A Suisse Romande Zenekara
A zenekart a legendás Ernest Ansermet alapította 1918-ban. Ansermet egészen 1967-ig igazgatta az együttest. A zenekar elsősorban Genfben és Lausanne-ban koncertezik, rendszeresen közreműködik a genfi Grand Théâtre produkcióiban. Művészeti és zenei igazgatójuk 2002 óta az izraeli Pinchas Steinberg. Az együttes nemzetközi rangját az alapító karmesteren kívül olyan muzsikusok alapozták meg, mint Paul Kletzki (1967–1970), Wolfgang Sawallisch (1970–1980), Horst Stein (1980–1985), Armin Jordan (1985-1997) és Fabio Luisi (1997-2002). A 20. század több meghatározó zeneszerzőjével (Benjamin Britten, Claude Debussy, Heinz Holliger, Arthur Honegger, Frank Martin, Darius Milhaud, Igor Sztravinszkij) álltak kapcsolatban, több műnek is Genfben volt az ősbemutatója. A 2000-2001-es és a 2001-2002-es szezonban a Radio Suisse Romande-dal (Svájc francia nyelvű rádióállomása) közösen tíz világpremiert rendeztek, jelezve elkötelezettségüket a kortárs művészet iránt. Felvételeiket jelentős nemzetközi lemezkiadók gondozzák.

Wolfgang Amadeus Mozart: Il Rè pastore (A pásztorkirály) – Dramma per musica in due atti, K 208
1775. áprilisában királyi vendég, Miksa főherceg érkezett Salzburgba. A salzburgi hercegérsek Mária Terézia legkisebb fiát, a kölni érseki és a münsteri püspöki cím majdani várományosát rangjához illő fogadtatásban kívánta részesíteni és az ünnepi alkalomra operát íratott Mozarttal (1756–1791). A darab egy gyakran feldolgozott és ismert Metastasio-librettóra készült, mely az 1750-es évektől kezdődően Bécsben is gyakran került színre Giuseppe Bonno, Maria Teresa Agnesi, Christoph Willibald Gluck vagy Johann Adolf Hasse zenéjével.
Stanley Sadie Mozart-életrajzában utal rá, hogy az operát a „korabeli dokumentumok „Serenada”-ként illetve „Cantate”-ként említik, ami arra utal, hogy hangversenyszerű vagy azzal kevert színpadi formában adták elő. A metastasiói hagyományhoz hűen maga a dráma és következésképpen annak zenei köntöse is erősen stilizált. Az áriák szövege a szerelem és a kötelesség problémáival foglalkozik, az ügyes librettó patetikus búcsúkra, esetenként szenvedélyes érzelmek kifejezésére nyújt alkalmat.” A cselekményben fontos szerepet játszik Nagy Sándor macedón király, akit a mű olyan fejedelmi erényekkel ruház fel, mint a határozottság, a nagylelkűség, az igazságosság vagy a bölcsesség, azaz olyan királyi attribútumokkal, melyekkel a 18. századi uralkodók szívesen azonosultak.
Az opera főszereplője Amintas. Királyi származásáról mit sem tudva egyszerű pásztorként él. Szerelme, az előkelő föníciai családból származó Elisa. Házasságukat korábban ellenezték a lány szülei, de mostanra megenyhültek. Időközben a városba (Szidón) érkezik Nagy Sándor és harcban legyőzi a város urát, a trónbitorló Stratust. Korábban ő űzte el a város királyát, Alceust, Amintas apját. A király pásztoroknál rejtette el fiát. Nagy Sándor (álruhában) Agenor társaságában felkeresi az ifjú pásztort és személyesen is meggyőződik arról, hogy a fiú valóban királyi származék. Az álruhás vizit után Agenor találkozik kedvesével, Tamiris-szal. Szerelmük elé akadályt gördít, hogy Tamiris a legyőzött Stratus lánya és büszkeségből nem hajlandó apja gyilkosa előtt (Nagy Sándor) mutatkozni. Agenor – a pásztor titkának egyedüli ismerője – felfedi Amintas előtt származását és Nagy Sándorral egyetértésben átadja számára Szidón királyi jogarát. Amintas és Elisa boldogsága előtt látszólag minden akadály elhárult, de Elisa – a kedvese előtt álló feladatokra hivatkozva – az esküvő elhalasztását kéri. Agenor hiába kéri Nagy Sándor beleegyezését Tamiris-szal kötendő házasságához. Nagy Sándor politikai okokból úgy véli, hogy a törvényes király és a megdöntött zsarnok lányának – Amintasnak és Tamirisnak – a házassága jobban szolgálja a megbékélést. Amintas inkább lemond a trónról, hogy visszatérhessen szerelmével a pásztorok közé. Nagy Sándort meghatja ez a feltétlen ragaszkodás és eláll korábbi tervétől. Tamiris Agenor, Elisa Amintas felesége lesz.

