Charpentier-ősbemutató a XXI. században!

Az első előadás Versailles-ban lesz 2005. december 6-án, a második előadásra a Budapesti Tavaszi Fesztiválon kerül sor.

A Versailles-i Királyi Kastély nem csak a világ egyik leglátogatottabb turistaközpontja, hanem a barokk művészet jelenkori kutatásának nemzetközi centruma is. A kastély minden évben fesztivált rendez a barokk zene legjobbjainak részvételével, ezúttal – működése során első alkalommal – külföldi művészekkel közösen, koprodukcióban mutat be operát. A megtiszteltetés Magyarországnak és a magyar művészeknek jutott, akik 2005. decemberében a Versailles-i Kastélyban francia művészekkel közösen mutatják be a francia barokk egyik legnagyobb mesterének, Marc-Antoine Charpentier-nek (1643-1704) egyik darabját. A Trois histoires sacrées (Három bibliai történet). A mű igazi ritkaság, a premiert két éves kutatómunka előzte meg. A kutatóközpont által nemrég felfedezett és rekonstruált darabot a Versailles-i Opera zeneigazgatója, Olivier Schneebeli dirigálja majd, a Versailles-i Barokk Zenei Központ által képzett szólisták és énekkar, valamint az általuk választott magyar zenekar részvételével.
Charpentier jezsuita rendi Louis-Le-Grand kollégium diákjai számára írta a David et Jonathas (1688) című zenés tragédiát, melyet a diákok adtak elő, s különleges alkalmakkor csatlakoztak az előadáshoz a Királyi Zeneakadémia művészei is. A Mors Saulis et Jonathae (Saul és Jonathas halála) tekinthető az azonos című tragédia rövid változatának. Ez az oratórium mind formai tökéletességében, mind zenei szépségében, mind helyzetei fennköltségében az 1688-ban írt tragédia méltó párja. Pusztán a cselekmény tömörebb, néhol hatékonyabb. Ez a történet képezi az előadás első részét.
A második rész – Dialogus inter angelus et pastores – Charpentier karácsonyi pásztorjátékainak egyike, melyet a jezsuiták számára latinul és franciául írt. Fényes, örömtől és gyengédségtől sugárzó mű.
A pásztorjáték logikai folytatásaként, mely egyben visszatérés a „rémület és ájtatosság” hangulatához, az utolsó darab a Caedes sanctorum Innocentium (A szent ártatlanok lemészárlása), mely a zeneszerző egyik legnagyobb hatású egyházi darabja.
Az előadásban a gyerekek (Les Pages) együtt vesznek részt a felnőttekkel (les Chantres), ahogy annak idején a jezsuita diákok együtt adták elő a professzionális művészekkel David et Jonathas tragédiáját.



A Versailles-i Barokk Zenei Központ "les Pages et les Chantres" ének- és gyermekkarát a francia Kulturális Minisztérium, a Szenátus, az Ile de France Regionális Tanácsa, Yvelines Megye Tanácsa és Versailles városa és a Garbe France cég támogatja.

Bartók Béla 1905-től Kodály ösztönzésére kezdi meg népzenei gyűjtőútjait, melyek meghatározó fordulatot jelentenek későbbi tudományos és zeneszerzői munkásságában. Gyűjtéseinek sorában Békés, Csongrád, Pest, Fejér, Tolna megyei helységneveket találunk, majd 1907-ben hetekig járja Csík, Gyergyó és Kolozs megyét is. Eljutva így a magyar népzene legmélyebb rétegeihez, ezek a gyűjtések hatalmas gazdagság és zenei kincs nyomára vezették. Ettől kezdve évről-évre visszatért ehhez a munkához, melynek nyomán egész Kelet-Európát átfogó kutatási területet mondhatott magáénak, érdeklődését kiterjesztve a szomszéd népek zenei hagyománya iránt.

"Mit talált falun, amit mindennél többre tartott? Megtalálta először is saját maga ösztönzését. Egy ismeretlen világot, egy rég elmúltnak vélt magyarságot teljes virágzásában…" (Kodály: Bartókról)

Az előadás célja, hogy autentikus hangzásban, a hozzájuk illő tánctípusokkal bemutassa Bartók népdalgyűjtő útjainak legszebb darabjait, valamint hogy művészi tánckompozíciókkal megjelenítse az általuk ihletett Bartók-zeneműveket. Az összeállítás az egyszerű gyermekdaloktól eljut a szimfonikus zenekari hangzásig, kiválasztva egy-egy táncra alkalmas tételt Bartók népzenei indíttatású műveiből. A rövidebb lélegzetű, kamara-jellegű táncminiatűrök a Honvéd Táncszínház szólistáinak kivételes előadói képességeit kívánják hangsúlyozni, míg a nagyzenekari művekből idézett tételek a tánckar teljes erejének, a többszólamúság táncbéli szépségének bemutatását tűzte ki célul.

