![]() |
|
[ Foglaljon helyet ]
| PROGRAMAJÁNLÓ
|
|
Zenekari hangversenyek Március 16. Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 19:30
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Kodály-estje
Vezényel: Kocsis Zoltán Közreműködik: Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Brickner Szabolcs, Asztalos Bence / ének Karigazgató: Antal Mátyás 2007-ben ünnepeljük Kodály Zoltán születésének 125. évfordulóját. A zeneszerző két igen népszerű műve mellett elhangzik 20 népdalfeldolgozása, Kocsis Zoltán hangszerelésében. Aki hallotta már Kocsis Debussy dalaiból készített zenekari átiratait, vagy a nagy pályatárs, Bartók 20 magyar népdalának nagyszabású átdolgozását, az sejti, hogy mire számíthat, és ott a helye Nemzeti Hangversenyteremben. Azoknak pedig, akik még nem találkoztak ezekkel a bravúros hangszerelésekkel, kötelező a megjelenés. Nem lehetetlen, hogy impresszionista fényekben, franciás hangszínekben fürdő ismerős magyar népdalokat fog dúdolni.
|
|
|
Jazz Március 16. Budapest Kongresszusi Központ (BC&WTC), 20:00
Branford Marsalis
Branford Marsalis / szaxofon, Joey Calderazzo / zongora, Eric Revis / bőgő, Jeff "Tain" Watts / ütők Az 1960-ban New Orleans-ban született, de több mint húsz esztendeje New Yorkban élő Grammy-díjas szaxofonos hosszú évek óta a jazzvilág egyik vezető muzsikusa. A világhírű Marsalis zenészcsalád legidősebb fia.
„Egyszerűen árad belőle a zene.” Branford Marsalis, a Grammy-díjas dzsessz-szaxofonos azok kevés dzsessz-muzsikus egyike, aki sikerrel hódította meg a klasszikus zenei pódiumokat is. Nemrég alapított kiadójával és oktatási programjával egyetlen célt tűzött ki maga elé, kompromisszumok nélkül bemutatni a kreatív zene legkülönbözőbb műfajait és tehetségeit. A közelmúltban klasszikus zenei hangversenyen adott a budapesti közönségnek, 2007-ben, a Tavaszi Fesztiválon forró hangulatú dzsesszünnepre készül. |
|
|
Táncművészet Március 16. Jövő Háza Teátrum, 19:00
Maria Serrano & Balogh Kálmán
“A flamenco és a cigányzene találkozása” - világpremier Közreműködnek: Maria Serrano, Javier Sanchez, Dolores Castillo, József Hámor / tánc, Balogh Kálmán / cimbalom, Balogh Gusztáv / ének, gitár, Borbély Mihály / szaxofon, Lantos Zoltán / hegedű, Inmaculada “La Carbonera” Rivero, Quisco de Alcalá / ének, Rafael Montilla Recio / gitár, Jose Maria Gago Camareno / zongora, Pablo Pradas / nagybőgő, Andrej Vujicic / ütőhangszerek Maria del Mar Serrano Rebollo, „Maria Serrano”, a spanyolországi Sevillában született. Gyermekkorában kezdett táncolni. Sevilla kiváló flamencotanáraihoz - José Galván, Los Gitanillos de Bronce, Juan Manuel, Farruco – járt, akik azonnal felismerték rendkívüli tehetségét. 1993-ban André Heller, a népszerű osztrák rendező, meghívta Magneten című showműsorába. Maria fellépésével egy csapásra meghódította egész Németországot, Ausztriát és Svájcot. Az osztrák News című lap egyenesen „a flamenco voodoo királynőjének” titulálta.
