Budapesti Tavaszi Fesztivál Budapest Fringe Fesztivál Café Budapest Fesztivál
 

Ápr

15

Csak üdvözölni lehet Vági Bence kezdeményezését: igen, legyen hazai újcirkusz-társulat! Ne kelljen mindig a Circus Cirkörre vagy éppen a Cirque du Soleilre várnia annak, aki színházművészet, élőzene és akrobatamutatványok elegyítésére vágyik. Márpedig ki ne vágyna arra, hogy az artisták ne csak bemutassák tudásukat trapézon, kötélen, rúdon vagy keréken, de mindezt egy színházi gondolat termékenyítse meg? A műfaj minden pozitívumát remekül demonstrálja a Recirquel nevű, fiatal, végzős vagy most végzett artistaképzősökből álló társulat előadása még akkor is, ha a bemutató nem is tökéletes.

 

Ápr

9

Éppen nagypénteken érkezett el hozzánk a Máté-passióval az a karmester, akinek lemezei, előadásai e mű interpretációtörténetének meghatározó fejezetét alkotják. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

 

Ápr

4

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál kegyelmi pillanata volt a bolognai Mozart-zenekar március 27-i, Claudio Abbado vezényelte hangversenye a bécsi klasszikusok műveiből összeállított programmal. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

 

Már

29

Budapesti séta hóban és hidegben, de legalább talján ínyencségekkel

Ki gondolta volna, hogy ennyi olasz kötődésű épület, szobor és más érdekesség található Budapesten? Most elsősorban nem a pizzériákra, kávézókra, éttermekre gondolunk, bár az a kínálat se kutya, hiszen tele van a város kimagasló minőségű helyekkel. De hát nem csak a gasztronómiára fűzhető fel a pesti „édes élet”, igaz, a Budapest Underguide és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös sétáján előkelő szerepet kaptak ezek a helyek is. Különösképp, ha bonyolultabb a kapcsolatuk Itáliával, mint hogy szimplán olasz ételeket kínálnak: kapcsolódási pont lehet a talján gyökerű, de Magyarországon szép karriert befutó fagylalt vagy a marcipán, akárcsak a Dreher sör, amelyet Kőbányán és Észak-Olaszországban is készítenek, valamint az Unicum, amelynek eredeti receptjét a Zwack család az államosításkor Olaszországba menekítette.

 

Már

29

Különleges produkciót, Peter Brook neves rendező Egy varázsfuvola című rendezését láthatja pénteken és szombaton a közönség a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Művészetek Palotájában.

 

Már

26

Idén 33. alkalommal rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált. A Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) tartott megnyitón Tarlós István főpolgármester mellett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is köszöntőt mondott.

 

Már

26

A divatbemutatóval és csárdás "flashmobbal" szombaton, zord időjárási viszonyok között megnyílt Budapesti Tavaszi Vásáron böjti és húsvéti ételekkel, kézműves termékekkel, ajándéktárgyakkal és gyermekeknek szóló programokkal is várják az érdeklődőket április 14-ig a Vörösmarty téren.

 

Már

25

Vlad Troickij rendezte Anna Karenina a Bárkában és Carmen Cortés és barátai a Thália Színházban.

 

Már

24

A divatbemutatóval és csárdás "flashmobbal" szombaton, zord időjárási viszonyok között megnyílt Budapesti Tavaszi Vásáron böjti és húsvéti ételekkel, kézműves termékekkel, ajándéktárgyakkal és gyermekeknek szóló programokkal is várják az érdeklődőket április 14-ig a Vörösmarty téren.

 

Már

18

Újabb fantasztikus művész látogat el a MÜPÁ-ba, ezúttal Dr. Lonnie Smith ad orgonakoncertet a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül az Orgonatúrán, március 23-án.

 

Jan

25

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete 7 társkiállítójával közösen képviseli január 25. és 27. között a felső-ausztriai Linzben megrendezett turisztikai seregszemlén a hazai turisztikai kínálatot. Tekintettel arra, hogy a 15-20 ezer látogatót váró linzi Utazás Kiállítás (FERIEN Messe: www.ferien-linz.at) a Duna tematikában zajlik, a magyar standon az egészségturisztikai ajánlatok mellett különös hangsúlyt kap Budapest és a Budapesti Tavaszi Fesztivál promóciója.

