|
A Tavaszi Fesztivál nemzetközi színházi rendezvényeinek csekély közönség előtt lezajlott, bár komoly szakmai tartalommal bíró programja volt az In memóriám Bausch-Gosch-Zadek beszélgetés- és vetítéssorozat a Nemzeti Színházban. Ez a szerény, de fontos esemény három rendezőnek állított emléket, s anyagát egy tartalmas kis füzet is megörökíti.
|
A szeretet szeme – Külföldi előadások – Színház folyóirat – Tompa Andrea
2010.06.10
|
|
|
|
Részben meghívott, részben az alkalomra kreált előadásokból állt a Tavaszi Fesztivál hazai mezőnye, helyesen, mivel az értékek szélesebb körű megismertetése, illetve létrehozása olyan kettős cél, amely együttesen adhat reprezentativitást az alkalomnak.
A Thália Színházban játszott produkciók bizonyos tematikus átgondoltságra vallanak, ami egyetlen fesztivál esetében sem kötelező (tudomásom szerint nem volt meghirdetve), de jó esetben szellemi sorvezetőként működhet. (Újabban a Salzburgi Ünnepi Hetek is bevezette.)
|
Magyarni, franciázni – Hazai előadások
– Színház folyóirat – Koltai Tamás
2010.06.10
|
|
|
|
Jób, a bibliai istenfélő az éggel pöröl. Szigorúan betartotta a törvényt, míg el nem vesztette vagyonát és családtagjait. Most itt áll kifosztottan Mendel Singer személyében, aki a cári birodalomból vándorolt ki a modern idők ígéretföldjére, Amerikába. Az európai háborúban harcoló fia odavész, felesége pedig bánatában utánahal. Egyetlen lánya, aki már előző hazájában is összehozta magát egy kozák századdal, Amerikában stílust vált, az üzleti világ nagymenőivel kezd viszonyt, míg nimfomániásan elmegyógyintézetbe nem kerül.
|
Jób, az emigráns – Nagyítás.hu – Metz Katalin
2010.05.27
|
|
|
|
Lelki beágyazottságában a Himnusszal vetekedik Erkel Ferenc Bánk bánja. Nemzeti hősopera, azzá válását már a keletkezési körülmények is indokolták: Katona Bánk bánja a forradalom díszelőadásaként maradt a köztudatban, az Erkel-opera ősbemutatóját pedig az ötvenes évek fullasztó cenzúrája után 1861. március 9-én tartották meg Egressy Béni Katona nyomán írt szövegkönyve alapján. A megtorlás, az idegen elnyomás vérfagyasztó légkörében hallatlanul intenzív politikai gyúanyagot hordozott. Azóta nemegyszer tűzték zászlajukra politikai mozgalmak, vagy tiltották el hatalmak. Nehéz róla tárgyilagosan írni.
|
Gyilkosság a korona előtt – A debreceni Csokonai Színház és a Gyulai Várszínház Bánk bánja a BTF-en – Nagyítás.hu – Metz Katalin
2010.05.27
|
|
|
|
Pörög, pörög a forgószínpad, legfönnebb percekre áll le. A történelem örvényében forog a hamburgi Thalia Színház kilenc szereplője. A maguk provokálta és a nagy idők kínálta események szédületes sodrásában élnek. Korszakosságában akár shakespeare-i is lehetne a különös színjáték, ám itt nem a nagyszabású karakterek, heves párbeszédek uralják a színpadot, hanem egy dokumentumjáték metszően éles narratívája. A híres német társulat a The Truth About THE KENNEDYS című előadását hozta el a tavaszi fesztiválra.
|
Örvénylő korok sodrásában – Luk Perceval: The Truth About THE KENNEDYS – Nagyítás.hu – Metz Katalin
2010.05.27
|
|
|
|
Csupa fehér fal, kulissza, falba mélyesztett, falba függesztett dekoráció a színen. Középen, függöny gyanánt fehér leplek hullanak alá úgy fest, mintha gyermekek bújócskázóhelye, játéksátra lenne. Kentaur színpadképe egyértelműen a gyermekkort idézi. Bujának és szántszándékkal túldekoráltnak tűnik. Annál nagyobb a kontraszt a romlatlanságot sugalló színpadkép és a benne élő három fiatal egyre romlottabb lélekre valló játékai közt.
|
Romlott lelkek játékai – Betolucci: Álmodók, Thália Színház-BTF – Nagyítás.hu – Metz Katalin
2010.05.27
|
|
|
|
Az idei tavaszi fesztivál vendége Dánia volt, így Budapest-szerte is számos kortárs dán programmal találkozhattunk. Az egyik kiállítás a Ludwig Múzeumban látható Hatalmi játszmák című, mely a kortárs dán művészek munkáiból igen erőteljes kurátori prekoncepció alapján történő válogatás. A szelekció alapjául szolgáló hívó szó - hatalmi játszmák - a mostanában a hazai hivatalos művészet, a kritikai művészet aspektusából szólalt meg, ugyanis szinte ez az egyetlen szempont, ami alapján kiállításra hívnak művészeket, ellentétben a nemzetközi téren tapasztalható sokszínűséggel.
|
Hatalmi játszmák a kiállítóterekben – Élet és Irodalom – Bordács Andrea
2010.05.27
|
|
|
|
Erkel Ferenc hihetetlenül sokat tette a magyar zenéért, zenekultúráért, egyáltalán azért, hogy szinte a semmiből egy virágzó zenei életet teremtett. Az idei év alkalmat ad arra, hogy műveivel közelebbről megismerkedhessünk, hiszen jószerivel csak néhány részletet ismerünk operáiból és a Himnuszt. A Pozsonyból származó családban több muzsikus is volt, legmagasabbra a Gyulán született Ferenc jutott, aki 1837-től a Pesti Magyar Színház zeneigazgatója. 1840-ben a Nemzeti Színház Erkel első operájával, a Bátori Máriával nyitotta meg kapuit. Négy évvel később nyerte meg azt a pályázatot Erkel, melyet Kölcsey Himnuszának megzenésítésére írtak ki.
|
Erkel Bánkja bánja – Papiruszportal.hu – Szaboi
2010.05.18
|
|
|
|
Kortárs szerzők műveit tűzte műsorra az UMZE Kamaraegyüttes március 22-i koncertjén, melyet a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében hallhattunk, az UMZE és az MR3 közös programja, a Con tempo sorozaton belül. A kortárs zene még mindig nem kapja meg azt a figyelmet, mely megilletné, a korábbi korszakokban soha nem volt ennyire érdektelen a közönség az új dolgok iránt, persze a kortárs zene nem fogadható be könnyen. De legalább meg kéne próbálni. Öt magyar szerző műve hangzott el, két túlzás nélkül állíthatjuk világszerte becsült komponistáé, két fiatal hölgyé és egy művészként minden sikert magának tudható csellistáé.
|
Hangszínek rabságában – az UMZE Kamaraegyüttes a BTF-en – Papiruszportal.hu – Lehotka Ildikó
2010.05.18
|
|
|
|
Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik ha nem a legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a nagyszerű Il Giardino Armonico koncertje volt, melyet még két dolog tett érdekessé. Georg Friedrich Händel viszonylag ritkán játszott oratóriumát, A feltámadást hallhattuk előadásukban, négy énekessel, nagypénteken. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem meg is telt, bár a szünetben sokan hazamentek.
|
Feltámadás Antoniniékkal – Il Giardino Armonico – Papiruszportal.hu – Szaboi
2010.05.18
|
|
|
|
A koppenhágai ARS NOVA ÉNEKEGYÜTTES műsora a Tudor-kor nagy angol zeneszerzőinek és a kortárs kórusirodalom egyik meghatározó figurájának, Arvo Pártnek a műveit váltogatta, hozta kölcsönhatásba egymással.
|
Harmincévesen – A Tavaszi Fesztivál hangversenyei – ARS NOVA ÉNEKEGYÜTTES – Muzsika – Malina János
2010.05.14
|
|
|
|
Régóta érvényesülő gyakorlat, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál minden esztendőben "meghívja látogatóba" egy-egy nemzet kultúráját: zenéjét, színházát, képzőművészetét. Idén Dániára esett a műsorszerkesztők választása. "Vendégünk Dánia" - olvashattuk a szlogent több esemény mellett. Ezek közé tartozott a DÁN NEMZETI KAMARAZENEKAR koncertje.
|
Harmincévesen – A Tavaszi Fesztivál hangversenyei – DÁN NEMZETI KAMARAZENEKAR – Muzsika – Csengery Kristóf
2010.05.14
|
|
|
|
Hangversenyrendezők visszatérő töprengése, mivel társítsák Beethoven 9. szimfónia ját. A legfrappánsabb válasz: semmivel. Am némelyek félnek attól, hogy a koncert ez esetben túl rövid lesz, nem beszélve arról, hogy így elmarad sokak kedvenc műsorszáma, a szünet. A Kilencediket tehát legtöbbször kísérővel fogyasztjuk, noha magában is elég volna egy estére. Ha már egy gyékényen kell árulnia más művel, legyen az is Beethovenkompozíció. Ezek közül az egyik legszerencsésebb döntés az, amelyre FISCHER IVÁN választása esett, mikor a Tavaszi Fesztivál nyitóestjén együttese, a BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR élén elvezényelte a szimfóniát.
|
Harmincévesen – A Tavaszi Fesztivál hangversenyei – BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR – Muzsika – Csengery Kristóf
2010.05.14
|
|
|
|
Blamáljuk könnyen, gyorsan Erkelt! Tanúsítom, a Brankovics György című április 1-ji teljesítmény után hozzám hasonlóan mások is ilyesmit mormoltak maguk elé, vagy kiáltottak bele a pesti Broadway ózonába. De a szégyen pírja csak az én orcámon lángolt. Hogy is ne! Március 30-án az Erkel-év egyik nyitó-rendezvényén megindultan méltattam a Kolozsvári Magyar Opera érdemeit, ahol (tudtommal) Erkel operáit mindig is eredeti alakjukban adták-adják.
|
Erkel-torta Rossini-habbal – Muzsika – Tallián Tibor
2010.05.14
|
|
|
|
Magyarország dán tükörben: kortárs képzőművészek alkotásai identitásról, társadalmi (ön)tudatlanságról, szerepekről, előítéletekről, félelmekről, megszokásról.
|
HATALMI JÁTSZMÁK – Transindex.ro – Bakk-Dávid Tímea
2010.05.10
|
|
|
|
A 2010-es Budapesti Tavaszi Fesztivál legizgalmasabb színházi előadásának ígérkezett Luk Perceval rendezése. A német színház fenegyereke nem először jár Budapesten, ezúttal a Kennedy család igaz történetét hozza el. Korabeli dokumentumok alapján, brechtiánus eszközökkel és sok rögzített improvizációval eleveníti meg az elmúlt évszázad emblematikus családjának a történetét.
|
A Kennedy-királydráma – Luk Perceval rendezése a BTF-n – Prae.hu – Cseicsner Otília
2010.05.10
|
|
|
|
A XX. század elején egy galíciai faluban él a zsidó tanító feleségével és négy gyermekével. A bibliai Jób-történettől eltérően a Münchner Kammerspiele HIOB című előadásának főszereplője, Mendel Singer még az egymást követő csapásokat megelőzően sem felhőtlenül boldog. Anyagi gondokkal küzd, egyik gyereke súlyosan fogyatékos. A hangsúly ezúttal nem is a boldogságon van, inkább az elégedettség-elégedetlenség kérdését járja körül az előadás.
|
A Vidámparkban, záróra után – HIOB – Münchner Kammerspiele a Tavaszi Fesztiválon
– Prae.hu – Marsalkó Eszter
2010.05.04
|
|
|
|
A dán Hotel Pro Forma társulat Orfeusz és Euridiké történetét dolgozza fel merőben új formai és tartalmi megközelítésben. A mítosz közismertsége ez esetben nem korlátozza az alkotókat, éppen ellenkezőleg, felszabadítja őket. Háttérismeretet feltételez, és így nem törekszik a történet érthetőségére.
|
Így történt –
Operation: Orfeo, dán előadás a Tavaszi Fesztiválon – Prae.hu – Száz Pál
2010.04.08
|
|
|
|
A Lear király a Nemzetiben Varró Dániel fordításában több szempontból is összetett előadás. A Shakespeare-tragédiát először rendező Gothár Péter szép szövegértelmezése, Varró üdítő szövege, Tallér Zsófia karakteres zenéje, a színpadkép és látvány határozottan izgalmas előadást hoznak létre.
|
A bácsi és a domina –
A Lear király a Nemzetiben – Prae.hu – Antal Nikolett
2010.04.11
|
|
|
|
A hófehér díszletek, áttetsző tüllök, vörös rózsaszirmok meghatározta térben szép és fiatal emberek szép ruhákban azt játsszák, hogy nincsenek határok, hogy az erkölcsi és társadalmi normák átléphetők. A önmagáért való szépség túlságosan eluralja a színpadot, és maga alá gyűri az előadást. Az Álmodozók-előadás túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
|
Túl szép, hogy igaz legyen – Álmodozók a Tháliában – Prae.hu – Turbuly Lilla
2010.05.04
|
|
|
|
Aki játszani akar, annak szüksége van egy bizonyos technikai felkészültségre, ám ez csak a kezdet, minden másnak a szívből kell jönnie.
|
Őszbe hajló csillag – tavasszal
Budapesti Tavaszi Fesztivál – Paco de Lucía koncertje. 2010. március 28. Művészetek Palotája
– Prae.hu – Danczi Csaba László
2010.05.04
|
|
|
|
Le a kalappal előttük! A legkisebb hibát sem követték el, semmi „lazaság” nem volt bennük, minden pontosan ki volt dolgozva. Tökéletes, gondtalan szórakozást nyújtottak. Vagy talán mégsincs minden rendben?
|
Vérprofi hakni –
Budapesti Tavaszi Fesztivál – a Berlini Filharmonikusok Hegedűseinek koncertje. 2010. március 31. Uránia Nemzeti Filmszínház – Prae.hu – Danczi Csaba László
2010.05.04
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál első koncertje a Dán Nemzeti Kamarazenekar fellépése volt számomra a Művészetek Palotájában, Fischer Ádám vezényletével. Az élmény pedig – olykor kínosan – testközelivé vált, miközben kevésbé Dánia, inkább a magyar közönség, s nem utolsó sorban neves karmesterünk mutatkozott be – kirobbanó sikerrel.
|
Dánia testközelben – Budapesti Tavaszi Fesztivál – a Dán Nemzeti Kamarazenekar koncertje. MüPa, 2010. március 19.
– Prae.hu – Danczi Csaba László
2010.05.04
|
|
|
|
Shakespeare alkotói korszakában a tragédiák korának nevezik azt az időszakot, ami a Hamlet keletkezésétől az Athéni Timon megírásáig, tehát körülbelül 1601-től 1608-i terjed. Ebbe a vonulatba tartozik a Lear király, ami nyomtatásban először 1608-ban jelent meg, de már 1607-ben játszották az öreg királynak és három leányának történetét.
|
Shakespeare: Lear király – Magyar Fórum
2010.05.04
|
|
|
|
Van az emberi életkornak egy határa, amely után már letagadni sem érdemes, hogy mi mindenre emlékszünk. Az idősebb generáció még Székely Mihály, sőt Ernster Dezső alakítását emlegetheti föl, a középső nemzedék, amelyhez magamat is sorolom, már Gregor József tolmácsolásában ismerkedhetett meg idehaza lerchenaui Ochs báró énekest próbáló komikus-basszus figurájával. S ha Richard Strauss világsikerű művének múlt század közepi budapesti megszólaltatásait, Ferencsik irányítása alatt, még az operajátszás aranykorának nevezhetjük, akkor az elmúlt huszonöt év operaházi Rózsalovag-előadásait ezüstkornak kellene titulálnunk. Ám nem biztos, hogy ezt teljes joggal tennénk. Összehasonlítva ugyanis az 1985-ös felújítást, amelyben Kovács János még a második szereposztást dirigálta, a mostanival, ahol már mindkét szereposztás premierjét vezényelte, azt kell mondjam, hogy mind az ő karmesteri felfogása, mind pedig a zenekar teljesítménye - negyedszázad távlatában - ezúttal sokkal kiérleltebbnek, szuverénebbnek, sőt megkockáztatom: helyenként jóval „bécsiesebbnek” is tűnik.
|
Richard Strauss: Rózsalovag – Mesterházi Máté kritikája – MR3 - Bartók Rádió – Új Zenei Újság
2010.05.04
|
|
|
|
Utoljára Magyarországon 1987-ben írtak cigány tematikájú színművet – egészen mostanáig, amikor egy fiatal rendező diszkriminációs esettanulmányokat, személyes tapasztalatait és a romagyilkosságok megrázó aktualitását alapul véve írt és rendezett darabot. Ez a jelenkor problémája, nagyon fontos beszélni róla – érvel Balogh Rodrigó. „Mások azt is mondták, ez missziós törekvés – én ennyire nem misztifikálnám túl a dolgot. Nincs ebben misztikum, csak praktikum.”
|
Tolerancia-színház egy megosztott társadalomban: interjú Balogh Rodrigó rendezővel – Transindex.ro – Bakk-Dávid Tímea
2010.05.03
|
|
|
|
„Van-e a 21. századnak hungaricuma? Vagy másképpen: egy 21. századi fiatal számára mit jelent a hungaricum? Egy statikus, vagy egy folyamatosan változó kategóriáról, jelzőről beszélünk?” A 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében lehetett megtekinteni azt a kiállítást, amely 17 magyar képzőművész 22 alkotását mutatta be Hungaricum 2010 címmel.
|
Képzőművészek gondolták újra a magyar brandet – Transindex.ro
2010.05.03
|
|
|
|
A Tollfosztás „tolerancia-színház” nem csak romákról, nem csak magyaroknak: Balogh Rodrigó és csapata társadalmi tünetegyüttest mutat föl.
|
Nem fikció, hanem terápia: elhallgatott történetek – Hamlet.ro
2010.04.22
|
|
|
|
Mivel énekel az énekes? Természetesen a hangjával - felelik sokan gondolkodás nélkül. Aki azonban valaha is eltöprengett már ezen a kérdésen, az talán nem olyan biztos a magától értődőnek tetsző és egyszerű válaszban. Persze, az értékes hang, a sokat emlegetett voce nélkülözhetetlen, hiszen ez a dallamok nyersanyaga. Az az énekes azonban, aki csak a hangjával énekel, egy-két évtized múltán bajba kerül.
|
A Florilegium Együttes koncertje, közreműködött Emma Kirkby, Michael Chance és Ashley Solomon. – Csengery Kristóf kritikája – MR3 - Bartók Rádió – Új Zenei Újság
2010.05.02
|
|
|
|
Az Il Giardino Armonico nagypénteken lépett a pódiumra a Bartók Béla hangversenyteremben. Mindenekelőtt egy vallomás, talán nem terhelem vele túlzottan a kedves hallgatót: szeretem ezt az itáliai együttest. Revelációként hatott az Olasz Kultúrintézetben tartott hangversenyük, meg nem mondom már, hány esztendővel ezelőtt. Kellemes meglepetésként ért, amikor arra is szakítottak időt, hogy a bükki fesztiválon vegyenek részt. Tessék csak meggondolni: New York, London, Sidney, Bécs és ki tudja milyen metropoliszok előtt vagy után fogták magukat, és Bélapátfalvára utaztak – ugyan hány hasonló rangú művészegyüttes vállalkozik manapság ilyen (hatalmas anyagi gyarapodást aligha kínáló) kirándulásra?
|
Händel: Feltámadás (Maria Espada, Roberta Invernizzi, Marina De Liso, Jeremy Ovenden, Luca Pisaroni – ének, Il Giardino Armonico, vez. Giovanni Antonini) – Kovács Sándor kritikája – MR3 – Bartók Rádió – Új Zenei Újság
2010.05.02
|
|
|
|
Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál középpontjában Erkel Ferenc születési bicentenáriumának megünneplése állt. Hat operáját, illetve azok keresztmetszeteit mutatták be színpadi vagy hangversenyszerű előadásban. Kritikám a Bánk bán és a Hunyadi László-produkciókról szól.
|
Erkel operák a Tavaszi Fesztiválon (Thália Színház, Bánk bán - 2010- március 30., Hunyadi László - 2010. április 2.) – Kertész Iván kritikája – MR3 - Bartók Rádió – Új Zenei Újság
2010.05.02
|
|
|
|
A gyanúsan német nevű, valójában uruguayi születésű Erwin Schrottról először tavaly nyáron tudósíthattam az Új Zenei Újság hallgatóit, amikor a basszbariton szupersztár Don Giovanni szerepében mutatkozott be a bécsi Theater an der Wien közönségének. Miért olyan fontos, tettem föl akkor a kérdést, hogy Don Juan egyszerre legyen animális és kifinomult, sportos és elegáns, vagyis - röviden - tökéletes?
|
Erwin Schrott áriaestje – Mesterházi Máté kritikája – MR3 - Bartók Rádió – Új Zenei Újság
2010.05.02
|
|
|
|
|
65 helyszín, 130 program – megkezdődött a harmincadik Tavaszi Fesztivál – Duna Televízió
2010.03.19
|
|
|
|
A dánok jöttek, láttak s elmentek. Sajnos nem zavartak sok vizet, egyedül a Hotel Pro Forma különös, nem tudni, honnan jövő örvénye vert finom hullámokat.
|
Vendégünk Dánia – Pesti Műsor – Szepesi Krisztina
2010.04.26
|
|
|
|
A Turbo Folk megosztja a nézőket. Agresszív színház, annyi biztos. Az Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház előadásának már az eleje is jó kis hajcihővel kezdődik. Suhogós edzőcuccokban tépik egymást a színészek, húzzák a másik haját, verekszenek és szitkozódnak, ahogy belefér. Káosz, indulat a köbön. És miközben tetőzik a durvaság, szól a turbo folk, a szirupos, nyálas, hideglelősen érzelgős zene, mellyel fiatalokat csábítottak hadba a délvidéki háború idején, és miközben folyt a gyilkos öldöklés, az otthon maradottakat is ezzel, a táncdal és a rock furcsa keverékét alkotó, a világot agresszívan és hangosan rózsaszín ködbe vonni akaró zeneutánzattal próbálták vigasztalni.