Balázs Béla – eredeti nevén Bauer Herbert – író, költő, novellista, esztéta, meseíró, teoretikus.1884. augusztus 4-én született Szegeden. 1906-ban végzett a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem, magyar-német szakán. Az Eötvös kollégiumban Kodály Zoltán szobatársa és barátja.
1905. nyarán Ocskay Kornél operaénekes mutatja be a Bartók Bélának, de kapcsolatuk elmélyítése Kodály Zoltánnak köszönhető.
„Itt volt Bartók Béla, egy hétig együtt jártunk népdalt gyűjteni. Egy 25 éves csodagyerek. Csudálatos, csendes szívósság van benne... Talán mégis több, mint egy felnőtt csodagyerek-komponista.” Balázs Béla
1908-ban költőként debütált Nagyváradon, a modern magyar líra képviselőit és híveit tömörítő Magyar Társaság tagjaként. Versei Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Emőd Tamás művei mellett jelennek meg a Holnap-Antológiában. Kiadásra kerül Halálesztétika című tanulmánya
is. 1909-ben mutatja be a Nemzeti Színház első darabját: a Doktor Szélpál Margitot, a drámát publikálja a Nyugat is. 1909–1910 között megírja a Kékszakállú Herceg Vára misztériumát, amely először Bárdos Artúr Színjáték című folyóiratának hasábjain jelenik meg 1910 júniusában. Majd 1912-ben a Nyugat kiadásában lát napvilágot a Misztériumok című Balázs-kötetben. Művéből 1911- ben Bartók Béla – később világhírűvé vált – operát komponált, Kodály Zoltán öt évvel később dal formájában írta meg.
1911. Balázs Béla így ír Bartókról:
„Hihetetlen, varázsos méltóság és előkelőség van benne, a bőrét le lehetne húzni, de akaratlan méltóságát nem. A zseni legokosabb, legromantikusabb fogalmazásban... Egy hátizsákkal és 10 szivarskatulával utazik... Órákig elül egy piszkos gödör partján,... vízibogarakra halászik... Egy óráig vizsgálja, aztán visszaviszi vigyázva a fűbe... Megtanított a csillagképek és csillagok nevére... közben a Kékszakállú hangszerelésén dolgozott 6-8 órát.”

Bár 1918-ban két kötete is megjelenik – Hét mese, Kalandok és fi gurák –, bemutatják újra a Kékszakállú herceg várát, a hazai siker mégis rövidéletű. 1919-es évben Bécsbe emigrál, az emigráns sajtóban – Bécsi Magyar Újság együtt – és osztrák lapokban publikál. Színházi munkái mellett érdeklődése a fi lmművészet felé fordul. 1921-től ír forgatókönyveket, 1924-ben jelenik meg világhírű fi lmesztétikája: A látható ember, melyet Berlinbe költözése után másik fontos fil-melméleti munkája, A fi lm szelleme (1927) követ. 1931-től Moszkvában él, sokirányú színház- és fi lmművészeti tevékenységet folytat. 1945 nyarán hazatér. Tanít a Színházművészeti Főiskolán, a Filmtudományi Intézet vezetője, s ekkor írja meg az egyik legnagyszerűbb magyar film, a Valahol Európában forgatókönyvét. 1949. március 15-én Kossuth-díjjal tüntetik ki. Ez év augusztusában meghal.

Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla, és mostanában éppen újra felfedezzük mint a modern, abszurd irodalom hazai előfutárát. Ady Endre egyik legjobb barátja volt, de ugyanúgy tartozott Molnár Ferenc legszűkebb baráti körébe is.
Versei ugyanúgy kaptak helyet a legkomolyabb antológiákban, mint a kabarék színpadán. Ő maga pedig rendkívül szerény modorú, kis termetű, sovány ember volt, aki félszeg mosollyal mondta el ironikus véleményeit az emberekről és az eseményekről. Aki ismerte, szerette, mindenki nagyra becsülte, de azért senki sem vette egészen komolyan. Fura gesztusait anekdotákként mesélgették. Például amikor katonaidejét leszolgálva, az osztrák—magyar közös hadsereg tisztjévé avatták, akkor szokásos volt, hogy az új tisztek valamiféle — lehetőleg német — jelmondatot véssenek kardjuk pengéjébe. Szép Ernő hadnagy úr pedig a liberalizmus közismert, de nagyon nem harcias jelszavát vésette a kardra: „Leben und leben lassen!” (Élni és másokat is élni hagyni.) Egész költészete is az emberszeretet jegyében, kissé érzelmesnek, kissé furcsának, egyszerre könnyesnek és mosolygósnak alakult. Sohasem volt igazi ellensége, üldözöttként még üldözőit is igyekezett megérteni, és üldözői sem gyűlölték személye szerint. De valójában nem tartozott senkihez, és magányos jelenség irodalmunkban.
Mindenekelőtt költő; költő akkor is, amikor prózát ír, és akkor is, amikor drámákat fogalmaz. Megértő és megbocsátó lírája áthatja nemegyszer kritikai szándékú írásait is. Jól látja, mit kell bírálni, de a bűnösökre sem tud haragudni.
Elbeszéléseinek és hírlapi tárcáinak legnagyobb része személyes emlékezés. A falusi és vidéki városi gyermekkor, a diákévek csínjei és nagy felismerései, majd a budapesti kávéházak és szerkesztőségek életének furcsaságai, a külföldi utak benyomásai impresszionista-lírai színezetet adnak ezeknek a prózai, gyakran igen ritmikus prózai írásoknak.
Regényei a lírai hangvételű elbeszélő próza jelentékeny alkotásai. Legfontosabb regénye a Lila ákác. Többek közt Szép Ernő népi fogantatású hangvétele és nem egy írásának témabeli nagyvárosiassága is jelzi, mennyire álellentét volt a később szított ellentét népi és urbánus között.
Szép Ernő irodalmi munkásságának azonban a versnél és prózánál nem csekélyebb jelentőségű területe a színpad. Voltak évek, amikor legdivatosabb drámaíróink közt tartották nyilván.
Hamar lett otthonos a kabarék színpadán. Furcsa témájú és váratlan fordulatú egyfelvonásosait akkoriban csak mint mulatságos ötleteket vették tudomásul. Manapság ezekben látjuk az abszurd irodalom hazai kezdeteit. A polgári élet egyre fokozódóbb képtelenségei formálódtak itt groteszk játékokká. Talán maga Szép Ernő sem érezte, hogy ezekben a jelenetekben foglal el legkritikusabb magatartást kora fokozódó embertelenségével szemben.
Amikor ötvenkilenc éves korában, már régóta betegen, meghalt, az irodalmi élet alig vette tudomásul elmenetelét. Élete végén csaknem elfeledett volt, és csak az irodalom értői tudták, hogy jó költőként élt és halt meg. Körülbelül egy évtizeddel a halála után, amikor a nagyvilágban már divatos volt az az abszurditás, amely nem egy játékában hangot kapott, hirtelen újra észrevettük, milyen nagy értéke Szép Ernő a mi irodalmunknak. És amikor észrevettük benne a korai abszurdot, azt is észre kellett vennünk, hogy akkor is jó költő, amikor nem abszurd, amikor a szelíd emberség nevében egybefogja azt, ami népi, és ami városi, amikor meglátja és megbocsátja az emberi gyarlóságokat.

11 csodálatos művész küzd Sztravinszkij gigászi mesterművének érzelmeivel, felajánlva testük és lelkük minden rezdülését.
Finomra hangolt hangszerként keresik a harmóniát önmaguk, a természet és a társaik muzsikájával.
Hangjegyek, dallamok, inak és inszalagok cikáznak egyetlen esélyt hagyva, a mindenkori áldozat esélyét, amely megváltja az embert és ünneppé teszi az életet a halál örök kísértésével együtt.
De az áldozat nem hiábavaló, mert új értelmet, új energiát, új gondolatot szül minden áldozat. Ez teszi ünneppé!
Kun Attila

A VÍZIÓK szándéka szerint az emberi lét fizikai feltárása, az örökkévalóságnak a tánc nyelvén való kifejezése, belső világunknak és a külső világnak a szükségszerű konfrontációja.
A mozdulatok és a misztikumtól vibráló tér közötti kapcsolat – egy hosszú álomhoz hasonlatos folyamatban – az érzelmek feltárásra készteti a nézőt, miközben legyőzi az időt és megleli a tiszta spiritualitást.
Mario Bianco festményeitől kiindulva a koreográfia lineárisan, négy képben fejlődik ki: az álmok, a testek, a halál, év végül az univerzum érzése által keltett érzelmek.