Ismertetők
magyar english deutsch français русский
Március 20.
Nemzeti Színház, 19.00
Botho Strauß: A park – magyarországi bemutató
Rendező: Alföldi Róbert
A park magyar fordítója, Forgách András szerint Botho Strauß - „Egyszerre pofátlanul hatásvadász és ugyanakkor szemérmesen rejtőzködő.” Írásait áthatja a sorsszerűség kérdése és a tragikum különféle formáinak nosztalgiája, de a metsző humor sem hiányzik belőlük. A magyarországi színházakban nem most találkozhatunk először a nevével.
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyárak: 4000, 3000, 2000 Ft

Március 21.
Nemzeti Színház, 19.00
Botho Strauß: A park
Rendező: Alföldi Róbert
Időtlen idők óta az istenek a föld szagára vágynak, az emberek pedig a levegőt, a felsőbb szférákat próbálják meghódítani – reménytelenül. A Szentivánéji álom „dezertőr” Oberonja és Titaniája egy nagyvárosi parkban csavarog, hogy felébressze az igazi, ősi szerelmi vágyat az emberekben. Erotikus missziója követéül Oberon a homoszexuális művészt, Cypriant választja, aki saját készítésű amulettjeivel bűvöli a park sokszínű lakóit. Csakhogy nem elég a bajt felismerni, azt is tudni kell, hogyan hat a gyógyír: a felsőbb beavatkozás, minden jó szándék ellenére, testet és lelket egyaránt pusztító rémálomba torkollhat. A misztikum és a hétköznapi, rideg valóság találkozásában az isteni szándék végül az ellentétébe csap át: nem a civódó, boldogtalan szerelmesek jutnak el az isteni felismerésig, hanem az istenek hasonulnak a halandókhoz.
Keserédes komédia, költői átváltozás-játék, melynek jelenetsoraiból kíméletlen társadalmi tabló rajzolódik ki, ha úgy tetszik, az istenek által alaposan félreértett mitikus térben, hiszen ez a park nem több, mint a megzabolázott természet.
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyárak: 4000, 3000, 2000 Ft

Március 23.
Nemzeti Színház, 19.00
A Düsseldorfer Schauspielhaus és a Rimini Protokoll vendégjátéka
Karl Marx: A tőke, I. kötet
Koncepció, rendezés: Helgard Haug, Daniel Wetzel
Közreműködik: Thomas Kuczynski (statisztikus és gazdaságtörténész); Ulf Mailänder (író és terapeuta); Talivaldis Margevic (történész és filmes); Jochen Noth (vállalati tanácsadó és egyetemi oktató, szakterülete Kína és Ázsia); Christian Spremberg (call center-munkatárs); Ralph Warnholz (villanyszerelő (közalkalmazott), egykori szerencsejátékos); Franziska Zwerg (fordító); Sascha Wernecke (üzletember, forradalmár)
Az egyedülálló, ugyanakkor sokat vitatott Rimini Protokoll színházi csoport alapító tagjai, Helgard Haug, Stefan Kaegi és Daniel Wetzel a 90-es években találkoztak a giesseni Alkalmazott Színháztudományi Intézetben. Bár a műfaj Németországban jelentős hagyományokkal rendelkezik, egy német kritikus szerint a Rimini Protokoll tevékenysége „a dokumentarista színház újjáéledését és teljes átértelmezését” jelenti. Feldolgozták a Sabena légitársaság csődjét, vizsgálták a közép-európai halálnemeket vagy a nemzetközi diplomácia útvesztőit, Mannheim és Weimar lakosaival pedig átértelmeztették az életüket Schiller szövegeinek fényében. Úgynevezett „szakértői színházi” előadásaikat alapos kutatómunka előzi meg; a színpadon nem színészeket, hanem magukat a szövegforrásokat, saját tapasztalataikat megosztó magánembereket látunk.
Az internetes társkeresés és a szívátültetés kérdéseit feldolgozó Blaiberg und sweetheart19 című előadásukkal 2006-ban vendégszerepeltek a Budapesti Őszi Fesztiválon.

http://www.youtube.com/watch?v=RJgjs0Yiyo8
Színházi előadás német nyelven magyar feliratozással.
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyárak: 4500, 3500, 2500, 1500, 1000 Ft