English Concert
Az egyik legnevesebb angol régizene-együttes, 1973-ban alapította Trevor Pinnock. Hamarosan a világhírű zenekarok sorába emelkedett, repertoárja a kamarazenétől az operáig terjed. 2003-ban, három évtizednyi közös munka után, Trevor Pinnock a zenekar művészeti vezetését átadta a világhírű hegedűsnek, Andrew Manzénak, aki így nyilatkozott a felkéréssel kapcsolatban: „Igen megtisztelő feladat számomra az English Concert vezetése. Évek óta tisztelem az együttest és vezetőjét, meghatározó élményt jelentett, hogy tőlük hallottam életemben először régi hangszereken megszólaltatott korabeli muzsikát. Éppen ezért igen nagy izgalommal várom a jövőbeli közös munkát.”

Bartók Béla nevét viselő legkiválóbb magyarországi nem hivatásos kórusok és az ELTE Egyetemi Koncertzenekarának hangversenye rendhagyó összeállítású, mert az ismert kórusműveken kívül - többek között zongorakíséretes népdalok, a zenekarra feldolgozott Román táncok, az I. Rapszódia, és bemutatóként a 44 hegedűduóból hangszerelt Szvit is elhangzik. A résztvevők e műsorral kívánnak fejet hajtani a zene óriása előtt.

Résztvevő kórusok:
Békéscsabai Bartók Vegyeskar (karigazgató: Rázga Józsefné)
ELTE Bartók Béla Énekkar (karigazgató: Baross Gábor)
Győri Bartók Béla Ének-Zenei Általános Iskola Gyermekkara (karigazgató: Hoffmanné Kemenes Vera),
Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus (karigazgató: Molnár Éva),
Miskolci Bartók Kórus (karigazgató: Papp Edit), Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Nőikara (karigarzgató: Sándor Zoltán),
Pécsi Bartók Béla Leánykar (karigazgató: Kertész Attila),
Pécsi Bartók Béla Férfikar (karigazgató: Lakner Tamás)

Alexander Szladkovszkij
A Szentpétervári Szimfonikus Kamarazenekar vezető karmestere és az Orosz Nemzeti Zenekar karmestere. Korábban az első dirigensi pozíciót töltötte be a Szentpétervári Konzervatórium Opera- és Balett-színházában. Vendégként a nagyobb oroszországi zenekarok (Szentpétervári Filharmonikusok, Orosz Állami Szimfonikusok, Csajkovszkij Szimfonikus Zenekar, Moszkvai Filharmonikus Zenekar) hangversenyeit vezényli. Állandó résztvevője a Szentpétervári Zenei Olympus és a Zenei Tavaszi Fesztiválnak, a Moszkvai Nemzetközi Téli Fesztiválnak és a berlini Fiatal Európai Klasszikusok Fesztiváljának. 1999-ben megnyerte a Nemzetközi Prokofjev Zenei Versenyt. 2002 óta vezeti az Orosz Ifjúsági Filharmonikus Zenekart. 2003-ban a szentpétervári tricentenáriumi ünnepségsorozat díszhangversenyén vezényelt. Ugyanebben az évben elnyerte Oroszország legjobb karmestere címét.

Accademia di Santa Cecilia Zenekara – Orchestra dell'Accademia Nazionale di Santa Cecilia
Olaszország első olyan zenekara, melyet elsősorban a szimfonikus hangverseny-repertoár megszólaltatására hoztak létre. A 20. század kezdete óta mintegy 14000 koncertet adtak, a korszak legnagyobb egyéniségeivel – Mahler, Debussy, Strauss, Stravinsky, Hindemith, Toscanini, De Sabata, Karajan – működtek együtt. Vezető karnagyai közt találjuk Bernardino Molinari, Franco Ferrara, Fernando Previtali, Igor Markevitch, Thomas Schippers, Giuseppe Sinopoli, Daniele Gatti nevét, 1983 és 1990 között az együttes tiszteletbeli elnöke volt Leonard Bernstein. A legutóbbi időszakban a zenekart Myung-Whun Chung irányította, őt a 2005-2006-os koncertszezontól kezdve Antonio Pappano követi. Rendszeresen lépnek fel Olaszország legjelentősebb fesztiváljain, és szívesen látott vendégei az európai és távol-keleti koncerttermeknek is.

