![]() |
|
[ Foglaljon helyet ]
| PROGRAMAJÁNLÓ
|
|
Zenekari hangversenyek Március 20. Olasz Kultúrintézet, 19:30
Kocsis Zoltán (zongora) és a Pannon Filharmonikusok - Pécs
Ravel-Kocsis Zoltán: Couperin sírja Bartók: 3. zongoraverseny Debussy-Kocsis Zoltán: Images (oubliées), L 87 Ravel: Daphnis és Chloé - 2. szvit Vezényel: Hamar Zsolt A Pécsi Szimfonikus Zenekar 1984 óta működik hivatásos művészeti együttesként. Az évfordulóra a zenekar új arculatot, új nevet (Pannon Filharmonikusok), új formaruhát, és - ami egy zenekar életében talán a legfontosabb - új hangszereket (elsősorban hegedűket, brácsákat és csellókat) kapott. A zenekar szerkezeti átalakítása több hónapos munka eredménye volt. A megújított együttes hivatalosan idén januárban mutatkozott be. A pécsi művészeti életben aktívabb jelenlétre törekvő együttest Hamar Zsolt vezeti. Az Olasz Intézetben megrendezésre kerülő koncertjük középpontjába a 20. század két legjelentősebb francia mesterét, Ravelt és Debussyt állították. A két zeneszerző társalkotója Kocsis Zoltán, aki az utóbbi időben már nem csak karmesterként és zongoraművészként, hanem hangszerelőként is elvarázsolta közönségét. Rachmaninov, Liszt, Schönberg, Debussy és Ravel zongoraműveiből vagy zongorakíséretes dalaiból készített zenekari átiratait idehaza és külföldön is nagy sikerrel mutatta be. A pécsiek koncertjén elhangzó két zongoradarab egyes tételeit már maga Ravel is meghangszerelte, Kocsis a hiányzó tételeket dolgozta át szimfonikus zenekarra.
|
|
|
Zenekari hangversenyek Március 20. Zeneakadémia, 19:45 Akira Miyoshi: Kyomon nagyzenekarra és gyermekkórusra – magyarországi bemutató Schumann: a-moll gordonkaverseny, op. 129 Sosztakovics: 15. szimfónia Vezényel: Michiyoshi Inoue
Közreműködik: Truls Mørk / gordonka, a Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Thész Gabriella) |
|
Kamaraestek Március 20. Az MTA Roosevelt téri Díszterme, 19:30
"Két héttel a Carnegie Hall előtt"
Kelemen Barnabás (hegedű) és Bogányi Gergely (zongora) kamaraestje Beethoven: c-moll szonáta, op.30 No.2 Bartók: Szólószonáta hegedűre Brahms: d-moll szonáta, op. 108 Bartók: II. rapszódia Kelemen Barnabás
Hegedűművész, 1978-ban született Budapesten. Hegedűtanulmányait 6 évesen, Baranyai Valériánál kezdte. 11 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémia előkészítő tagozatára Perényi Eszter osztályába, ahol 2001-ben diplomázott. Rendszeres hallgatója volt Rados Ferenc, Isaac Stern, Kurtág György, Igor Ozim, Fenyves Lóránd, Zsigmondy Dénes, Pauk György, Sergiu Luca és Thomas Zehetmair magánóráinak, mesterkurzusainak. Megannyi sikeres nemzetközi versenyszereplés után megnyerte az 1997-es Nemzetközi Szigeti József Hegedűverseny második díját, az 1999-es salzburgi Mozart-verseny első díját, a kuhmói Trio-verseny első díját (Bogányi Gergellyel és Tiborral), a 2001-es brüsszeli Erzsébet Királyné Hegedűverseny harmadik díját, majd a világ talán legrangosabb hegedűversenye, a Nemzetközi Indianapolisi Hegedűverseny első díját és a nyolcból hat különdíjat. Olyan művészek kérték fel, mint Lorin Maazel, Sir Neville Marriner, Kocsis Zoltán, Michael Stern, Vásáry Tamás, Perényi Miklós, Steven Isserlis. Máig négy szólólemeze készült a Hungarotonnál, melyek közül az első, egy duplalemez (Liszt összes hegedű-zongora-műve Bogányi Gergellyel) elnyerte a Nemzetközi Liszt-társaság Nagylemez-Díját. Kelemen Barnabás a világ számos rangos fesztiválján és koncerttermében játszik híres zenekarokkal. A jövő évadban többek között az amsterdami Concertgebouw, a londoni Wigmore Hall és a híres New York-i Carnegie Hall Nagytermében játszik. Repertoárja átfogó képet ad mind a szóló-, mind a kamarairodalomból, valamint átível a kora barokktól napjaink zenéjéig. Nevéhez fűződik többek között Ligeti, Schnittke és Kurtág műveinek magyarországi, ill. ősbemutatója is. Kelemen Barnabást 2001-ben Végh Sándor Díjjal jutalmazták. Bogányi Gergely Zongoraművész, 1974-ben született Vácott. Négyéves korában kezdett zongorázni. