Találkozhat korunk egyik legjobb Beethoven-zongoristájával, s állítólag a hableány se kutya.

Gyermekkoruk óta zenélnek, noha nem a zenei pályát választották hivatásuknak. Talán ez a kötetlenség-„komolytalanság” indította őket abba az irányba, hogy a „komolytól” kissé elrugaszkodva civil szakmájuk gyakorlása mellett (sportoktató, illetve villamosmérnök), egyfajta szabadidős tevékenységként saját zenei kifejezésmódjukat, világukat érvényre juttatva kezdjenek saját zeneszámok komponálásába, és előadásába.
A kezdeti bizonytalan próbálkozások és az első kibontakozási kísérletek után az utóbbi néhány évben az egyre gyakoribb fellépési és megnyilvánulási lehetőségek folyamatosan újabb alkotások írására, és korábbi elképzeléseik továbbformálására inspirálták őket. Kísérletező kedvüket bizonyítja, hogy néhány esetben elektronikus zenei alapokkal, valamint digitális effektekkel fűszerezett hangzással is felléptek már.
Jelentős motiváció - és ugródeszka is volt egyben a 2006-os, első Budapest Fringe Fesztivál, melyen szervezői különdíjat kaptak.

Döntően saját számok előadására törekszenek, melyek a könnyűzene dallam- és harmóniavilágát ötvözik a kortárs zene stílusjegyeivel. Műveikben repetitív minimalista témákból kibontakozó popos motívumok éppúgy fellelhetők, mint jazzes hangulatú, kötetlen, improvizatív formák.

Koronázási mise az egykori koronázó főtemplomban. Sissi és Ferenc József is itt hallgatta meg.

Állítólag Nigel Kennedy gyerekkorában, esténként a paplan alatt dzsesszt hallgatott a Menuhin Zeneiskola kollégiumában, ahová Yehudi Menuhin legelső ösztöndíjasaként került be. Kennedyt elsősorban Vivaldi extravagáns előadójaként (több mint 2 millió eladott Vivaldi CD-je Guinness-rekord), káprázatos technikájú virtuózként ismerjük, ám ő a dzsesszhez sem maradt hűtlen. „Blue note sessions” című 2006-os albuma és a lemez anyagához kapcsolódó koncertjei az év zenei szenzációja.

A hazai táncházmozgalom és a népi iparművészet ünnepe minden évben tízezreket vonz az Arénába.