Maxim Vengerov
A világ egyik legkeresettebb hegedűművésze, a szibériai Novoszibirszkben született 1974-ben. Négyéves korában kezdett el hegedülni és alig néhány hónap múlva már nyilvánosan is bemutatta tudását. Később a legendás hegedűtanárnál, Zakhar Bronnál folytatta tanulmányait, tízévesen megnyerte a Junior Wieniawski-versenyt Lengyelországban. Már egészen fiatalon olyan zenekarokkal játszott együtt, mint a Royal Concertgebouw Zenekar, a BBC Filharmonikusok vagy a Szovjet Állami Zenekar. 1995-ben Prokofjev- és Sosztakovics-hegedűversenyekből készített lemezt, mellyel elnyerte a Gramophone „Az év legjobb felvétele” (Best Record of the Year) és a legjobb versenymű-felvétel (Best Concerto Recording) díját, majd két kategóriában is jelölték a Grammy-díjra.
Rendszeresen koncertezik Európában, az Egyesült Államokban, a Távol-Keleten és Ausztráliában.
2003-ban mélyhegedűn tanult és CD-felvételt készített Walton Brácsaversenyéből. Tanárként, mesterkurzusok vezetőjeként ugyanolyan keresett, mint pódiumművészként. 2005-ben nem turnézik, a pihenés mellett jazzimprovizációt tanul, valamint új darabokat, köztük egy számára készült új kompozíciót, Benjamin Juszupov művét.

Mozarteum Zenekar
A Mozarteum Zenekar története 1841-ben kezdődött, ekkor néhány salzburgi polgár és Mozart özvegye, Constanze megalapította a Katedrális Zenei Egyesületet és a Mozarteumot. Az együttes modernkori története 1920-ban kapott új lendületet, amikor Bernhard Paumgartner meghívása nyomán a zenekar bemutatkozott a Salzburgi Fesztiválon, később olyan karmesterekkel dolgoztak együtt, mint Karl Böhm, Hans Knappertsbusch, Clemens Krauss, Josef Krips és Paul Hindemith, a későbbiekben pedig Riccardo Muti vagy Nikolaus Harnoncourt. Napjainkban a zenekar Salzburg város és tartomány szimfonikus együttese, 91 főállású tagja van, évente mintegy 130 koncertet ad. A szezon legintenzívebb szakasza természetesen a salzburgi Fesztivál idejére esik, a színházi évadban az együttes a Salzburgi Színház produkcióinak állandó résztvevője. Nemzetközi turnéik során Európa híres koncerttermeiben, az Egyesült Államokban és a távol-keleten lépnek fel. Az elmúlt tíz évben különböző kiadóknál több mint 25 lemezfelvételt készítettek. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Capriccio-nál rögzített teljes Mozart szimfónia-ciklus, mely az új Mozart-összkiadáson alapult.