|
Színházak a Tavaszi Fesztiválon – Pesti Műsor – Bóta Gábor
2010.04.26
|
|
|
|
Erkel-emlékév van, s lesz is még jó ideig, aminek köszönhetően egyelőre halogathatjuk a zeneszerzővel való újratalálkozás általánosabb tanulságainak levonását. A terítékre ezúttal kerüljön pusztán két, a Tavaszi Fesztivál által Budapestre hívott produkció.
|
Neves hősök – Élet és Irodalom – Péteri Lóránt
2010.04.23
|
|
|
|
Az Országos Széchényi Könyvtárban három kiállítást tekinthettünk meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál Vendégünk Dánia programja keretében. A tárlatokat, melyek ritkaságokat és érdekességeket mutattak be, ünnepélyes keretek között a dán kulturális miniszter, Per Stig Moller nyitotta meg. A fotókat Lantai József készítette.
|
Dánok a könyvtárban – ZETAPress
2010.04.23
|
|
|
|
A Fidelio tudósítói a nemrég zárult Budapesti Tavaszi Fesztivál legtöbb kiemelt eseményén ott voltak. Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére: Önöket melyik esemény érdekelte a legjobban?
|
Visszapillantóban a BTF2010 – Fidelio.hu
2010.04.23
|
|
|
|
A 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál és az OTP Bank közös pályázatot hirdetett a bank egyes budapesti kirakatainak kreatív berendezésére. A Budapesti Fesztiválközpont főszponzora 26 fiók kirakatában biztosított teret arra, hogy a tervezők különféle installációkkal mutassák be...
|
Kihirdették a Kreatív Kirakat győzteseit – BTL.hu
2010.04.23
|
|
|
|
Közös pályázatot hirdetett a Budapesti Tavaszi Fesztivál és az OTP Bank, egyes fővárosi kirakatainak kreatív berendezésére. A 40 pályázatból 26 valósult meg.
|
Fesztiváloznak az OTP kirakatai – FigyelőNet
2010.04.23
|
|
|
|
Közös pályázaton keresett egyes budapesti fiókoknak kreatív kirakatot az OTP Bank és az idén 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál. Összesen 26 fiók kirakatában lehetett önmegvalósítani installációkkal. A téma a kultúratámogatás, a művészet fontossága, illetve a 30 éves fesztivál volt.
|
Kreatív kirakatokat keresett az OTP – Médiainfo.hu
2010.04.23
|
|
|
|
A pénzintézet a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából díszítette fel fővárosi kirakatait. A tervekre a járókelők szavazhattak.
|
Kreatív OTP kirakatokat díjaztak – Marketinginfo.hu
2010.04.23
|
|
|
|
Evelyn Glennie csaknem teljesen siket, mégis a világ vezető zenészei között tartják számon, sőt két Grammy-díjjal is büszkélkedhet. Hogy hogyan lehetséges ez? Ő nem hallja – érzi a zenét.
|
Zene, hallás nélkül – Fidelio.hu – Filip Viktória
2010.04.23
|
|
|
|
Az idei Tavaszi Fesztivál az Erkel-évre való tekintettel összesen öt produkcióban kínált hat Erkel-operát egészében vagy keresztmetszet formájában. Ebből a hatból kettő volt igazi színházi előadás: a Bánk bán és a Brankovics György. Az alkotók szándéka szerint a Hunyadi László is annak készült, ám Káel Csaba félszcenírozó-művész ezúttal sem haladta meg a Müpa-beli produkcióinak színvonalát, így a Hunyadi semmiképp sem tekinthető teljes értékű színrevitelnek. A Bánk bánról már több alkalommal beszámoltunk, így ez most kimarad, és fókuszálhatunk a Brankovics Györgyre mint igazi színházi élményre.
|
Erkel-maraton a Tavaszi Fesztiválon –
Erkel Ferenc: Brankovics György – a Kolozsvári Magyar Opera előadása, Thália Színház – Opera–Világ – Ádám Tünde
2010.04.23
|
|
|
|
Erwin Schrott fellépése megosztotta a budapesti közönséget. Nem a valóságosat, az ugyanis egyértelmű és kitartó tetszésnyilvánítással jutalmazta újdonsült kedvencét az április 1-jei koncert egyes számai között.
|
Tetszik, nem tetszik – Erwin Schrott áriaestje a Művészetek Palotájában – Budapesti Tavaszi Fesztivál – Opera-Világ – Bóka Gábor
2010.04.23
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából vette elő Hunyadi-produkcióját a győri teátrum. Nem vagyok meggyőzve azonban, hogy a rangos művészeti eseményre a meglehetősen középszerű előadás joggal nevezett-e be, noha a jó szándék kétségtelen, s szemmel láthatóan a győriek is kiemelten szívügyüknek tekintették a produkciót.
|
Multi-plexi –
Erkel: Hunyadi László – a Győri Nemzeti Színház előadása a Tavaszi Fesztiválon – Opera-Világ – Fülöp Károly
2010.04.23
|
|
|
|
Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével. A "Tollfosztás" című darabot fogják kezdték április 23-án és május 1-én ismét bemutatni. Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak.
|
TOLLFOSZTÁS – PR Herald
2010.04.23
|
|
|
|
Négy dán fotóművész munkái is Budapestre érkeznek ez alkalomból, akik munkásságát nehéz röviden összefoglalni, de mégis megpróbálunk kísérletet tenni rá. A több díjjal is kitüntetett fotósok közül Per Bak Jensen és Ebbe Stub Wittrup képein a természet dominál, de a két művész más-más oldalról közelít a minket körülvevő környezethez: egyikük mintegy dokumentálja, míg a másik konceptuális művei alapanyagaként tekint rá. Ettől elütő tematikát jelenítenek meg Trine Sondergaard és Torben Eskerod fotói. Ők a portré, pontosabban a személyiség mibenlétét kutatják a kiállított képeken, hol a pillanatot, hol a római Campo Verrano sírköveit híva segítségül.
|
Négy dán – Idén Dánia művészei mutatkoznak be a Budapesti Tavaszi fesztivál keretében – Fidelio.hu
2010.04.23
|
|
|
|
A 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál és az OTP Bank közös pályázatot hirdetett a bank egyes budapesti kirakatainak kreatív berendezésére. A Budapesti Fesztiválközpont főszponzora 26 fiók kirakatában biztosított teret arra, hogy a tervezők különféle installációkkal mutassák be, hogy mit is jelent számukra a kultúratámogatás, a kultúra és a művészet fontossága, valamint a 30 éves fesztivál története.
|
Kihirdették a Kreatív Kirakat győzteseit – BrandTrend
2010.04.23
|
|
|
|
A Petőfi Irodalmi Múzeum által vendégül látott kiállítás az irodalom és a divat összekapcsolásából született művészeti értelemben vett európai uniós promóciónak indult. Eredménye és jelentősége azonban szerencsére jóval túlmutat a szervezők szándékán.
|
TEXTIL TEXTUSOK
20 ruha Európa számára / PIM, BTF 2010 – Revizor – Zanin Éva
2010.04.21
|
|
|
|
A hétfő este véget ért 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) 18 napján 65 helyszínen 130 program várta az érdeklődőket. A BTF rendezvényeit, beleértve a kiállításokat és a szabadtéri eseményeket, az előzetes becslések alapján körülbelül 140-150 ezren látogatták március 19-és április 5-e között. Ebben az évben a jegyek több mint 98 százaléka kelt el - tájékoztatta szerdán a Független Hírügynökséget Zimányi Zsófia fesztiváligazgató.
|
150 ezren a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon
2010.04.21
|
|
|
|
Nem minden nehézség nélkül települt át a Fesztiválszínházba a Győri Nemzeti Színház tavaly bemutatott, szolid nívójú Erkel-produkciója.
|
A HAZA OSZLOPAI
Erkel: Hunyadi László / Győri Nemzeti Színház, MűPa, BTF 2010 – Revizor – László Ferenc
2010.04.21
|
|
|
|
Néhány hete Pál Tamás egy lapinterjúban erkelománnak vallotta magát, s arról a rácsodálkozásról beszélt, amelyet a Báthory Mária partitúrája ébresztett benne. A karmester lelkes elkötelezettségének a fesztiváli Erkel-sorozat legérdekesebb estjét köszönhette a közönség.
|
CSILLAGOS KERESZTMETSZETEK
Erkel Ferenc: Báthory Mária; Sarolta / Thália Színház, BTF 2010 – Revizor – László Ferenc
2010.04.19
|
|
|
|
A tavaszi fesztivál 30. kiadásának hivatalos záróhangversenyét a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a fesztivál elmaradhatatlan résztvevője adta, az idősebb testvér jogán. A zenekar 47 éve alakult, és 31 éve vette át a művészeti vezetését Sándor Frigyestől koncertmestere, Rolla János.
|
A KAMARA KINCSEI
30 év – A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje / MűPa, BTF 2010 – Revizor – Malina János
2010.04.15
|
|
|
|
A sóderhalmokat kikerülik a látogatók, a csiszológépek hangját túlharsogják a koncertek, és a Fringe Fesztivál miatt Pécsen szavazni kényszerülők békésen kiállják a polgármesteri hivatal előtt kígyózó sorokat. A város fittyet hány a káoszra, elevenen vibrál benne a fesztivál.
|
KALANDOK A SZÉLLEL
Fringe Pécs 2010 Fesztivál – Revizor – Rádai Andrea
2010.04.15
|
|
|
|
A Tavaszi Fesztivál általam hallott hangversenyei közül a tökély képzetét leginkább Fenyő László és Kovalszki Mária szonátaestje idézte föl számomra.
|
POLONICA-HUNGARICA
Fenyő László és Kovalszki Mária koncertje / Festetics Palota, BTF 2010 – Revizor – Malina János
2010.04.14
|
|
|
|
Szeme szép, szája szép, hangja szép - Erwin Schrott mindenestől szép. Hódító fellépése Budapesten sem tévesztett hatást, ám romantikus áriaestje összességében mégis inkább a realistákat igazolta.
|
KISEBBFORMA ADONISZ
Erwin Schrott romantikus áriaestje / MűPa, BTF 2010 – Revizor – László Ferenc
2010.04.14
|
|
|
|
Három "filmzabáló" fiatal veszedelmes viszonyaiba, ártatlannak tűnő, majd véresen komollyá fajuló játékaiba nyerünk bepillantást a Dicső Dániel rendezte Álmodozókban.
|
Álmodozók: film- és testvérszerelem a színpadon – Hamlet.ro – Bakk-Dávid Tímea
2010.04.13
|
|
|
|
Különös, igazán különös formáció ez A Berlini Filharmonikusok Hegedűsei. A szórólap szerint hegedűikkel teljes értékű hangzás létrehozására törekszenek, „hiszen kizárólag a zongora közreműködését veszik néha igénybe”.
|
BERLINER BLUT
A Berlini Filharmonikusok Hegedűsei / Uránia Nemzeti Filmszínház, BTF 2010 – Revizor – Malina János
2010.04.13
|
|
|
|
Emlékéven innen és túl bizonnyal sok vita lesz még arról, hogy vajon a Bánk bán eredeti vagy átdolgozott változata sikerültebb, szebb, színpadszerűbb-e? Ám ez a kérdés alkalmasint sosem válhat oly megosztóvá, mint Vidnyánszky Attila „ős-Bánk”-rendezése.
|
TEREMTÉSBEN VESZTES
Erkel Ferenc: Bánk bán / Debreceni Csokonai Színház, Thália Színház, BTF 2010 – Revizor – László Ferenc
2010.04.13
|
|
|
|
A régi zenés mozgalom amolyan rockerének számító olasz gárda a keresztre feszítés napján adta elő Händel La resurrezione (A feltámadás) című ifjúkori oratóriumát.
|
KOCITUSZ ÉS KOITUSZ
Az Il Giardino Armonico koncertje / MűPa, BTF 2010 – Revizor – Csont András
2010.04.13
|
|
|
|
Hungarikum van, volt, lesz - legfeljebb koronként más elnevezéssel. Meg más tartalommal, attól függően, hogy mikor milyen dózisban szükséges a fogalom agyakba való betáplálása.
|
ZSÍROS KENYÉR LILAHAGYMÁVAL
Hungaricum 2010 / Friss Galéria, BTF 2010 – Revizor – Ibos Éva
2010.04.13
|
|
|
|
Nehéz helyzetben van a kritikus. Van egy énekesnő, aki évtizedek óta az egyik kedvence, nagyra tartja, lemezeit gyűjti, és van egy énekes, évtizedek óta kedveli őt is, még ha kevesebb lemeze is van tőle. És erre adnak együtt egy erőtlen koncertet.
|
UNDERSTATEMENT
Emma Kirkby, Michael Chance és a Florilegium / Uránia, BTF 2010 – Revizor – Kolozsi László
2010.04.13
|
|
|
|
A Tollfosztás című darab ősbemutatója a tavaszi fesztivál szempontjából a legérdekesebb, az ország jelenlegi mentális állapotát tekintve pedig a legneuralgikusabb groteszk játéka volt.
|
SAJÁT TOLLAKKAL ÉKESKEDNI
Balogh Rodrigó: Tollfosztás / Thália Színház, BTF 2010 – Revizor – Sisso
2010.04.13
|
|
|
|
Az 1965-ben, Skóciában született Evelyn Glennie 12 évesen elveszítette hallását. Ennek ellenére nem mondott le a zenei tanulmányokról, sőt az első elutasítás után másodjára már az Angol Királyi Zeneakadémiára is felvették. Később ünnepelt, világjáró ütőhangszeres szólista lett, a műfaj egyik úttörője. Évente több mint száz koncertet ad, repertoárján túlnyomórészt kortárs művek szerepelnek, nevéhez seregnyi, neki dedikált kompozíció ősbemutatója fűződik. A Tavaszi Fesztiválon, március 27-én adott hangversenyét megelőzően is járt már Budapesten.
|
Evelyn Glennie ütőhangszeres estje – Csengery Kristóf kritikája – MR3 - Bartók Rádió – Új Zenei Újság
2010.04.12
|
|
|
|
Rendhagyó programmal lepte meg a Tavaszi Fesztivál közönségét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Bartók születésnapján. A műsorszámok több mint felét, a műsoridőnek pedig csaknem a felét kórusművek adták; igazán népszerű, sűrűn játszott mű egy akadt a koncert műsorán, mégpedig Kodály Psalmus Hungaricusa, zárószámként; Bartók hangszeres zenéjét az I. zongoraverseny képviselte, Ránki Dezső szólójával.
|
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar hangversenye Bartók születésnapján
– Malina János kritikája – MR3 - Bartók Rádió – Új Zenei Újság
2010.04.12
|
|
|
|
A húsvéti rituálék kötelező gasztronómiai kellékei közül mindből jutott az ünnep másnapjára: a reggeli sonka és tojás egyvelegét délre feledteti a húsvéti kalács zamata, estére pedig vagy harminc deka csokinyuszi üli meg a gyomrom. Idejében jött az esti kijózanító szellemi táplálkozás, még mielőtt végleg saját emésztőszerveim áldozatává lettem volna.
|
A nyúlon túl (Macujev, Boldoczki és az LFKZ a Tavaszi Fesztiválon) – Café Momus – Balázs Miklós
2010.04.12
|
|
|
|
Az első sor szélén ülök, sokat szemez velem. Nem legyőzhetetlen a szempárbajban, de azért kitartóan néz, a "Regiszteráriá"-ban háromszor is nekem énekli, hogy "mille e tre", és közben sokatmondóan gesztikulál. Aztán jönnek a többiek, mármint a közönség soraiból szinte egyesével mindenki. Na, ez az, amit Erwin Schrott nagyon tud, egy pillanat alatt állítja maga mellé a közönséget.
|
A zseni és akit annak mondanak – Élet és Irodalom – Végső Zoltán
2010.04.12
|
|
|
|
A rég felnőttkorba lépett, hiszen három évtizedes Tavaszi Fesztivál idén márkás nevek felvonultatásával próbálta becsábítani a tánc közönségét – a kockázatmentesség és szórakoztatás koncepciója” jegyében. Így aztán a hírneves dán balettegyüttes mellett fellépett egy amerikai kortárs társulat, de volt elmaradhatatlan flamenco est is, az egyetlen magyar résztvevő pedig az ugyancsak épp harmincéves Győri Balett lett. A jubileumi fesztivál soványka választékát kiegyensúlyozhatta volna az estek művészi gazdagsága, ám a meghívott együttesek zöme kimondottan gyenge produkcióval szerepelt, ami kétségessé teszi, valójában megnézték-e előzetesen a szervezők – mert művészeti munkatárs nincs a Tavaszi Fesztivál stábjában! –, hogy mit is hoznak el Budapestre.
|
Szórakozunk? – Élet és Irodalom – Fuchs Lívia
2010.04.12
|
|
|
|
Egyre világosabb, hogy ott van szükség díszletre, ahol a színész nem tölti be a színpadot. Nem színpadi térről beszélek, hanem díszletről, amely inkább dísz, mint tér, konstruált építmény vagy ékítmény, látvány a látványért, csillogó musicalpanel a drámai színházban, kipingált vagy mobil szerkentyű, tervezők és rendezők képzőművészeti kérkedése. Arra szolgál, hogy takarja az ürességet. Egykor a vizuális laposságon lamentáltunk, ma a gondolattól elszakadt képzelet tobzódása zajlik. Nemcsak nagy színpadokat és nézőtereket vélnek megtölteni szemkáprázat útján, olykor apró stúdiók előadásait is pazarló, mert fölösleges installációk uralják. Fa, fém, márványutánzat, falrelief, artisztikus, szürreális tárgyak a levegőben - fő, hogy zsúfolt legyen. Hogy lekösse a figyelmünket. Nem bíznak benne, hogy a színész is lekötheti. A félelem sokszor jogos. A kényelmes színész és a kényelmes néző közös erőfeszítése kiiktatta mindkettejük fantáziáját. Pótolni kell könnyen fogyasztható, akciós termékkel. Konyhakész díszlettel. Vedd-és-vidd látvánnyal. Ma még művészkedő kitalációkkal, holnap - ki tudja - talán a hazai szappanoperák csiricsáré enteriőrjeivel.
|
Miért szeretem a német színházat – Élet és Irodalom – Koltai Tamás
2010.04.12
|
|
|
|
Idegenlégiós tábor, zsoldos egyenruha, gépfegyver, pisztoly, sziréna, megvakítás, puskaropogás, kivégzés és sok egyéb kellék, ami egy embertelen háború és kíméletlen népirtás kelléke. Mindez megjelenik a színen a XV. században játszódó Erkel-operában, az 1874 májusában, a Nemzeti Színházban bemutatott Brankovics Györgyben. A dalművet a Kolozsvári Magyar Opera társulata hozta el a Tavaszi Fesztiválra.
|
Törökkori történet a szerb háborúban (Erkel: Brankovics György) – Café Momus – Spangel Péter
2010.04.10
|
|
|
|
A Tavaszi Fesztivál Chopin-alfesztiválja március 28-án Pawe³ Kowalski zongorakoncertjével folytatódott az Urániában
|
KIS POLONÉZ
Pawe³ Kowalski zongoraestje / Uránia, BTF 2010 – Revizor – Malina János
2010.04.09
|
|
|
|
Világvégi mese érthetetlen, titokzatos nyelven. Hiába csapkodjuk a sárkányfejeket, kettesével nőnek újra. Segítség, képtelenség analitikusan gondolkodni, mert Inbal Pinto tollpihékből, szentjánosbogárkák fényéből, homokszemekből szőtt látomása elillan.
|
MEGFEJTHETETLEN KÓD
Inbal Pinto & Avshalom Pollak Dance Company: Hydra / Nemzeti Színház, BTF 2010 – Revizor – Tóth Ágnes Veronika
2010.04.09
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) harminc éve indult hódító útjára, és az elmúlt esztendők során Európa egyik legismertebb kulturális seregszemléjévé vált. A programokban azóta harmincezer művész vett részt, akik erre a tényre végtelenül büszkék. Az idei BTF díszvendége Dánia. Hazánkba érkezik a Dán Királyi Balett, a műfaji határokat átlépő Hotel Pro Forma, az Ars Nova Copenhagen kórus és a Trio con Brio Copenhagen kamaraegyüttes.
|
Jön a tavasz, megy a tél – Diplomata Magazin
2010.04.09
|
|
|
|
A Mednyánszky Galériában szerda este nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Nyitány című tárlat, a Vásárhelyi Képzőművészeti Szimpózium csoportos kiállítása. Tíz alkotó munkáit láthatjuk a galériában, változatos témájú, technikájú képeket, köztük szobrokat is – április 14-ig.
|
Témák és formák zarándokútja
– Kiállítás. A vásárhelyi iskola – változó alakban – még ma is hat és működik – Magyar Hírlap
2010.04.09
|
|
|
|
Magas, 98 százalékos látogatottsággal zárult a 2010-es jubileumi Budapesti Tavaszi Fesztivál. A rosszabb anyagi kondíciók miatt ugyan kevesebb eseményt rendeztek, de a műfaji gazdagság nem csökkent - hangsúlyozta Zimányi Zsófia fesztiváligazgató, hozzátéve: jövőre Európa és Liszt Ferenc lesz a fókuszban.
|
Csaknem teltházzal zárt a Tavaszi Fesztivál – Hírszerző.hu
2010.04.09
|
|
|
|
Magyarországon erősen főváros-centrikus a színjátszás – aki eddig ezt nem érzékelte annyira, az már abból is rájöhetett, hogy mekkora lelkesedéssel jelentették be: Rivalda néven külön fesztivált szerveznek Budapesten a vidéki színházaknak. Hasonló seregszemle ugyan korábban is volt Vidéki Színházak Találkozója néven, de valószínűleg mégiscsak presztízsnövekedés egy fesztiválon résztvenni egy egyszerű "találkozó" helyett.
|
Rivalda: fővárosi fényben a magyarországi vidéki színházak – Hamlet.ro
2010.04.08
|
|
|
|
Maiko Watanabe koncertje minden várakozásomat felülmúlta, felülírta előítéleteimet, de legelsősorban is gyönyörködtetett.
|
ABRONCSSZOKNYÁBAN
Maiko Watanabe zongoraestje / Magyar Rádió, BTF 2010 – Revizor – Kolozsi László
2010.04.08
|
|
|
|
A gyerekek színházánál nincs tökéletesebb illúzió. A színjátékot figyelve – akárcsak a világra csodálkozó gyerekben – ámulat és áhítat keveredik a nézőben, aki attól néző, hogy kívül van.
|
ITT MINDEN MUTATVA LESZ!