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Esztó Zsuzsa és Baranyay László tanítványa volt, majd Helsinkiben a Sibelius Akadémián Matti Raekalliónál, Amerikában az Indiana Egyetemen Sebők György professzornál tanult, valamint részt vett Dimitri Baskirov, Schiff András, Fischer Annie, Murray Perahia és Rados Ferenc néhány mesterkurzusán is. Hazai és nemzetközi versenyeken számtalan díjat nyert. A budapesti Chopin-versenyen 1993-ban első helyezett lett, majd ugyanabban az évben ugyancsak első helyet ért el a budapesti Mozart-versenyen. Helsinkiben háromszor nyerte el az első helyet a Helmi-Vesa versenyen (1989, 1990 és 1991). A Budapesti Nemzetközi Liszt Zongoraversenyen 1996 őszén első díjas lett. Gyakran játszik kamarazenét is. 1999 júliusában Kelemen Banabás hegedűssel és Bogányi Tibor csellistával megnyerte a kuhmói (Finnország) nemzetközi tró-verseny első díját. Szűkebb hazájától 22 évesen megkapta a „Vác megbecsült lakosa”-díjat, mely a város legrangosabb kitüntetése. 2000 tavaszán Liszt-díjat kapott. Szólistaként gyakran játszik európai zenekarokkal, számtalan fesztiválon lépett fel. 2002 decemberében a Finn Köztársaság elnökasszonya a Finn Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztjét adományozta a zongoraművésznek. |
|
|
Kamaraestek Március 20. A Magyar Rádió Márványterme, 19:30 Beethoven: B-dúr (“Gassenhauer”) trió, op. 11 Peteris Plakidis: Álmatlanság trió Ruta Paidere: Klarinéttrió, "Elfeledett víz" Brahms: a-moll trió, op. 114 Marcis Kulis / klarinét, Vytautas Sondeckis / gordonka, Andres Paas / zongora Baltic Trio A triót két lübecki főiskolás, a lett Marcis Kulis (klarinét) és a litván Vytautas Sondeckis (cselló) alapította. Az első időszakban a trió szokatlan felállásban, fuvolával működött. Később csatlakozott hozzájuk az észt Andreas Paas. Marcis Kulis (klarinét) 1969-ben született Rigában. Tanulmányait12 éves korában kezdte. 1986-ban felvételt nyert a Lett Zeneakadémiára, ahol Sigurd Circenis tanítványa volt. 1990-ben első díjat nyert a Yuryan Versenyen, ezután a Lett Nemzeti Opera szólóklarinétosaként dolgozott. 1994-ben Sabine Meyer növendéke volt a Lübecki Zeneművészeti Főiskolán. Nemzetközi karrierje ezután bontakozott ki, megnyerte a Crusell klarinétversenyt (1995, Finnország), majd a Possehl Díjat, második lett a német főiskolák versenyén. 1995-96-ban DAAD ösztöníjasként Németországban tanult. Számos lett kamarazenekari formációban játszik. Vytautas Sondeckis (cselló) a Szentpétervári Konzervatóriumban végezte tanulmányait, majd a lübecki főiskolán David Geringas növendéke volt. 1993-ban Murcia-ban, 1997-ben Újzelandon nyert versenyt. 1997-től a Hamburgi NDR Szimfonikusok szólócsellistája. Jazzmuzsikusként is aktív, 2003-ban zeneszerzőként és karmesterként debütált a Litván Kamarazenekar élén. Andres Paas (zongora) a Tallini Zeneművészeti Konzervatóriumban (1984–1988), majd az Észt Zeneakadémián (1988–1993) végezte tanulmányait. 1993-1996-ig kamarazenei mesteriskolát végzett. 1998-ban a Budapesti Zeneakadémián kamarazenei tanulmányokat folytatott. Tagja az észt-magyar HonEst Quintettnek. 1997-től a Tallini Georg Ots Zeneiskola kamarazene-tanára. (Az Európai Unió Phare programjának támogatásával.)