 

Jan

11

Idén január 10. és 14. között több mint 70 ország 800 kiállítójának társaságában vesz részt hazánk Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messén (www.ferien-messe.at). A négynapos, rangos turisztikai seregszemlén a Magyar Turizmus Zrt. 21 hazai társkiállítóval, a „Magyarország az egészség forrása” koncepció jegyében kialakított 120 m2-es nemzeti standján keresztül prezentálja hazánk gazdag turisztikai- és kulturális kínálatát.

 

Jan

11

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője szerint a turisták kulturális attrakciókat akarnak látni.

 

Jan

11

Vitézy Zsófia összegzett, aki tavaly első teljes évét zárta a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ élén.

 

Nov

22

Budapest legrangosabb összművészeti fesztiválja, a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013. március 22. és április 7. között világsztárokkal, színházzal és zenével, különleges bemutatókkal várja a közönséget.

 

Nov

22

Ismét világsztárokkal várja közönségét Budapest legrangosabb összművészeti fesztiválja, a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013. március 22. és április 7. között.

 

Nov

22

Ismét világsztárokkal várja közönségét Budapest legrangosabb összművészeti fesztiválja, a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013. március 22. és április 7. között.

 

Nov

22

Elkezdődött a jegyértékesítés a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaira. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Közönségszolgálata a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásáron is várja az érdeklődőket.

 

Nov

22

Ismét világsztárokkal várja közönségét Budapest legrangosabb összművészeti fesztiválja, a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013. március 22. és április 7. között.

 

Nov

12

Az alkotók angol címet adtak előadásuknak, amelynek fordítása úgy hangzana, hogy a „háború összefoglalása” vagy a „háború összegzése”, a produkció alcíme pedig „manga-opera a háború természetéről”. Kirsten Dehlholm a War Sum Up-ban – akárcsak korábbi rendezéseiben – a választott témát igen távolról közelíti meg, ám azt összetéveszthetetlen, sajátos alkotói látásmódján átszűrve egészen a kérdés legmélyéig hatol.

 

Nov

12

A komolyzene története több zenészdinasztiát is számon tart, az azonban unikum, hogy apa és fiú kompozícióját egyszerre mutassák be – egy időben, egy helyen. S talán még ennél is ritkább, hogy a két szerzemény nagyjából ugyanazokkal a tanulságokkal szolgáljon: némileg csalódott beszámolónk következik az előadásról...

 

Nov

12

Műfaji áttörésként értékelték a résztvevők az I. Országos Slam Poetry Bajnokságot, amit a Café Budapest kortárs művészeti fesztivál keretében rendeztek meg a Trafóban.

 

Nov

12

Tánc és technológia mindig is rokonszenveztek egymással, és mindig voltak koreográfusok, akik nemcsak a mozdulatban rejlő kifejezőerővel, hanem a technológia adta lehetőségekkel is szerettek kísérletezni.

 

Nov

12

Az elmúlt időszakban a médiatechnika a színpadi történések szerves elemévé vált. Különböző szinten és arányban, de az előadások szinte kivétel nélkül igyekeznek kiaknázni a számítógépes technika adta lehetőségeket, mely az esetek döntő többségében mégis megmarad izgalmas eszköznek, nem emelkedik alkotó elvvé. Ennek ellenkezőjére mutat példát az ausztrál Chunky Move társulat Glow című eladása.

 

Okt

17

Akár egy még be nem fejezett filmforgatókönyv is lehetne Garaczi László EMKE – Volt egyszer egy kávéház című darabja, a Bagó Bertalan rendezte zenés játék alapja.

 

Okt

10

Átvariálták, kuplerájt csináltak belőle, megszállták a földönkívüliek és végül többször fel is robbantották szombaton este a Műcsarnokot. A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelt eseményeként, a Paint Up! döntőjén csak ámultunk és bámultunk.

 

Okt

10

A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében folytatódik a tavaly decemberben megkezdett Versek szódával, avagy költők másképpen című sorozat. Az október 9-én és 10-én tartandó estek vendégei Kiss Judit Ágnes és Végh Attila lesznek.

 

Okt

10

Az amerikai eredetű slam poetry műfaját ma már sokkal többen űzik Magyarországon, mint gondolnánk. A Café Budapest Fesztiválon, a fesztivál és a Slam Poetry Budapest közös szervezésében pedig vasárnap este megtartották a színpadi költészet első országos bajnokságát is.

