Ismertetők
magyar english deutsch français русский
Március 22.
Az MTA Roosevelt téri Díszterme, 19.30
Haydn: g-moll vonósnégyes, Hob. III:74
Petrovics Emil: 3. vonósnégyes – ősbemutató
Beethoven: Esz-dúr szeptett, op. 20
Közreműködik: Dimitri Ashkenazy – klarinét, Milan Turkovic – fagott, Zempléni Szabolcs – kürt, Fejérvári Zsolt – nagybőgő
A világhírű Kodály Vonósnégyes Joseph Haydn halálának 200. évfordulójára emlékezve a klasszikus zene legmagasabb rendű műfajának első nagy alakját Petrovics Emillel kapcsolja össze. A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő kvartett koncertjén ősbemutatóként hangzik el a vonósnégyes-tradíció egyik legjelentősebb mai képviselőjének 3. kvartettje. Petrovics mívesen kimunkált első két vonósnégyese a Haydntól Beethovenen át Bartókig húzódó tradíció kései leszármazottjának tekinthető, s ezt a hagyományt legújabb művében sem tagadja meg. A koncerten – ha nem is kvartettszerzőként – jelen lesz Beethoven is, akinek ritkán hallható op.20-as szeptettje hangzik majd el, napjaink legjelentősebb fúvós szólistáinak közreműködésével. Az a Mária Teréziának ajánlott, ifjúkori Beethoven-mű, amely szerzőjének egyik legnépszerűbb darabja volt az 19. század első évtizedében.

http://www.kodalyquartet.com/
Jegyár: 5000 Ft

Március 22.
Zeneakadémia, 19.30
Amadinda 25
Amadinda – tradicionális zene; Uganda
Gahu – tradicionális zene; Ghana
Steve Reich: Music for Pieces of Wood
Maurice Ravel: Alborada del gracioso (Holló Aurél átiratában)
Márta István: Babaházi történet
Holló Aurél–Váczi Zoltán: Hagyományok I. rész – A SIKERSZÁM / beFORe
JOHN7
Rolf Wallin: Stonewave
Bob Becker: Unseen Child
Jazz örökzöldek és ragtime-ok
Mbira – tradicionális zene; Zimbabwe
Agbadza – tradicionális zene; Ghana
Közreműködők: volt és jelenlegi tanítványok, valamint meglepetésvendégek
Jegyárak: 6500, 5500, 3500, 1500 Ft

Március 23.
Az MTA Roosevelt téri Díszterme, 19.30
Haydn: F-dúr concerto, Hob. XVIII:7
Martinů: Trió fuvolára, gordonkára és zongorára, H 300
Martinů: Promenádok fuvolára, hegedűre és zongorára, H 274
Mendelssohn: Kvartett fuvolára, hegedűre, gordonkára és zongorára
Az együttes tagjai: Miroslav Matějka – fuvola, Radka Preislerová – hegedű, Bledar Zajmi – gordonka, Markéta Janáčková – zongora
„Vendégünk Csehország”

