„A Lady Macbeth-en csaknem három éven át dolgoztam. Jeleztem, hogy trilógiát készülök írni a nők helyzetéről Oroszországban, különböző korszakokban. A Kisvárosi Lady Macbeth cselekményét Leszkov hasonló című elbeszéléséből vettem. A történet elbűvöli az olvasót szokatlan elevenségével és mélységével. Egy tehetséges, okos és kivételes asszony sorsának igaz és tragikus ábrázolása, aki a forradalom előtti Oroszország lidércnyomásos állapotaiba pusztul bele.
Én az operát tragédiának dolgoztam fel. Azt is mondhatnám, hogy a Lady Macbeth tragiko-szatirikus operának nevezhető. Annak ellenére, hogy Jekatyerina Lvovna gyilkos, nem elveszett lény. Kínozza a lelkiismerete, gondol azokra, akiket megölt. Én együtt érzek vele.
Nehéz ezt megmagyarázni – és elég sok ellenvetést hallottam e tárgyban –, de olyan asszonyt akartam megmutatni, aki magasan fölötte áll mindazoknak, akik körülötte élnek. Csupa szörnyeteg veszi körül. Az utolsó öt év olyan számára, mint egy börtön.
Mindazok, akik bírálják őt, nagyjából azt mondják, aki bűnt követett el, az bűnös. De ez a közmegegyezés, én pedig inkább az egyén iránt érdeklődöm. Azt hiszem, a Leszkov-elbeszélésben ez mind benne van. Itt nincsenek általánosan elfogadott viselkedési szabályok. Minden a helyzettől és az egyéntől függ. Lehetséges az események olyan fordulata, ahol a gyilkosság nem bűn. Nem lehet mindent azonos mértékkel megközelíteni.
Jekatyerina Lvovna kiemelkedően színes egyéniség, élete pedig szomorú és színtelen. Ám egy hatalmas szerelem tör be az életébe, és kiderül, hogy e szenvedélyért érdemes bűnt elkövetni, miután az életnek egyébként nincs értelme.” (Testamentum. Dmitrij Sosztakovics emlékei Szolomon Volkov szerkesztésében)
A férjgyilkos szerelmes asszony történetét feldolgozó opera 1934-es leningrádi, majd moszkvai premierje nagy sikert aratott. Két éven keresztül közel kétszáz előadást élt meg. 1936-ban viszont Sosztakovics és operája durva politikai támadásnak lett kitéve. A Pravdában cikk jelent meg „Zene helyett káosz” címmel, melynek tartalma Sosztakovics szerint egyenesen Sztálin véleményét fejezte ki. „Attól a perctől kezdve rajtam volt a nép ellensége bélyege, és nem kell magyaráznom, mit jelentett ez a bélyeg azokban a napokban.”

Csajkovszkij - Cranko: Anyegin című neoklasszikus balettdrámájának premierje 1969-ben volt.
Csajkovszkij egyik legnehezebben született, de legkedveltebb műve a Puskin adaptáció. Egy Elizabeta Lavrovskaya nevű énekesnő estéje után döntött úgy, hogy mégis megírja a romantika és a realizmus határán álló, unatkozó, befásult fiatalember történetét.
Cranko Anyeginje több szempontból is különleges előadás, ugyanis a koreográfus a szólókra és kamaratáncokra helyezte a hangsúlyt. Lépésekben és motívumokban gazdag kettősöket, hármasokat, sőt négyeseket láthatunk. Az Anyegin volt az első egész estés balett Angliában, amely nemcsak pontos technikai tudást, de kiváló színészi játékot is követelt.
John Cranko rövid életútja ellenére gyökeres változást hozott a nemzetközi balettvilágba, s ebből kapnak ízelítőt, akik megnézik az Anyegint.