maradtam volna én most is végig, de a Zeneakadémia nagytermi székei - olyanok, mint 50 évvel ezelőtt - nem az én mázsán felüli alkatomnak valók. Amikor fölmerült bennem a távozás gondolata, magamba néztem: valóban csak a betyárbecsület miatt maradnék végig? A válaszom: igen. Nahát akkor vége a leckéknek, engedjünk meg magunknak egy kis szabadonválasztott szabadságot.
- Schmidt Ferenc oratóriuma jól meg van csinálva. Nem lehet a Bácsi Zenebarátok Társaságának valami gyengén ki- és feldolgozott anyagot fölajánlani, de ezt a darabot igen, lehetett. Itt minden megvan: egy Brahms kapacitású szimfonikus zenekar + vegyes kar + gyermekkar. Most sem kellett ehhez más, „csak” Hochstrasser, egy invenciózus karmester, aki érzi a darabot, s vállalkozik az előadására. Ő tudta, mire vállalkozik, én nem.
- A muzsikáció első félórájában nem történt semmi. A muzsikusok muzsikáltak, a szólisták szólóztak, János egy kicsit decensen kenetteljes gesztikulációval kísérte saját magát, s az Úr hangja is illő helyről, az orgonakarzatról zengett, figyelemreméltó basszushangon.
- Ebben az első, unalmas fél órában azon gondolkoztam, hogy milyen hasonlatot írjak Neked, hogy világos legyen a mondanivalóm? Azon töprengtem, hogy a magyarok közül kit lehetne rokonítani Franz-cal? A Ferencről jutott eszembe a megfelelő megoldás. Szóval kb. olyan művet halhattam (félig!), amelyet a közismerten nagy szorgalmú ifjú Farkas Ferenc, a Respighi mesterkurzusán, Brahms modorában készített volna stílusgyakorlatként, kis Musszorgszkíj, csipetnyi Richard Strauss hozzáadásával. Mire ezt kigondoltam, már el is döntöttem, hogy udvariasságból pedig, nem maradok.
- Hochstrasser karmester, szuggesztív egyéniség, s voltak hosszabb részek is, bizonyos tutti-forte helyeken, az első rész végén, ahol jól megmozgatta az együttesket. Egy marsch-hoz hasonló, fenyegető várakozást keltő rész, ami elvezetett a szakasznak a befejezéséhez, igen hatásos. De az első harminc percet nem tudom elfelejteni. Tétova, unalmas zenét hallgattam, enervált kórushang, szürke muzikalitású vonósok, és enyhe türelmetlenséggel vezénylő karmester. Azért volt valami különleges, ami a BÖF-ön - gondolom, csak itt fordulhatott elő: egyszer a n g o l k ü r t hozta a főtémát, máskor pedig egy p i c c o l o futamot hallottam. Ez nem semmi!
- Talán megbocsátja nekem a világ így odapocsékolni egy hatezer forintos jegyet. Mentségemre szolgáljon nem voltam egyedül. A ruhatárosoknak akadt dolguk a szünetben is.
- Remélem, hogy a Respighi - Farkas ötletemmel kiérdemeltem jóindulatodat, s megbocsátasz. Kezedet csókolja: Béla