Wolfgang Amadeus Mozart: Zaide, daljáték két felvonásban, K 344
A daljátékot 1779-1780-ban komponálta Mozart (1756–1791). A szövegkönyvet Johann Andreas Schachtner állította össze. Voltaire hasonlótémájú darabját (Zaire) Johann Michael Haydn zenéjével 1777-ben játszották Salzburgban, és ismert volt Franz Josef Sebastiani „Das Serail” című műve is. Mozart darabja töredék maradt, nem készült el a nyitány és a záró-kórus. A kiegészített forma Carl Gollmik és Johann Anton André nevéhez fűződik, az ő változatukat 1866-ban mutatták be.
Mozart 1778-ban, Mannheimben értesült arról, hogy II. József császár német nyelven játszó operatársulat alapításáról határozott. Levélben kérte apját, hogy a puhatolózza ki a bécsi színházi körökben, hogy van-e esélye a pozícióra. Leopold azonnal levélben kereste meg Franz von Heufeldet, aki közölte, hogy a császár valószínűleg nem keres új zeneszerzőt, Salieri, Gluck vagy más, az udvarnál működő komponistát fog kinevezni. Az egyetlen lehetőség, hogy Mozart gyorsan küld egy „remekszabott német operát” és vár a császári döntésre. Mozart azzal az ambícióval kezdett a Zaide komponálásához, hogy műve majd elnyeri a császár tetszését, és őt nevezik ki a társulat a zeneszerzőjévé, amikor 1779 januárjában visszatért párizsi-mannheimi útjáról Salzburgba, azonnal hozzáfogott a komponáláshoz.
A mű cselekménye – miként a későbbi Szöktetés a szerájból c. daljátékban – török környezetben játszódik. Zaide, a nemesi származású lány, rabszolgaként Szulejmán háremében él. A szultán beleszeret az európai rabszolganőbe, Zaide azonban egy másik – egykor rabszolgaként az udvarhoz kerülő – ifjúba, Gomatzba szerelmes. Elhatározzák, hogy megszöknek. Tervüket egy Allazim nevű szolga is segíti. A szökés meghiúsul és a szultán szörnyű büntetést helyez kilátásba. Allazim – Szulejmán kedvenc szolgája – kegyelmet kér a fiataloknak, Zaide pedig arra kéri az uralkodót, hogy csak őt büntesse, a többieket bocsássa szabadon, ám a szultán hajthatatlan. Mozart partitúrája ezen a ponton ér véget. A mű befejezését a Sebastiani-darab cselekménye alapján készítették el. E szerint Allazim a szerelmesekben saját gyermekeit ismeri fel, a váratlan fordulat a szultán szívét is meglágyítja, az újraegyesült családnak engedélyezi, hogy visszatérjen hazájába.

Mozart rövid bevezetést írt Michael Haydnnek ahhoz a G-dúr szimfóniájához, melyet saját Linzi szimfóniájával együtt mutatott be, s mivel e célból saját kezűleg másolta le, sokáig az ő művének tartották. 2006-ban lesz Michael Haydn halálának 200. évfordulója is, a darab műsorra tűzése így kétszeresen is aktuális.
A D-dúr hegedűverseny tekintetében Mozart szerzősége a mai napig vitatott. Gulyás Emese kiváló, fiatal hegedűművésznő idén e darab bemutatásával (az Erdődy Kamarazenekar kíséretével) nyert kitüntetéses diplomát a Zeneakadémián. Valószínűleg jelenleg ő az egyetlen Magyarországon, aki e művet repertoáron tartja.
Az E-dúr kürtverseny-tétel bevezető szakasza és témái bizonyosan Mozart kezétől származnak, kiegészítésére már korábban is több, kevésbé sikeres kísérlet történt, míg a közelmúltban Dénes István elkészítette a Mozart stílusához mindezidáig legközelebb álló befejezést. A darab premierje 2006 januárjában Trierben lesz, ahol Nagy Miklós, a Luxemburgi Rádiózenekar (korábban az ÁHZ, majd a Budapesti Fesztiválzenekar) szólókürtöse mutatja be.
Anton Eberl itthon kevéssé ismert, kiváló bécsi komponista (egyébként Mozart barátja) korai, C-dúr szimfóniája az 1700-as évek végétől több ízben, de utoljára még 1940-ben is Mozart neve alatt jelent meg.

Bázeli Kamarazenekar
Európa egyik vezető kamarazenekara. Hírnevét, nemzetközi rangját – s nem túlzás – zenetörténeti szerepét a legendás Paul Sacher (1906–1999) alapozta meg. 1926-tól 1987-ig dolgozott az együttessel, zenekarvezetőként és karmesterként olyan zeneszerzőktől rendelt, majd mutatott be műveket, mint Bartók Béla, Paul Hindemith, Ernst Krenek vagy Igor Stravinsky, s e művek többsége mára a 20. századi zene klasszikus alkotásaivá váltak. Egész élete során aktív kapcsolatban állt a kortárs zenével. Luciano Berio, Elliott Carter, Cristóbal Halffter, Hans Werner Henze, Heinz Holliger vagy Wolfgang Rihm – s a sort még hosszasan lehetne folytatni – tett eleget Sacher felkéréseinek.
Az együttes első koncertjét 1927-ben tartotta, műsorán Händel-, Bach-, Mozart-művek, valamint (jellemző módon) egy ősbemutató, Rudolf Moser zenekarra és csellóra komponált szvitje szerepelt. Sacher tudatosan fordult a barokk és klasszikus, valamint a modern repertoár felé, úgy vélte, hogy a régi zenében való jártasság nyitja meg az utat a modern művek interpretációja előtt. E filozófia azóta is meghatározza a zenekar működését. Tagjai otthonosan mozognak a régi és a modern hangszeres játékmód területén. Nincs állandó vezető karmesterük, a muzsikusok maguk döntenek a zenekart jellemző sajátos profilról, a vendégszólisták személyéről és a repertoárról. Dolgoztak Giovanni Antoninivel, Philippe Herreweghével, David Sternnel, Paul Goodwinnal. Vendégük volt többek között Barbara Bonney, Thomas Zehetmaier, Gidon Kremer, Pieter Wispelwey, Steven Isserlis, Robert Levin, Andreas Steier, Wolfgang Meyer és Reinhold Friedrich.