2000-ben, a Sevillai Bienal de Arte Flamenco alakította meg saját együttesét, Compańia Maria Serrano néven, amely a RITMO Flamenco-Cubano című produkcióval mutatkozott be a közönség előtt. A mű az egyik legkiválóbb koreográfus, Manolo Marin alkotása. 2001-ben az Entre Flamencos című összeállítás került színre, 2002-ben pedig Maria Serrano elkészítette saját Carmen- adaptációját. 2004-es A flamenco és a tangó találkozása című műsoruk a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében került bemutatásra. A Compańia Maria Serrano megalakulása óta számos alkalommal óriási sikerrel vendégszerepelt Németország, Ausztria, Svájc, Magyarország, Törökország, Finnország, Dánia, Hollandia, Tajvan, Macedónia, Lengyelország, Mexikó és Olaszország városaiban. |
|
|
Kiállítások Március 16. Magyar Nemzeti Galéria, 15:00
A festmény ideje
Az újraértelmezett hagyomány A Sensaria Csoport a Magyar Nemzeti Galériával egyeztetett koncepciója jó alkalmat teremt arra, hogy az intézmény megalapításának 50. évfordulójához is kapcsolódva, a csoport tagjai, illetve az általuk meghívott alkotók kísérletet tegyenek a magyar festészeti tradícióhoz való viszonyuk megfogalmazására. Létezik-e ilyen hagyomány, ha igen miként, milyen módon nyilvánul meg? A csoport a Szombathelyi Képtárban múlt évben rendezett tárlata után ezúttal – egy közel 100-120 éves időintervallumot felölelve – a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében szereplő művekre reflektál. A hangsúly a magyar festészeti hagyománnyal folytatott élő, „jelenidejű” párbeszéden, a művek közegében megélt, kialakított, személyes viszonyon van. A közös térben kiállított „történeti” és kortárs anyag „párbeszédének” célja, a folytonosság deklarálásán túl, a lehetséges kapcsolódási pontok feltérképezése. A Sensaria csoport részt vevő tagjai: Horváth Krisztián, Horváth Roland, Kondor Attila, Kovács Lehel, László Dániel, Lőrincz Tamás, Megyeri-Horváth Gábor, Sütő Róbert, Szabó Ábel. A Sensaria tagjai olyan, a mai művészeti közegben hasonlóan gondolkodó alkotókat kérnek fel az együttműködésre – mint Czene Márta, Csáky Donát Márk, Ferenczy Zsolt, Losonczy István, Pálfi Balázs, Surman Viktor, Szenteleki Gábor. A történeti anyagban – többek között – olyan, nagyrészt a MNG gyűjteményében szereplő alkotók szerepelnek, mint Bernáth Aurél, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly, Fényes Adolf, Koszta József, Mednyánszky László, Nagy Balogh János, Rudnay Gyula. 2007. márc. 16 - jún. 24.
|
|
|
Kiállítások Március 16. Vízivárosi Galéria, 17:00
Horror Vacui - válogatás Somlói Zsolt és Spengler Katalin kortárs gyűjteményéből
A médiaiparban dolgozó Somlói Zsolt (38) és Spengler Katalin (40), újságíró, szerkesztő 1992 óta a magyarországi műgyűjtés és műkereskedelem aktív szereplői. Mintegy 300 darabos kortárs művészeti gyűjteményüket, amely ma már nemzetközi érdeklődésre is számot tart, tíz évvel ezelőtt, 1996-ban alapozták meg, s azóta folyamatosan bővítik. A kollekció a magyar kortárs művészet több generációját fogja át. Legjelentősebb vonulatát a gyűjtőkkel egyidős, a 60-as évek második felében született nemzedék alkotóinak munkái teszik ki. A gyűjtemény további hangsúlyos elemei a 80-as évek új magyar festészetének mesterművei, az új szenzibilitás körének alkotásai. A műtárgykollekció a mai képzőművészet változatos médiumhasználatát tükrözve a hagyományos olaj, vászon festményeken és szobrokon túl komputer-printeket, videót, fotókat, hímzett textilmunkát, festményinstallációkat, objekteket, egyedi művészkönyvet, spatulákra rajzolt képeket is tartalmaz. A gyűjtők két évvel ezelőtt kezdtek nemzetközi műtárgyakat is gyűjteni. A gyűjtemény hat jelentős darabját a budapesti Ludwig Múzeumban letétbe helyezték. A Vízivárosi Galéria egy kisebb válogatást, szűk keresztmetszetet mutat be a műtárgykollekcióból, elsősorban a nagyközönség által még kevésbé ismert alkotásokra koncentrálva. A tárlat címéül választott művészeti kifejezés: Horror vacui (a. m. az ürességtől való irtózás) a napjainkat jellemző új vizuális kultúra természetére, a mai világ kimeríthetetlen képfogyasztási igényére reflektál, mely a kiállított művészeti alkotásokban is tükröződik. 2007. március 16. - április 9.