A hétköznapokon túl. Színházépítészet Közép-Európában / Bajor Gizi Színészmúzeum, BTF 2010 – Revizor – Zöldi Anna
2010.04.08
|
|
|
|
Nem tudom, hogy a dán koktélfogyasztó nemzet-e, mindenesetre az Operation: Orfeo címen kínált bizarr egyveleget bármelyik pályakezdő mixer elirigyelhetné.
|
DÖNTETLEN
Hotel Pro Forma - Operation: Orfeo / Nemzeti Színház, BTF 2010 – Revizor – Jászay Tamás
2010.04.08
|
|
|
|
Miközben nincsen énnekem bátorságom ahhoz, hogy szembeforduljak a gránitkeménységű állítással, mely szerint Shakespeare Lear királya úgy hibátlan és gyöngyszem, ahogy van, halkan megjegyzem, hogy a dráma elejének lélektani bakugrásával minden előadás megküzd. Lear király ugyanis úgy darabolja föl és osztogatja szét birodalmát és királyságát, hogy a legcsekélyebb mértékben sem ismeri saját nagykorú gyermekeit, ráadásul nem veszi észre a hízelgést, hazugságot sem. (Amúgy Gloucester is így van ezzel - a birodalmat és koronát leszámítva.)
|
Vak, világtalan - Shakespeare: Lear király – Mancs.hu
2010.04.08
|
|
|
|
Érdekesen kezdődik a Gothár Péter rendezte Lear király a Nemzeti Színházban. Színes tömeg hullámzik, bennfentes fogadás résztvevői, összevissza-tarkabarka öltözetekben, némely férfi szűkre szabott, kinőtt zakót visel, pantallójuk szélesen buggyos vagy szűk és boka fölött végződik, a nők is más-más stílusú, egyedi, néha furcsa gallérú ruhákban virítanak, mintha bohócpiknik vagy artistakongresszus záró aktusán volnánk. Ezt a benyomást erősíti, hogy a padlóból kiemelkedő oszlopon álló címszereplő, Kulka János, miután föntről ledobta koronáját és vértjét, hasmánt leveti magát a magasból, egyenesen az ugrását felkészülten váró untermanok összekulcsolt karjába. A bohém társaság összetétele nemzetközi, egyiküknek egy tolmácsnő franciára fordítja az elhangzó beszédeket, utóbb kiderül, a francia királynak, aki majd feleségül veszi Cordeliát, de itt még egyszerű kongresszusi küldöttnek látszik. Az oszlop kürtőjéből később kikönyököl a bölcs öreg Bodrogi Gyula mint a bohócok doyenje, kötött sapkában, sállal a nyakán, ő itt az embléma, gondolhatnánk, ő lesz kitüntetve, és ebből annyi igaz, hogy tényleg ő a Bolond a Shakespeare-tragédiában.
|
Vörönty – Élet és Irodalom – Koltai Tamás
2010.04.08
|
|
|
|
Nem hiszem, hogy rosszabb formában játszott volna Nigel Kennedy, mint szokott. Most is az értők idegeire ment, most is szerették azok, akik a pénzükért szórakozni vágytak, jól akarták érezni magukat, és élvezték, hogy nem, nem, azért sem, Nigel nem vénül, nem komolyodik, oldalzsebes nadrág és selyem kimonó, elektromos és normál hegedű, Duke Ellington és Bach.
|
Valamit tudnak – Élet és Irodalom – Fáy Miklós
2010.04.08
|
|
|
|
Azt gondolom, az idei évben még nagyon sokat fogjuk Erkel Ferenc nevét emlegetni. A ritka jubileum (születésének 200. évfordulója) remek apropót jelent mindenki számára, hogy újragondolja e különleges életmű szerepét. Pro és kontra.
Számomra mindenképpen pro, ezt most dióhéjban megpróbálom kifejteni.
|
Hagyományos és/vagy új? (A Bánk bán és a Hunyadi László a Tavaszi Fesztiválon) – Café Momus – zéta
2010.04.08
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál kamarazenei eseményeiből alaposan kiveszi a részét a megkapó belbecsű Uránia Filmszínház, amely plázamozik híján az a hely volt, ahol réges-rég többek közt a Hófehérke rút boszorkányán rémüldöztem, de rémlik King Kong és a nagy fehér Cápa is. Ma már persze az Uránia valami módon rátalált egy küldetésszerepre a hazai mozgófilm-forgalmazás világában, és úgy tűnik, ez az új profil szabad kapacitást és teret biztosít egyéb kulturális események befogadására is.
|
Simogató szellő (Emma Kirkby, Michael Chance és a Florilegium) – Café Momus – Matheika Gábor
2010.04.08
|
|
|
|
Hagyománnyá vált, hogy a Nemzeti Filharmonikusok Bartók Béla születésének évfordulóján hangversenyt ad a szerző műveiből. Az idei évben is a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül, a műsor nagy részét Bartók vokális műveiből válogatták össze, az I. zongoraverseny és Kodály Zoltán Psalmus hungaricus-a társaságában. Hogy Bartók kórusművei mennyire a perifériára szorultak a zenekari, kamarazenei művek mellett, azt mindenki tudja, sajnos, nem sokat tesznek azért, hogy Bartók vokális művei - a Cantata profanát is beleértve (A kékszakállú herceg vára kivételével) - jobban a köztudatba kerülhessenek.
|
Bartók-ünnep Kodállyal – Papiruszportál.hu – SzabóI
2010.04.08
|
|
|
|
Két évtized alatt közel negyven operát írt Rossini, aki a XIX. század első felében uralta műveivel a színpadot. Donizetti és Bellini csak másodrangúak voltak Rossinihez képest, később csak Verdi érett operái múlták fölül a pesarói születésű zeneszerzőéjét. Gioacchino Rossini műveit azonban nem mindenki tartotta megfelelőnek, Berlioz például bírálta a szerző "melodikus cinizmus"-át (vajon mi lehet ennek az ellentéte), az "örökös és drámai crescendói"-t, a "brutális nagydobdübörgés"-t. Bár a "kitűnően meghangszerelt" A sevillai borbélyt még ő is remekműnek tartotta.
|
Ory grófja és a meghiúsult szerelem – Papiruszportál.hu – Lehotka Ildikó
2010.04.08
|
|
|
|
A 20 ruha Európának kiállításon spanyol, belga és magyar tervezők kreáltak ruhákat, melyekhez hazájuk íróinak munkáit vették alapul. A spanyol Cervantes Intézet igazgatója szerint az irodalom és a divat összekötése új sperpektívákat adhat, de tulajdonképpen a kölcsönös reklám sem jön rosszul. Pazicski Miklós magyar tervező szerint ez a kiállítás egy jó lehetőség az irodalom és az alkalmazott művészet populárisabbá tételéhez.
|
Ruha és irodalom: divat magasabb indíttatással – Velvet.hu
2010.04.08
|
|
|
|
Néhol csak hangulatok, esetleg színek, valahol azonban konkrétabb korok, stílusok és érzések is megjelentek. Valahol egy vers, máshol csupán egy kiragadott bekezdés, megtalált sorok. Vagyis irodalom és költészet ihlette ruhakreációk, a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatán. Spanyol, holland és magyar írók valamint divattervezők részvételével összeállított különös művészeti és kulturális határvonalakat is közelebb húzó elképzelés.
|
Szövetté lépett szavak
Divattervezők párbeszéde az irodalommal – Kikötő Online
2010.04.08
|
|
|
|
A Petőfi Irodalmi Múzeum nem először tesz kísérletet az irodalom és a divat ötvözésére: a tavalyi Szentkuthy-centenáriumot ünneplő kiállítás nyitó- és záróeseményein ez már megtörtént. Akkor múltbéli múzsának öltözött színésznők léptek ki a rögzített fényképekből és keltek életre 21. századi köntösben, frivolan idézve az író egyik gondolatát: "Szeretem az öltözködés erotikáját." Most húsz ruha érkezett ugyanennyi divattervezőtől a múzeumba Spanyolország, Belgium és Magyarország divatvilágát képviselve, hogy "felöltöztesse" és ruhák formájában "életre keltse" a három ország nagy íróinak szövegeit.
|
20 RUHA EURÓPA SZÁMÁRA – Mancs.hu – Szabó Ágnes
2010.04.08
|
|
|
|
Zarathustra, Till, – Richard Strauss sűrű fúvósállásokkal indít, az első képben el is uralkodik, a Berg Lulu-jára hajazó iszonyú átkomponáltság, amely a túlzott hangerővel tetézve, igencsak megnehezíti a Tábornagynét és Octaviánt megszemélyesítő énekesnők dolgát. Már a színpadkép jelzi, semmiféle modernkedés, aktualizálás, ötletparádé nem lesz hála Andrejs Zagars rendezői koncepciójának, amely céltudatos szolidsággal kizárólag Hugo von Hofmannstahl nagyszerű librettójára épít, mindössze a történések időpontját teszi át az 1910-es évekre. Julia Müer szolid díszletterve, szecessziós vonalrajzokkal díszített ablakaival jól használható játékteret ad és csak a harmadik felvonásban torzul indokolatlan perspektíva-bravúrba.
|
RÓZSALOVAG – Fehér Elephánt
2010.04.08
|
|
|
|
A Fesztivál Színházban teltház előtt, nagy sikerrel szerepelt a magyar tánc- és népzenei hagyományőrzés pozsonyi fellegvárának számító Ifjú Szívek együttes, alapításuk 55. évfordulója alkalmából. VIDEÓVAL
|
Ötvenöt éves és ördögi – Fidelio – Szabó Gabriella Eszter
2010.04.08
|
|
|
|
Nem kevesebb, mint tizennyolc mazurkából álló füzért választott Chopin-koncertje első részének programjául Vásáry Tamás, valóságos keresztmetszetet adva ebből a fontos chopini műfajból.
|
FÜZÉREK
Vásáry Tamás hangversenye / Uránia, BTF 2010 – Revizor – Malina János
2010.04.08
|
|
|
|
Az ékszer (főleg) a nők gyöngéje. Kétarcú tündöklést hoz: felemel, mert ragyogtat, lehúz, mert - végletesen romantikus esetekben - gyilkoltatni is képes. Egy különleges darab tehát életveszélyes is lehet, ezzel szemben a dán ékszer-bemutató balesetmentes.
|
TENGERPARTI CSECSEBECSÉK
Ékszerdoboz Dániából / Iparművészeti Múzeum, BTF 2010 – Revizor – Ibos Éva
2010.04.08
|
|
|
|
Kockázatos vállalkozás egy film alapján színházi előadást csinálni, pláne ha maga a film is részben a filmről mint művészetről szól. A látvány helyébe ekkor az emberek közti szituációk lépnek, s a néző fő kérdése az lesz: mennyire erősek és teherbíróak ezek a helyzetek?
|
ÚJABB RETTENETES GYEREKEK
Álmodozók / Thália Színház, BTF 2010 – Revizor – Bán Zoltán András
2010.04.08
|
|
|
|
A Müncheni Kammerspiele Joseph Roth regénye nyomán készült előadása, a HIOB (Jób) nagyon sok erénnyel büszkélkedhet.
|
EGY JÓ SZÍNHÁZ HÉTKÖZNAPJAI
HIOB / Münchner Kammerspiele, Nemzeti Színház, BTF 2010 – Revizor – Forgách András
2010.04.08
|
|
|
|
Híre jócskán megelőzte, kár, hogy nem egy igazi Luk Perceval remeklést láthattunk. A gengszter-klánból államfői dinasztiává emelkedett Kennedy-ek doku-története legfeljebb hangjáték, vagy még inkább tartalmas olvasnivaló lenne. Szituáció, konfliktus, karakterek nincsenek, csak sztorik, személyiségrajzok, botrány-krónikák, tragédia-csámcsogások. Kit érdekel?!?
|
THE KENNEDY'S – Luk Perceval – Thália /Hamburg/ – Tavaszi Fesztivál – Fehér Elephánt
2010.04.07
|
|
|
|
A forgón egy szegényes fagylaltszinekbe függönyözött körhinta-henger áll, revü-lámpafürtökkel ékesítve: a csupasz színpadon ez lesz az egyetlen díszletelem, amely egyaránt alkalmas a galíciai, schetlbeli ház belsejének s a New Yorki fényes környezet megjelenítésére. Bert Neumann munkája ugyanazt a visszafogott, antihatásvadász szemléletet tükrözi, mint
az előadás egységes stílusa.
|
HIÓB - Johan Simons - Münchner Kammerspiele -Tavaszi Fesztivál – Fehér Elephánt
2010.04.07
|
|
|
|
Amikor Joseph Roth regénye, a Hiob 1932-ben magyarul megjelent Révay József fordításában, Schöpflin Aladár a Nyugatban arról az érzéséről tudósít, hogy „a könyv jobb az írójánál”. Ma ezt alighanem fordítva látjuk. Igaz, a pontos és érzékeny kritikus azt is bevallja, hogy az íróról nem tud semmit. Legjelentősebb munkáiról nem is igen tudhatott, hiszen a Radetzky-induló éppen 1932-ben, A kapucinus kripta 1938-ban jelent meg. Az 1930-ban született Hiob, magyarul Jób, viszont egyfelől csodásan költői, a kisemberek kisvilágának ábrázolásában roppant érzékletes, másfelől a giccshatárig érzelmes. Ráadásul Mendel Singer oroszországi zsidó tanító életére csak felszínesen és erőltetetten vonatkoztatható a bibliai Jób példázata.
|
Csapások és vigasztalódások –
Joseph Roth: Hiob. A Münchner Kammerspiele a Nemzeti Színházban – NOL.hu – Zappe László
2010.04.07
|
|
|
|
Ha épp senki nem foglalkozik vele, belökik egy résbe. Hihetetlenül újszerű, tömör, szuggesztív színházi nyelv, borzongva lehet csodálni.
|
Amiért megérte fesztivált csinálni – HIOB - A Münchner Kammerspiele a BTF-en – Fidelio.hu – Kállai Katalin
2010.04.07
|
|
|
|
Valami különlegeset tudhat Emma Kirkby. Ugyanis hosszas tapsra ragadtatta az Uránia Filmszínház közönségét. Ráadásokat adott, partnerével és a Florilegium elnevezésű együttessel. Holott... KRITIKA
|
Emma titka – Fidelio.hu – Kovács Sándor
2010.04.07
|
|
|
|
A világjáró uruguayi basszbaritonnal első budapesti koncertje alkalmából beszélgettünk pályafutásáról, Mozartról, rendezőkről, tangóról és a marketingről.
|
"Egy énekesben kell, hogy legyen felelősségtudat" - Erwin Schrott – Opera-Világ – Bóka Gábor – Fahn Sarolta
2010.04.07
|
|
|
|
A Müchner Kammerspiele méltán nemzetközi rangú színház. Erről már a Budapesti Őszi Fesztiválon is megbizonyosodhattunk, akkor Elfriede Jelinek Rechnitz-Az öldöklő angyal című művét adták valóságfeltáró szenvedéllyel.
|
Tragikus és engesztelő családtörténet – Népszava.hu – Bóta Gábor
2010.04.07
|
|
|
|
Requiem, mai fejjel
Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.
|
Requiem, mai fejjel – Zalai Hírlap
2010.04.06
|
|
|
|
Napok óta egyfolytában megy a petthing az egyik budapesti bankfiók kirakatában. Ráadásul éjjel-nappal nyugodtan bekapcsolódhat bármelyik járókelõ. Aki nem bánja, hogy közben nézik, április 5-ig még simán petthingelhet egy jót a Dohány utca 65. szám alatt. Aki arra számít, hogy valamilyen pajzán akcióba vagy pornóforgatásba csöppen a budapesti belváros kellõs közepén, az csalódni fog. A Petthing valójában egy játékos PET-palackfal a Dohány utca 65. szám alatti OTP bankfiók kirakatában.
|
KREATÍV KIRAKAT – PR Herald
2010.04.06
|
|
|
|
A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul.
|
Hétfőn zárul a Budapesti Tavaszi Fesztivál – BPI.hu
2010.04.06
|
|
|
|
A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak. A 30 év című koncert a Művészetek Palotájában a BTF három évtizedéről emlékezik meg, és a Liszt Ferenc Kamarazenekar műsorával felidézi az első fesztivál programját – hangsúlyozta Koch Andrea, a Budapesti Fesztiválközpont kommunikációs vezetője.
|
Hétfőn zárul a Budapesti Tavaszi Fesztivál – TelePress Hírügynökség
2010.04.06
|
|
|
|
A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak.
|
Hétfőn ér véget a Budapesti Tavaszi Fesztivál
– Hírextra.hu
2010.04.06
|
|
|
|
A Fugato Orchestra zeneszerzői versenyén a zsűri Idrányi Eszternek ítélte az első díjat, a második és egyben közönségdíjas Derecskei András lett.
|
Idrányi Eszter nyerte a Fugato versenyét – Fidelio
2010.04.06
|
|
|
|
"Roma rise up! Stay with God!" Ál-terroristavideó, területfoglalók, arisztokrata suliban "elszállásolt" harmadik világ: képzőművészeti reflexiók az intoleranciáról.
|
NÉMA JELEK
Mit hozott a gólya? Budapesti Tavaszi Fesztivált – Transindex.ro
2010.04.06
|
|
|
|
A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul.
|
Zár a Budapesti Tavaszi Fesztivál – Népszava.hu
2010.04.06
|
|
|
|
Május 7. és 18. között kerül megrendezésre a Thália Színházban a korábban Vidéki Színházak Találkozójaként ismert program, mely ebben az évben Rivalda Fesztivál néven mutatkozik be. A mindig nagy közönségsikernek örvendő rendezvény keretében idén 13 vidéki színház előadását tekinthetnek meg a nézők.
|
Rivalda - Vidéki Színházak Találkozója a Tháliában – Napvilág.Net
2010.04.06
|
|
|
|
Rivalda Fesztivál - A legjobb vidéki színházak találkozója a Thália Színházban!
Mindig közönségsiker a Vidéki Színházak Találkozója, mely idén megújult lendülettel, Rivalda Fesztivál címmel kerül megrendezésre 2010. május 7-18. között.
|
Rivalda Fesztivál – Port.hu
2010.04.06
|
|
|
|
"Előadásaink címét nem határozott útvonaljelző térképnek szánjuk, azok sokkal inkább olyan metaforák, amelyek stimulálják mind az alkotók, mind a közönség képzeletét." - írja a Hydra c. produkció ismertetőjében az izraeli rendezőpáros, Inbal Pinto és Avshalom Pollak. Következésképpen a műben csupán homályosan, utalásszerűen jelenik meg a mitológiai szörny alakja, ellenben a koreográfiák számos művészeti és kulturális utalást hordoznak magukban.
|
Szürreális képek
Hydra – Inbal Pinto & Avshalom Pollack Dance Company (Tel-Aviv) – Budapesti Tavaszi Fesztivál, Nemzetközi Színházi Fesztivál – Ellenfény.hu – Nánay Fanni
2010.04.06
|
|
|
|
Luk Perceval A Kennedy-család igaz történetének mottójául Nietzsche Imígyen szóla Zarathustra c. művének egy mondatát választotta: „Minden igazság görbe, az idő maga is körvonal.” A Perceval rendezéseire jellemző vizuális egyszerűségnek és koncepcionális pontosságnak köszönhetően az előadás minden szintje e mottóra rezonál.
|
Görbe igazság
The truth about the Kennedys (A Kennedy-család igaz története) - Thalia Theater (Hamburg) – Budapesti Tavaszi Fesztivál, Nemzetközi Színházi Fesztivál – Ellenfény.hu – Nánay Fanni
2010.04.06
|
|
|
|
Régen készültem előadásra nagyobb várakozással és kíváncsisággal, mint a Művészetek Palotájában bemutatott Bill T. Jones koreográfiára. Az amerikai modern tánc egyik meghatározó koreográfusának és társulatának előadása igazi csemegét ígért.
|
Historikus Tabló-Tánc –
Serenade / The Proposition - Bill T. Jones/Arnie Zane Dance Company – Ellenfény.hu – Ádám Kata
2010.04.06
|
|
|
|
A Ma Reggel vendége Balogh Rodrigo rendező, Szegedi Tamás rendezőasszisztens, Lovas Emília szereplő
|
Tollfosztás. Színdarab a cigánygyilkosságokról – MTV Videótár
2010.04.06
|
|
|
|
Kerüljön-e cimbalom a fémpénzre, illetve almaszappanszagú-e a tucatpop? Palya Bea énekesnő és Erdélyi "Superman" Zsolt műsorvezető, megmondóember a politikától a retróig szinte mindenről beszélt, ám nyitva hagyták talán a legfontosabb kérdést: tényleg szőrösek a táncházas lányok?
|
A kollektív Kovács Kati – NOL.hu – Bohus Fülöp
2010.04.06
|
|
|
|
Politikai, gazdasági, társadalmi, hatalmi játszmákról szól a Ludwig Múzeum május 30-ig nyitva tartó PowerGames című kiállítása, melyen nem csak a dán, és a globális, hanem kifejezetten a magyar problémákra reflektáló művek is szerepelnek.
|
Amikor egy ország önmagába lesz szerelmes – Népszava.hu – Hamvay Péter
2010.04.06
|
|
|
|
Március 19-étől három napon át Halász Péterre emlékeztek a Műcsarnokban. A Szellemidézés című fesztiválon művészbarátok, szerzőtársak produkciói és művei voltak láthatóak. Fotóink mellett a kiállításon is szereplő Halász-mondatokat olvashatják.
|
Halász Péter él. És te? – Litera.hu
2010.04.06
|
|
|
|
Az ambivalencia diszkrét bája furcsán karcolgatja a keresztény mitológiát. Hozzá nem értő zenekritikusunk hozzáértő kritikája.
|
Jézust feltámadva látni örvendnetek nem kell de...
