Alexander Szladkovszkij
A Szentpétervári Szimfonikus Kamarazenekar vezető karmestere és az Orosz Nemzeti Zenekar karmestere. Korábban az első dirigensi pozíciót töltötte be a Szentpétervári Konzervatórium Opera- és Balett-színházában. Vendégként a nagyobb oroszországi zenekarok (Szentpétervári Filharmonikusok, Orosz Állami Szimfonikusok, Csajkovszkij Szimfonikus Zenekar, Moszkvai Filharmonikus Zenekar) hangversenyeit vezényli. Állandó résztvevője a Szentpétervári Zenei Olympus és a Zenei Tavaszi Fesztiválnak, a Moszkvai Nemzetközi Téli Fesztiválnak és a berlini Fiatal Európai Klasszikusok Fesztiváljának. 1999-ben megnyerte a Nemzetközi Prokofjev Zenei Versenyt. 2002 óta vezeti az Orosz Ifjúsági Filharmonikus Zenekart. 2003-ban a szentpétervári tricentenáriumi ünnepségsorozat díszhangversenyén vezényelt. Ugyanebben az évben elnyerte Oroszország legjobb karmestere címét.

Az operát 1790-ben mutatták be Bécsben. Magyarországon 1797-ben játszották először, de a Magyar Királyi Opera (magyar nyelven) csak 1930-ban mutatta be. „A Così fan tutte-ről sokáig azt tartották, hogy frivol, perverz, parázna, aljas, mocskos, gonosz, stb. Nem is igazán szerették játszani. Gyakran átdolgozva adták elő, a magyar szövegen is finomítottak. Az „egy lánynak tudni kell, hogy hol az ördög farka” mondatot például – ami az olaszban szó szerint megjelenik – megpróbálták kisimítani. Mi igyekszünk ezeket visszacsempészni az előadásba.” (Kovalik Balázs)
A Così filozofikus mű, tézis-dráma. Két fiatal férfiú – Ferrando és Guglielmo – rajongva szeretik kedveseiket, Dorabellát és Fiordiligit. Don Alfonso, az öreg filozófus azonban bogarat tesz a fülükbe azzal, hogy minden nő hűsége meginog, ha alkalom kínálkozik rá. Elméletét bizonyítandó fogadást ajánl, melyet az ifjak elfogadnak. Kezdetét veszi egy álruhás játék, a két ifjú a másik jegyesének kezd udvarolni. Nem is hatástalanul, mert a szerelmes párok felcserélődnek. A tézis ezzel igazolást nyert. A kezdeti állapot visszaállítása az opera végén helyreállítja (?) a boldogságot. A fiatalok „azt hiszik valamiről, hogy szerelem. Őszinték, egyik sem hazudik. Az, hogy egyik pillanatban éreznek valamit, a másikban pedig éppen az ellenkezőjét, ez természetes. Nem hiszem, hogy bármelyikük erkölcsileg elitélendő lenne, Mozart sem ítélkezik felettük. Igazán negatív figura Don Alfonso és a játékban segédkező Despina. Valamiért nem képesek elviselni a fiatalok ártatlanságát. Ez a két magányos figura nem tudatosan, de szörnyű rombolást visz véghez. A játék szervezésében tudatosak, de hogy miért teszik, az öntudatlan. Viselkedésük cinikus, de hiányzik belőlük a cinizmus intellektualitása.”

Charpentier-ősbemutató a XXI. században!

Az első előadás Versailles-ban lesz 2005. december 6-án, a második előadásra a Budapesti Tavaszi Fesztiválon kerül sor.

