Az opera bemutatója Prágában volt, 1787 októberében. Magyarországon 1797-ben mutatták be, magyar nyelven 1826-ban játszották először. A darab központi figurája, dramaturgiai értelemben is a címszereplő. „Ebben a középpontos drámában mindenkit az mér meg, hogy hogyan viszonyul a centrális figurához. Ehhez az érdekes drámai szisztémához hasonlót nem sokat találunk Mozart korában.” (Kovalik Balázs)
A darab rendkívül hatásos, sodró lendületű és tömör expozíciójában az álarcos Don Giovanni belopózik Donna Anna hálószobájába, miközben szolgája, Leporello a ház előtt őrködik. Donna Anna kétségbeesett kiáltozása felébreszti apját, a kormányzót. Párbajra hívja Don Giovannit, rövid vívás után holtan rogy össze. Mire a helyszínre érkezik Don Ottavio, Donna Anna jegyese, Don Giovanni és Leporello elmenekül. Nem egyértelmű, hogy mi történt Donna Anna hálószobájában. Az események felidézése kétségeket ébreszt Don Ottavioban: miért gondolta először Donna Anna azt, hogy késő éjjel (?), álarcban (?) ő látogatta meg. Don Giovanni – így vagy úgy – felébresztett valamit Donna Annában.
Don Ottavio, akit nem egyszer a cselekvésképtelen értelmiségi prototípusaként is szoktak ábrázolni, valójában a felvilágosodás embere, aki a bosszú helyett „a jog erejében hisz. Halogató magatartása, bizonytalansága nem biztos, hogy alaptermészetéből származik. Nem egyszerűen cselekvésképtelen, inkább a cselekvés akarása hiányzik belőle. Motiválatlanságának oka maga Donna Anna, vakon, elszántan ugyanis csak a szerelmesek cselekszenek, és most éppen ez a szerelem kérdőjeleződött meg.” Donna Anna is elbizonytalanodott, halogatja az esküvőt. „Don Giovanni, ill. az a helyzet, ahogy betoppant hozzá, szenvedélyeket szabadított fel benne. Tulajdonképpen hisztérikus (talán túlzó, talán valamit elleplező) magatartása okozta apja halálát. Ez a körülmény magyarázhatja frusztrációját, bosszúvágya is inkább a frusztrációból fakad. Nem egyszerűen hamisan viselkedik, a társadalmi környezet lehetetlenné teszi, hogy teljesen őszintén beszéljen. Nem tudja, hogy vajon vágyai bűnös vágyak-e.”
Donna Elvirát – akit korábban házassági ajánlattal csábított el Don Giovanni – a kétségbeesés jellemzi. Zerlina, a nép egyszerű leánya, „hirtelen rájön, hogy a lehetőségei nagyobbak, mint amit eddig gondolt és meginognak Masetto iránti érzelmei. Don Giovanni felvillant előtte egy másik életet. Később azonban ráébred, hogy fontosabb a stabilitás, s már nem a szerelmet keresi, hanem a biztonságot. Bölcsen felismeri, hogy hol van a helye. Ő és Masetto élik túl az egészet: hazamennek és megvacsoráznak.”
Don Giovannit nem sikerül megbüntetni, a dráma megoldása kívülről érkezik. „Don Giovanni a temetői jelenetben valósággal kokettál a halállal. Úgy érzi, hogy elérkezett élete végéhez, pokolra süllyedése öngyilkosság. Talán erre utal Leporello híres áriája, melyben gazdája hódításait sorolja. Spanyolországban ezer és három nőt szerzett meg. Ez a hangsúlyosan kimondott „és három” lenne Don Giovanni utolsó három hódítása, Donna Elvira, Donna Anna és Zerlina?”