|
|
|
Kiállítások Március 16. Gerbeaud Harmincad Galéria, 17:20
Szegedi Csaba colorista: "Amerikai anziksz"
Az „Amerikai absztrakciók“ – Egy külföldi tanulmányút képei c. kiállítás ötletét az adta, hogy olyan magyar művész is bemutatkozhasson, aki a magyar művészetet külhoni kulturális közegben / életben is megmerítheti – hogy az ottani kultúra számára fontosnak ítélt elemeivel, hogy aztán a magyar művészetet gazdagítsa ismét. Elképzelésünk – a művész munkáinak ismeretében – hogy külföldi korszakai egy-egy jellemző alkotását is bemutatva a fő hangsúlyt a mostani amerikai tanulmányút termésére helyeznénk. Szegedi Csaba jelenlegi amerikai tevékenységéről így vall dióhéjban: „A teret tanulmányozom, a tér megjelenítési lehetőségeit és a képpel, mint a sík felülettel való viszonyait, konfliktusait kutatom. A valóságos tér és formák, színek és a fény képi formákká, ritmusokká, kontrasztokká alakítása, képi kompozícióba való transzmutációja izgat. Ez olyan folyamat, amelynek során annál sikerültebb a kép, minél magasabb szintjére jut a valóságtól való elvonatkoztatásnak, és minél jobban a képi valóság törvényeinek engedelmeskedik. Az absztrakció folyamatában az optimális állapot az egymás utáni átdolgozások során kristályosodik ki. Mindvégig igyekszem a festői processzust nyomon követhetően láthatóvá tenni. Rajzokat készítek és többnyire nagyméretű vásznakat festek urbánus tájakról. A cityscape / városkép, mint téma, csak „ürügy” arra, hogy izgalmas kompozíciókat hozzak létre. New York felhőkarcolói régi vágyam, meg a highway-ek, turnpike-ok, felüljárók és egyéb „anti-festészeti” témák.” „Magyarországon – a világhoz mért kicsinységünk okán – művésznek lenni csak úgy érdemes, csak úgy szabadna alkotni, ha a festő megteremti és megőrzi egyéniségét, alkotásai egyediségét. Nem a trendek kritikátlan követése, hanem az érték keresése, az ”eredeti” megtalálása kell, hogy a művész célja legyen. Tehetséges magyar alkotó nagyvilágbani tartózkodása, vizsgálódása, tájékozódása minél szélesebb körben – tanulmányutak során – azzal az eredménnyel, kell, hogy járjon, hogy saját egyéni útját még határozottabban ki tudja jelölni további művészi pályája során.” Gerzson Pál festőművész (Munkácsy-díjas, Érdemes művész) 2007. március 16. - április 1.
|
|
|
Kiállítások Március 16. Kogart Ház
"A művészet arcai, művészek arcai"
A kiállítás tartalma és tárgyai: művész-önarcképek és művészarcképek a XIX – XX. századi magyar művészetben. Az arcképek kiválasztásánál a merítés csak a képzőművészeti műfajokat érinti, azaz festmények, szobrok, rajzok kerülnek a bemutatandó anyagba. Az ábrázoltak körét tekintve viszont nem tartjuk magunkat csak a képzőművészethez, hanem lesznek személyiségek és arcok mindenféle teremtő műfajból, pl. portrék írókról és irodalmárokról, muzsikusokról, színészekről és egyéb alkotókról. Azaz megjelenne az egész hazai szellemi elit s együttesükkel a kiállítás valamiképpen elkötelezettséget jelent majd a magyar kultúra és művészetek iránt, bármi is legyen az anyag, amellyel szellemük megnyilvánította magát. Külön érdekességet jelent majd annak számbavétele, hogy melyik alkotóról ki készített portrét – hiszen az arckép megfestésével, megmintázásával az alkotó mintegy társat választ magának a szellem más területeiről. A kiállítandó tárgyakat elsősorban a Nemzeti Galéria saját gyűjteményéből fogjuk kiválasztani, hiszen mindegyik kollekció gazdag az önarcképekben és a művészportrékban, de további forrást jelentenek társmúzeumok és magángyűjtők. Egy kiemelkedően újszerű, izgalmas és nagyon közönségbarát kiállításra kerül sor a KOGART Házban. 2007. március 16. - május 20.
|
|
|
Kiállítások Március 16. Nádor Galéra
Mű-tér
A kiállítás mind a hazai és a külföldi vendégek számára ritka és különleges programnak ígérkezik. Budapesten élő és alkotó, már komoly hírnevet szerzett művészek mutatják be főműveiket, kisebb-nagyobb alkotásaikat, amelyek jellemzőek karakterükre, művészetükre. Az alkotások mellett bemutatják kedvenc műtermi tárgyaikat, festőállványukat, apróbb művészi eszközeiket. A közönség így bepillantást nyerhet az alkotás folyamatába, a művészek életének miliőjébe. A kiállítás ideje alatt koncertek színesítik a Galéria programját. Meghívott művészek: Barabás Mártom, Baska József, El. Kazovszkij, Erdélyi Eta, Für Emil, Guti J. Soma, Gyárfás Gábor, Harmati Zsófia, Hús Zoltán, Justin Júlia, Karácsony Gábor, Karakas András, Kelemen Kata, Kardos Ilona, Kéri Imre, Keserü Ilona, Kiss Mihály, Kovács Péter Balázs, Kovács Tamás Vilmos, Kováts Albert, Krajcsovics Éva, Lencsés Ida, Matzon Ákos, Pauer Gyula, Prutkay Péter, Rényi Katalin, Simon Zoltán, Stefanovits Péter, Szerényi Gábor, Táncos László, Varga Amár László, P. Velich Dóra, Véssey Gábor, Zöld Anikó 2007. március 16. - április 1.
|
|
|
Szabadtéri programok Március 16. Vörösmarty tér, 15:00
Tavaszteremtés
Télűző-tavaszváró karnevál kirakodóvásárral, jelmezes felvonulással, csepűrágókkal és zászlódobálókkal, utcaszínházzal és utcazenészekkel Budapest közterein. A fesztivál ideje alatt
|