A Versailles-i Királyi Kastély nem csak a világ egyik leglátogatottabb turistaközpontja, hanem a barokk művészet jelenkori kutatásának nemzetközi centruma is. A kastély minden évben fesztivált rendez a barokk zene legjobbjainak részvételével, ezúttal – működése során első alkalommal – külföldi művészekkel közösen, koprodukcióban mutat be operát. A megtiszteltetés Magyarországnak és a magyar művészeknek jutott, akik 2005. decemberében a Versailles-i Kastélyban francia művészekkel közösen mutatják be a francia barokk egyik legnagyobb mesterének, Marc-Antoine Charpentier-nek (1643-1704) egyik darabját. A Trois histoires sacrées (Három bibliai történet). A mű igazi ritkaság, a premiert két éves kutatómunka előzte meg. A kutatóközpont által nemrég felfedezett és rekonstruált darabot a Versailles-i Opera zeneigazgatója, Olivier Schneebeli dirigálja majd, a Versailles-i Barokk Zenei Központ által képzett szólisták és énekkar, valamint az általuk választott magyar zenekar részvételével.
Charpentier jezsuita rendi Louis-Le-Grand kollégium diákjai számára írta a David et Jonathas (1688) című zenés tragédiát, melyet a diákok adtak elő, s különleges alkalmakkor csatlakoztak az előadáshoz a Királyi Zeneakadémia művészei is. A Mors Saulis et Jonathae (Saul és Jonathas halála) tekinthető az azonos című tragédia rövid változatának. Ez az oratórium mind formai tökéletességében, mind zenei szépségében, mind helyzetei fennköltségében az 1688-ban írt tragédia méltó párja. Pusztán a cselekmény tömörebb, néhol hatékonyabb. Ez a történet képezi az előadás első részét.
A második rész – Dialogus inter angelus et pastores – Charpentier karácsonyi pásztorjátékainak egyike, melyet a jezsuiták számára latinul és franciául írt. Fényes, örömtől és gyengédségtől sugárzó mű.
A pásztorjáték logikai folytatásaként, mely egyben visszatérés a „rémület és ájtatosság” hangulatához, az utolsó darab a Caedes sanctorum Innocentium (A szent ártatlanok lemészárlása), mely a zeneszerző egyik legnagyobb hatású egyházi darabja.
Az előadásban a gyerekek (Les Pages) együtt vesznek részt a felnőttekkel (les Chantres), ahogy annak idején a jezsuita diákok együtt adták elő a professzionális művészekkel David et Jonathas tragédiáját.



A Versailles-i Barokk Zenei Központ "les Pages et les Chantres" ének- és gyermekkarát a francia Kulturális Minisztérium, a Szenátus, az Ile de France Regionális Tanácsa, Yvelines Megye Tanácsa és Versailles városa és a Garbe France cég támogatja.

Julian Joseph
„Az igazság nyelvét szeretnénk beszélni.”

Julian Joseph – a virtuóz zongorista, a zenekarvezető, a zeneszerző, a feldolgozások készítője, a médiaszemélyiség – a nemzetközi dzsessz dinasztia elvitathatatlan örököse. A kritikusok és a nézők által világszerte nagyra becsült Julian a billentyűk feletti uralmával, zenei sokoldalúságával és határtalannak tűnő alkotó képzeletével mindig elkápráztatja hallgatóságát. Julian mindig nyugodt és magabiztos: minden színpadon és minden zenekar élén tökéletesen otthon érzi magát. A zene iránti szenvedélye szinte tapintható, és a szenvedély közlésének vágya átütő erővel bír.
Az elmúlt két évtized során Julian elképesztően széles skálán fejlesztette és bővítette zenei tudását. Szólistaként abban a pillanatban elbűvöli a közönséget, amikor leül a zongorához, és egyaránt otthon érzi magát az óriási és a kicsiny, intim pódiumokon. Minden jelentősebb nemzetközi fesztiválon megfordult, triójával, kvartettjével, elektromos zenekarával és Forum Project nevű zenekarával beutazta az egész világot, valamint az általa vezetett All-Star Big Band Nagy-Britannia legpatinásabb helyszínein több ezres közönség előtt lépett fel.
Minden Julian Joseph koncertet az eredeti szerzemények és a feldolgozások széles repertoárja jellemez. Az izgalmas és innovatív zene alapvetően a dzsessz hagyományaiban gyökerezik, de – mint minden jó dzsesszmuzsika – saját egyedi hangját ötvözi elődjeiével.
Julian zenéje a dzsessztörténelem minden formájának eklektikus hatását tükrözi: számára a klasszikusoktól a könnyűzenéig minden fontos. A dzsessz mindig is sok mindent magába foglaló műfaj volt, és Julian különösen ügyel arra, hogy zenéje – szerkezetében és előadásában – sohase válják kirekesztővé.
Julian a komolyzenei világban is úttörő dzsesszzenésszé vált. Ő volt az első dzsesszzenész, aki egy tisztán akusztikus koncertsorozatot adhatott London leghíresebb komolyzenei helyszínén, a Wigmore Hallban. A brazil Marcelo Bratkevel kétzongorás felvételeket készített, amelyeken Milhaud, Stravinsky és Poulenc műveit összekapcsolta Duke Ellington, Chick Corea és Bill Evans zenéjének feldolgozásaival, valamint közreműködött Viktoria Mullova koncertzongorista „A tükrön keresztül” című fusion projektjében. Szólistaként a legjobb európai szimfonikus zenekarokkal lépett fel, játszott Bartók és Prokofjev szonátákat, előadta Gershwin F-dúr zongoraversenyét és a Kék rapszódiát. Ugyanakkor Julian saját klasszikus orientációjú művei mégsem távolodnak el túlságosan a dzsessztől. Ez különösen igaz a big bandre és vonósokra és a teljes szimfonikus zenekarra írt darabjaira, amelyekből egyértelműen kiderül az a kivételes képessége, hogy úgy tud komplex ritmus- és hangstruktúrákat meghangszerelni, hogy nem sikkad el a dzsessz lelkét jelentő hangzás. Ily módon Julian ugyan állandóan feszegeti a műfaji határokat, de a legnagyobb szerzők – Duke Ellington, Gil Evans, Herbie Hancock és Jaco Pastorius – örökségére építkezik.
Juliant a dzsessz és a komolyzene világában is nagyra becsülik zenészkollégái és sokan keresik vele az együttműködést. Akkora szellemi energiával rendelkezik, ami egyszerre ragályos és megnyugtató. A projektekbe annyi lelkesedést és elkötelezettséget visz, ami garantálja a sikert. Közös munkái változatosak és dinamikusak, és a projektekben mindig fontos és értékes szerepet vállal.
A koncertpódiumon kívül Juliant szívesen foglalkoztatja a média. A BBC Radio 3 csatornán már hatodik éve fut heti rádióműsora, a Jazz Legends, a brit Meridian TV részére két sorozatot készített Jazz with Julian Joseph címmel, valamint a Sky TV Artsworld csatornáján is ment egy dzsesszsorozata. Juliant számos zenei díjjal tüntették ki, és a közelmúltban Ken Livingstone, London polgármestere „A város kreatív iparágainak vezéralakja” titulust adományozta neki.
Julian a dzsesszoktatásban is fontos szerepet játszik. Elsősorban neki köszönhető, hogy a Királyi Zeneiskolák Egyesített Bizottsága – a legjelentősebb brit vizsgabizottság – dzsessz tanmenetet vezetett be, amibe saját szerzeményeit is belevette, a Dzsesszfejlesztési Alapítvány kurátora, és mivel tudását és képességeit át kívánja adni a jövő zenészeinek, minden turnéprogramjában alkalmat talál arra, hogy tanácsot és biztatást adjon akár fiatal, akár idősebb hallgatóknak.
Julian Joseph elérte szakmája csúcsát, de csak most kezdte el megmutatni a benne rejlő lehetőségek teljes skáláját. Művészetének sokoldalúsága egyértelmű. Zongoristaként felülmúlhatatlan, zeneszerzőként új életet lehelt a zenébe, a dzsessz nagyjainak utódjaként pedig nem csak beteljesíti az ő örökségüket, hanem jó úton halad afelé, hogy a XXI. század meghatározó figurájává váljék.