Március 24.
Nemzeti Színház, 19.00
A Düsseldorfer Schauspielhaus és a Rimini Protokoll vendégjátéka
Marx: A tőke, I. kötet
Koncepció, rendezés: Helgard Haug, Daniel Wetzel
Dramaturg: Imanuel Schipper, Andrea Schwieter
Díszlet: Helgard Haug, Daniel Wetzel és Daniel Schulz
Fény: Konstantin Sonnenson, Videotechnika: Michael Koch, Martin Hasenröhl
Adott egy terjedelmes elméleti mű 1867-ből, amelyről mindenki beszél, de amelyet bizony csak kevesen olvastak. Amely nemcsak az elméleti gazdaságtanra és a politikai gyakorlatra, hanem akarva-akaratlan sokak hétköznapi életére is hatással volt. De még mielőtt megijednénk, a Rimini Protokoll előadásában szó sincs Marx művének dramatizált színpadi feldolgozásáról, a rendezők több száz ember közül választották ki azt a nyolcat, akik megosztják egymással és a közönséggel, miféle szerepet játszott az életükben A tőke. Nyolc különféle élettörténet és szakmai pályafutás, a marxista eszme és gondolkodásmód megannyi olvasata elevenedik meg egy önmagában is megragadó színpadi térben.
A produkció a 2007-es mülheimi drámapályázaton első díjat nyert.

http://www.youtube.com/watch?v=RJgjs0Yiyo8
Színházi előadás német nyelven magyar feliratozással.
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyárak: 4500, 3500, 2500, 1500, 1000 Ft

Március 26.
Nemzeti Színház, 19.00
A szentpétervári Maly Drama Theatre – Theatre of Europe vendégjátéka
Shakespeare: Lear király
Rendező: Lev Dogyin
Lev Dogyin (1944) jelenleg az orosz színház talán legmeghatározóbb alakja. 1967 óta tanít színészmesterséget és színpadi rendezést a Szentpétervári Színművészeti Akadémián, ma már egykori tanítványai közül is többen nemzetközi hírnévnek örvendenek. 1975 óta rendez a pétervári Kisszínházban (Malij Dramatyicseszkij Tyeatr), amelynek 1983 óta művészeti vezetője, 2002 óta pedig egyben igazgatója is. Az Egyesült Államoktól Japánig a világ számos pontján rendez és tart rendszeresen mesterkurzusokat. Az utóbbi bő egy évtizedben több operát is színre vitt. A kései Sztanyiszlavszkij nyomdokain haladó elméleti munkásságában és pedagógiai módszerében fontos szerepe van a szépirodalmi művek többoldalú elemzésének.
Művészi tevékenységét számos hazai és nemzetközi kitüntetéssel ismerték el, köztük 2005-ben Pro Cultura Hungarica-díjjal.
A Gaudeamus 1993-as hatalmas sikere óta több (főként Csehov-) előadását is láthattuk Magyarországon.

Díjai és kitüntetései:
a Szovjetunió Állami Díja (1986), „Triumf” Független Orosz Díj (1993), Oroszország Állami Díja (1993, 2002), Oroszország kiváló művésze (1996), Európai Színházi Díj (2000), Orosz Államelnöki Kitüntetés (2001), „A Haza Szolgálatáért Érdemrend” IV. fokozata (2004), Tovsztonogov-díj (2002), „Sirály” független moszkvai színházi díj (2003), a Szentpétervári Kormányzat Díja (2004), Pro Cultura Hungarica-díj (2005), „Balti Csillag” nemzetközi díj (2007), „Arany Szuffita” (2007), az Oroszországi Zsidó Közösségek Szövetségének „Az Év Embere” díja (2007), „Arany Maszk” (2007)
Színházi előadás orosz nyelven, magyar feliratozással.
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyárak: 4500, 3500, 2500, 1500, 1000 Ft

Március 27.
Nemzeti Színház, 19.00
A szentpétervári Maly Drama Theatre – Theatre of Europe vendégjátéka
Shakespeare: Lear király
Rendező: Lev Dogyin
„A nagy művek azért nagyok, mert magukban foglalják az emberi lét minden ellentmondását” – vallja Lev Dogyin, aki szerint a világirodalomban két olyan szerző van, aki képes egyszerre mélyen személyes és egyetemes perspektívákat adni a drámának: Csehov és Shakespeare. Dogyin életművében Shakespeare tragédiái 2006-ig várattak magukra, amikor is – a többéves Csehov-ciklus után – rögtön a Lear király rendezésével „debütált”. Az alapos elemzés és az aprólékos kidolgozás mestere ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, ez a Lear egy több mint két és fél éves próbafolyamat eredménye.
„Általában úgy tartják, hogy egyetlen ember, Lear tragédiájáról van szó. Jómagam ezzel sosem értettem egyet, hiszen a szereplőket szigorú rendszer, a vérségi kötelék kölcsönös függősége tartja össze (...). De hogy lehet az, hogy egy ilyen nemes szívű apának ilyen rossz és hálátlan lányai legyenek? És ha az apa ennyire jó, nem lehet, hogy a lányai sem rosszak?” Lev Dogyin e köré az alapkérdés köré építi fel a Lear király – a fekete és a fehér árnyalataival játszó – színpadi világát.
Színházi előadás orosz nyelven, magyar feliratozással.
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyárak: 4500, 3500, 2500, 1500, 1000 Ft