|
|
|
Opera Március 20. Magyar Állami Operaház, 19:00
Verdi: Macbeth
A zeneszerző különös műgonddal foglakozott a Shakespeare-drámából készült szövegkönyvvel. Levélben adott utasításokat Francesco Maria Piavénak, a librettó írójának, hogy tanulmányozza a XI. századi skót miliőt. Igazi, mondhatni modern lélektani dráma kerekedett az operából. Verdi korát megelőzve, majdnem filmszerűen gondolkodott hőseiről, a drámai szituációk összekapcsolásáról. Ezt a mozzanatot erősíti föl Henning Brockhaus rendezése, amelynek első változata a Római Operaház számára készült, majd 2002. szeptemberében Budapesten az Operaházban, az Ybl-palotában is színre került. A Macbethet firenzei felkérésre komponálta Verdi, s bár az 1847-es bemutató sikere kisebb volt a vártnál, hamarosan másutt is műsorra tűzték. Pest-Budán a Nemzeti Színház már 1848-ban játszotta az aktuális primadonnával, Schodelné Klein Rozáliával a Lady szerepében. A jó Macbeth-produkció kulcsfigurája ugyanis a női főszereplő. Brockhaus rendezése egyébként kortalan, a színpadkép és a jelmezek sem térben, sem időben nem jelölik meg pontosan a drámai történéseket, előtérbe helyezi a lelki konfliktusokat.
|
|
Operett Március 20. Budapesti Operettszínház, 19:00
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja
Rendező: Iglódi István Főbb szereplők: Kalocsai Zsuzsa, Fischl Mónika, Felföldi Anikó, Nyári Zoltán, Vadász Zsolt Sztárvendég: Koltai Róbert Ennek a népszerű Lehár operettnek nem csak a zenéje pompás, a meséje is roppant fordulatos, mulatságos. Sir Basil, egy kis afrikai ország kissé agg és szenilis kormányzója, halálosan szerelmes Angélába, az ifjú és szép párizsi primadonnába. Feleségül is venné a művésznőt, de ebből a rangján aluli házasságból, óriási diplomáciai bonyodalmak származhatnának. Ekkor születik meg az ötlet - a kormányzó bölcs tanácsadói sugallatára - egy előkelő úrral való házasság, majd válás után, Angéla már hozzámehet Basilhoz. Mit tesz a sors, René az ifjú és kellőképpen szegény festőművész, váratlan örökségként megkapja a "Luxemburg grófja" címet. Némi fizetségért vállalja is, röpke időre a férji szerepet. S a két fiatal úgy köt házasságot, hogy nem is ismerik, sőt a szertartás közben nem is láthatják egymást. Mondanunk sem kell, hogy a névleges férjet és feleséget egymáshoz sodorja a véletlen és találkozásukból igazi szerelem lesz…
|
|
|
Irodalmi és színházi esték Március 20. Új Színház, 19:00
Michael Frayn: Még egyszer, hátulról - bemutató
Rendező: Jiří Menzel Szereplők: Takács Katalin, Trill Zsolt, Kecskés Karina, Hirtling István, Györgyi Anna, Nagy Zoltán, Gáspár Sándor, Vass György, Botos Éva Fordította: Hamvai Kornél Díszlet: Zeke Edit Jelmez: Balla Ildikó Dramaturg: Hársing Hilda A rendező munkatársa: Gyulay Eszter (Az OTP Rt. támogatásával.)
|
|
|
Piazzolla-estek Március 20. Budapest Kongresszusi Központ, 19:30
Julia Migenes - Tangó-show "La Argentina"
Technikai vezető: Dominique Teppa Közreműködik: José Castro / tánc, Osvaldo Calo / zongora, Mauricio Angarita / nagybőgő, Victor Villena / bandoneon, Alejandro Schwarz / gitár, Sébastien Couranjou / hegedű Julia Migenes New York-ban született, édesanyja Puerto Ricó-i, édesapja görög. Pályaválasztása már akkor eldőlt, amikor ráosztották a Pillangókisasszony gyermekének szerepét. Néhány évvel később a manhattani Művészeti és Zenei Középiskola tanulója lett. Ekkor figyelt fel rá Leonard Bernstein, és felkérte szólistának az egyik ifjúsági koncertjére. Később tagja volt a Hegedűs a háztetőn eredeti szereposztásának Zero Mostei oldalán, majd Mariát alakította a West Side Storyban.