 

Okt

10

Filmvetítés, borbemutató és tárlatvezetések várják az érdeklődőket a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében szervezett eseményen.

A Pintér Sonja Kortárs Galériában Asztalos Zsolt, Bondor Csilla, Imre Mariann, Lovas Ilona, Menasági Péter, Péterfy Ábel és Szotyory László alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők, emellett művészeti kerekasztal-beszélgetés és a Grencsó Kollektíva koncertje szerepel a programban.

 

Okt

9

Háborúról, hadvezérről, zsoldosokról és szenvedő hátországról szóló mangaoperát mutat be War Sum Up címmel a vizuális színjátszás úttörőjének számító Hotel Pro Forma dán társulat és a Lett Nemzeti Opera szerdán a Nemzeti Színházban, a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

 

Okt

9

Vasárnap azért folyt a versengés, ki képviselje hazánkat az antwerpeni bajnokságon

Országos bajnokot avatott a közönség, a szcéna meg a zsűri vasárnap a Trafóban: huszonhárom slamköltő versengett a megtisztelő címért – meg azért, hogy képviselhesse Magyarországot az Antwerpenben megrendezendő Európa-bajnokságon decemberben.

 

Okt

9

Háborúról, hadvezérről, zsoldosokról és szenvedő hátországról szóló mangaoperát mutat be War Sum Up címmel a vizuális színjátszás úttörőjének számító Hotel Pro Forma dán társulat és a Lett Nemzeti Opera 2012. október 10-én a Nemzeti Színházban, a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

 

Okt

6

A papír sok mindent eltűr, a színpad nem annyira. Aki mikrofont vesz a kezébe, felkészülhet a közönség gyors és kíméletlen reakciójára, ítéletére. Babérkoszorú vagy sárba taposás? Döntés október 7-én, vasárnap a Trafóban.

 

Okt

5

Újdonságok sora várja a ma kezdődő Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közönségét október 14-ig.
Egy színházi, két zenei ősbemutató és négy magyarországi bemutató mellett az Erzsébet téren megnyitják a cafébudapEST Bárt, ahol közönségtalálkozókat, szakmai programokat rendeznek.

 

Okt

4

Öldöklés és civil dráma. Keleti hagyomány, nyugati kultúra, 21. századi teatralitás. Élje át a háborút a szereplők szemszögéből.

 

Okt

5

Új helyszínen kezdi meg az évadot a Budapest Jazz Club (BJC): a szervezők csütörtöktől az Odeon Lloyd mozi épületében várják a dzsessz muzsika rajongóit, egészen november 1-jéig.

 

Okt

9

Már másodszor nyit Cafe Budapest néven az egykori Budapesti Őszi Fesztivál. Október 5-től tíz napot át a kortárs művészeteké a főváros. A legnevesebb külföldi fellépők között van a dán színházi társulat, a Hotel Pro Forma, az ausztrál kortárs tánc nagykövetének tartott Chunky Move társulat, a Hidden Orchestra és a Balanescu Quartet.

 

Okt

5

Kiss Judit Ágnes és Végh Attila lesz a vendége a Versek szódával, avagy költők másképpen című sorozat két következő estjének. A Magyar Írószövetség különleges, kortárs irodalmi programjainak 2012. október 9-én és 10-én a Budapesti Őszi Fesztivál keretében a Thália Színház ad otthont.

 

Okt

4

Már másodszor nyit Cafe Budapest néven az egykori Budapesti Őszi Fesztivál. Október 5-től tíz napot át a kortárs művészeteké a főváros. A legnevesebb külföldi fellépők között van a dán színházi társulat, a Hotel Pro Forma, az ausztrál kortárs tánc nagykövetének tartott Chunky Move társulat, a Hidden Orchestra és a Balanescu Quartet.

 

Okt

4

2012. október 6-án szombaton 19 órától, a Hősök terén a Műcsarnoknál a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelt eseményeként rendezik meg a Paint Up! döntőjét. Az épületvetítés műfaját népszerűsítő, egyedülálló rendezvényen a Műcsarnok 1000 m2-es homlokzatát életre keltő animációkat láthatnak az érdeklődők.