Robert Houlihan
Karmester, Írországban született 1952-ben. Zenét 16 éves korától tanult, karmesteri tanulmányait Angliában George Hurst és Párizsban Léon Barzin irányítása alatt végezte. 1980-ban második díjat nyert a Fiatal Karmesterek Nemzetközi Versenyén Besançonban. Három évvel később a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyének harmadik helyezettje és közönségdíjasa.
Robert Houlihan 1981 óta Metzben él és Európa több országából jövő meghívásoknak tesz eleget. Fellépett Franciaországban, Luxemburgban, Hollandiában, Svájcban, Spanyolországban, Angliában, Írországban, Romániában, a Cseh- és Szlovák Köztársaságban. 1990 szeptemberében a Marosvásárhelyi Filharmonikus Zenekar vezetőkarmesterének nevezték ki.
A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar tagjai 1992 szeptemberétől vezetőkarmesterré és művészeti vezetővé választották. Ezt a tisztséget 1998-ig töltötte be. Vezetésével két sikeres írországi turnén is bemutatkozhatott a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar.

Valamivel több mint harminc évvel ezelőtt, amikor Jorge Donn és Hitomi Asakawi éppen bombák és géppisztolyok zajával pontozott Berlioz-zenére táncolt, egy, a közönség soraiban ülő, meglehetősen különös szerzetes bekiáltott „Ne háborúzz, szeretkezz inkább!”

Ma Gil Roman, aki majdnem akkor születetett, amikor a Romeo and Juliette bemutatója volt, kiszól a táncosok közül, akik sohasem látták azt a balettet: „Azt mondták, ne háborúzzunk, inkább szeretkezzünk. Megtettük. Akkor most miért visel ellenünk háborút a szerelem?”

Ez annak a fiatal generációnak a sikolya, amelyet a szereteten keresztüli halál fenyegetésében él, amelyet félelemmel töltenek el az egymást követő borzalmas konfliktusok, pedig a nagy vérengzés után azt hittük, „ez a háború véget vet a háborúknak”.

Az én balettjeim legfőképpen találkozások: élet és zene, halál és szerelem találkozik, összefutnak azok az emberek, akiknek az élete és művészete újjászületett bennem – az a táncos is újra él, aki régebben voltam, de már közelebb áll a tökéletességhez – mindahányszor megismétlik a balettjaimat.

Ez a produkció megmutat valamit abból, hogy mit jelent számomra a Queen zenéje. Van benne invenció, erőszak, humor, szerelem és sok egyéb. A Queen ihletet ad, utat mutat, és azon a senki földjén, ahol egyszer mindannyian találkozunk majd, Freddy Mercury – ez szilárd meggyőződésem – néha napján Mozart zongorajátékára énekel.

A balett az ifjúságról és a reményről szól. És menthetetlen optimistaként egyetértek a Queennel: bármi is történik az életben, „a játéknak folytatódnia kell”.

Maurice Béjart

A kiállítást Bornemisza Eszter textilművész nyitja meg.

Kísérőrendezvények:
2006.március 19-én és április 2-án este 18 órakor, közreműködik az Albert Schweitzer kamarazenekar és szólistái.
Karnagy: Kenessey László
Műsor: W.A.Mozart szerenádok és Bartók Béla kamaraművek (44 duó)

A kiállítás elsôsorban újszerû, friss látásmóddal megjelenített kárpitterveket mutat be az európai zenei élet két meghatározó személyiségének tiszteletére.

A Magyar Kárpitmûvészek Egyesülete jelentôs kiállításokat rendezett az utóbbi években Belgiumban, Franciaországban, Olaszországba, az USA.-ban és Kanadában is, ahol fôként hagyományos “francia-gobelin” technikával készült, XXI. szd.-i mûveket láthatott tôlük a közönség. A mostani szokatlanul újszerû felfogásban készült anyag a kortárs magyar kárpitmûvészet legújabb kísérleteit tárja a látogatók elé, akik a mûhely kiállítással szomszédos teremében a mûvészek legújabb közösen szôtt mûvét, az Országos Széchényi Könyvtár számára
készülô 20 négyzetméteres Corvin-Kárpitok munkálatait is megtekinthetik.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem a Magyar szobrászat modern hagyománya című sorozatában az 1985-ben Franciaországban meghalt Pátkai Ervin munkáiból állít ki.
Pátkai Ervin (szül. 1937) a párizsi Nationale Supérieure des Beaux-Arts-on tanult, Franciaországban nagy sikereket ért el, a 60-as és a 70-es években. Számos szobra áll köztéren. Ez a kiállítás a hagyatékban lévő munkákból készült válogatás.