Händel, La Resurrezione (A feltámadás). Il Giardino Armonico, Giovanni Antonini. Müpa, 2010. – Prae.hu – Barta András
2010.04.06
|
|
|
|
Véleményed szerint fenyegeti terrortámadás veszélye Magyarországot? Nem? Te nem tartasz attól, hogy egy napon roma öngyilkos merénylő robbantja fel a körúti Combinót? Azért csak gondolkozz el majd, miközben az Oktogon felé sétálsz a Barcsay teremből, a Néma jelek kiállítás után.
|
Robbantanak-e a romák?
– Az (in)tolerancia kortárs megközelítései – Prae.hu – Paulovkin Boglárka
2010.04.06
|
|
|
|
Szorongó várakozással ültem be Erkel Dózsa György című operája keresztmetszetének koncertszerű előadására: klasszikus szerző kevéssé ismert operája egy humorista bevezetőjével? Fábry Sándor felvezetője egyszerre volt informatív, figyelemfelkeltő és humoros. Az opera-előadás pedig igazán nagy élmény volt.
|
Ismeretlen klasszikus
– Erkel Ferenc Dózsa Györgye a Tavaszi Fesztiválon – Prae.hu – Köncs Kriszta
2010.04.06
|
|
|
|
A Ballet de Flamenco Andalucía elsöprő győzelmet aratott: a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége szűnni nem akaró tapssal ünnepelte az előadást, lábdobogással követelve ráadást.
|
Sodró szenvedély
– Ballet de Flamenco Andalucía. 2010. március 23. Thália Színház – Prae.hu – Danczi Csaba László
2010.04.06
|
|
|
|
A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével ér véget hétfőn este a harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál.
|
Véget ér a Tavaszi Fesztivál – ATV.hu
2010.04.06
|
|
|
|
A híres-hírhedt romantikus melodrámát a rendezőként debütáló Sediánszky Nóra átiratában látjuk életre kelni a Thália Új Stúdiójában. Marguerite Gautier-t Tóth Ildikó játssza; árnyalt-elmélyült szerepformálása sem mentheti meg az ezer sebből vérző előadást.
|
HALOVÁNY KAMÉLIÁS
Kaméliás / Thália Színház, BTF 2010 – Revizor – Kovács Dezső
2010.04.06
|
|
|
|
A művészettörténeti nyelv nincs igazán berendezkedve az ilyen kiállítások leírására. Nem is tudom, mi lehet itt a kritikus dolga, még sosem éreztem ennyire feladat nélkülinek magam.
|
A GETTÓBÓL A MÚZEUMBA
Néma jelek. Az (in)tolerancia kortárs megközelítései / Magyar Képzőművészeti Egyetem, BTF 2010 – Revizor – Kürti Emese
2010.04.06
|
|
|
|
Alighanem valamennyi ivarérett olvasónk előtt ismeretes a tény, miszerint a szexualitás háborúság. Rossini utolsó vígoperájának szegedi produkciója most roppant szórakoztató módon lát e közkeletű tétel levezetéséhez.
|
A HÖLGYERÉNY MAGINOT-VONALA
Rossini: Ory grófja / Szegedi Nemzeti Színház, Thália Színház, BTF 2010 – Revizor – László Ferenc
2010.04.06
|
|
|
|
A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével ér véget hétfőn este a harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál(BTF). A 18 napon át zajló nemzetközi összművészeti seregszemle záró eseménye előtt a BTF jelképesen átadja a stafétabotot a Rivalda Fesztiválnak.
|
Ma este ér véget a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál – Magyar Online
2010.04.06
|
|
|
|
A Vízivárosi Galériában 2010. március 18.-tól április 13.-ig lehet megtekinteni a Valóságos álom - TypoSzalon című kiállítást, amely a Magyar Tipográfusok Egyesületének Typochondria-sorozatából jött létre.
|
Valóságos álom kiállítás – Városom.hu
2010.04.06
|
|
|
|
A Poszt-POSzT, a Budapesti Őszi és Tavaszi Fesztivál után újabb színházi találkozónak ad helyet a Thália Színház: május 7. és 18. között 13 vidéki színház veszi birtokba a Nagymező utcát. GALÉRIÁVAL
|
Rivaldában a vidéki színházak – Fidelio
2010.04.06
|
|
|
|
Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt "Tollfosztás" című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be.
|
Tollfosztás – "Tolerancia-színház" a Tháliában – Színház.hu
2010.04.06
|
|
|
|
Ékszerdoboz Dániából: talán megtévesztő cím, hiszen nem ékszerdoboz-kiállításról van szó, hanem a Danish Arts Agency kortársékszer gyűjteményének bemutatásáról. A harminc éve bővülő kollekció 2007 óta nyilvános, ekkor indult az Ékszerdoboz-program a dán designékszerek népszerűsítésére. A közgyűjteményből bárki kölcsönözhet, többségében azonban hivatalos céllal teszik. A jelenleg 240 darabot számláló kollekció fele került most bemutatásra a Tavaszi Fesztivál dán inváziójának keretében az Iparművészeti Múzeumban.
|
Somosi Rita: Kiskutya-bross kölcsönbe – Kortárs dán ékszerek – ArtPortal
2010.04.06
|
|
|
|
Volt néhány koncert az idei tavaszi fesztiválon, amelynek talán nem kellett volna lennie. A teljesség igénye nélkül: a Berlini Filharmonikusok hegedűsein sokat lehetett volna takarékoskodni, ahogyan Nigel Kennedy is pihenhetett volna az idén, és feltehetően Erwin Schrott nélkül is beköszöntött volna a tavasz. De Emma Kirkby és Michael Chance közös koncertje egy kicsit más. Nagyon más, noha rossz koncert volt.
|
A múlt hangjai –
Emma Kirkby és Michael Chance hangversenye Uránia Filmszínház – NOL.hu – Fáy Miklós
2010.04.06
|
|
|
|
A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével ér véget hétfőn este a harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).
A 18 napon át zajló nemzetközi összművészeti seregszemle záró eseménye előtt a BTF jelképesen átadja a stafétabotot a Rivalda Fesztiválnak.
|
Hétfő este ér véget a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál – Hírszerző.hu
2010.04.06
|
|
|
|
Röviden a következőképpen lehetne jellemezni az Il Giardino Armonico Händel produkcióját: elképesztő, érthetetlen hibákkal tarkított, összességében mégis nagyszerű előadás.
|
Fel! Támadunk – Fidelio – Kolozsi László
2010.04.06
|
|
|
|
Rengeteg ember kavargott a MűPában elsején este. Valahogy más, kicsit színesebb társaság gyűlt össze, mint amilyen más koncerteken szokott. Sok volt a selyem, az estélyi jellegű költemény, a gondosan befésült frizurák. Nagy tömeg volt a büfében is, csokornyakkendős elegáns urak igyekeztek kiszolgálni csillogó szemű csinos hölgyeket, pezsgősüvegek nyíltak, könnyed kacagások szálltak fel itt is, ott is.
|
Olcsó színház - Nagyszerű színház! (Erwin Schrott romantikus áriaestje) – Café Momus – BaCi
2010.04.06
|
|
|
|
Händel mindössze huszonkét évesen, itáliai tartózkodása alatt komponálta La Resurrezione című oratóriumát. A bemutató Francesco Maria Ruspoli márki fényűző palotájában volt, 1708-ban, húsvét vasárnapján. Egészen más ez a zenemű, mint a korabeli hasonló témájú ismert darabok. A történet Jézus halála után kezdődik, s nem is annyira a Megváltóval, hanem sokkal inkább az őt szerető és sirató személyek lelkiállapotával ismerkedhetünk a bő két órás muzsika hallgatása közben. Világi oratóriumról, ha úgy tetszik, operáról van itt tehát szó. A bemutatón állítólag pompás díszletekkel, s a kor szokásaihoz képest igen nagy létszámú zenekarral nyűgözték le a közönséget. Az együttest pedig nem kisebb személyiség, mint Corelli mester vezényelte.
|
Fellobbant, megdöbbent... (Az Il Giardino Armonico koncertje) – Café Momus – Johanna
2010.04.06
|
|
|
|
Mi tagadás, Budapestre érve mindig görcsbe rándul a gyomrom, ha autóval megyek (40 perc a kezdésig). Budapest, mint városállam, bizony komoly feladatot ad a koncertre igyekvőnek (30 perc a kezdésig). Az útfelújítások, az "ideiglenes" forgalmirend-változások, a parkoló autók miatt életveszélyessé szűkülő utcák próbára teszik az utazó idegrendszerét (20 perc a kezdésig).
|
Bartók, Csárdás, Happy Birthday (A Moszkvai Szólisták és Jurij Basmet) – Café Momus – Bódi Árpád
2010.04.05
|
|
|
|
A Festetics Palota tükörtermének fehér pompája azonnal bűvkörébe vonja az oda látogatót. A helyiség fehérsége, csillárjainak száz-fényű csillogása, a tükrök által megsokszorozott tér és fény, az aprólékos ornamentika olyan zenei csemegét ígér, amely tele van könnyed virtuozitással, ragyogó és ötletes, híján minden szenvedésnek és barbárságnak.
|
Szvit gépies stílusban (Dohnányi-est a Festetics Palotában) – Café Momus – Bódi Árpád
2010.04.05
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál öt éve sikerrel zajló fringe sorozatát idén Európa Kulturális Fővárosában - azon belül is Pécs belvárosának kulturális intézményeiben és klubjaiban rendezik meg április 9. és 11. között.
|
Fringe Fesztivál Pécsen – Népszava.hu
2010.04.05
|
|
|
|
Pély Barna két új bandával, Kozma Orsi jazzkvartettel érkezik, de jön a budapesti Új színház stúdiós társulata is a vidéken első ízben hallható-látható Fringe Fesztiválra.
|
Pécsett a Fringe Fesztivál – Bama.hu
2010.04.05
|
|
|
|
Napok óta egyfolytában megy a petthing az egyik budapesti bankfiók kirakatában. Ráadásul éjjel-nappal nyugodtan bekapcsolódhat bármelyik járókelő. Aki nem bánja, hogy közben nézik, április 5-ig még simán petthingelhet egy jót a Dohány utca 65. szám alatt.
|
Petthing a kirakatban! – Nők Lapja Café
2010.04.05
|
|
|
|
Az előttünk álló években lesz alkalmunk álmélkodni a 19. század zenéjének sokféleségén. Idén Chopin, Schumann és Erkel, jövőre Liszt Ferenc születésének bicentenáriumát, rövid szusszanás után, 2013-ben pedig a 19. század ikercsillagait, Verdit és Wagnert ünnepeljük.
|
A romantika arcai – Olvass bele.hu
2010.04.05
|
|
|
|
A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak. A 30 év című koncert a Művészetek Palotájában a BTF három évtizedéről emlékezik meg, és a Liszt Ferenc Kamarazenekar műsorával felidézi az első fesztivál programját - hangsúlyozta Koch Andrea, a Budapesti Fesztiválközpont kommunikációs vezetője.
|
Hétfőn zárul a Budapesti Tavaszi Fesztivál – Gondola.hu
2010.04.05
|
|
|
|
Mondhatjuk, hogy a kiálló palack elemek, mint valami növény befutják a falszakaszt - állítják a Petthing tervezői, akik egy bankfiók kirakatát díszítik ki.
|
Építs PET-palackos kirakatot! – Dívány.hu
2010.04.05
|
|
|
|
A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak.
|
Hétfőn zárul a Budapesti Tavaszi Fesztivál – KultúrKalandor
2010.04.05
|
|
|
|
A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak.
|
Zárul a Budapesti Tavaszi Fesztivál – Echo TV
2010.04.05
|
|
|
|
Megelevenedik a táborozó cigány lurkók és lyányok mindennapja a Thália színház stúdiójában. A stílus rendhagyó, a sors ismert, mondhatni szokványosan izgalmakkal teli.
|
Tollfosztás a Tháliában – FigyelőNet
2010.04.05
|
|
|
|
Gyakran regényadaptáció, vagy akár filmadaptáció nézése közben rosszallóan mondjuk, hogy epikus, nélkülözi a drámai szituációkat, ez pedig rendszerint unalommal is jár. Most három olyan produkciót is láthattunk, ami felvállaltan epikus, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon fellépő hamburgi Thalia Theater A Kennedy-család igaz története című produkciója végletesen az.
|
Borzadályos, epikus családtörténetek – Népszava.hu
2010.04.05
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál három napos kis fesztiválja, a Fringe, elhagyva a fővárost idén Pécsett vendégeskedik az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat meghívására, a Hungarofest Kht.-val közös szervezésben. A magyarországi rendezvény őse a legendás edinburgh-i Fringe, amely tekintélyes múltra tekint vissza.
|
Fringe - jön a művészi egyveleg – Stop.hu
2010.04.05
|
|
|
|
A Föld órája-akció előtt két nappal művészi sötétség borult a MüPa Fesztivál Színház-termére. A kirobbanó szólóiról elhíresült, másságát és HIV-pozitív státuszát büszkén vállaló Bill T. Jones fojtotta bele a lélegzetet mindazokba, akik megtekintették pályája Mariana-árkát, a 2007-es Serenade/The Propositiont.
|
Tavaszi szél pátoszt áraszt
Inbal Pinto & Avshalom Pollak Dance Company: Hydra - Nemzeti Színház – NOL.hu – Horeczky Krisztina
2010.04.05
|
|
|
|
A "bizonyítási eljárást" április 4-én a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartják Emma Kirkby és Michael Chance operaénekesek közreműködésével.
|
Barokk detektívek – MixOnline
2010.04.05
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Thália Színház Arizona Stúdiójában, az ENSZ-díjas és Junior Prima díjas oktató, Balogh Rodrigó rendezésében négy cigány gyerek és egy huszonkét éves fiatal felnőtt roma színes függőszékekben és egy ketrecben a magyarországi romaügyről beszél.
|
Szabad-e gyerekekkel kimondatni a felnőttbűnöket? – Népszava.hu
2010.04.05
|
|
|
|
Személyes empíria, ám akár szakirodalommal is körülbástyázható vélelem: A rózsalovag színpadra állítása az operatársulatok egyik legnagyobb próbatétje, messze túl a Tannhäuseren, ám meglehet, még innen Berlioz operamonstrumán, A trójaiakon. Egy librettó, amely egyszerre filozofál és nyújt szinte a végtelenségig egy durván bursikóz tréfát; egy vígopera, melynek zenéje rendszerint csakúgy többszörös álruhát ölt, mint a nadrágszerepére cselédszoknyát húzó Octavian gróf; egy színpadi játék, melynek előadásához seregnyi karakteres és kvalitásos, persze a német szöveggel is megbirkózó énekes színészre, s hozzá echt bécsies kedélyre van szükség - mindez együtt Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal 99 esztendős remekműve.
|
Opera - Megdőlt elmélet - Richard Strauss: A rózsalovag – Mancs.hu
2010.04.03
|
|
|
|
A rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház előadása a kilencvenes évek elején, a délszláv háború kezdetén kialakult zenei irányzatra épül, melynek neve az előadás címe is. A mozgósításra is alkalmas dinamikus, zaklatott tempójú szerb műnépzenének minden jugoszláv utódállamban vannak mutációi vagy előképei, és ezeket a szerb, jugó, horvát vagy bosnyák dalokat állítja párhuzamba, sőt párbeszédbe egymással a darab így, majd' húsz évvel az elkerülhetetlen széthullás után.
|
TURBO FOLK – Mancs.hu
2010.04.03
|
|
|
|
Világiasabb témára térve Emma Kirkby mellett a héten záruló Tavaszi Fesztivál másik énekes csillaga az operai szívdöglesztés aktuális bajnoka, Erwin Schrott lesz (képünk mutatja).
|
Mi a kotta? - Az utolsó napok szentjei – Mancs.hu
2010.04.03
|
|
|
|
Nagy ováció, álló taps, hisztérikus bekiabálások – még a Müpában is ritka az ekkora siker. Paco de Lucía azonban a legnagyobbak közé tartozik, aki bárhol és bárhogy jelenik meg, ma már egész életművét képviseli: a flamenco világra szóló karrierjét és ennek jelképét ünnepli a közönség, még akkor is, ha ez a mostani koncert nem sokban emlékeztetett a tradicionális flamencóra.
|
Paco de Lucía zajos sikere Budapesten – HVG.hu – H. Magyar Kornél
2010.04.03
|
|
|
|
A frindzsmozgalmat a legnagyobb összművészeti fesztivál, az edinburgh-i indította útjára.
|
Több ezer rojt – NOL.hu – Ungár Tamás
2010.04.03
|
|
|
|
Ha nem a családi asztal mellett töltjük a húsvéti hétvégét, belebújhatunk Vincent Vega bőrébe, lazulhatunk a jubileumi Cinetrip bulin, vagy akár baráti tömegverekedéssel is múlathatjuk az időt. Programajánló.
|
Menjek vagy maradjak - Párnacsata vagy A kilencedik nap – FigyelőNet
2010.04.03
|
|
|
|
2010. március 19-én 18 órakor nyílik a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében a Néma jelek című nemzetközi kiállítás, mely az (in)tolerancia, a másság és a társadalmi elfogadás/elutasítás fogalmainak, kortárs jelenségeinek képzőművészeti reflexióit mutatja be. A Tavaszi Fesztivál két kiemelt témájához is csatlakozó programnak ("Roma témák a képzőművészetben" és a "Vendégünk Dánia"), azonban nem az aktuálpolitikai vonatkozások bemutatása az elsődleges célja.
|
Néma jelek – Az (in)tolerancia kortárs megközelítései – Kikötő Online
2010.04.03
|
|
|
|
A Magyar Képzőművészeti Egyetem aktuális kiállítása lazán kapcsolódva a Tavaszi Fesztivál roma-tematikájához, megértésre, elfogadásra, néma jelek dekódolására ösztönöz a képzőművészet eszközeivel. A megfejtés a látogató feladata.
|
Csendes kiáltások – Néma jelek - Az (in)tolerancia kortárs megközelítései – Antropos.hu
2010.04.03
|
|
|
|
A Millenáris Teátrumban adott koncertet az UMZE Kamaraegyüttes. Az MR3 Bartók Rádió és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös programján mai magyar szerzők művei csendültek fel, zömmel magyarországi bemutatóként.
|
Az UMZE Kamaraegyüttes hangversenye – Molnár Szabolcs kritikája – MR3 - Bartók Rádió – Új Zenei Újság
2010.04.03
|
|
|
|
Kisebbségi csoportok és többségi társadalom, asszimiláció és az identitás megőrzése, érdekek és ellenérdekek, atrocitások és tragédiák: a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében "Néma jelek" címmel látható kiállítás a Tavaszi Fesztivál "Vendégünk Dánia" és "Roma témák a képzőművészetben" programjaihoz is csatlakozik.
|
Nemzetközi kiállítás: Néma jelek a Képzőművészetin – Metropol
2010.04.03
|
|
|
|
Kész regény a Kennedy-klán élete - de ettől még semmi keresnivalója sem regényben (noha számos könyv született róla), sem színpadon. Luk Perceval kell ahhoz, és a hamburgi Thalia Theater színészgárdája, hogy színházi tartalmat kapjon a közhely: sic transit...
|
KÉSZ REGÉNY
Luk Perceval: The Truth about the Kennedys / Hamburgi Thalia Theater, BTF 2010 – Revizor Online – Csáki Judit
2010.04.03
|
|
|
|
Paco de Lucía hatvanhárom évesen sem sokat változtatott azon, amit kisgyerekkora óta csinál: flamencót játszik gitáron. Azóta is minden percét élvezi. A közönség is.
|
KOTTA NÉLKÜL, ÁTÉLÉSSEL
Paco de Lucía koncertje / MűPa, BTF 2010 – Revizor Online – Zipernovszky Kornél
2010.04.03
|
|
|
|
Másodszor hallottam Nigel Kennedyt élőben. Valahogy úgy alakult, hogy az elmúlt években mindig volt valami, ami miatt egyszerűen nem jutottam el a koncertjére, noha lemezfelvételeit (különösen a régebbieket) jól ismerem.
|
NIGEL VAGYOK ÉS UNOM AZ EGÉSZET
Nigel Kennedy Bach- és Ellington-estje / MűPa, BTF 2010 – Revizor Online – Maczkay Géza
2010.04.03
|
|
|
|
Emlékirataiban Berlioz látható önélvezettel és nem kevés túlzással írja le azt a hatalmas hatást, melyet a Rákóczi-induló az 1846. február 6-án, Pesten rendezett koncertjén keltett. Noha siker volt, ez a robbanás elmaradt a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjén
|
TÚLMOZGÁSOS ORATÓRIUM
Berlioz: Faust elkárhozása - A Budafoki Dohnányi Zenekar koncertje / MűPa, BTF 2010 – Revizor Online – Csont András
2010.04.03
|
|
|
|
Evelyn Glennie a Keller András vezényelte Concerto Budapest közreműködésével adott hangversenyt március 27-én a Művészetek Palotájában. Az Északkelet-Skóciában született Glennie, 2007 óta Dame Evelyn Glennie, rendkívül sokoldalú zenész, kultúra-menedzser és sok minden más.
|
GOOD VIBRATIONS
Evelyn Glennie és a Concerto Budapest koncertje / MűPa, BTF 2010 – Revizor Online – Malina János
2010.04.03
|
|
|
|
Az Amadinda keleti témájú koncerttel szerepelt a tavaszi fesztiválon. Két hagyományos kínai mű mellett kortárs kínai, japán és magyar darabok szólaltak meg, köztük két magyarországi bemutató.
