Ha elfogadjuk a Rácz Aladár művészete és hangszere iránt őszintén lelkesedő Stravinsky értékelését, miszerint a cimbalom "ritka vadállat" volna, akkor azt mondhatjuk, hogy napjaink egyik legjelentősebb cimbalomszelídítője
Szakály Ágnes. Több mint harminc éves, sikert sikerre halmozó pályafutása során nemcsak klasszikus átiratok tömegét készítette és játszotta el, de a számára komponált tizennégy cimbalomversennyel a zenetörténet 20. század végi fejezetében is biztosítva van a helye, s a jazz és más műfajok felé tett igen jelentős kiruccanásairól akkor még nem is szóltunk. A Tavaszi Fesztiválon az 1809-ben elhunyt Joseph Haydn előtt tiszteleg, s a koncert programjába illesztett két ősbemutatóval nemcsak azt kívánja bizonyítani, hogy a cimbalom a 21. század folyamán is fontos katalizátora lesz az új zene létrejöttének, hanem azt is, hogy több mint kétszáz éves kora ellenére Joseph Haydn továbbra is az egyik legjelentősebb kortársunknak tekinthető.
http://szakalyagnes.uw.hu/