Találkozhat korunk egyik legjobb Beethoven-zongoristájával, s állítólag a hableány se kutya.

A legutóbbi Tavaszi Fesztiválon megbabonázta a magyar közönséget, miért ne tenné jövőre is?

Miről szól az Eraritjaritjaka?
Canetti leírja, hogy ez a szó az ausztrál őslakosok nyelvén körülbelül azt az érzést jelöli, amikor „eltölt minket a vágy valami után, ami elveszett”. A Canetti naplójegyzetei alapján Goebbels és Wilms által összeállított lapidárium („frázismúzeum”) arra törekszik, hogy színpadi nyelvre fordítva megossza velünk az író metszően intelligens látásmódját: zenéről, megszokásainkról és hiábavalóságainkról, városról, médiáról, sőt az állatokról is… A szerző szellemi utazása feltárja korának bajait. A szöveget André Wilms kíméletlen szigorúsággal adja elő. A színpadon elhangzó első szavak egy tisztánlátástól szenvedő ember vallomása: „Nincs dallamom, ami megnyugtatna, sem csellóm, mint neki, nincsenek siratóénekeim, amelyeket senki sem ismer fel, mert annyira titokzatosak és szövegeik oly elmondhatatlanul lágyak. Nekem csak a megszokott szavak jutottak, ezek a sárgás papírra vetett jelek, amelyek ugyanazt fejezik ki egy életen át.” (Elias Canetti, Gondolatok 1973–1985)
Az előadás során mégis hol komoly, hol ironikus kapcsolat szövődik Canetti szavai és a Mondriaan Vonósnégyes által csodálatosan előadott zeneművek között. Tisztelgés ez az európai műzene tökéletes és emblematikus formája, a vonósnégyes előtt, amelyben egymást követik Johann Sebastian Bach és Maurice Ravel legnagyobb alkotásai, továbbá Gavin Bryars, George Crumb, az orosz Vaszilij Lobanov és Alekszej Moszolov, valamint Heiner Goebbels művei.

Carlo Goldoni korának leghatásosabb színpadi szerzője és újítója volt, aki végignevetett és -nevettetett egy izgalmakkal teljes évszázadot. Bár családja a lehető legkonvencionálisabb foglalkozást választotta számára - ügyvédnek tanult -, igazi közege a színház volt, melyben valóságos forradalmat vitt végbe. Ő volt az, aki a commedia dell'arte, az olasz vásári komédia hagyományait megtörve maszkok és jelzések helyett hús-vér figurákat, izgalmas és bonyolult jellemeket állított színpadra, a vázlatos, rögtönzött párbeszédeket pedig előre megírt, irodalmi szöveggel helyettesítette.
Legérettebb vígjátékai, a műfaj többi remekművéhez hasonlóan leginkább tragikomédiák, melyekben a vérbő helyzetkomikum mögött felsejlik a fény-árnyék kettősségéből fakadó rezignált szomorúság, keserű vagy megbocsátó irónia emberi esendőségünk fölött.

Az egyedülálló formáció, amely a legkiválóbb hazai roma muzsikusokat sorakoztatja fel, a magyar és külföldi közönség örömére ezúttal is klasszikusok feldolgozását tűzte műsorára.

A 2006 szeptemberében az AEGON Magyarországon névadó szponzori támogatásával indult irodalmi-művészeti sorozat hamar sikert aratott a Bárka Színházban, Parti Nagy Lajos, Pálfi György és Vázsonyi János estjén például a pótszékek se voltak elegendőek, még a lépcsőkön is ültek…
Ilyen alkalomnak ígérkezik a március 30-i is. Mivel a személyes hangú beszélgetésre, felolvasásra és művészeti csemegére épülő, sok zenével fűszerezett sorozat fő vendége mindig egy kortárs magyar író, akihez további, más műfajból érkező művészek „társulnak”, ezúttal a fő vendég Esterházy Péter. Az ő kérésére a másik vendég Figula Mihály borász – Esterházy Péter szerint ugyanis sok hasonlóság van a regényírás és a borászat között. Ezt minden bizonnyal ki is fejti majd az esten.
Szaxofonon játszik a Képzett társítások című AEGON-est harmadik vendége, a népszerű és sokoldalú zeneszerző, szaxofonos: Dés László.