|
ÜTŐS HATOS
Az Amadinda koncertje / Thália Színház, BTF 2010 – Revizor Online – Maczkay Géza
2010.04.03
|
|
|
|
Néhány héttel ezelőtt a bicentenáriumi Chopin-koncert után a fórumokban felmerült egy probléma a lengyel szerző műveivel kapcsolatosan. Egész pontosan "Eccerű" megkérdőjelezte azon állításomat, hogy Chopin zenéjének poézise a milliónyi hangokból álló könnyed futamokban merülne ki. S valóban, ahogy utána napokon keresztül gondolkoztam ezen a dolgon, rájöttem, hogy igaza van. Egészen bizonyos, hogy ez a kérdés ennél sokkal bonyolultabb. Éppen ezért örültem, hogy a Tavaszi Fesztivál keretében két Chopin-estet is meghallgathatok. Reméltem, hogy az élőzene varázsa közelebb visz annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy miben is rejlik Chopin zenéjének költőisége.
|
A poézis nyomában (Vásáry Tamás és Pawel Kowalski Chopin-estjei) – Café Momus – BaCi
2010.04.02
|
|
|
|
Néhány évvel ezelőtt az egyik külföldi operaszaklapban hazai, autentikus színházi ember nyilatkozott, és a következő, több mint meglepő kijelentést tette: ő Bartók Bélát tartja nemzeti operajátszásunk megteremtőjének. Félreértés ne essék, semmi kifogásom nincs a mindössze egyetlen operát komponáló zeneszerző ellen, sőt a tavaly októberben két olvasatban bemutatott mű ráadásul tetszett is. Mármint a zenéje. A színpadra állítás formája, az opera rendezői értelmezése és főként az egy estén történő, kétszeri eljátszása már hagyott kételyeket bennem. S bár a Kékszakállúval Bartók is magyar operaszerzőnek számít, őt a nemzeti operajátszás megteremtőjének nevezni szerintem több mint böszmeség. Mondhatnám súlyos ismerethiánynak, hozzá nem értésnek vagy akár magyar értékrend-tagadásnak is...
|
Dózsa György visszatért (Erkel operája a MÁO-ban)
– Café Momus – Spangel Péter
2010.04.02
|
|
|
|
Nem tudom, lehet-e túlbecsülni Kurtág orosz nyelvű versekre írt dalainak jelentőségét. Személyesen érintettnek érzem magam, ugyanis számomra fordulópontot jelentettek a szerző hatvanadik születésnapját ünneplő Hungaroton-felvételek. A Boldogult R. V. Truszova üzenetei, és a Jelenetek egy regényből után egészen másképp álltam hozzá a kortárs zenéhez. A most estére ígért ősbemutató tehát akkor is idevonzott volna, ha a tíz-egynéhány perces négy dalon kívül nem kapok mást. Az UMZE viszont – igen helyesen – már sokadszorra nyújt olyan kínálatot, amiből nem csak a jelentős mesterek újdonságait lehet megismerni, hanem egy-két trónkövetelőt is.
|
Az új magyar zene (Az UMZE Kamaraegyüttes hangversenye a Millenárison) – Café Momus
2010.04.02
|
|
|
|
Idén Dánia a Tavaszi Fesztivál kitüntetett vendége, a Dán Királyi Balett, a Dán Nemzeti Kamarazenekar és a Trio con Brio Copenhagen formáción kívül az Ars Nova Copenhagen fellépése volna hivatott a dán kultúrát, az ottani zenei életet reprezentálni. A hangversenyen dán műveket nem hallottunk, de a neves és patinás kórus repertoárja így is éppen elég gazdag, egyformán intenzíven foglalkoznak reneszánsz és kortárs szerzők műveivel.
|
A Tudor-kor és Arvo Pärt zenéje (Az Ars Nova Copenhagen koncertje) – Café Momus
2010.04.02
|
|
|
|
Ismét itt a tavasz, a jó idő, így újra lehetőségünk nyílik a műpás koncerteket egy könnyű Duna-parti sétával indítani. Annál is inkább, mivel akkor megspóroljuk a koncert utáni garázs-tülekedést, s ráadásul hazafelé még betérhetünk egy pohár alkoholtartalmú italra is, hogy megbeszéljük a hallottakat.
Nos, a Dán Nemzeti Kamarazenekar koncertje után volt miről beszélgetni.
|
Szőke Aladdin és Harcos Haffner (A Dán Nemzeti Kamarazenekar a MűPában) – Café Momus – BaCi
2010.04.02
|
|
|
|
Bill T. Jones neve hallatán sokak számítottak rá, hogy amit látni fognak tőle, az maga lesz az elsöprő energia, a tiszta mozdulat, a tömény tánc.
|
LINCOLN-EMLÉKMŰ BUDAPESTEN
Bill T. Jones: Serenade, The Proposition / MűPa, BTF 2010 – Revizor – Maul Ágnes
2010.04.02
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál első nagyzenekari koncertjét - melyen két nagyszabású Beethoven-mű szólalt meg - ritkán tapasztalható, hatalmas ováció követte. Kényelmes volna hát visszaidézni, hogy mennyire egyenletesen magas színvonalon zajlott a hangverseny, amely ilyen módon elvezetett a közönség kiemelkedő lelkesedéséhez, de a képlet - tulajdonképpen szerencsére - nem ilyen egyszerű. A IX. szimfónia hatalmas zárótétele például valahogy nagyon nem indult el. A közönség még köhécselt, talán a muzsikusok is elaludtak kissé, így a mindent elsöprő hangorkánnak csak suta mása szólalt meg ezekben a pillanatokban. Ezt megelőzően a G-dúr zongoraverseny szólistája a darab rondójában egy helyütt feltűnően "kihagyott" valamiképp. Tehát tökéletes, makulátlan hangversenyről nem beszélhetünk, de mint most is kiderült, egyáltalán nem biztos, hogy ezen múlik egy koncert végső kimenetele.
|
Ellentétek (A BFZ Beethoven-koncertje) – Café Momus – Matheika Gábor
2010.04.02
|
|
|
|
Földrajzilag nem, kulturális hagyományait tekintve azonban hajlamosak vagyunk skandináv országnak tekinteni Dániát. Ez nagy általánosságban valószínűleg igaz, pláne, ha a skandináv stíl egyben békés harmóniát (is) jelent a tájjal, amelyben élnek.
|
FÖLDKÖZELBEN
Hot Spots. Kerámiák a dániai Bornholm szigetről / Museion No.1 Galéria, BTF 2010 – Revizor – Ibos Éva
2010.04.02
|
|
|
|
Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.
|
Egyszerűen és mai fejjel szólal meg Verdi Requiemje – Népszava.hu
2010.04.02
|
|
|
|
Az Elisabeth és a Mozart után itt a harmadik musical Michael Kunze és Lévay Szilveszter alkotásai közül. 2010. március 18-án mutatták be a Rebecca musicalt a Budapesti Operettszínházban. A musical minden nézőt lenyűgözött. A színészek egy új oldalukat mutatják meg a darabban, hiszen szinte minden eddigi szereptől eltérő szerepet kapott mindenki. Szinetár Dóra ezzel a darabbal tért vissza a színpadra. Bár a musical nem az a tipikus romantikus történet, hiszen ahogy Kerényi Miklós Gábor fogalmazott ez egy musical dráma, de mégis elvarázsolja a közönséget.
|
Rebecca musical - Az új siker! – Musicalinfo.hu
2010.04.02
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében április 2-án, 19:30-as kezdéssel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az olasz Il Giardino Armonico együttese lép színpadra Giovanni Antonini vezényletével. Az Il Giardino Armonicót joggal tekinthetjük világmárkának. Mint minden sikert, az Il Giardino sikereit is sokan próbálják megközelíteni, félreismerhetetlen stílusú előadásaikat pedig utánozni.
|
Il Giardino Armonico a Tavaszi Fesztiválon - Hölgyfórum.hu
2010.04.02
|
|
|
|
Szerencsére az említett égés alaposan előkészített és gondosan megtervezett része volt egy nagyszerű estének. A Nagymező utcában a hagyományokhoz híven musical premierrel köszöntött be a tavasz, pontosabban a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amikor is először lépett, vagyis éppen hogy nem lépett színpadra Rebecca. Viszont a szelleme ott kísértett mintegy három órán keresztül a színház ódon falai között, édes borongást okozva a szerencsés nézők százainak.
|
Égéssel indult a Tavaszi Fesztivál az Operettszínházban – bemutatták a Rebeccát – Zene.hu
2010.04.02
|
|
|
|
A Münchner Kammerspiele társulata tavaly ősszel egy magyar vonatkozású, felkavaró előadással nagy sikerrel vendégszerepelt a BÖF-ön (ez volt a Reichnitz), most HIOB című, több fesztivált megjárt darabjukkal érkeznek.
|
Nagy kérdések a körhinta tövében – Origo.hu – Dömötör Ági
2010.04.02
|
|
|
|
A XXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár idén a Fesztiválok Éve – 2010 „FOLK-TÚRA – több mint fesztivál!” rendezvénysorozat nyitóprogramja, és közismerten a Budapesti Tavaszi Fesztivál legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye.
|
XXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – Pesti Műsor
2010.04.01
|
|
|
|
A Papp László Budapest Sportarénában megkezdődött a XXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár. A fellépő táncosokkal, valamint az árusokkal együtt mintegy háromezer ember vesz részt a táncháztalálkozó lebonyolításában, a szervezők 17-20 ezer vendégre számítanak.
|
Áll a bál az Arénában – Heti Válasz
2010.04.01
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége az idén Dánia. A Budapest Galéria és a Nessim Galéria kiállítótereiben négy dán fotográfust üdvözölhetünk, munkáik főszereplője az emberi arc, a táj és az idő.
|
Arcok, Gesztusok, Táj És Az Idő – Magyar Hírlap – Somogyi F. Anikó
2010.04.01
|
|
|
|
Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.
|
Verdi Requiemje húsvét előestéjén – Híradó.hu
2010.04.01
|
|
|
|
Világsztár nem attól leszel, hogy az egész világon ismernek. Popsztárnak születni kell. Nigel Kennedy például ugyanúgy viselkedne egy dublini cipőbolt eladójaként, mint az egész világ zenerajongóit megosztó hegedűművészként.
|
Kennedyről Bach és Ellington ürügyén – Fidelio.hu – Réz György
2010.04.01
|
|
|
|
Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.
|
Verdi Requiemje az ünnepre – HírExtra.hu
2010.04.01
|
|
|
|
Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.
|
Egyszerűen és mai fejjel szólal meg Verdi Requiemje – Népszava.hu
2010.04.01
|
|
|
|
Idén Erkel Ferenc születésének 200., Gustav Mahler születésének 150. évfordulóját ünnepli Magyarország. Bombasztikus programokról nem számolhatunk be, de például a napokban is zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválon felcsendül a Himnusz zeneszerzőjének összes operája, s elkészült a Bánk Bán kritikai kiadása.
|
Erkel újrafelfedezése – 50plusz.net
2010.04.01
|
|
|
|
Az ékszer mintha az emberrel együtt születne, mintha az emberi test része lenne. Kihangsúlyozza viselője természetét, és egységet alkot vele. Azonban a 20. század vége felé új irányzatok jelentek meg. A hangsúlyok a különböző manuális és formai irányok, valamint a design és más művészetek között egyre definiálhatatlanabbá váltak. Egyre nehezebb lett meghatározni, hogy kisméretű szobrot vagy ékszert viselünk. Ez azt jelentheti, hogy kettéválik az ékszerek világa.
|
Ékszerdoboz Dániából - kortárs dán ékszerkiállítás – Telehold.hu
2010.04.01
|
|
|
|
A Ma Reggel vendége Kenesei Edina - nemzetközi kapcsolatok koordinátora, Nemzeti Színház
|
Tavaszi fesztivál a Nemzeti Színházban is – MTV Videótár
2010.04.01
|
|
|
|
Jókora, szellős teret láthatunk, amely néhány tárgy segítségével könnyedén alakítható kórházzá, pályaudvarrá, diszkóvá, vagy éppen egy rock-koncert küzdőterévé. A színészek már a kezdőképben rendkívül magas hőfokon izzanak, négy pár üti, csépeli és köpdösi egymást. Szállnak a köpetek a levegőben, már csak ezért sem ajánlatos az első sorban ülni, a nők a földre zuhannak, a férfiak a hajuknál fogva húzzák őket a padlón. Később azért dugnak is a melegítőruhákba öltöztetett szereplők, a misszionáriustól a kutyapózon át a mélytorokig ível elismerésre méltó szexuális kultúrájuk.
|
HA A SZŐRÖS MUFF MESÉLNI TUDNA – IVAN PL. ZAJC HORVÁT NEMZETI SZÍNHÁZ: TURBO FOLK – Z'ArtKor – Szekeres Szabolcs
2010.04.01
|
|
|
|
Helyszín: Pécs belvárosának kulturális intézményei és klubjai
Pécsi Nemzeti Színház, Bóbita Bábszínház, Művészetek és Irodalom Háza, Nádor Galéria, Ifjúsági Ház, Pécsi Est Café, Toxic Club, Szabadtéri Színpad
|
Fringe Pécs2010 Fesztivál - Add elő magad! – Z'ArtKor
2010.04.01
|
|
|
|
Vászon foglalja el a színpadnyílás közepét, amire rövid ismeretterjesztő filmet vetítenek. A társulat vezetője, Bill T. Jones röviden beszél arról, miért készítette ezt az előadást, miről szól, illetve olyan információkat oszt meg velünk, amitől elvileg érthetővé válik az előadás.
|
TÖRTÉNELEMLECKE HALADÓKNAK - BILL T. JONES / ARNIE ZANE DANCE COMPANY – Z'ArtKor – Kinczel Ákos
2010.04.01
|
|
|
|
Mikor, ha nem most, Erkel születésének 200. évfordulóján lenne a helye az Operában egy új Bánk bánnak? Mikor, ha nem most kellett volna az eredeti művet rehabilitálni, új életet lehelni bele? Mikor, ha nem most kellett volna megadni a valódi Erkel-opusznak az őt megillető jogokat? Mikor, ha nem most jött volna az ideje egy modern szemléletű, a mű gondolatgazdagságára, mélységeire figyelmező rendezésnek?
|
Reformkorra várva – Fidelio.hu – Kolozsi László
2010.04.01
|
|
|
|
A debreceniek Bánk bánja messze nem hibátlan, az Operaházban néhány napja utoljára játszott változathoz képest azonban igazi reveláció.
|
Ez nem az a Bánk bán! – Fidelio.hu – Végh Dániel
2010.04.01
|
|
|
|
Idén Erkel Ferenc születésének 200., Gustav Mahler születésének 150. évfordulóját ünnepli Magyarország. Bombasztikus programokról nem számolhatunk be, de például a napokban is zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválon felcsendül a Himnusz zeneszerzőjének összes operája, s elkészült a Bánk Bán kritikai kiadása.
|
Erkel újrafelfedezése – Népszava.hu
2010.04.01
|
|
|
|
Aki nem bánja, hogy közben nézik, április 5-ig még simán petthingelhet egy jót a Dohány utca 65. szám alatt.
Napok óta egyfolytában megy a petthing az egyik budapesti bankfiók kirakatában. Ráadásul éjjel-nappal nyugodtan bekapcsolódhat bármelyik járókelő. Aki arra számít, hogy valamilyen pajzán akcióba vagy pornóforgatásba csöppen a budapesti belváros kellős közepén, az csalódni fog.
|
Petthingelnek a kirakatban! – Zöldholnap
2010.04.01
|
|
|
|
Április 2-án, 19 órai kezdettel állítja színre a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját a Győri Nemzeti Színház társulata.
|
Hunyadi László a Tavaszi Fesztiválon – Hölgyfórum.hu
2010.04.01
|
|
|
|
Márciusban első alkalommal került színre Lévay Sylvester és Michael Kunze Rebecca című musical előadása. A Budapesti Operettszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciója már a sajtóbemutató közönségét elvarázsolta. Hatalmas tapssal üdvözölték az előadás alkotóit és szereplőit.
|
Rebecca sikerei – Színház.hu
2010.04.01
|
|
|
|
A Magyar Turizmus Zrt. kiemelten foglalkozik a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeinek népszerűsítésével a franciaországi kommunikációjában is.
|
Francia médiában a Budapesti Tavaszi Fesztivál – IThink.hu
2010.04.01
|
|
|
|
A Ludwig Múzeum legújabb kiállítása, a Powergames/Hatalmi játszmák, politizál és a mindennapi hírforrásainkat, az újságokat, etnográfiai dokumentumként kezeli. Ezért kerültek egy kiállítótérbe a 9. oldal lányai, a mutogató emberek és politikusok és a rendhagyó (közlekedési) táblák. Az installációk többségét kortárs dán művészek alkották, azonban nem csak a kis hableány elé tartanak tükröt, hanem Magyarország elé is.
|
Hatalmi játszmák – Moksha.hu
2010.04.01
|
|
|
|
Power Games / Hatalmi játszmák címmel dán művészek és művészcsoportok munkáit bemutató kiállítás nyílt pénteken a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál első hivatalos eseményeként, ahol Lantai József fényképezett.
|
Hatalmi játszmák a Ludwigban – ZETApress.hu
2010.04.01
|
|
|
|
A színpadi táncművészet hagyományainak vannak olyan rétegei, melyeket ismerhetünk, mert van róluk mozgóképünk, és van, amelyről csak vázlatos fogalmunk lehet. A reneszánsz korba visszanyúló múltról csak szubjektív elképzeléseink lehetnek a leírások, elbeszélések és grafikák, festmények nyomán, de valljuk meg: a romantikával sem állunk sokkal jobban.
Valamivel azért igen: az olyan balettek esetében, melyek népszerűségüknél fogva „lábról lábra” öröklődtek neves nemzeti társulatok táncos testein, s a 19. század harmincas éveitől kezdve repertoáron voltak hol egyik, hol másik táncfővárosban.
|
Hagyomány-rétegek – Dán Királyi Balett – Ellenfény.hu – Lőrinc Katalin
2010.04.01
|
|
|
|
Régen készültem előadásra nagyobb várakozással és kíváncsisággal, mint a Művészetek Palotájában bemutatott Bill T. Jones koreográfiára. Az amerikai modern tánc egyik meghatározó koreográfusának és társulatának előadása igazi csemegét ígért.
|
Historikus Tabló-Tánc – Serenade / The Proposition - Bill T. Jones/Arnie Zane Dance Company – Ellenfény.hu – Ádám Kata
2010.04.01
|
|
|
|
Vannak különleges és példa nélkül álló pillanatok az operairodalomban, amelyek szerepeket emelnek magasba, karriereket döntenek el - és örökre nyomot hagynak a nézőben. A Tábornagyné idő-monológja ilyen pillanat. És ma végre teljes valójában csodálhattam.
|
Richard Strauss: A rózsalovag - beszámoló más szemszögből
– Opera-Világ – Csepelyi Adrienn
2010.04.01
|
|
|
|
Mendel Singer, vagyis egy egyszerű ember, valamikor az első világháború után azt mondja Amerikában, hogy „Istent akarom elégetni”.
Varga Sándor Márton jegyzete - EGY VENDÉGJÁTÉK ELÉ
|
A Rót Jóskák és a lányom – Színház folyóirat – Varga Sándor Márton
2010.04.01
|
|
|
|
A hétvégén mutatták be Richard Strauss vígoperáját, A rózsalovagot két szereposztásban, Andrejs ®agars rendezésében, Julia Müer díszleteivel és Kristīne Pasternaka jelmezeivel. Az első szereposztás nyilvános főpróbáján és a másik csapat vasárnapi bemutatóján jártunk.
Az 1911-es világpremier óta Strauss kívánalmainak megfelelően többnyire hagyományos rendezésben játszották a darabot világszerte, a lehető legnagyobb hűséggel ragaszkodva Alfred Rollernek az ősbemutatóra megteremtett látványvilágához. Noha nem úttörő, az Operaház most felforgatja ezt a hagyományt: feledi a rokokó pompát, a rizsporos parókákat, a cselekményt a XX. század elején, az opera keletkezésének idején játszatja, az Osztrák-Magyar Monarchia hanyatlásának árnyékában "az I. világháborút megelőző, utolsó jólesően dekadens periódusban, a szecesszió korában." (Jochen Breiholz)
|
Filozófia a budoárban – Opera-Világ – Fülöp Károly
2010.04.01
|
|
|
|
A rózsalovag, úgy látszik, tipikus századfordulós alkotás. Ha egy operaháznak van egy Tábornagynéja, egy Ochs bárója, és hozzá zenei ambíciója, hogy szépen játssza el a darabot - bátran előveheti. A Magyar Állami Operaháznak volt egy Marschallinja, és importált egy Ochs bárót, Kovács János pálcája alatt pedig gyönyörűen szólt a muzsika.
|
Jó szellemű Rózsalovag – HVG.hu – Albert Mária
2010.04.01
|
|
|
|
A színház világnapján stílszerűen színházba megy az állampolgár. A világra és művészetekre nyitott emberként meghallgatja a világnapi üzenetet, idén Judi Dench nem túl eredeti gondolatait, majd megnézi mondjuk az Európa egyik legbiztosabb minőségben dolgozó színházának kikiáltott hamburgi Thalia Theater vendégjátékát.
|
Világnapi utóirat: bátran hagyd el a nézőteret! – Kultúrpart.hu
2010.04.01
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008 után ismét vendégül hívta a Ballet Flamenco de Andalúcia társulatát. Cristina Hoyos, a műfaj egyik legelismertebb flamenco-művésze koreografálja, fémjelzi az együttest, az El Poema del Cante Jondo című előadást ezúttal José Carlos Plaza rendezte. Federico García Lorca 1921-ben írt versciklusa, és egyben egy hagyományos spanyol zenei és táncműfaj elnevezését rejti az előadás címe: mély dal, cante jondo.
|
"Hej, Federico García!"
