Rózsa Miklós (1907-1995)
Ami maghasadásban Teller, mozidíszletben Trauner, az volt filmzenében Rózsa Miklós. Hollywoodtól hírhedett amerikai magyar muzsikus. Oscar díjazta kísérőzenéit – 1945-ben a Bűvölet (Hitchcock) két szellemes, pszichoanalitikus tartalmú vezérmotívumáért, 1947-ben az én-megkettőző Othellóért (G. Cukor), 1959-ben a Ben Hur (Wyler) szimfonikus aláfestőzenéjéért. És akkor nem számoltuk, hogy 16 más esetben fölterjesztették a Filmakadémia díjára, s az ő nevéhez fűződik A dzsungel könyve, a Bagdadi tolvaj, a Lady Hamilton és a Quo vadis zenéje is. (Molnár Gál Péter)

Heiner Goebbels legújabb előadása Elias Canetti gondolataiból merít. Az eredmény egy igazi színházi thriller, amelyben tökéletes egységet alkot az illuzionista színpadi látvány és a játék a szöveggel, a videóval, valamint a Mondriaan Vonósnégyes által előadott zenékkel.

Miről szól az Eraritjaritjaka?
Canetti leírja, hogy ez a szó az ausztrál őslakosok nyelvén körülbelül azt az érzést jelöli, amikor „eltölt minket a vágy valami után, ami elveszett”. A Canetti naplójegyzetei alapján Goebbels és Wilms által összeállított lapidárium („frázismúzeum”) arra törekszik, hogy színpadi nyelvre fordítva megossza velünk az író metszően intelligens látásmódját: zenéről, megszokásainkról és hiábavalóságainkról, városról, médiáról, sőt az állatokról is… A szerző szellemi utazása feltárja korának bajait. A szöveget André Wilms kíméletlen szigorúsággal adja elő. A színpadon elhangzó első szavak egy tisztánlátástól szenvedő ember vallomása: „Nincs dallamom, ami megnyugtatna, sem csellóm, mint neki, nincsenek siratóénekeim, amelyeket senki sem ismer fel, mert annyira titokzatosak és szövegeik oly elmondhatatlanul lágyak. Nekem csak a megszokott szavak jutottak, ezek a sárgás papírra vetett jelek, amelyek ugyanazt fejezik ki egy életen át.” (Elias Canetti, Gondolatok 1973–1985)
Az előadás során mégis hol komoly, hol ironikus kapcsolat szövődik Canetti szavai és a Mondriaan Vonósnégyes által csodálatosan előadott zeneművek között. Tisztelgés ez az európai műzene tökéletes és emblematikus formája, a vonósnégyes előtt, amelyben egymást követik Johann Sebastian Bach és Maurice Ravel legnagyobb alkotásai, továbbá Gavin Bryars, George Crumb, az orosz Vaszilij Lobanov és Alekszej Moszolov, valamint Heiner Goebbels művei.