Pietro Mascagni: Parasztbecsület (Cavalleria rusticana) – hangversenyszerű előadás
1888-ban a Sonzogno Kiadó pályázatot írt ki egyfelvonásos opera írására. Mascagni (1863–1945) számára Giovanni Targioni-Tozzetti és Guido Menasci készített librettót. Irodalmi forrásuk Giovanni Verga egyik népszerű elbeszélése volt, melynek színpadi változata 1884-ben szép sikert aratott. A színmű címe már ekkor azonos volt a későbbi operáéval. A pályázat bírálóbizottsága döntése nyomán három opera került a közönség elé, s végül – elsöprő fölénnyel – Mascagni műve került ki győztesként. A római premier (1890. május 17.) óta a Parasztbecsületnek töretlen a népszerűsége, úgy tűnik, hogy a közönség nem tévedett. A nemzetközi sikerszériába korán bekapcsolódott a budapesti operaház is, 1890. december 26-án, Gustav Mahler vezényletével került színre.

Domenico Monleone: Parasztbecsület – hangversenyszerű előadás
1907. február 5-én Amszterdamban ismét bemutattak egy Parasztbecsület című operát, ennek szerzője Monleone (1875–1942) volt. A librettót testvére, Giovanni Leone írta. Mint 17 évvel korábban Mascagni, Monleone is a Sonzogno kiadó pályázatára küldte be operáját. A bírálóbizottság – feltehetőleg a témaazonosság miatt – nem díjazta a pályaművet. A holland premier viszont váratlanul nagy sikert aratott és még ugyanabban az évben műsorra tűzték Olaszországban (Torino) is, szintén nagy sikerrel. Mascagni operájának kiadója (maga Sonzono) annak idején rendkívül előnyös szerződés kötött az alkotókkal és a feldolgozás alapjául szolgáló novella szerzőjével. Úgy érezte, hogy a Monleone-testvérek sikere sérti üzleti érdekeit, így egy furcsa, de végül számára előnyösen végződő plágium-pert kezdeményezett. Kétes értékű győzelmének eredményeképpen Monleone műve (mivel az ítélet szerint jogosulatlanul dolgozta fel Verga novelláját) lekerült az operaszínpadokról. Mascagni egyébként igen jó véleménnyel volt a műről, egy alkalommal meg is jegyezte, hogy ő maga mindig is azt szorgalmazta, hogy a kiadó oldja fel a megzenésítésre vonatkozó tilalmat.

Az együttest a legendás Sir Thomas Beecham alapította 1946-ban. Munkáját a későbbiekben olyan karmesterek folytatták, mint Rudolf Kempe, Doráti Antal, André Previn és Vladimir Ashkenazy. 1996 óta az olasz Daniele Gatti irányítja a zenekart. Az együttes székhelye London, új otthona a Cadogan Hall, a főváros legújabb koncerthelyszíne. A 2005-2006-os évadban a Royal Albert Hall-ban olyan nagyszabású szimfonikus alkotásokat tűznek műsorukra, mint Mahler „Feltámadás-szimfóniája”, „Ezrek szimfóniája”, Benjamin Britten Háborús Requiemje, Orff Carmina Buránája és Stravinsky Tavaszi áldozata. Idén olyan szólistákkal és karmesterekkel dolgoznak együtt, mint Gilbert Kaplan, Freddy Kempf, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, Sally Matthews, John Rutter és természetesen Daniele Gatti. A zenekar rendszeresen turnézik Európában, a közeljövővben az Egyesült Államokba, Mexikóba és Kínába utazik. Különleges megtiszteltetés, hogy a 2004-es Athéni Olimpia nyitóünnepségének zenéjét az együttes rögzítette.