„Bartók Béla zenei mestermunkája és Lengyel Menyhért szövegkönyve alapján, megtartva a dramaturgiai vonalvezetést, egy olyan mélyen emberi, szinte zsigeri adaptáció képe rajzolódott ki alkotói szemem előtt, amelyben a darab örökérvényű, a tiszta szenvedély erejéről, a szellemi másság erejéről szóló mondatai sosemvolt aktualitással kerülnek egy mai ember napi konfliktusainak középpontjába. A karrier, a pénz, a hatalom, a pozíció délibáb fétiseit szolgáló, önmagát is áruba bocsátó egyén drámája ez. A találkozás drámája egy tiszta érzelmeket, tiszta szenvedélyt árasztó, s ez által »elpusztíthatatlan« szellemi erővel, amelynek teste elpusztul, de szellemi és morális üzenete új testet talál. Egy Nő testét! Az örök nőét, aki táplál, óv és összetart, és erejét a tiszta szenvedély forrásából meríti.” Kun Attila

Hommage á Mary Wigman című szólójával Bozsik Yvette a német expresszionista tánc nagy alakja, a kortárs tánc egyik megteremtője, Mary Wigman előtt tiszteleg. A darab Mary Wigman életének és pályafutásának állomásait jeleníti meg, küzdelmét a démonnal fiatal művészként, az érett koreográfus kiteljesedését és az öregkori megvilágosodást, táncstílusának kikristályosodását, letisztulását.
A szóló az Edinburgh-i Fesztiválon elnyerte a Total Theatre Award Best Use of Design díját

A Honour to Martha Graham című koreográfia ugyancsak tisztelgés: a koreográfus tisztelettel adózik Martha Grahamnek, a XX. századi modern tánc nagy alakjának és az általa megteremtett Graham-stílusnak. Az előadás, amelyet a társulat három táncosnője ad elő, zene nélkül zajlik, csak a természet hangjai szolgálnak aláfestésül.