 

Okt

3

2012. október 6-án szombaton 19 órától, a Hősök terén a Műcsarnoknál a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelt eseményeként rendezik meg a Paint Up! döntőjét. Az épületvetítés műfaját népszerűsítő, egyedülálló rendezvényen a Műcsarnok 1000 m2-es homlokzatát életre keltő animációkat láthatnak az érdeklődők.

 

Okt

3

Első alkalommal rendezik meg Magyarországon az országos slam poetry bajnokságot: az esemény október 7-én vasárnap a fővárosi Trafóban lesz a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, a Slam Poetry Budapest szervezésében.

 

Okt

3

Pop, dzsessz, komolyzene, kelet-európai népzene, egy kis avantgárddal gondosan összedolgozva: ez a Balanescu Quartet.

 

Okt

3

Egy színházi, két zenei ősbemutató és négy magyarországi bemutató várja október 5. és 14. között a 21. Café Budapest közönségét.

 

Okt

3

Tíz nap, amely csak a kultúráról szól - így összegezhető az október első heteiben megrendezendő Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A Budapesti Őszi Fesztivál hagyományait folytató eseménysorozat a kortárs könnyű- és komolyzene nagyágyúit sorakoztatja fel, az idei program meghatározó elemei az elektronika, valamint a vizualitás lesznek.

 

Okt

3

Egy színházi, két zenei ősbemutató és négy magyarországi bemutató várja október 5. és 14. között a 21. őszi kortárs seregszemle, a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közönségét.

 

Aug

30

Már számos produkció részlete megtalálható a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál megújult honlapján; a táncos, színházi és zenei produkciók mustrája idén október 5. és 14. között valósul meg.

 

Aug

30

Már válthatók jegyek a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra a programsorozat megújult, www.cafebudapestfest.hu weboldalán.
A leghaladóbb táncos, színházi és zenei produkciók seregszemléje idén október 5–14. között, a Budapesti Fesztiválközpont szervezésében valósul meg.

 

Aug

30

Elektronika és vizualitás - ezek lesznek a legfontosabb elemei az idén októberben megrendezésre kerülő Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválnak, amely tíz napon át várja a kultúrára éhezőket. A Budapesti Őszi Fesztivál hagyományait folytató rendezvényt október 5. és 14. között rendezik meg, Budapest több helyszínén.

 

Aug

30

Már számos produkció részlete megtalálható a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál megújult honlapján; a táncos, színházi és zenei produkciók mustrája idén október 5. és 14. között valósul meg.

 

Aug

30

A leghaladóbb táncos, színházi és zenei produkciók seregszemléje idén október 5–14. között, a Budapesti Fesztiválközpont szervezésében valósul meg.

 

Máj

7

Már javában folyik a Fesztiválközpontban a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál előkészítése, melynek egyik fontos eleme a hazai és külföldi turisztikai szakmával való együttműködések megerősítése.

 

Ápr

2

Körülbelül ennyi el is adja a Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai című produkciót. Csupán ennyitől azonban még nem működik.

 

Ápr

3

 

Ápr

2

A nyitóhangverseny kapcsán azon elmélkedtem, vajon milyen lehetne még egy ilyen fesztivál első eseménye. Hát, mondjuk pont ilyen, mint a záróhangverseny volt. Nagyhírű angol zenekar, nagyhírű svájci vezetőkarmesterrel, nagyhírű magyar szólistával. Volt még a nagyon népszerű számokból összeállított műsoruk, így nem csoda, hogy teljesen megtelt a BBNH.

 

Ápr

2

Sok zászlót lehetett volna kitenni hétfőn a Művészetek Palotájára. Angol zenekar, svájci-francia karmester, gyermekkorát Venezuelában töltő magyar szólista játszott ugyanis Bécsben született német, majd belga, az Egyesült Államokban komponált cseh, végül olaszos hangulatú orosz zenét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Hogy máris előlegezzem a lényeget: feledhetetlenül.

