Tucatnyi neves európai kiadó képviselői találkoznak a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében – méghozzá azok a kiadók, amelyek programjuk, szerzőik tanúsága szerint elkötelezetten ápolják a kortárs minőségi irodalom – ezen belül pedig neves magyar írók könyveinek – ügyét. A találkozó kiváló alkalmat nyújt arra, hogy az igazgatók, főszerkesztők kicseréljék tapasztalataikat, információkat nyújtsanak egymásnak arról, hogy az irodalmi minőséget képviselő szerzők művei milyen módon juthatnak el más országok közönségéhez, országaikban milyen témák, mely művek számíthatnak érdeklődésre, mit tehetünk e művek sikere érdekében. Bizonyosra vehető, hogy egy efféle találkozónak sokáig ható, kedvező hatása lehet mind a kortárs magyar irodalom külföldi esélyeire, mind a közös európai kultúra ügyére.

A Norstedts nevű, neves svéd szépirodalmi kiadó munkatársaként több mint tíz éven át, naponta megtapasztaltam a szépirodalom és a szórakoztató irodalom között kialakult, a kiadó és a szerzők között is érzékelhető feszültséget. A lektűrszerzők úgy gondolták, hogy a kiadót valójában ők tartják el („Meghoztam a fizetéseteket…” – mondta állítólag valamelyik, miközben szokásos évi egy kéziratát letette az asztalra…), a rangos szerzők pedig úgy érezték, hogy éhbérért dolgoznak. Elégedett csak az lehetett, aki igényes irodalmi művel futott be a bestsellerlistára.
Svante Weyler: Ugyan, ki olvassa?