Természetesen a vastaps azért most sem maradt el az előadás végén. Az erős rendezői koncepció és a színészi játék megtették hatásukat. Ugyanakkor a csupasz falak, a rájuk vetített és az eléjük emberi alakokból komponált piktorgrammok, a jelzésszerűvé egyszerűsített, sematikussá stilizált színészi játék, bármily következetesen viszik is végig az elidegenítés elemét a darabon, mégsem válnak egyértelműen az előadás pozitívumává. A jelek szájbarágós, humorgyilkos ismételgetése megöli a szimbólumok többértelműségében rejlő feszültséget, a poénok idegesítővé, a képek éppoly üressé és tájékoztató/előíró jellegűvé válnak, akárcsak a közlekedési táblák, melyekre hajaznak.

Ha egy színházi előadásról azt olvassuk, „merénylet”, általában valami olyasmit várunk, ami a döbbenet erejével szögez oda, vagy éppen taszít ki a színházi székből. Nekem úgy tűnik, a Liliom a Thalia Theater Hamburg előadásában inkább csak próbál merénylet lenni. A konvenciók, melyeket felrúg, kihalófélben vannak, ha már ki nem haltak: ritkán látni ma már olyan Liliom-interpretációt, melyben a vurstlihangulat, ha egyáltalán megjelenik, nem ironikus szerepet játszik, s a szexualitás sem olyan nagyon ritka madár már a színházakban, még a kőszínházakban sem… Merényletként éppoly langyos ez az előadás, mint áldozatai konvencióként.





„Ez a rendezés merénylet – és a rendező derekasan rászolgált a hangos tiltakozásra, amely a hamburgi Thalia Theaterben egy és háromnegyed óra után keveredett a dörgő tapsba. A fiatal és rendkívül tehetséges Michael Thalheimer olyan radikálisan fosztotta meg Molnár Ferenc vurstliklasszikusát, a Liliomot a szirupos salaktól, hogy az egész, szépséges „Ujjé, a ligetben…”-boldogságból és strici–szolgáló szentimentalizmusból semmi sem maradt. Az eredmény nem romantikus, hanem drasztikus, nem könnyek vannak, hanem sperma, nem miliő, hanem csupasz falak, nem vásáribódé-varázs, hanem piktogramok. A csoda mégis megtörténik: Molnár Lilioma túléli a merényletet – és olyan élettelien hat, mintha Büchner vagy Ödön von Horváth darabja volna. E kicsontozott, szereplőktől és szövegtől jócskán megszabadított változatban a mélabús románcból – amely egy kötekedő, ám a jaj, de durva daróc alatt jaj, de lágyszívű hintáslegényről szól („a nő szerelme megtisztítja a férfi szerelmét”...) – két szótlan ember cudarul rideg tragédiája lesz; két olyan emberfiáé, akik számára se földön, se égen nincs segítség.”
[Gerhard Jörder: Die Zeit, 2000. december 14.]

Molnár Ferenc: Liliom A Thalia Theater Hamburg előadásában

Rendező: Michael Thalheimer
Szereplők | Peter Kurth | Fritzi Haberlandt
| Alexandra Henkel | Anna Steffens | Markus Graf
| Benjamin Utzerath | Michael Benthin | Harald Weiler | Felix Knopp | Enidette Heuer


Díszlet és jelmeztervező | Olaf Altmann
Rendező | Michael Thalheimer