Jegyár: 4000 Ft



Március 25.
Az MTA Roosevelt téri Díszterme, 19.30
Haydn–Bartók kamaraest
Haydn: G-dúr trió, (Zigeunertrio), Hob. XV:25
Bartók: I. rapszódia gordonkára és zongorára
Bartók: Kontrasztok
Haydn: G-dúr capriccio zongorára, Hob. XVII:1
Bartók: II. rapszódia hegedűre és zongorára
Haydn: C-dúr trió, Hob. XV:27
Közreműködik: Gottlieb Wallisch – zongora, Benjamin Schmid – hegedű, Richard Harwood – gordonka, Ralph Manno – klarinét
Kétszáz évvel Joseph Haydn halála után, Bartók Béla születésnapján négy fiatal muzsikus tiszteleg a jelentős osztrák és a legnagyobb magyar zeneszerző előtt. Az érzékenyen összeállított programban a négy hangszeres szinte valamennyi lehetséges kombinációban bemutatja majd hangszeres és kamarazenei tudását, s bár Magyarországon talán kevéssé ismertek, igazán van mit bemutatniuk: generációjuk legtehetségesebbjei közé tartoznak. A jelentős diszkográfiával rendelkező osztrák Gottlieb Wallisch a bécsi Musikvereinban három koncertből álló Haydn-ciklussal tiszteleg kedvelt szerzője előtt a 2008/2009-es évadban; a számos díjjal büszkélkedhető csellista, Richard Harwood tavaly jelentette meg szólólemezét az EMI kiadónál; a német klarinétművész, Ralph Manno pedig a Sony BMG művésze, a kölni zeneakadémián tanít. A rendkívüli zenészek teljesítményén túl természetesen zenetörténeti hozadéka is lesz az estének, hiszen Haydn és Bartók művei minden bizonnyal termékeny párbeszédbe lépnek majd egymással, két olyan szerzőről lévén szó, akik egyaránt sikerrel olvasztották egybe ösztönös muzikalitásukat és kivételes intellektusukat.
Jegyár: 5000 Ft


Gottlieb Wallisch foto: Oliver Wia


Richard Harwood fotó: Paul Mitchell
Március 26.
A Magyar Rádió Márványterme, 19.30
Bozay-est
I. zongoraszonáta, op. 33./a
Szegény Yorick – dalciklus Kormos István verseire, op. 39./b
Gordonka-zongora szonáta, op. 35.
III. vonósnégyes, op. 40
Közreműködik: Körmendi Klára, Bozay Melinda – zongora, Pólus László – gordonka, Ambrus Ákos – ének, Somogyi Vonósnégyes
A koncert ingyenes, de jegy igénylése szükséges.
Március 26.
Az MTA Roosevelt téri Díszterme, 19.30
Lendvay József (hegedű) és Zsoldos Bálint (zongora) kamaraestje
Beethoven: A-dúr szonáta op. 12
Brahms: A-dúr szonáta op.100
Sarasate: Zigeunerweisen
Saint-Saëns: Bevezetés és rondo capriccioso
Debussy-Roelans: Clair de lune
Debussy-Roques:La Plus que Lente
Debussy-Heifetz: Egy faun délutánja
Lutosławski: Subito
Jegyár: 3000 Ft
Március 28.
Zeneakadémia, 19.30
Francia melódiák Philippe Jarousskyval
Massenet, Lekeu, Fauré, Chaminade, Chausson és Hahn
Közreműködik: Jérôme Ducros – zongora
„Angyali hang, kisfiús tekintet, közvetlen stílus. Philippe Jaroussky valódi popsztáralkat, akár egy jól menő fiúcsapat oszlopos tagjaként is énekelhetne. A 30 éves francia művész azonban a világ egyik legnépszerűbb kontratenorja. Európa legpatinásabb operaházaiban lép fel, szólóalbumai szépen fogynak, a Mezzo komolyzenei tévé óránként játssza a felvételeit. Jaroussky a modern kori kontratenor prototípusa: kissé nőies, könnyen sztárolható és módfelett tehetséges.” Beszterczey Judit
"Sokan azért jönnek, mert hallották, hogy itt a kasztráltak legújabb generációja. Ezzel valamennyi kontratenornak meg kell küzdenie. A legtöbb fórumon elmondom, hogy ma már nincs szükség bizarr és brutális technikákra ahhoz, hogy egy férfi magas hangon énekeljen. Részletes előadásokat tartok az úgynevezett falzett technikáról, amellyel ez a hangszín elérhető." Jaroussky

http://www.youtube.com/watch?v=fNWKnXgrroA

http://www.youtube.com/watch?v=brBngm2-YPk
A Francia Intézet támogatásával.