 

Ápr

2

Az angol nemzeti zenekarként számon tartott együttes 1946-os alapítása óta számos állandó karmesterrel és zeneigazgatóval dolgozott. E tisztet három éve a svájci származású Charles Dutoit tölti be. A Budapesti Tavaszi Fesztivál utolsó zenei akkordját ők ütötték le. KRITIKA

 

Ápr

2

Azt hiszem, nem árulok el titkot senkinek azzal, ha ismét leírom: az I Musici di Roma fantasztikus zenekar. Minden szó igaz, amit a kritikák írnak. Mennyei hangzás, kivételesen érzékeny vonókezelés és megfellebbezhetetlen stílusismeret jellemzi játékukat. Mindent tudnak a régizenéről, és ráadásul ezt a tudást tökéletes egységben képesek átültetni a hangzásba.

 

Ápr

2

A Vígszínházban lépett fel a múlt hétvégén John Malkovich a Pokoli vígjáték című kortárs előadás főszereplőjeként. Ezzel szinte egy időben a Magyar Állami Operaház társulata vendégszerepelt a tavaly átadott Maszkati Királyi Operában. A hétfői Aranymetszésben mindkét eseményről láthatnak tudósítást az m1 nézői.

 

Ápr

2

Már megint egy szélsőségesen szubjektív beszámolót olvashatnak. Saját magammal kell polemizálnom, mert végig nagyon rosszul éreztem magam, és nem mindig – és főleg nem egyértelmű biztonsággal – tudtam megmondani, hogy mitől.

 

Már

25

A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) vendége a főszereplésével készült Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai című színdarabbal John Malkovich világhírű amerikai színész, aki vasárnap az MTI kérdésére válaszolva úgy fogalmazott, a színház maga az élet, organikus és élő, és szerencsés esetben elgondolkoztatja a nézőket saját életükről.

 

Már

25

A Nemzetközi Színházi Fesztivál vendégeként mutatkozott be Budapesten, a Nemzeti Színházban Camille Boitel együttese. Új cirkuszt látunk, tárgyszínházat, groteszk bohózatot, szomorkás csetlő-botlók parádéját. Őrült apparátus grandiózus produkcióját, mely nem kevés hiányérzetet hagy maga után. KRITIKAA Nemzetközi Színházi Fesztivál vendégeként mutatkozott be Budapesten, a Nemzeti Színházban Camille Boitel együttese. Új cirkuszt látunk, tárgyszínházat, groteszk bohózatot, szomorkás csetlő-botlók parádéját. Őrült apparátus grandiózus produkcióját, mely nem kevés hiányérzetet hagy maga után. KRITIKA

 

Már

24

Az egyre nehezebb körülmények között dolgozó magyar fotográfusok ünnepének nevezte a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítást a tárlat pénteki megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus.

 

Már

24

Tavaly, számomra úgy tűnt, csak azért lett Misha Maisky és a Prágai Kamarazenekar a Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenyének résztvevője, mert ők értek éppen rá a kérdéses napon. Ennek megfelelően műsoruk összeállítása is eléggé szedett-vedett volt. Az persze vita tárgya lehetne, kik legyenek az előadók ilyenkor, és milyen legyen egy olyan magyar fesztivál nyitó díszelőadásának programja, amelyet annakidején létrehozói hangsúlyozottan külföldi turistáknak találtak ki – mégpedig azért, hogy idevonzzák őket egy olyan időszakban, amikor egyébként nem nagyon jönnének.

 

Már

24

A YouTube általam ismert kínálatából első számú személyes kedvencem Mozart Esz-dúr sinfonia concertantéja a Proms egyik 2006-os koncertjéről a Verbier-i Fesztivál kamarazenekarával, Maxim Vengerovval és Lawrence Powerrel.

 

Már

24

Megbukott ősbemutatója után nagyjából kétszáz éven át Csipkerózsika-álmot aludt, majd a két legjobb angol opera egyikének nevezték, noha még az sem biztos, hogy opera. Magyarországi bemutatójára úgy 270 évet kellett várni. Megérte. KRITIKA

 

Már

24

Ami itt következik, az egyáltalán nem akar zenekritika lenni. Elmélkedés csupán egy koncert ürügyén a zenetudomány fejlődéséről, az előadóművészek felelősségéről és zenei ízléséről, valamint a közönség igen érthetetlen viselkedéséről.

 

Már

24

A mai cirkusz modern kamionban szállítja ócska ládákba, batyukba való kellékeit, gönceit. De a trupp viszi magával az egész Balkánt. A söpretlen külvárost, a mindenkori margót, az aszályos létperemet, a világ szélét. KRITIKA

 

Már

24

Valóság és vízió, élet és halál fonódik össze Korngold A halott város című zeneművében. A szürreális dimenziókat feszegető lélektani opera Vlad Troickij burjánzó látványvilágú rendezésében kelt életre Debrecenben.