Március 27.
Nemzeti Színház - Kaszás Attila Terem, 19.00
Parti Nagy Lajos: A hét asszonya
SzépRóza-monológok
– ősbemutató
A hét nő: Csákányi Eszter
Rendező: Anger Zsolt
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Izsák Lili
Fény: Bányai Tamás
Produkciós asszisztens: Ranschburg Edit

A Kék Produkciós Iroda és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása.
„Régóta foglalkoztat, hogy kéne írni Csákányi Eszternek egy egyszemélyes darabot, de pontosabb, ha színházi estének mondom, nagyjából másfél órás előadásnak, melyben hét nő szólal meg az ő hangján, az ő testén, színészetén keresztül. Párhuzamos sorsmonológok, helyzetek, és mondatok mindenekelőtt, újak és régiek (a cím például egy korábbi novellám címe, aminek hősnője e tervezett estének is fontos »szereplője« lesz). E hét nő persze egy nő s az egy persze hét és több. Ami összeköti őket, az egyrészt a nyelv, másrészt a színésznő maga, s persze a nagyon egyszerű »hordozható« tér, ahol-amelyben megtörténnek. Amúgy ez egy presszó-kocsma-kávéház tere, egy elnyűtt zongora körüli kicsi tér székkel, asztallal, alkalom a beszédre, emlékidézésre, kitárulkozásra, és persze a játékra. Megszólal a sikeres üzletasszony, a kézimunka-előrajzoló, a pecsenyesori pincérnő, a bárzenész, a villamoskalauznő és végül »maga« a színésznő – nem sorolom, az anyag, a nyers változat kész, persze még össze kell húzni elhangzó mondatokká, így nem tudhatom még pontosan, kik lesznek, kikké válnak, ha mint szerep megkapják mindhárom dimenziójukat. Tán ezért foglalkoztat ennyire, hogy megtudjam, Csákányin keresztül tudjam meg, kik is ők. Kik is vagyok én bennük?” Parti Nagy Lajos
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyár: 2500 Ft

Március 28.
Nemzeti Színház - Kaszás Attila Terem, 19.00
Parti Nagy Lajos: A hét asszonya
SzépRóza-monológok
A hét nő: Csákányi Eszter
Rendező: Anger Zsolt
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Izsák Lili
Fény: Bányai Tamás
Produkciós asszisztens: Ranschburg Edit

A Kék Produkciós Iroda és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása.
„Engem az tesz boldoggá, ha részese lehetek egy dolognak, egy vállalkozásnak. De elengedhetetlen, hogy azt a dolgot – ügyet, közösséget – én válasszam ki. Ragaszkodom ahhoz, hogy a sorsom az én kezemben legyen. Hogy magam dönthessek.” Csákányi Eszter
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyár: 2500 Ft

Március 29.
Nemzeti Színház - Gobbi Hilda Színpad, 19.00
A „Prijut Komedianta” – szentpétervári Állami Dráma Színház vendégjátéka
Nem Hamlet
Vlagyimir Szorokin Diszmorfománia című műve alapján
Rendező: Andrej Mogucsij
Közreműködik a „Benzolnije
Mertveci” (Benzolhullák) punkegyüttes.

Díszlet és jelmez: Emil Kapeljus
Fény: Gyenyisz Szolncev
Videó: Alekszandr Malisev
Hang: Andrej Szizincev
Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halottja, valamint Heiner Müller Hamletgépe után Andrej Mogucsij gondolatai megint csak a dán királyfi körül forognak, csakhogy ez alkalommal a színpadi szöveg vázát Vlagyimir Szorokin Diszmorfománia című darabja adja. Joggal állíthatjuk, hogy a szélsőséges indulatokat kiváltó író nyelvi kendőzetlensége és a színházcsinálás nem igazán szokványos módját választó rendező provokatív megoldásai remekül megférnek egymással a színpadon, bár azt nem árt tudni, hogy az előadás moszkvai bemutatóján a szerző látványosan elhagyta a termet.

Mogucsij rendszerint a kultúra jelen állásának látleletét adja, rendezései az adott pillanatot tükrözik. A Nem Hamlet groteszk és ironikus tiltakozás a színház elbulvárosodása és a futószalagon gyártott sztárok uralma ellen; kortárs totális színház videoinstallációval és punkzenével. Izgalmas és szokatlan színházi estének nézhetünk elébe!