Jegyárak: 9500, 7500, 5500, 3500 Ft

Március 28.
A Magyar Rádió Márványterme, 19.30
Šonský–Bretas Duó
Smetana: A szülőföldről – Két hegedű-zongora duó
Martinů: 3. hegedű-zongora szonáta, H 303
Franck: A-dúr szonáta
Sztravinszkij: Scherzo – részlet a Tűzmadár című balettből
Sztravinszkij: Orosz dal – részlet a Mavra című vígoperából
Sztravinszkij: Orosz tánc – részlet a Petruska című balettből
Közreműködik: Jaroslav Šonský – hegedű, Patricia Bretas – zongora
„Vendégünk Csehország”

A koncert ingyenes, de jegy igénylése szükséges.
Március 29.
A Magyar Rádió Márványterme, 19.30
Banda Ádám (hegedű) és Kovalszki Mária (zongora) estje
Brahms: A-dúr szonáta, op. 100
Bartók: I. rapszódia, I. rész
Dohnányi: cisz-moll szonáta, op. 21
Hubay: Preghiera
Saint-Saëns: Bevezetés és Rondo capriccioso
MŰSORVÁLTOZÁS
Ezúton szeretnénk mindenkit értesíteni, hogy Lev Szolodovnyikov koncertje elmarad, helyette Banda Ádám és Kovalszki Mária ad koncertet.
A koncert ingyenes, de jegy igénylése szükséges.
Március 30.
Az MTA Roosevelt téri Díszterme, 19.30
Haydn: C-dúr vonósnégyes, (Kaiserquartett), Hob. III:77
Mendelssohn: Esz-dúr vonósnégyes, op. 12
Dvořák: F-dúr vonósnégyes, op. 96
Jegyár: 4000 Ft



Március 30.
Thália Színház, 19.30
Omaggio a Luciano Berio
Sequenza IXa – klarinétra
Sequenza I.– fuvolára
Linea – két zongorára és ütőhangszerekre
Sequenza VIIa – oboára
Sequenza III.– énekhangra
Folk Songs – énekhangra és kamaraegyüttesre
Közreműködik: Károlyi Katalin – ének, Ránki Dezső, Klukon Edit – zongora, Holló Aurél, Rácz Zoltán – ütőhangszerek, Horváth Béla – oboa, Ittzés Gergely – fuvola, Klenyán Csaba – klarinét, UMZE Kamaraegyüttes (vezényel: Rácz Zoltán)
A 77 éves korában elhunyt Berio, a huszadik század egyik legjelentősebb avantgárd zeneszerzője. Legismertebb művei közé tartozik a négytételes Sinfonia, amelyért 1969-ben a Montreux-díjat kapta, az 1955-ben keletkezett Mutazioni és az 1961-ben írt Visage. Operákat, oratóriumokat, zenekari műveket egyaránt komponált.
Berio mindig arra törekedett, hogy a hangzás és a ritmus új lehetőségeit keresse és kombinálja zenéjében. Szívesen használt fel műveiben idézeteket kortárs és klasszikus zeneszerzőktől. Tavaly új befejezést komponált Giacomo Puccini Turandotjához; ezzel mutatták be a művet 2002 nyarán a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Az olasz zeneszerzők között az elsőkhöz tartozott, akik az elektronika zenei felhasználásával kísérleteztek – írta jelentésében az olasz ANSA hírügynökség.
Az olasz zeneművész 1925-ben született a Genova melletti Imperiaban. Milánóban végezte zenei tanulmányait, majd a milánói rádió zenei osztályán dolgozott. Ő alapította ott a Studio di Fonologia Musicale nevű zenei műhelyt 1954-ben. Az Incontri Musicali című zenei folyóirat szerkesztőjeként dolgozott négy évig, majd 1960-tól a tanglewoodi Berkshire Music Center tanáraként. Később az oaklandi Mills College, majd a New York-i Juilliard School of Music tanáraként folytatta zenepedagógiai tevékenységét.
1974-től a párizsi Institut de Recherche et Coordination Acoustique/Musique vezetője, 1984-től a firenzei Maggio Musicale művészeti igazgatója. Élete utolsó éveiben a Szent Cecíliáról elnevezett zeneakadémiát vezette Rómában. (MTI)

http://www.umze.hu/
Az Új Magyar Zene Egyesületével közös program.