El Poema del Cante Jondo (en el Café de Chinitas) - Ballet Flamenco de Andalucía – Budapesti Tavaszi Fesztivál – Ellenfény – Fehér Anna Magda
2010.04.01
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál és Nemzeti Színház Nemzetközi Színházi Fesztiváljának műsorfüzete magyarul A Kennedy család igaz történetét ígéri a hamburgi Thalia Theatertől, pontosan jelezve az ígéret bulváros nagyot mondását.
|
Áll a bála
– The truth abaut THE KENNEDYS. A hamburgi Thalia Thater a Nemzeti Színházban – NOL.hu – Zappe László
2010.04.01
|
|
|
|
A modern flamenco gitározás legnagyobb alakja, Paco De Lucía március 27-én adott koncertet Debrecenben, a Tavaszi Fesztiválon, majd másnap a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Müpában.
|
Paco el Maestro – Fidelio.hu
2010.04.01
|
|
|
|
Az előadás nyitójelenetében a tréningruhába-atlétába öltözött színészek a színpad előterében sorakozó székeken ülve egyenként bemutatkoznak. Saját nevüket használják, ám fiktív (vagy félig fiktív) életutakat mesélnek el, hiszen valójában nem tanárok, fitness-edzők vagy vállalkozók, hanem mind hivatásos színészek, a rijekai Horvát Nemzeti Színház művészei.
|
Turborevü
Turbo Folk - Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház (Rijeka) Budapesti Tavaszi Fesztivál, Nemzetközi Színházi Fesztivál – Ellenfény – Nánay Fanni
2010.04.01
|
|
|
|
Március 19. és április 2. között a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közösen újra Nemzetközi Színházi Fesztivált rendez a Nemzeti Színház, melynek keretében több nemzetközi színházi produkció vendégelőadását láthatja a közönség.
|
Nemzetközi Színházi Fesztivál 2010 – Másképp Mint Mások
2010.04.01
|
|
|
|
Inbal Pinto és Avshalom Pollak társulata 2001-ben járt először Magyarországon Oyster című misztikus-abszurd meséjével, március 29-én újabb előadásuk, a Hydra látható a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Inbal Pinto a fiatal izraeli táncos/koreográfus nemzedék egyik legtehetségesebbje, aki állandó alkotótársával, Avshalom Pollakkal együtt különleges, szürreális meséket idéző színházi fantáziavilágot alakított ki, amiben a mozgás mellett nagy szerepet kapnak a látványos díszletek, szokatlan kellékek és színes jelmezek is.
|
Tánccal csalnak a faun labirintusába – Origo.hu – Dömötör Ági
2010.04.01
|
|
|
|
A dán Hotel Pro Forma előadásait gyakran az ellentétek színházaként jellemzik, ugyanakkor a társulat művészeti vezetői (az eredetileg képzőművész Kirsten Dehlholm és Ralf Richardt Strøbech építész) is oppozíciókban beszélnek munkáikról.
|
Orpheusz-művelet
Operation: Orfeo - Hotel Pro Forma, Koppenhága - Budapesti Tavaszi Fesztivál, Nemzetközi Színházi Fesztivál – Ellenfény – Nánay Fanni
2010.04.01
|
|
|
|
Mi tagadás, e sorok írójának nem a szíve csücske a musical műfaja. Hosszas komolyzenei tanulmányok után, akarva-nem akarva, úgy tetszik, sablonokból épülnek a slágerkompozíciók is. S bár véleménye továbbra sem változott, készségesen elismeri, hogy a szerzőpáros Sylvester Lévay és Michael Kunze eddigi legjobb munkáját üdvözelheti a Rebeccában, amelynek magyarországi bemutatóját - Bécs, Japán és Helsinki után, a Broadway előtt, a Budapesti Operettszínház és a tavaszi fesztivál koprodukciójában láthatta.
|
Hitchcock után a musicalszínpadon – Lévay-Kunze: Rebecca - A Manderley-ház asszonya, Budapesti Operettszínház - Metz Katalin szinikritikája – Nagyítás.hu – Metz Katalin
2010.04.01
|
|
|
|
"Három a tánc, három a tánc. Haj!" – hangzik a Bánk bán librettójának részlete, ám ne higgyünk neki, nem csak három a tánc. A szolnoki produkció nézője kap még jókora adag vetítettképes ízelítőt a magyar történeti festészet remekeiből, részleteket Erkel operájából s szövegfrissítést Kerényi Imre átírói vénájából.
|
NE TAPSOLJ, HAZÁM!
Katona József: Bánk bán / Szolnoki Szigligeti Színház, MűPa, BTF 2010 – Revizor Online – László Ferenc
2010.04.01
|
|
|
|
Sediánszky Nóra Kaméliás kisasszonya éles nyelvű szépség. Kiforgat minden képmutatást: lenézi a hipokritákat és az élveteg párizsi sleppet egyaránt. Dumas-ra meg csak legyint.
|
EZ NEM IRODALOM!
Kaméliás / Thália Színház, BTF 2010 – Revizor Online – Tóth Ágnes Veronika
2010.04.01
|
|
|
|
Szín-ház vagy Szín-játék? – erre a kérdésre keresett választ az a konferencia, amelynek a Budapesten nemrég megnyitott FUGA Építészeti Központ adott otthont. A „színház az egész világ” elcsépelt mondata ezúttal az épített tér vonatkozásában nyert értelmet.
|
SZEMÜNK PILLÁS FÜGGÖNYE
A színház városa / FUGA - Budapesti Építészeti Központ, BTF 2010 – Revizor Online – Zöldi Anna
2010.04.01
|
|
|
|
Meg lehet tudni az igazságot a Kennedy családról? Nem, lehetetlenségekkel próbálkozni botorság, de a történet alkalmas a királydrámára. A Nemzetközi Színházi Találkozó hamburgi vendégelőadása hipnotikus ritmusban mesél.
|
A Kennedy fiúkat lelövik, ugye? – Index.hu – Valuska László
2010.04.01
|
|
|
|
Néhány nap különbséggel két kiállítása nyílt Budapesten Oláh Marának, a romafestészet egy személyes intézményének és élő legendájának. Mindkét helyszínen a nemrégiben festett művei láthatóak, azonban a két kiállítóhely különböző profilja miatt más a két együttes hangulata. A non-profit galériaként működő Liget Galériában Sugár János képzőművész és a Képzőművészeti Egyetem elméleti szakos hallgatói – a helyszűke miatt – főleg kisebb méretű képeket helyeztek el, érdekes és intelligens konstellációban. Még cigarettás dobozban is láthatóak miniatűr festmények. A Karinthy Szalonban a Cigány – Élet – Képek című tárlaton főként a nagyobb és reprezentatívabb, árakkal is ellátott festményeket tekinthetjük meg. Ide befért Mara lányáról készült (kevésbé sikerült) sorozata is.
|
Zombori Mónika: A hírhedt-híres Omara – ArtPortal.hu
2010.03.31
|
|
|
|
Információim szerint negyedik alka-lommal történt kísérlet (határainkon belül) Erkel Ferenc Dózsa György című öt felvonásos történelmi operájának feltámasztására. (A földrajzi meg-szorítást a Kolozsvári Magyar Opera Erkel életműve érdekében kifejtett folyamatos erőfeszítései indokolják.) Az 1867-es Nemzeti színházi ősbemutatót követően még kilenc alkalommal került színre az opera, hogy aztán 125 évre eltűnjön a színpadokról. Az ötvenes években történt ugyan kísérlet a repertoárba való visszaemelésre, ez azonban hamvába holt; a darab iránt megélénkülő érdeklődés lenyomata mindössze néhány részletének rádiófelvétele maradt.
|
Negyedszerre...?
– Erkel Ferenc: Dózsa György (keresztmetszet) – koncertszerű előadás a Magyar Állami Operaházban, Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2010. – Opera-Világ.hu – Bóka Gábor
2010.03.31
|
|
|
|
Sok ugyan a törlesztenivaló, ám az Richard Strauss néhány műve az Operaház törzsrepertoárjához tartozik. Ilyen a Salome, az Elektra, A rózsalovag vagy az Arabella, melyeket annak idején szinte a világpremierrel egy időben vittek színre Budapesten.
|
Rózsalovag érkezett az Operába (+képriport) – HírTV
2010.03.31
|
|
|
|
Erkel Ferenc utolsó befejezett operája, a Brankovics György "rehabilitált" változatát mutatja be csütörtökön a Kolozsvári Magyar Opera a fővárosi Thália Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeként, az Erkel-bicentenáriumhoz kapcsolódva.
|
A "rehabilitált" Brankovics György a Thália Színházban – KultúrKalandor
2010.03.31
|
|
|
|
Az előadás kezdetén Szonda Éva, a szegedi társulat művésze köszöntötte a nézőket a Színházi Világnapon, és tolmácsolta Judi Dench (Szoba kilátással, Szerelmes Shakespeare, Iris, James Bond-sorozat) Oscar-díjas angol színésznő ünnepi üzenetét:
|
Rossini: Ory grófja - a Szegedi Nemzeti Színház előadása a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében – Opera-Világ.hu – Fülöp Károly
2010.03.31
|
|
|
|
Jóképű, szexi és elképesztően tehetséges. Erwin Schrott, a világhírű basszbariton énekes a legnagyobb zenés színházak után végre Magyarországon is fellép. És ez nem áprilisi tréfa: az operavilág Marlon Brandójának tartott művész április 1-jén ad romantikus áriaestet a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
|
Az opera Marlon Brandója csütörtökön a Tavaszi Fesztiválon – Hírszerző.hu
2010.03.31
|
|
|
|
55 éves a pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes, amely apropóból április 3-án, szombaton 19 órai kezdettel a társulat a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában lép színpadra, hogy bemutassák a Budapesti Tavaszi Fesztiválra időzített néptáncelőadásukat.
|
Az ördög tánca – Hölgyfórum.hu
2010.03.31
|
|
|
|
Hiába lett magasrendű, koncerttermi műzenévé a flamenco, de Lucía zenekara rendkívül szabadon játszott: közismert és híres darabjainak dallamait - elsősorban - az elbeszélő rubatójelleg és az előadói habitustól függő végkifejlet miatt egyedi formában hallhatta a budapesti közönség.
|
Szenvedély, végzet, harc, vágy – Zene. Paco de Lucía koncertje, Budapesti Tavaszi Fesztivál, Művészetek – NOL.hu – Végső Zoltán
2010.03.31
|
|
|
|
Lehet-e igaz szerelme egy örömlánynak? A soha ki nem múló dilemma újra a színpadon. Sediánszky Nóra a Thaliában rendezi a Kaméliás hölgyet.
|
Smink nélkül: tartós boldogság, Bátorság-díj nőknek, az örömlány szerelme – MR1 - Kossuth Rádió
2010.03.31
|
|
|
|
Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt "Tollfosztás" című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be. Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak.
|
Tollfosztás a Tháliában – SoSi?
2010.03.31
|
|
|
|
A műsorvezető Rónay Dóra.
|
Budapesti Tavaszi Fesztivál – ATV.hu
2010.03.31
|
|
|
|
Kíméletlen koncertet adott a múlt évben Nigel Kennedy és kvintettje a Művészetek Palotájában. Elektromos hegedű, torzítóberhelés, dzsessz, blues, Hendrix és metál, elképesztő szólók, bumfordi humor és sör a színpadon - senkit sem hagyhatott hidegen az angol hegedűművész fellépése. Most Ellington és Bach muzsikájával tért vissza Budapestre. Telt ház várta.
|
Buli Bachhal és Ellingtonnal - Nigel Kennedy emlékezetes koncertje a Művészetek Palotájában – Magyar Nemzet – Tölgyesi Gábor
2010.03.30
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában fellépő, csaknem négy évszázados múltra visszatekintő Dán Királyi Balett első ízben látogatott Magyarországra. A skandináv társulat programjában romantikus fehér balett, szimfonikus balett és egy kortárs darab is szerepelt. Bár egyik előadás sem adott többet a kelleténél, mégis tanulságos volt látni a dán társulatot.
|
Hagyomány és újítás – Először járt Magyarországon a Dán Királyi Balett – Magyar Nemzet – Makrai Sonja
2010.03.30
|
|
|
|
Az 1990-ben Zeneakadémiát végzett roma zenészekből alakult Roma Virtuózok Kamarazenekar tagjai azt kívánják bizonyítani, hogy a roma zenészek nem csak a kávéházakban, luxushajókon és magyaros éttermekben állják meg a helyüket, de a koncerttermek pódiumán is.
|
FÉLRESIKLOTT BIZONYÍTÁS
A Roma Virtuózok Kamarazenekar koncertje / Uránia, BTF 2010 – Revizor – Kolozsi László
2010.03.30
|
|
|
|
A Képzőművészeti Egyetemen március 19-én nyílt meg a Néma jelek című kiállítás, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik eseményeként. Kilenc kortárs képzőművész, köztük két magyar alkotó mutatja be képét arról a világról, amelyben nincs meg mindenkinek a helye, s amelyben csak látszólag egyenlők.
|
A végső hovatartozás, a helykeresés esélyei – Magyar Hírlap
2010.03.30
|
|
|
|
Az idei BTF nem csak nagyszerű nemzetközi produkciókat hoz el Budapestre, de a MOL Tehetségtámogató program révén lehetőséget teremt arra is, hogy hazánk rendkívül tehetséges, fiatal művészeit is jobban megismerje a közönség. A MOL nem csak a fesztivál ezüst fokozatú támogatója...
|
Ifjú tehetségek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon – BTL.hu
2010.03.30
|
|
|
|
2010. március 18-án este első alkalommal került színre Lévay Sylvester és Michael Kunze Rebecca című musical előadása. A Budapesti Operettszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciója már a sajtóbemutató közönségét elvarázsolta. Hatalmas tapssal üdvözölték az előadás alkotóit és szereplőit.
|
Hatalmas siker a Rebecca – HírExtra.hu
2010.03.30
|
|
|
|
Meglehetősen rendhagyó programmal lepte meg a Tavaszi Fesztivál közönségét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Bartók Béla születésnapján.
|
VEGYES ÉS EGYNEMŰ
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar koncertje / MűPa, BTF 2010 – Revizor – Malina János
2010.03.30
|
|
|
|
Lajtha László – Bartók és Kodály egy évtizeddel fiatalabb kortársa, a francia akadémia máig egyetlen magyar zeneszerző tagja – eredetileg a Missa in diebus tribulationis (Mise a szorongattatás napjaiban) címet adta 1950-ben vegyes kórusra és nagyzenekarra komponált miséjének. A cím nyilvánvaló utalás a kor politikai légkörére, és a kommunista diktatúra elleni állásfoglalásnak volt tekinthető. Ilyen címmel a darabot nem mutathatták volna be az ötvenes években. Ezért – Kelemen Magda, a Magyar Rádió akkori szerkesztője javaslatára, aki a mű sorsát később is szívén viselte – új, „semleges” címet kapott: Mise, fríg hangnemben. Így már sor kerülhetett a rádiós premierre, 1957. szeptember 9-én, Vásárhelyi Zoltán vezényletével.
|
Mise a szorongattatás napjaiban – Magyar Hírlap
2010.03.29
|
|
|
|
Március 29-én, hétfőn este nyolc órakor a belvárosi Szent Mihály-templomban ismét felcsendül Lajtha László 1950-ben szerzett, a kommunista diktatúra elleni állásfoglalást is jelentő kompozíciója, a Missa in diebus tribulationis (Mise a szorongattatás napjaiban). A zeneszerzőről és művéről Kelemen Magdával, a Magyar Rádió egykori zenei szerkesztőjével és Záborszky Kálmánnal, a Mise koncertbemutatójának karmesterével beszélgettünk.
|
Félelmek hangján – Lajtha László 1950-ben írt miséje – Magyar Nemzet – Solymosi Tari Emőke
2010.03.29
|
|
|
|
Spanyol, belga és magyar divattervezők irodalom ihlette alkotásainak ad otthont a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM).
|
Divat és irodalom egy helyen – Fidelio.hu
2010.03.29
|
|
|
|
A Dán Nemzeti Kamarazenekar az idei Tavaszi Fesztivál tematikus vendégeként érkezett Budapestre. Bár a magyar közönségnek első kézből származó tapasztalatai legfeljebb elvétve lehettek az együttes koncerteken nyújtott teljesítményéről, hírük és Fischer Ádám személye látatlanban is olyan eseménnyé avatta március 20-i hangversenyüket, amelyre mindenképpen érdemesnek tűnt jegyet szerezni. Várakozásában nem is kellett csalódnia senkinek: ennek az estének minden eleme érdekes és figyelemre méltó volt, ha nem is mind egyforma mértékben.
|
Crescendo – Fidelio.hu – Rátkai Zsuzsanna
2010.03.29
|
|
|
|
Voltatok már ilyen rendezvényen? Ha szeretitek a népzenét, a néptáncot, vagy a népi(es) tárgyakat, úgymint faragások, agyagozás, népi stílusú ruhák, táskák, játékok.....akkor el kell mennetek egyszer. ANNNYIRA JÓÓÓÓ volt. A kislányom kedvéért mentem, mert nagyon szeret táncolni. Az oviban is jár néptáncra. Nem csalódtunk. Fáááj a lábunk, annyit jártuk. Persze, nem mindig épp úgy, ahogy a NAGYOK, de legalább akkora lelkesedéssel. (Azért igyekeztünk. Nagyon igyekeztünk.)
|
Táncháztalálkozó – Ami jön blog
2010.03.29
|
|
|
|
2010. március 28. Ma Reggel
|
Zajlik a 29. táncház találkozó – MTV Videótár
2010.03.29
|
|
|
|
A világ egyik legpatinásabb régi zenei együttese, az angol Florilegium tagjai nemcsak zenészek, hanem detektívek is. Saját bevallásuk szerint azért tudják az eredetihez kísértetiesen hasonlóan megszólaltatni a barokk örömzenét, mert évekig nyomoznak utánuk. Ezt április 4-én a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, az Uránia Nemzeti Filmszínházban bizonyítják Emma Kirkby és Michael Chance operaénekesek közreműködésével.
|
Holdkórosként rohangáltak volna, ha nagyobb a tempó – KultúrPart.hu
2010.03.29
|
|
|
|
A 200 éve született Erkel Ferenc közkedvelt és kevéssé ismert műveit - összesen hat operáját - is megismerheti a közönség a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). A nemzetközi összművészeti seregszemle március 19-én kezdődik és április 5-ig tart. 65 helyszínen több mint 130 eseményen várják az érdeklődőket. A BTF idei díszvendége Dánia - tájékoztattak szerdán az Erkel200 programsorozat közreműködői.
|
A 200 éves Erkel művei a 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztiválon – Korhatár Magazin
2010.03.29
|
|
|
|
Tizenhét nap, hatvanöt helyszín, százharminc program, tizenkét magyarországi bemutató, nyolc ősbemutató – ez a március 19-én kezdődött Budapesti Tavaszi Fesztivál számszerű összegzése. Pedig az idén harmincadik születésnapját ünneplő seregszemlét az idő és a pénz szorításában a rendszerváltás után a megszűnés fenyegette.
|
Erkel és a celebek – Heti Válasz – V. Nagy Viktória
2010.03.29
|
|
|
|
Az Operában Strauss Rózsalovagja nyitott. Még ma is játsszák. Ne sajnáld, ha nem voltál ott a tegnapin (mert játsszák még áprilisban), és mert élményekben gazdag tavasz és nyár vár. Hát ez ritka nyálasan hangzik, de ez az igazság. Az idei év a fesztiválokról szól. Na de most maradjunk a BTF-nél.
|
Kortárs hangulat és Erwin Schrott a Tavaszi Fesztiválon – GerillaPress
2010.03.29
|
|
|
|
Grafikai, irodalmi és emlékkiállítás is nyílik szombaton az Országos Széchényi Könyvtárban a fővárosban. A tárlatok a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 "Vendégünk Dánia" programja részeként valósulnak meg- mondta a Független Hírügynökségnek Somogyi Etelka, a kiállítások kurátora.
|
Három kiállítás nyílik a Széchényi Könyvtárban – Borsod Online
2010.03.29
|
|
|
|
A Hatalmi játszmák című kiállítás különböző nézőpontokból igyekszik megközelíteni a művészet és a társadalmi-politikai erők kapcsolatának, illetve a közösségre gyakorolt hatásának kérdéseit. A dán művészek és művészcsoportok munkáit bemutató kiállítás az együttgondolkodásra és a felelős magatartásra ösztönző szemléletmódok, valamint aktuális társadalmi és gazdasági problémák megközelítésén keresztül kíván párbeszédet kezdeményezni a magyar közönséggel.
|
Hatalmi játszmák – Dán művészek kiállítása a budapesti Ludwig múzeumban – Kikötő Online
2010.03.29
|
|
|
|
Már megint egy "dög unalmas" hangverseny – gondoltam magamban a Dán Nemzeti Kamarazenekar Fischer Ádám vezénylete alatt tartott hangverseny után. A koncerten tulajdonképpen nem történt semmi abban az értelemben, hogy (szinte) minden a megfelelő időben megfelelő formálással és átérzéssel szólalt meg. A zenekar se többet, se kevesebbet nem mutatott a művekből: azok így a maguk valójában szólalhattak meg.
|
Hűvös elegancia – Critica Musica – Mátéffy János
2010.03.29
|
|
|
|
Előre leszögeznék pár dolgot. Egyrészt extravagáns koncertről nem lehet rendes, hagyományos kritikát írni. Úgyhogy ezért a kissé személyes és esszészerű jellegért előre is az olvasó elnézését kérem. Másrészt eredetileg nem terveztem írni az egészről, mondván erre a performanszra csak "műélvezetből" megyek el, emellett – bár bizonyos szempontból nagy tisztelője vagyok Nigel Kennedy művészetének – azért a fellépő művész által képviseltek nem tartoznak a blog témakörébe. Eltelt a koncert óta két nap, de az egész nem ment ki a fejemből, ezért úgy érzem, hogy valamit mégiscsak kell írnom a témáról. Ugyanis nem mehetünk el szó nélkül egy ilyen esemény mellett. Ezt az írást részben vitaindító jelleggel is írom: ki mit gondol erről az egész Kennedy-jelenségről?
|
Értekezés a "Kennedy-jelenségről" – Critica Musica – Mátéffy János
2010.03.29
|
|
|
|
Örök mozgás, örök változás, örök lendület - ez egyben az amerikai álom metaforája is.