Az előadás 16 éven felüli és erős idegzetű nézőknek ajánlott.
Színházi előadás orosz nyelven magyar szinkrontolmácsolással.
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyár: 4500 Ft

Március 30.

Március 31.
Nemzeti Színház, 19.00
A szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház vendégjátéka
Frank Wedekind: Lulu
Rendező: Silviu Purcărete
Előadják: Ofelia Popii, Mariana Presecan, Diana Fufezan, Ema Veţean, Raluca Iani, Codruţa Vasiu, Cristina Stoleriu, Cristina Ragos, Maria Anuşca, Constantin Chiriac, Dan Glasu, Doru Presecan, Cristian Stanca, Adrian Matioc, Pali Vecsei, Mihai Coman, Cătălin Pătru, Gelu Potzolli, Eduard Pătraşcu
Közreműködő zenészek: Laura Călina, Raluca Ciobanu, Loredana Stranici
Wedekind manapság leginkább archetípusként emlegetett Luluja a 19. és a 20. század fordulóján sokkal inkább botránykőnek számított. A férfiakat és nőket egymás után fogyasztó és romba döntő végzet asszonyának története komoly kérdéseket feszeget, és távolról sem csak a hódítást és a test kultuszát tökélyre fejlesztő fiatal nő tündöklését és bukását domborítja ki. Az értelmezést talán az is árnyalhatja, ha tudjuk, hogy a (később két darabbá átdolgozott) színmű eredeti címe (A föld szelleme és) Pandora szelencéje...
Silviu Purcărete értelmezése naturalizmus és expresszionizmus határán egyensúlyoz, és bár él a szöveg kínálta komikus hatásokkal is, egy pillanatra sem enged a könnyed műfaji megoldások csábításának. Ebben segíti Helmut Stürmer egyszerre tárgyaló- és bonctermet idéző, amfiteátrum jellegű díszlete, valamint a címszerepben látható – tavaly a szintén Purcărete rendezte Faustban Mefisztó szerepéért az évad legjobb színésznőjének kikiáltott – Ofelia Popii játéka.
Színházi előadás román nyelven magyar szinkrontolmácsolással.
A Nemzeti Színházzal közös program.

A budapesti Román Kulturális Intézet támogatásával.

Jegyár: 4500 Ft

Április 1.
Nemzeti Színház, 19.00
A szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház vendégjátéka
Frank Wedekind: Lulu
Rendező: Silviu Purcărete
Előadják: Ofelia Popii, Mariana Presecan, Diana Fufezan, Ema Veţean, Raluca Iani, Codruţa Vasiu, Cristina Stoleriu, Cristina Ragos, Maria Anuşca, Constantin Chiriac, Dan Glasu, Doru Presecan, Cristian Stanca, Adrian Matioc, Pali Vecsei, Mihai Coman, Cătălin Pătru, Gelu Potzolli, Eduard Pătraşcu
Közreműködő zenészek: Laura Călina, Raluca Ciobanu, Loredana Stranici
Frank Wedekind először 1894-ben írta meg Lulu, a végzetes vonzerejű nő történetét Pandora szelencéje című drámájában. Ezt a szöveget azután több alkalommal is, újra, meg újra átírta. Az eredeti kézirat, az ős-változat, kis híján száz évvel később került elő.
„Az emberiség a legközelebbi szabadságharcát a szerelem feudalizmusa ellen fogja megvívni.” Wedekind
Színházi előadás román nyelven magyar szinkrontolmácsolással.
A Nemzeti Színházzal közös program.
A budapesti Román Kulturális Intézet támogatásával.

Jegyár: 4500 Ft

Április 3.
Nemzeti Színház - Gobbi Hilda Színpad, 19.00
William Burroughs–Tom Waits–Robert Wilson: The Black Rider – magyarországi bemutató
Szcenírozott koncert a Nemzeti Színház társulatának színészeivel
Rendező: Ascher Tamás
Zenekar: Bárány Tamás, Darvas Benedek, Kovács Andor, Kovács Márton, Sebesi Tamás, Zságer-Varga Ákos
Zenei vezető: Kovács Márton
Sorozatszerkesztő dramaturg: Merényi Anna
Thomas Alan Waits amerikai énekes-dalszerző, zeneszerző, színész hangja összetéveszthetetlen: egy kritikusa szerint olyan, „mintha Bourbon-whiskys tartályban áztatták volna, majd a füstölőben lógatták volna néhány hónapig, és végül a füstölőből kihozván áthajtottak volna rajta autóval."