Jegyár: 4000 Ft

Március 31.
A Magyar Rádió Márványterme, 19.30
Mika Teranagane, a szapporói Liszt Ferenc Szeminárium legeredményesebb résztvevőjének zongoraestje
Szkrjabin: Prelűdök op. 11/1, 2, 6, 10, 13
Toshi Ichiyanagi: Inter Konzert
Poulenc: Les soirées de Nazelles
Berg: Zongoraszonáta, op.1
Granados: Goyescas
I. Los requiebros (Bókok)
IV. Quejas o La maja y el ruiseñor (Panaszok avagy a leány és a fülemüle)
V. El amor y la muerte (A szerelem és a halál)
A koncert ingyenes, de jegy igénylése szükséges.



Április 2.
A Festetics Palota Tükörterme, 19.30
Mendelssohn-kettősök
95. zsoltár op. 46
Üdvözlet op. 63/3
Vasárnap reggel op. 77/1
A hold op. 86/5
Tavaszi gondolatok op. 9/8
A virágfűzér WoO. 7
A távollevőkhöz op. 71/3
Éjszakai dal op. 71/6
Tavaszi dal op. 62/2
Hajózás WoO. 11/3
A vándormadár búcsúdala op. 63/2
Mily vidám és derűs lennék? WoO. 11/1
Új szerelem op. 19a/4
Dalok szárnyán op. 34/2
A kedves írja op. 86/3
Apród dal
Kérdés op. 9/1
Az első ibolya op. 19a/2
Boszorkánydal op. 8/8
Őszi dal op. 48/6
Esti dal op. 8/9
Népdal op. 63/5
Öntene el a szerelem op. 63/1
A gyöngyvirágok bálja op. 63/6
Közreműködik: Meláth Andrea, Ye Wen – ének, Virág Emese – zongora
Jegyár: 2000 Ft



Április 3.
A Festetics Palota Tükörterme, 19.30
Szakály Ágnes cimbalomestje
„Hommage à Haydn”
Haydn: Zingarese
Tóth Péter: Haydn hét szava – ősbemutató
Haydn: D-dúr Divertimento, Hob. IV:6.
Haydn: Roxelane-variációk
Madarász Iván: H – ősbemutató
Haydn: G-dúr trió, Hob. XV:25
Közreműködik: Dúlfalvy Éva – hegedű, Deák György – gordonka, Dominkó István – zongora
Ha elfogadjuk a Rácz Aladár művészete és hangszere iránt őszintén lelkesedő Stravinsky értékelését, miszerint a cimbalom "ritka vadállat" volna, akkor azt mondhatjuk, hogy napjaink egyik legjelentősebb cimbalomszelídítője Szakály Ágnes. Több mint harminc éves, sikert sikerre halmozó pályafutása során nemcsak klasszikus átiratok tömegét készítette és játszotta el, de a számára komponált tizennégy cimbalomversennyel a zenetörténet 20. század végi fejezetében is biztosítva van a helye, s a jazz és más műfajok felé tett igen jelentős kiruccanásairól akkor még nem is szóltunk. A Tavaszi Fesztiválon az 1809-ben elhunyt Joseph Haydn előtt tiszteleg, s a koncert programjába illesztett két ősbemutatóval nemcsak azt kívánja bizonyítani, hogy a cimbalom a 21. század folyamán is fontos katalizátora lesz az új zene létrejöttének, hanem azt is, hogy több mint kétszáz éves kora ellenére Joseph Haydn továbbra is az egyik legjelentősebb kortársunknak tekinthető.

http://szakalyagnes.uw.hu/
Jegyár: 2000 Ft


| Budapesti Tavaszi Fesztivál | Budapesti Őszi Fesztivál | Nyár a Lánchídon |
| lap tetejére | kezdőlap | jegyrendelés | magunkról | írjon nekünk! |

wapon: http://wap.fesztivalvaros.hu/