Koltai Tamás a The truth about the Kennedys előadásáról - KRITIKA
|
Amerika királyi családja – Színház folyóirat – Koltai Tamás
2010.03.29
|
|
|
|
...a végére határozott meggyőződésünkké válik, hogy a lehetséges jelöltek közül (úgy mint: maffia, CIA, Fidel Castro, Lyndon Johnson) John Fitzgerald Kennedyt az alelnöke gyilkoltatta meg, s hogy az elnökkel és igazságügy miniszter öccsével is kapcsolatot ápoló szex szimbólum, Marilyn Monroe halála a családfő előéletét idézi, aki céljai elérése érdekében... nőket tett tönkre, gyilkoltatott meg a gyanú szerint.
|
A Kennedy-klán mocskos titkai – Fidelio.hu – Kállai Katalin
2010.03.29
|
|
|
|
Március 22. és április 2. között öt külföldi előadást lát vendégül a Nemzeti Színház az általa rendezett nemzetközi színházi fesztiválon: egy dán konstruktivista oratórium-operát, egy izraeli kortárstánc-előadást, egy délszláv poptörténelmi drámát és két, nagy visszhangot kiváltó német darabot. A Hamburgból érkező, tavaly ősszel bemutatott The truth about the Kennedys (A Kennedy-család igaz története) shakespeare-i királydrámaként tálalja az ír származású amerikai Kennedy-család családi viszályokkal és gyilkosságokkal terhes történetét. Az érdekes koncepciót napjaink egyik legizgalmasabb színházcsinálója, a belga Luk Perceval valósította meg színpadon, három és fél órában, az előadást március 27-én játsszák a Nemzeti Színházban.
|
Kennedy-királydráma és modern Jób a színházi fesztiválon – Origo.hu – Dömötör Ági
2010.03.29
|
|
|
|
A világ egyik legpatinásabb régi zenei együttese, az angol Florilegium tagjai nemcsak zenészek, hanem detektívek is.
|
Barokk detektívek a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon – Hírszerző.hu
2010.03.29
|
|
|
|
Nigel Kennedy péntek este lépett fel a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A világ egyik leghíresebb hegedűművésze komolyzenét és jazzt egyaránt játszott, minkettőben igencsak otthonos.
|
Hegedűvirtuóz és vásott rosszcsont – Népszava.hu
2010.03.29
|
|
|
|
Az idei évben a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége Dánia. A rendezvényhez kapcsolódva a kortárs dán fotográfia meghatározó alakjainak nyíltak kiállításai. A Budapest Galéria Szabad sajtó úti kiállítótermében látható tárlaton Per Bak Jensen a természeti jelenségek és az emberi lenyomatok kettősét járja körül, míg Ebbe Stub Wittrup megtörtént események fikcióit tárja elénk.
|
Gellér Judit: A táj dán fotográfusok szemével – ArtPortal.hu
2010.03.29
|
|
|
|
Az Országos Táncháztalálkozón kiderült, attól még nem leszel jó táncos, hogy szétcsapod magadat.
|
Ahol még tiszták a nemi szerepek – Index - Videó
2010.03.29
|
|
|
|
Elcsépeltnek hangozhat, hogy ezek a fotók a valóságot sűrítik magukba, s hogy egy-egy képkocka sokkal többet mond az ábrázoltnál, de tény, hogy a magyar sajtófotó-kiállítás évről évre színvonalas, szubjektív, ugyanakkor hiteles képanyaggal jelentkezik – a hazánk fotóriportereinek felvételeiből nyílt tárlat az idén sem okozott csalódást.
|
Meglesett valóság – Magyar Hírlap
2010.03.29
|
|
|
|
Kultúrákat összekötő, rendhagyó tárlat nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban csütörtökön. A spanyol-belga-magyar közös európai uniós elnökség alkalmából létrehívott, irodalmi ihletésű kiállításon írók, költők és ruhatervezők művei szerepelnek.
|
Vers, regény és divat kapcsolata – Magyar Hírlap
2010.03.29
|
|
|
|
Egy híján harmincéves a táncháztalálkozó, a népzene és a néptánc legnagyobb, Kárpát-medencei seregszemléje. A hét végi rendezvényen felvonul a teljes táncházmozgalom: nemcsak az együttesek, zenekarok lépnek színpadra, hanem az évtizedek alatt kialakult intézményrendszert is megismerhetjük. Bemutatkoznak a népzenei iskolák, láthatunk hagyományőrző műsort, de a népművészet újkori átadásának szép példájaként bemutatják az Apák és fiúk... című könyvet is, amely a műfaj legendás alakjairól és a stafétabotot átvevő következő generációról szól. Mindeközben naphosszat szól a zene, lesz tánctanítás és folkkocsma, a találkozó két napját pedig a Petőfi Csarnokban rendezett éjszakai mulatság köti össze.
|
Táncház, két napon keresztül – Magyar Hírlap
2010.03.29
|
|
|
|
Evelyn Glennie lép fel szombaton a Művészetek Palotájában. A skót ütőhangszeres művésznő 12 éves kora óta súlyos halláscsökkentként boldogul. Akaraterejének és tehetségének köszönhetően azonban egy pillanatra sem fordított hátat "küldetésének", a zenének. Évente száznál több koncertet ad, az egyiket idén a magyar közönségnek. Koncertje a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legizgalmasabb programjának ígérkezik.
|
Az ütőhangszeresek Beethovenje ma a Művészetek Palotájában – Class FM
2010.03.29
|
|
|
|
A turbo folk annyira giccs, mintha sziruppal teli nyált köpne a pofánkba. Mulatós zene, mellyel a délvidéki háború idején buzdították harcra és vigasztalták az embereket. Nyúlós borzalom, melyre még ma is mulatnak, vagy akár telefon csengőhangként használják.
|
Neurózissal terhes terápia a Budapesti Tavaszi Fesztiválon – Népszava.hu – Bóta Gábor
2010.03.29
|
|
|
|
Közkívánatra műsorváltozással a Bánk bán került színre a Nemzetiben 1848. március 15-én. De csupán az első felvonás ment le. Utána rögtönzött, forradalmi műsor következett.
|
Él még Bánk? – NOL.hu – Molnár Gál Péter
2010.03.29
|
|
|
|
Az Asz-dúr Grande Polonaise is megszólal hétfőn este az Uránia Nemzeti Filmszínházban Pawel Kowalski előadásában; a lengyel zongoraművész koncertje a Chopin születésének 200. évfordulójára szervezett eseménysorozat része.
|
Budapesti Tavaszi Fesztivál - Pawel Kowalski Chopin-estje az Urániában – Prae.hu
2010.03.29
|
|
|
|
Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál nemcsak nagyszerű nemzetközi produkciókat hoz el Budapestre, de lehetőséget teremt arra is, hogy hazánk rendkívül tehetséges, fiatal művészeit is jobban megismerje a közönség.
|
Ifjú tehetségek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon – Nők Lapja Café
2010.03.29
|
|
|
|
A flamenco királynője és a dobok varázslója Exkluzív interjúk a tavaszi fesztivál legnagyobb női sztárjaival: Cristina Hoyos és Evelyn Glennie.
|
Smink nélkül: béranyaság, a flamenco királynője, a dobok varázslója – MR1 - Kossuth Rádió
2010.03.29
|
|
|
|
A Tavaszi Fesztivál nagyszabású Erkel-ciklusát a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából a Dózsa György keresztmetszetének koncertszerű előadása nyitotta meg március 22-én, az Operaházban.
|
Dózsa György az Operaházban – Opera Portál – Péterfi Nagy László
2010.03.29
|
|
|
|
Hosszabb szünet után ismét megszólalt az Operaházban Richard Strauss: A rózsalovag című páratlan szépségű operájának - zenéje. Igen, a zenéje szinte maradéktalanul. A színpadon azonban nem a Rózsalovagot játszották. Valami mást, ami köszönőviszonyban sincs a szövegíró Hugo von Hofmannstahl darabjával. Ez a színpadravitel is - bár ennél elrettentőbbek is vannak - beleillik az Operaháznak az elmúlt években kialakult globálmodern rendezési stílusába. Nekünk is fel kell zárkóznunk a "haladó" (halódó?) Nyugat rendezői önkényéhez vagy inkább terrorjához.
|
Kevesebb több lett volna – Richard Strauss: A rózsalovag – Opera Portál – Boros Attila
2010.03.29
|
|
|
|
2010 március, Műcsarnok. Szellemidézésre, három napra jöttek össze barátok-ismerősök a Hősök terén. KMegkértük őket, beszélgessenek a négy éve halott művésszel. A videóban Soma és Najmányi László kérdez, válaszol, beszélget. Készítette: Novinszki Tamás és Egyed László
|
Halász Péter kérdez és válaszol – NOL TV
2010.03.29
|
|
|
|
Négy dán fotós két témakörben mond egymásnak ellent: patetikus és ironikus tájképek illetve élők és holtak portréi találkoznak, hogy a kibékíthetetlennek tűnő oppozícióikból végül mégis valamiféle egység bontakozzon ki.
|
PÁROS ELLENTÉTEK
A fény dán hullámai - kortárs fotográfusok Dániából / Budapest Galéria, Nessim Galéria, BTF 2010 – Revizor – Fürth Eszter
2010.03.29
|
|
|
|
Nigel Kennedy szerint a hegedű hangzása nem a hangszeren, hanem a muzsikuson múlik.
Fenegyerek – ezt a szót használják leggyakrabban a Krakkóban (is) élő hegedűművésszel, Nigel Kennedyvel kapcsolatban. Hogy öntörvényű, az biztos. Neki ne mondja meg senki, mit csináljon, mit vegyen fel, és hogyan nyírja ananászfrizuráját. Bulizni Pesten az A38 Hajóra ment, másnap meg cigányzenét hallgatott. A Budapesti Tavaszi Fesztiválra a Bach- és Ellington-estjét hozta.
|
Kézcsók és ananásztaréj – NOL.hu – Szemere Katalin
2010.03.29
|
|
|
|
Egy férfi szeret egy asszonyt. Ebben nincs semmi különös. De abból már adódhatnak bonyodalmak, ha a férfi lakáj, a nő pedig királyné. A Thália Színház előadásban a királynénak csak rövid boldogság adatik, a nézőknek azonban még ennél is kevesebbel kell beérniük.
|
SZÜRKESÉGBE BURKOLÓZVA
Victor Hugo: A királyasszony lovagja / Thália Színház, BTF 2010 – Revizor – Kelemen Orsolya
2010.03.29
|
|
|
|
Azt mondják, Moszkvában – a szovjet rendszer megszűnte óta – mindenből kettő van. Nem kivétel ez alól a zenei élet sem: ha vannak Moszkvai Virtuózok, muszáj lennie egy másik együttesnek is – ők a Moszkvai Szólisták. Ha valaki összekeveri őket, azért minimum komoly dorgálás jár.
|
KETTŐS
Jurij Basmet és a Moszkvai Szólisták koncertje / Thália Színház, BTF 2010 – Revizor – Maczkay Géza
2010.03.29
|
|
|
|
Március 19-én kezdődik a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál, amely április 5-ig szinte éjjel-nappal különleges programokkal várja a színvonalas szórakozás hazai és külföldi híveit. Csemegékben idén sem lesz hiány, hiszen Paco de Luciától a Dán Királyi Balettig megannyi külföldi nagyság szórakoztatja majd egy vagy több este erejéig a nagyérdeműt.
|
Jubileumi, tavaszi - Fesztivál harmincadszor – Tiaramagazin.hu
2010.03.28
|
|
|
|
Három éven belül másodszor dolgozza fel Shakespeare Lear király című drámáját a Nemzeti Színház; ezúttal Varró Dániel fordításában.
|
Új fordításban a Lear király a Nemzeti színpadán – Nyelv és Tudomány
2010.03.28
|
|
|
|
Varró Dániel új fordításában mutatta be a Nemzeti Színház a Lear királyt. Szemtelen, lendületes, friss, frivol, tréfákkal pompázó, mégis emelkedett az új szöveg. Időszerűsítései nem sértő lelemények, gazdagítják a szöveget. Játékosságuk az egykori földszinthez szólnak. A költőt nem félemlítette meg a rettenetes tekintélyű klasszikus tragédia. Gothár Péter rendezőt kissé félrevezette a szöveg.
|
MGP: Lear úr – Színház.hu
2010.03.28
|
|
|
|
Van benne rendszer
Jó-e, ha a rendező választ magának darabot? Jó-e, ha már előre víziója van a produkció megvalósításáról? Megél-e egy adott színház adott körülményei között az elképzelés találkozása a színészekkel? Szerencsés-e, ha egy repertoárról frissen levett darab más rendezésben születik újjá ugyanott? Megannyi kérdés, amellyel előzetesen meg kellett küzdenie a Lear királynak - azonban Gothár Péter rendező, valamint a Nemzeti Színház társulata jött, látott és tulajdonképpen győzött.
|
Lear király – Színházajánló.hu – Ugrai István
2010.03.28
|
|
|
|
Az amerikai Bill T. Jones/Arnie Zane Dance Company másodszor vendégszerepel Magyarországon: 1993-ban a finom provokáció, a zabolátlanság, a szinte forradalmi hév sugárzott előadásukból. Most muzeális, nemzeti klasszikussal érkeztek hozzánk. Zavarba ejtő élmény volt.
|
Több úton a halhatatlanságba - SERENADE / THE PROPOSITION – NetRiport.hu
2010.03.28
|
|
|
|
Álmodozók - Thália Színház - Álmodozók (Fotó: Földházi Balázs)
|
Álmodozók – Olvass bele.hu
2010.03.28
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként mutatták be Victor Hugo "A királykisasszony lovagja" című romantikus drámáját a Thália Színházban. A darabot Léner András Horváth Lili, Kolovratnik Krisztián, Hujber Ferenc és Méhes László főszereplésével rendezte meg. Kritika.
|
Lovag volt, dráma nem – MixOnline
2010.03.28
|
|
|
|
A francia Hector Berlioz ritkán hallható monumentális művét, a Faust elkárhozását mutatja be hétfőn este a Művészetek Palotájában a Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor vezényletével, Lukáts Andor rendezésében a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.
|
Faust elkárhozása a Művészetek Palotájában – Echo TV
2010.03.28
|
|
|
|
Kreatív kirakatokra szavazhatunk a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.
Skubizzátok Budapesten a kirakatokat, mert egy verseny keretében fiatal designerek meglepő elemekkel díszíthették ki a felajánlott kirakat helyeket.
|
Kreatív kirakat – Artpiac.com
2010.03.28
|
|
|
|
Március első napján indult és április 5-én zárul a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) első alkalommal meghirdetett játéka, a Kreatív Kirakatverseny. A BTF a kerek évforduló kapcsán a fesztivál főtámogatójával közösen hirdetett pályázatot a pénzintézet budapesti kirakatainak kreatív berendezésére.
|
Kreatív Kirakatverseny zajlik Budapesten – Fidelio.hu
2010.03.28
|
|
|
|
A 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál és az OTP bank közös pályázatot hirdetett a bank egyes budapesti kirakatainak kreatív berendezésére. A felhívásra több tucat egyéni és csoportos pályamű érkezett, amelyek alapján egy hónapra számos OTP fiók öltözik ünneplőbe a jubiláló Tavaszi Fesztivál tiszteletére. Tekintse meg a Tavaszi Portálokat élőben vagy a róluk készített képek segítségével virtuálisan, és válassza ki az Önnek legjobban tetszőt!
|
BTF | Kreatív Kirakat – Propono.hu
2010.03.28
|
|
|
|
Az egy hete zajló 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) legújabb színházi premierjét tartják pénteken este a Thália Színházban. A Lear, a Rebecca, A királyasszony lovagja, A rózsalovag és az Álmodozók után a Kaméliás című színdarab bemutatójával várják a BTF közönségét pénteken este. Az előadás rendezője Sediánszky Nóra, Marguerite Gautier megformálója Tóth Ildikó.
|
Premier a Tháliában – Lánchíd Rádió
2010.03.28
|
|
|
|
A rendet kellett megtanulnia Orpheusznak, hogy megmentse szerelmét. A kockába zárt mozdulatlanság izgalma dán Hotel Pro Forma előadása a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Operation: Orpheo címmel. Keverik a geometriát a színházzal, az operával és az építészettel.
|
Hogyan nyel el minket a víz és a halál – Index.hu – Valuska László
2010.03.28
|
|
|
|
A reveláció erejével hatott a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában szereplő, Dohnányi Ernő műveiből összeállított március 23-i hangverseny a pesti Festetics-palota gyönyörű tükörtermében.
|
TÜKRÖK
Dohnányi-est / BTF 2010 – Revizor – Malina János
2010.03.28
|
|
|
|
A rijekai Horvát Nemzeti Színház előadása a turbo folk zenei jelenségére és dramaturgiájára alapozva tabukat döntöget, s ironikus, provokatív módon tart tükröt a társadalomnak. A kérdés, hogy melyiknek.
|
TURBO, FOLK
Turbo folk / Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház, Rijeka, BTF 2010 – Revizor – Miklós Melánia
2010.03.28
|
|
|
|
Ritkán lökdösik egymást az emberek a kortárs képzőművészeti kiállítások pénztárainál, ami egyébként nehezen érthető dolog. Hiszen míg a sztárkiállításoknál a vonzerőt csak a nagy mesterek hírneve jelenti, a kortársakkal szorosabb a kapcsolatunk. Ők a mi közös korunk közös problémáival foglalkoznak. A közvélekedés mégis az, hogy a kortárs képzőművészet színes buborékban tenyésző, elvont dolog, amivel csak széplelkek érnek rá foglalkozni.
|
A dánok intelmei a kaviárzabáló magyarokhoz – Képgyár.hu – Földes András
2010.03.28
|
|
|
|
Március utolsó hétvégéjét búcsúztathatjuk kolbászevéssel Békéscsabán, majd zsíros kezünket a nadrágunkba törölve, összecsaphatjuk tenyerünket és bokánkat az Országos Táncháztalálkozón, végül megpihenhetünk az Idegenek a kertemben címet viselő dokumentumfilm-fesztiválon.
|
Menjek vagy maradjak – Kennedy vagy Kapj el, ha tudsz – FigyelőNet
2010.03.27
|
|
|
|
Egymást verték a színészek, a horvát színjátszást szidták, majd a kis vörös Vágyacskát is megvillantották a Horvát Nemzeti Színház Turbo Folk című előadásában. Sokkoló és agresszív horvát valóság a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett Nemzetközi Színházi Találkozón.
|
A vörös Vágyacska feltárja önmagát – Index.hu – Valuska László
2010.03.27
|
|
|
|
Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt "Tollfosztás" című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy 2010. április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon professzionális felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be. Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak.
|
TOLLFOSZTÁS – PR Herald
2010.03.27
|
|
|
|
A rendet kellett megtanulnia Orpheusznak, hogy megmentse szerelmét. A kockába zárt mozdulatlanság izgalma dán Hotel Pro Forma előadása a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Operation: Orpheo címmel. Keverik a geometriát a színházzal, az operával és az építészettel.
|
Hogyan nyel el minket a víz és a halál – Index.hu – Valuska László
2010.03.27
|
|
|
|
Nemrég jelent meg a tizennégy lemezből álló Richter-sorozat, most pedig egy izgalmas könyvet vehetünk a kezünkbe Karl Aage Rasmussen jóvoltából.
|
Richter, ezúttal könyvben – Fidelio.hu
2010.03.27
|
|
|
|
Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt Tollfosztás című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be.
|
Tollfosztás - oktatás, színház és romaügy együtt
– HölgyFórum.hu
2010.03.27
|
|
|
|
A Manderley ház asszonya megérkezett a Budapesti Operettszínházba. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatták be Sylvester Lévay és Michel Kunze "Rebecca" című musicaljét. Daphne du Maurier regényéből Hitchcock már Oscar-díjas filmet készített, de a zenei változata sem marad le a mű hírnevétől.
|
Rebecca fénye és árnyai – MixOnline.hu – Malina Adrienn
2010.03.27
|
|
|
|
"2010-ben Dánia a vendégünk. Valójában, már három éve készültünk erre a programsorozatra. A Magyarországnál kisebb ország több rendezvénnyel is jelentkezik, mivel rendkívül gazdag kultúrával rendelkezik" - emelte ki Zimányi Zsófia, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója.
|
Dán és magyar komolyzenei kapcsolatok – Székelyhon – Szőcs Lóránt
2010.03.27
|
|
|
|
Legobjektívebb mesélők mindig is a fotók. A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként szereplő XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeumban látogatható 2010. március 19. és április 25. között, megdöbbentő erővel fogalmazza meg az elmúlt év legfontosabb történéseit.
|
2009 kalendáriuma a fényírók szemével – Székelyhon – Szőcs Lóránt
2010.03.27
|
|
|
|
Az örök kérdés: díjra érdemes lesz-e egy – amúgy esetlegesen (nem) komponált, nem túl érdekes – pillanatkép csupán attól, hogy a képen látható barrettsapkás ember, aki egy erdei lejtőn megcsúszván karját lengetve küzd az egyensúlyáért, történetesen a Magyar Köztáraság elnöke?
|
MILYEN KÉPBEN VAGYUNK?