Operaénekesi karrierjének felívelése egy beugrással kezdődött (New York, MET, Lulu). Híre eljutott Európába is. Maurice Béjart benne találta meg az eszményi Salomét: egy táncolni is tudó gyönyörű énekesnőt. Ez az alakítás segítette Migenest a filmvászonra is: az olasz filmrendező Francesco Rosi a Carmen forgatására készült, ő is olyan előadót keresett, aki táncolni és énekelni is tud, valamint kellően érzéki a szenvedély tüzének megjelenítéséhez. Így kapott Julia Migenes szerepet egy olyan alkotásban, amely ma már kultuszfilmnek számít a megfilmesített opera műfajában. A film hangfelvételéért Julia Migenest Grammy-díjjal jutalmazták, és a Carmen eljátszásával megszerzett világhírnév egyben belépőt is jelentett számára a világ legjelentősebb színpadaira. Julia Migenes eddig több mint húsz lemezfelvételt készített. Az utóbbi évek munkái közül kiemelkedik a megjelenése után hat hónappal aranylemezzé vált Vienna Lalo Schifrin vezényletével, az 1996-os Man of la Manch Paul Gemignani vezényletével és hangszerelésével, Placido Domingo, Samuel Ramey és Mandy Patinkin közreműködésével, az 1999-ben a BBC számára készített The music of Franz Lehar és a Robert Stolz, valamint a 2000-es Donizetti lemez, a Catarina Cornaro. 1998-ban Julia Migenes Díva az idegösszeomlás szélén címmel önálló előadóestet írt magának, amelyben csípős humorát most először megcsillantva űzött gúnyt az opera műfajából. Ezt az előadóestet 1999-ben az énekesnő franciául is bemutatta Párizsban és Európa francia nyelvű részein. 2001-ben színpadra állította a Latin szenvedélyek című előadást, amelyben többek között ősei földjének zenéit és táncait, kubai énekeket és táncokat, flamencót és tangót dolgozott fel. Ezt a produkciót a párizsi Olympia színpadán is bemutatta 2002 márciusában. 2003-ban Julia Migenes Eötvös Péter új operájának, az Angel in Americának egyik főszerepét fogja énekelni, amelyet a Théâtre du Châtelet-ban, valamint a világ számos rangos színpadán is bemutatnak majd. |
|
|
Kiállítások Március 20. Artpool P60
Üdv, EU!
Két európai művészeti utazás-projekt a hetvenes-nyolcvanas évekből. Artpool Art Tour 1979, 1982 dokumentációs kiállítás. 2004. március 20. - április 3.
|
|
Kiállítások Március 20. Pataky Galéria
"Hódmezővásárhelyi anzix" Návay Sándor szobrászművész kiállítása
Návay Sándor (1955, Hódmezővásárhely) szobrász, annak a fiatal szobrászgenerációnak a képviselője, aki nem a moderneskedő divatokat követi. A Képzőművészeti Főiskolán mesterétől Szabó Ivántól jól megtanulta a mintázást és az emberábrázolást, amit a Vásárhelyi Művésztelepen, illetve későbbi alkotásaiban tovább is érlelt. Köztéri szobrai, domborművei és kisplasztikái drámai erejűek. Érmei dekoratívak. Munkáiból néhány a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében is megtalálható. 1985-91-ig a Nemzetközi Bronzöntő Művésztelep résztvevője és alapító tagja. Szobrait maga önti bronzba és cizellálja. Köztéri szobrat szerte az országban Debrecentől Hódmezővásárhelyig megtalálhatóak. Legutóbbi munkáin is a szobrászat klasszikus formanyelvén keresztül jeleníti meg témáját, munkái ezért időtállók. 2004. március 20. - április 9.
|
|
Kiállítások Március 20. Szent Mihály kápolna Galériája, Halászbástya
Papírművészekkel Európába - Düren 1984-2004.
Mészáros Géza képzőművész kiállítása 2004. március 20. - május 31.
|
|
Kiállítások Március 20. Francia Intézet
Anna Mark (Párizs) festőművész kiállítása
Grafikák 2004. március 20. - május 2.
|
|