http://www.youtube.com/watch?v=M4ZMt-vMkfA&feature=related
A Nemzeti Színház Felolvasószínházi sorozata keretében
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyár: 3500 Ft

Április 4.
Nemzeti Színház, 19.00
A Varsói Nemzeti Színház Kisszínházának vendégjátéka
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Rendező: Michał Zadara
Molnár Ferenc korszakalkotó regényének adaptációját a Teatr Maly színpadán Michał Zadara rendezte. Az ő felfogásában a Pál utcai fiúk szereplőit érett férfiak alakítják. Történetük pedig az ifjúkori évek tapasztalatai és eszményei felelevenítésének kiindulópontjává válik. Értelmezésében a darab mindenekelőtt a férfibarátságról, a becsületről, a méltóságról és a fiatal éveket veszélyeztető halállal való tragikus szembesülésről szól.
Színházi előadás lengyel nyelven magyar feliratozással.
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyárak: 4500, 3500, 2500, 1500, 1000 Ft

Április 4.
Nemzeti Színház - Gobbi Hilda Színpad, 19.00
William Burroughs–Tom Waits–Robert Wilson: The Black Rider
Szcenírozott koncert a Nemzeti Színház társulatának színészeivel
Rendező: Ascher Tamás
Zenekar: Bárány Tamás, Darvas Benedek, Kovács Andor, Kovács Márton, Sebesi Tamás, Zságer-Varga Ákos
Zenei vezető: Kovács Márton
Sorozatszerkesztő dramaturg: Merényi Anna
William S. Burroughs, amerikai író, esszéista, előadóművész. A beatgeneráció egyik kiemelkedő alakja volt, műveinek nagy része önéletrajzi ihletettségű, sokat merített ópium-függőségének tapasztalatából.

http://www.youtube.com/watch?v=M4ZMt-vMkfA&feature=related
A Nemzeti Színház Felolvasószínházi sorozata keretében
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyár: 3500 Ft

Április 5.
Nemzeti Színház, 19.00
A Varsói Nemzeti Színház Kisszínházának vendégjátéka
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Rendező: Michał Zadara
Az előadást olyan prológus nyitja, amelyben a színészek átadják magukat az emlékezésnek azokról az időkről, amikor pályakezdők voltak a Kis Színházban. Egy csokor „ruhatári” anekdota hangzik el, s végül pedig elmerengenek azon, hogy a színház épülete egy-két év múlva valószínűleg megszűnik létezni. Ilyenformán a Pál utcai fiúk története tükröződik a Kis Színház színészeinek történetében: a közös nevező itt a távozás, a múló idő jele. Ez az epizód bevezet minket az előadásba és sugallja szándékát. Molnár Ferenc könyve – a színészek és a közönség gyermekkorának kötelező olvasmánya – lesz az emlékezés témája, és általa keressük az elrejtett közös önazonosság nyomait.
Színházi előadás lengyel nyelven magyar feliratozással.
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyárak: 4500, 3500, 2500, 1500, 1000 Ft

Április 5.
Nemzeti Színház - Gobbi Hilda Színpad, 19.00
William Burroughs–Tom Waits–Robert Wilson: The Black Rider
Szcenírozott koncert a Nemzeti Színház társulatának színészeivel
Rendező: Ascher Tamás
Zenekar: Bárány Tamás, Darvas Benedek, Kovács Andor, Kovács Márton, Sebesi Tamás, Zságer-Varga Ákos
Zenei vezető: Kovács Márton
Sorozatszerkesztő dramaturg: Merényi Anna
Robert Wilson amerikai színházi rendező, képzőművész – a mozgás, a díszlet és a jelmez, a zene, a hang és a fény egységes hatására törekedett. Neves progresszív táncosokkal, énekesekkel, zeneszerzőkkel dolgozott együtt Amerikában és Európában egyaránt (Meredith Monk, Philip Glass, Lucinda Childs, Keith Jarret, Laurie Anderson, Tom Waits, Lou Reed stb.). A hetvenes évek közepétől rendszeresen mutatja be képzőművészeti munkáit, térinstallációit önálló kiállításokon.

http://www.youtube.com/watch?v=M4ZMt-vMkfA&feature=related
A Nemzeti Színház Felolvasószínházi sorozata keretében
A Nemzeti Színházzal közös program.

Jegyár: 3500 Ft

| Budapesti Tavaszi Fesztivál | Budapesti Őszi Fesztivál | Nyár a Lánchídon |
| lap tetejére | kezdőlap | jegyrendelés | magunkról | írjon nekünk! |

wapon: http://wap.fesztivalvaros.hu/