XXVIII. Magyar Sajtófotó kiállítás / Magyar Nemzeti Múzeum, BTF 2010 – Revizor – SZÜTS MIKLÓS
2010.03.27
|
|
|
|
A maga nemében lehengerlő produkció a Ballet Flamenco de Andalucía előadása, bár a cante jondo-ból "fergeteges" show-t csinálni nem feltétlenül lorcai gesztus. Egy zseniális, melankolikus dalnok azért akad a háttérben.
|
MAGÁNYOS DALNOK A TÖMEGBEN
Ballet Flamenco de Andalucía / Thália Színház, BTF 2010 – Revizor – TÓTH ÁGNES VERONIKA
2010.03.27
|
|
|
|
Recenzió - színház
|
KIŰZETÉS A PARADICSOMBÓL - NEMZETI SZÍNHÁZ: LEAR KIRÁLY – Z'ArtKor.hu
2010.03.25
|
|
|
|
Nincsenek nyolclábú kutyák ugyanis, és patakvér sincs, nyilvános akasztást sem celebrálnak a magyar fotósok. Nincs is szükségük ilyesmire, hogy belénk lopják a szomorúságot. Ahogy a mosolyfakasztáshoz sem szükséges nyilvánvaló geg.
|
A 40 ezerért eladott Feri bácsi –
Képek a 28. Magyar Sajtófotó – NOL.hu
2010.03.25
|
|
|
|
Power Games / Hatalmi játszmák címmel dán művészek és művészcsoportok munkáit bemutató kiállítás nyílt 2010. március 19-én a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál első hivatalos eseményeként.
|
Power Games / Hatalmi játszmák – EuroAstra
2010.03.25
|
|
|
|
A 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon a társadalmi felelősségvállalás jegyében - Roma vagyok - magyar vagyok címmel cigány származású művészek mutatkoznak be. A zenei, képzőművészeti programok mellett, a közönséget egy színházi ősbemutató is várja.
|
Színdarab dolgozza fel a romagyilkosságokat – C-Press Hírügynökség
2010.03.25
|
|
|
|
A hatodik napja zajló 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legnagyobb érdeklődéssel várt produkciója az Álmodozók című darab ősbemutatója. Az 1968-as diáklázadásokat megidéző Bernardo Bertolucci film alapján készült színpadi művet Dicső Dániel rendezésében mutatják be szerdán este a Thália Színházban.
|
Álmodozók - film-színházi ősbemutató – ClassFM
2010.03.25
|
|
|
|
A 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legnagyobb érdeklődéssel várt produkciója az Álmodozók című darab ősbemutatója volt 2010. március 24-én 19:30-tól a Thália Színházban.
|
Álmodozók - filmszínházi ősbemutató – KultúrPart.hu
2010.03.25
|
|
|
|
Tudósítás - Színház - videó
|
REBECCA AZ OPERETTBEN – Z'ArtKor
2010.03.25
|
|
|
|
Amatőr, hátrányos helyzetű roma gyerekek együtt készül egy színdarab, mely sajátos módon dolgozza fel a tavalyi romagyilkosság sorozatot. Balogh Rodrigó Tollfosztás című darabját a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatják be április 2-án. A fiatal roma rendező a játékon túl a való életre is felkészíti a gyerekeket. Az egyik próbán jártunk.
|
Romagyilkosságok gyerekszereplőkkel – NOL TV.hu
2010.03.25
|
|
|
|
kiegyezés évében bemutatott Dózsa György keresztmetszetével útjára indult a tavaszi fesztivál bicentenáriumi Erkel-sorozata. A létéért Erkelnek hálás Filharmóniai Társaság koncertje figyelemreméltó kedvcsinálónak bizonyult.
|
HAJRÁ DÓZSA!
Erkel Ferenc: Dózsa György / Magyar Állami Operaház, BTF 2010 – Revizor – László Ferenc
2010.03.25
|
|
|
|
"Limonádét nem vezénylek!" - kiáltott fel Klemperer. Aztán persze mégis eldirigálta. Az anekdota jól jellemezheti az opera státuszát a repertoárban: az egyik oldalon a szakértők megvetése, a másikon a hatalmas közönségsiker, mely végül a szakértőket is maga alá temeti. A siker ezúttal sem maradt el.
|
MIT KERESETT MOHAMED A BEJZLIBEN?
Richard Strauss: A rózsalovag / Magyar Állami Operaház, BTF 2010 – Revizor – Csont András
2010.03.24
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál elérte azt a kort, melyről sokan közülünk ma már csak ábrándoznak: idén töltötte be a harmincat. Ebben a korban még nem jelenthet problémát a folytonos megújulás, s a fesztivál friss ötlettel rukkolt elő: kreatív kirakatokkal szórta tele a várost.
|
TAVASZI VÁLASZTÁS - KOCKÁZATOK NÉLKÜL
Kreatív Kirakat pályázat / OTP, BTF 2010 – Revizor – Zöldi Anna
2010.03.24
|
|
|
|
A tavaszi fesztivál alkalmából Budapestre érkezett Dán Királyi Balett két egymást követő estén mutatkozott be a hazai közönségnek. Az 1748 óta létező neves társulat két produkcióját látva az elcsépelt morbid poén juthat eszünkbe: A műtét sikerült, a beteg meghalt.
|
ÚJRAÉLESZTÉS UTÁN KIVÉGZÉS
Dán Királyi Balett / Operaház, MűPa, BTF 2010 – Revizor – Maul Ágnes
2010.03.24
|
|
|
|
A Magyar Lettre Internationale folyóirat dán számának bemutatója a Tavaszi Fesztivál keretében.
|
Dán dilemmák – Litera.hu
2010.03.24
|
|
|
|
2010. március 18-án este első alkalommal került színre Lévay Sylvester és Michael Kunze Rebecca című musical előadása. A Budapesti Operettszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciója már a sajtóbemutató közönségét elvarázsolta. Hatalmas tapssal üdvözölték az előadás alkotóit és szereplőit.
|
Hatalmas siker a Rebecca – Prae.hu – Danczi Csaba László
2010.03.24
|
|
|
|
Evelyn Glennie angliai otthonában fogadta a Fókuszt, és megmutatta nekünk majdnem kétezer hangszerből álló gyűjteményét. A Grammy díjas művész tizenkét évesen egy betegség miatt süketült meg. A baráti hangulatú interjúban azt is elmesélte, hogyan tanult meg a testével hallani.
|
Exkluzív interjú a világhírű siket dobossal – RTL Klub.hu
2010.03.24
|
|
|
|
„Nem voltam jó a Bolondban” vallja Törőcsik Mari (74) két évvel ezelőtti szerepére emlékezve – illetve nem emlékezve, hisz a Nemzet Színésze saját bevallása szerint minden szerepét elfelejti, ahogy leveszik a műsorról.
|
Törőcsik és Bodrogi bolondozott – Blikk.hu
2010.03.24
|
|
|
|
Halász kísértetiessége, pontosabban a kísértetiesség iránti vonzalma rabul ejtő, a dolog innentől már tényleg a szellemidézés körül forog.
|
A HALOTT EMBER VISSZANÉZ
"Szellemidézés" - Vendégünk Halász Péter – Revizor – Müllner András
2010.03.24
|
|
|
|
Carl Nielsen és Mozart kompozícióival mutatkozott be a Fischer Ádám vezényelte Dán Nemzeti Kamarazenekar a Tavaszi Fesztivál második napján a Művészetek Palotájában.
|
DÁN KOLORIT
A Dán Nemzeti Kamarazenekar koncertje – Revizor – Malina János
2010.03.24
|
|
|
|
A Rebeccával a harmadik Lévay–Kunze-musical került a Budapesti Operettszínház repertoárjára. A színház életében mindegyik fontos állomás volt, de mind közül ezt érzem a legnagyobb jelentőséggel bírónak.
|
ÚJ ESÉLY
Sylvester Lévay–Michael Kunze: Rebecca / Budapesti Operettszínház – Revizor – Papp Tímea
2010.03.24
|
|
|
|
Három teljes operát és három mű keresztmetszetét mutatják be a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője születésének 200. évfordulója alkalmából. Két legismertebb darabja, a "Bánk bán" és a "Hunyadi László" mellett a kolozsvári opera vendégjátékában látható a "Brankovics György" zenedráma is.
|
Erkel 200 éves hatalma – MixOnline
2010.03.23
|
|
|
|
Március 19. és április 5. között 65 helyszínen 130 program várja a jubileumi Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségét. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a megszorítások ellenére idén is vállalta, hogy a hároméves szerződésben foglaltak szerint a meghatározott 192 millió forinttal támogatja a fesztivált.
|
Az Erkel-évforduló megadta az alaphangot – Magyar Nemzet Online –Makrai Sonja
2010.03.23
|
|
|
|
A 200 éve született Erkel Ferenc közkedvelt és kevéssé ismert műveit is megismerheti a közönség az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). Az idén március 19-e és április 5-e között zajló nemzetközi összművészeti seregszemle kiemelt rendezvénysorozata a zeneszerző életművének minél teljesebb bemutatása.
|
Kibeszélik Erkel Ferenc családi titkait – KultúrPart.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Kétszáz éve született a Himnusz és a magyar opera atyja: megkezdődött az Erkel-év
|
Szent hazám és hős nevem szeplőtlen megmarad - Nemzetiségek.hu
2010.03.23
|
|
|
|
A 200 éve született Erkel Ferenc közkedvelt és kevéssé ismert műveit – összesen hat operáját – is megismerheti a közönség az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Az idén március 19. és április 5. között zajló nemzetközi összművészeti seregszemle kiemelt rendezvénysorozata a zeneszerző életművének minél teljesebb bemutatása. A 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében 65 helyszínen több mint 130 esemény valósul meg. A BTF idei díszvendége Dánia.
|
A 200 éves Erkel a 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztiválon – Fidelio.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Emma Kirkby, Nigel Kennedy, a Dán Királyi Balett, Paco de Lucia - csak néhány név a nemzetközi művészvilág nagyjai közül, akik hamarosan a magyar főváros vendégei lesznek. Jövő pénteken kezdetét veszi a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál, amely több mint két héten át, április 5-ig, estéről estére olyan különleges kulturális csemegéket tartogat, amelyekért az ország bármely részéről érdemes Budapestre látogatni.
|
Jubileumi tavaszi fesztivál – Zalai Hírlap
2010.03.23
|
|
|
|
A 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon a társadalmi felelősségvállalás jegyében – Roma vagyok – magyar vagyok címmel – cigány származású művészek mutatkoznak be. A zenei, képzőművészeti programok mellett, a közönséget egy színházi ősbemutató is várja.
|
Színdarab dolgozza fel a romagyilkosságokat – KultúrPart.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Március 16-án, az izraeli állami televízió 1-es csatornájának turisztikai magazinműsora a Budapesti Tavaszi Fesztiválról közölt bejátszást az európai tavaszi eseményeket bemutató hírblokkjában. A magazinműsorban bejátszott filmet, valamint az összeállításhoz szükséges szakmai háttér információkat a Magyar Turizmus Zrt. izraeli külképviselete biztosította a TV1 számára értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivált mutatta be az izraeli TV1 – Objektív Hírügynökség
2010.03.23
|
|
|
|
Március 19-én, a Tavaszi Fesztivál keretein belül mutatta be legújabb musicaljét a Budapesti Operettszínház. Megkockáztatjuk, hogy ezt a darabot nem csak a műfaj szerelmesei várták, hanem azok is, akik olvasták Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya című regényét, vagy látták a belőle készült Hitchcock thrillert Laurence Olivier, Joan Fontaine és Judith Anderson főszereplésével. Rebecca szelleme most már a színpadon is kísért, a néző pedig semmivel sem kap kevesebbet a könyvnél és a filmnél, sőt!
|
A Manderley-ház asszonya az Operettszínház új bemutatója – Footer.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Az időugrás nyilvánvalóan nem okozott gondot a dán együttesnek, a stílusváltás viszont láthatóan igen. Balanchine-ból azt teljesítették jól, ami Bournonville-ben is megtalálható: nevezetesen a precíz, technikás, fürge lábmunkát. De Balanchine-t csupán ezzel nem lehet letudni.
|
Dicső múlt, aggasztó jelen – Kutszegi Csaba kritikája a Dán Királyi Balett vendégjátékáról – Tánckritika.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. és a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. évek óta szorosan együttműködik a külföldi potenciális turisták Budapestre csábítása érdekében, hiszen a Budapesti Tavaszi Fesztivál kínálata rendkívül jelentős vonzerőt ad a városnak.
|
BFK - BTH együttműködés a Tavaszi Fesztivál népszerűsítésére – Turizmus Online
2010.03.23
|
|
|
|
Képgaléria
|
A rózsalovag - Operaház – Olvass bele.hu
2010.03.23
|
|
|
|
A Ma Reggel vendége Bátori Éva operaénekes, Meláth Andrea operaénekes
|
Richard Strauss: A rózsalovag - új bemutató az Operaházban – MTV.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Victor Hugo romantikus drámája A királyasszony lovagja volt a harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik nyitóelőadása. A Thália Színházban március 19-én, péntek este tartott bemutató előadás szereplői átvették a romantikára jellemző túlfűtöttséget, hevületet.
|
A francia romantika időszakára hajaz A királyasszony lovagja – Székelyhon – Szőcs Lóránt
2010.03.23
|
|
|
|
A kérlelhetetlenség tragédiájának hívják Shakepeare legnehezebb, mégis egyik legnépszerűbb tragédiáját. A Lear, most a Tavaszi Fesztivál bemutatója a Nemzeti Színházban. Varró Dani újrafordítását Gothár Péter Kulka Jánossal a címszerepben rendezte meg. A filmesként is népszerű rendező úgy mutatja be Lear drámáját, ahogy Shakespeare is írta az egyik szereplőnek: "Amilyen a kor, olyan az ember".
|
Lear király a Nemzetiben – MTV.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház igazgatójának először volt bemutatója színészként saját színházában, Shakespeare Lear királyában Cornwallt játssza. A direktort többek között arról kérdeztük veszélyben érzi-e igazgatói pozícióját a választások után.
|
"Itthon még sehogyan sem tudok tiszta lappal működni" - Interjú Alföldi Róberttel – Népszava.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Shakespeare: Lear király. Nemzeti Színház
Az előadás szórólapjain, plakátjain, szövegkönyvének címlapján Kulka János kardot nyom vörösre festett szájába. Ez az előadás emblémája. De az utóbbi néhány színházi évad emblémája is lehetne. Már csak azért is, mert az előadásban nem tudható igazán, ki nyeli a kardot. Az őrült királytól természetes gesztus, hogy bohóccá változik, viszont teljes képtelenség, hogy kiképzett artista váljék belőle. A kardnyelő trükk nem a jellem alakulásának része, hanem színészi illusztráció és attrakció a közönség számára. Tudatos átlépés a szélsőséges pszichológiai helyzetből a szimbolikus abszurdba és kilépés a cselekményből.
|
A kardnyelő király – NOL.hu – Zappe László
2010.03.23
|
|
|
|
Őrülésének hullámzó fázisairól akár pszichológiai tanulmányt lehetne írni, de minek. Sanszos, hogy ez a Lear modernkori színháztörténetet ír.
|
Jelentés a gyönyörök kertjéből – Fidelio.hu – Kállai Katalin
2010.03.23
|
|
|
|
Három teljes operát és három mű keresztmetszetét játsszák a Budapesti Tavaszi Fesztiválon abból az alkalomból, hogy 200 éve született Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője.
|
Erkel a Budapesti Tavaszi Fesztiválon – Szent Korona Rádió
2010.03.23
|
|
|
|
A "PowerGames" (Hatalmi játszmák) című dán kortárs képzőművészeti kiállítással nyílt meg pénteken délután a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) a Ludwig Múzeumban. A 65 helyszínen 130 programot felvonultató fesztivál nyitórendezvényén részt vett a dán trónörökös pár is, Ő Királyi Fensége Frigyes, dán koronaherceg és Mária koronahercegnő.
|
Hatalmi játszmákkal indult a Budapesti Tavaszi Fesztivál – Lánchíd Rádió
2010.03.23
|
|
|
|
Politikától függetlenül, csak a művészeti színvonal, no meg persze az idegenforgalom növelése érdekében működik sikeresen a Budapesti Tavaszi Fesztivál, mely március 19-én kezdődött, és amelyre portálunk újságíróját is meghívták. Az alábbiakban a fesztivál igazgatójával, Zimányi Zsófiával készült beszélgetésünket olvashatják.
|
Három évtizede működik sikeresen a Budapesti Tavaszi Fesztivál – Székelyhon – Szőcs Lóránt
2010.03.23
|
|
|
|
Éppen száz éve íródott Hugo von Hofmannstahl szövegkönyvére Richard Strauss műve, ez a gunyoros fintor - és ugyanakkor a keringő felmagasztosulása, több mint fél évszázaddal a másik Strauss-família életműve után.
|
Mucsai Don Giovanni - A rózsalovag bemutatója az Operaházban – Olvass bele.hu – Bedő J. István
2010.03.23
|
|
|
|
Strauss népszerű, három felvonásos vígoperáját mutatják be Budapesten március 20-án és 21-én. Az mű német nyelven szólal meg, librettóját Hugo vont Hofmannsthal jegyzi.
|
Rózsalovag érkezik az Operaházba – Zene.hu
2010.03.23
|
|
|
|
A rózsalovag a legutóbbi időkig közel azonos módon került színre, Strauss ugyanis úgy kívánta, hogy a díszlet- és jelmeztervezők minél hűebben kövessék Alfred Roller az 1911-es drezdai ősbemutatóra készített színpad- és kosztümterveit. Az Operaházban az Andrejs ®agars rendezte produkció azonban szakít e tradícióval.
|
Nem hagyományos Rózsalovag – Fidelio.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Richard Strauss világszerte játszott műve, A rózsalovag kerül színre a Magyar Állami Operaházban Andrejs Zagars, a Lett Nemzeti Opera főigazgatója rendezésében.
|
A rózsalovag – Művész-világ.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Három éven belül másodszor dolgozza fel Shakespeare Lear király című drámáját a Nemzeti Színház; a péntektől játszott tragédiához Varró Dániel készített új fordítást.
|
Új fordításban a Lear király a Nemzeti színpadán – Prae.hu
2010.03.23
|
|
|
|
A Ma Reggel vendége Kolovratnik Krisztián - színművész, Horváth Lili - színművész.
|
Elkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál – MTV.hu
2010.03.23
|
|
|
|
A dán ékszerművészet történetébe vezeti be az érdeklődőket a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programjaként szombaton nyílt Ékszerdoboz Dániából - kortárs dán ékszerkiállítás című kiállítás az Iparművészeti Múzeumban Budapesten.
|
Dán ékszerkiállítás az Iparművészeti Múzeumban – Nők Lapja Café
2010.03.23
|
|
|
|
A könnyekig meghatják Vásáry Tamást Frédéric Chopin, a romantika egyik legnagyobb zeneszerzőjének művei. A világhírű zongorista, aki az InfoRádiónak adott interjúban a lengyel művészhez és darabjaihoz fűződő kapcsolatáról beszélt, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 28-án Chopin-estet ad.
|
Vásáry Tamás: Ölelést zongorázol, vagy inkább két téglával összecsapod a szerelmed fejét? – InfoRádió
2010.03.23
|
|
|
|
A Kreatív Kirakatversenyt a Budapesti Tavaszi Fesztivál hirdette meg, a játék lényege, hogy a fesztivál tiszteletére húsz bankfiúk kirakata kapott új, tavaszias dizájnt.
|
30 madár szorult a pesti pláza kirakatába – KultúrPart.hu
2010.03.23
|
|
|
|
Egy elég jó és érdekes (G-dúr zongoraverseny) és egy rendkívüli (9. szimfónia) előadás – velősen így summázhatjuk a Budapesti Fesztiválzenekar Beethoven-estjét. Megkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál.
|
BOLDOG KEZDET –
A Budapesti Fesztiválzenekar Beethoven-koncertje – Revizor – Csont András
2010.03.22
|
|
|
|
A Tavaszi Fesztivál részeként mutatjátok be a Szellemidézés című produkciót Halász Péter emlékére, március 19-től három napig a Műcsarnokban. Mondj valamit a koncepcióról!
|
Rés a présen - "Mert megkért rá" - Novák Erik filmes – Mancs.hu
2010.03.21
|
|
|
|
"Megcsináljuk és bemutatjuk. Sőt azt is hajszálpontosan tudom, mi lesz a reakció. Nyilván az, hogy a darab ismét nem tesz eleget az általános elvárásoknak, hogy ismét szégyenletesen csalódniuk kellett, hogy még mindig nem született meg az a vígopera, amire a német nép évtizedek óta vár. Az operánk tehát meg fog bukni. Ám amíg elkészül, jókat szórakozunk majd." A páratlan librettista, Hugo von Hofmannsthal visszaemlékezése szerint e látnoki szavakkal fordult hozzá és serkentette munkára 1910 márciusában, azaz kereken száz esztendővel ezelőtt Richard Strauss, ám a buzdító zeneszerzői jóslat csak felerészben teljesedett be.
|
Mi a kotta? - Furcsa dolog – Mancs.hu
2010.03.21
|
|
|
|
Mivel zongorázni elég nehéz negyven fölött megtanulni, a legkézenfekvőbb megoldás a zenekar.
|
Ki lesz brácsás? – NOL.hu – Fáy Miklós
2010.03.21
|
|
|
|
Március 19-én mutatja be a Budapesti Operettszínház a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös produkcióját, Sylvester Lévay és Michel Kunze "Rebbeca" című musicaljét. Az új darabban - amely Daphne du Maurier "A Manderley-ház asszonya" című regénye alapján született - Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán és Polyák Lilla is szerepet kapott.
|
Rebecca beköltözik az Operettszínházba – Mix Online
2010.03.09
|
|
|
|
A Budapesti Operettszínház legújabb, nagy sikernek ígérkező bemutatója, a Rebecca - a Manderley ház asszonya című musical lassan a finisbe érkezik. Sylvester Lévay és Michael Kunze irodalmi ihletésű műve bő egy hónapon belül, 2010. március 19-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében kerül bemutatásra.
|
Finisbe érkezett a Rebecca – Viva la Musica!
2010.03.09
|
|
|
|
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében kerül bemutatásra 2010. március 19-én a Nemzeti Színházban William Shakespeare 1600-as évek elején írt drámája, a Lear király, amelyet sokan az író legjelentősebb színművének tartanak. A mostani, Kulka János főszereplésével készült színpadi adaptáció azért is különleges, mivel Gothár Péter vállalta magára a rendezői feladatokat.
|
Lear király a Nemzeti Színházban, Gothár Péter rendezésében – Napvilág.Net
2010.03.09
|
|
|
|
Az idén, Dánia lesz a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége. Ennek keretében, a Nessim Galériában és a Budapest Kiállítóteremben március 24-től, két-két dán fotográfus anyagából nyílik kiállítás. A Budapest Kiállítóteremben Per Bak Jensen és Ebbe Stub Wittrup kiállítása a táj jelentése és megjelenítése köré szerveződik.
|
A fény dán hullámai: Lehetséges jelentés – Cseppek.hu
2010.03.04
|