 

Már

23

Március 25-én flashmobokkal lepi meg a BTF a fővárost: amatőr és profi kórusok jelennek meg különböző helyszíneken, plázákban, aluljárókban, utcákon és tömegközlekedési eszközökön.
A nap csúcspontjaként 17:00-tól egy körülbelül 400 fős – többek közt a Magyar Állami Operaház Énekkara, a Zuglói Filharmónia, a debreceni Kodály Kórus és a Honvéd Férfikar tagjaiból álló – kórus lép fel az Óbudai Danubia Zenekar kíséretével és Kesselyák Gergely vezényletével az Erzsébet téri Akváriumnál.

 

Már

22

A Nemzeti Színház egy grandiózus Hamlet-rendezéssel lépett át a tizedik évébe. A kérdés pusztán annyi, hogy van-e oka az ünneplésre.

 

Már

18

Az Art deco és a modernizmus című lakásművészeti kiállítással megnyílt pénteken az Iparművészeti Múzeumban a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).

 

Már

18

Zsonglőrködik a testével. Israel Galván tegnapi előadása során, úgy az első húsz perc elteltével, egyszer csak azt vettem észre, hogy tátva van a szám. Gyorsan becsuktam, de az ámulatból azóta sem sikerült teljesen felocsúdni.

 

Már

18

Az improvizációt sokan félreértik: nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk benne – mondja a hegedűművész Maxim Vengerov. A muzsikus a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, valamint Özcan Ulucan hegedű és brácsaművésszel koncertezik ma este a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Művészetek Palotájában. INTERJÚ

 

Már

17

Idén ugyan az eddigieknél rövidebb a Budapesti Tavaszi Fesztivál, de a várható élmény-együttható alighanem változatlan: világhírű művészeket, sztárkarmesterek vezette kimagasló zenekarokat és izgalmas műsorokat hallhatunk.

 

Már

17

A neves külföldi vendégek mellett nagyszerű magyar produkciók, operaelőadások és koncertek gazdagítják a fesztivált, az érdeklődők 50 változatos programból válogathatnak.

 

Már

17

Az Art deco és a modernizmus című lakásművészeti kiállítással megnyílt pénteken az Iparművészeti Múzeumban a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).

 

Már

17

A Művészetek Palotájában tartották a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozat nyitókoncertjét pénteken, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Kocsár Balázs vezényelte. Az eseményen beszédet mondott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

 

Már

14

Sztárok csökkenő költségvetés mellett – mit hoz a harminckettedik Budapesti Tavaszi Fesztivál?
Vendégünk Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója.

 

Már

13

A Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója szerint 2013-ban is lesz pénz a Tavaszi Fesztiválra, amiért kimutatásokkal kell alátámasztani, hogy a sorozat sikeres. Vitézy Zsófia az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy sok változás már nem várható a rendezvény idei programjában.

 

Már

12

Március 16-án veszi kezdetét a Budapesti Tavaszi Fesztivál - addig is még egyszer áttekintjük az eseményeket a fesztiváligazgató, Vitézy Zsófia segítségével.

 

Már

12

Az Iparművészeti Múzeum anyagából összeállított új kiállítás lesz március 16-án délelőtt a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál ünnepi nyitánya.

 

Már

12

Vitézy Zsófit 19 éve ismertem meg, a Magyar Hírlap kulturális rovatában. Történt ugyanis, hogy amikor 1993 elején a Magyar Rádió élén mindössze annyi változás történt, hogy az elvtársaktól az elvtársurak vették át a vezetést, egy kicsit ideges lettem és olyanokat mondtam be a következő héttől a megszüntetendő műsorok listájára helyezett utolsó Jazzlistában, amitől a „megvilágosodott újmagyarok” feje „leszakadt”.

 

Már

12

Bécsben vagy Salzburgban furcsán hangozna a kérdés, szükség van-e ünnepi hetekre, ünnepi játékokra. Mégis, nálunk egyre többen feszegetik, kell-e nekünk a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amely harminckettedik éve nemcsak a főváros, hanem az egész ország arculatát formálja. A szervező Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója, Vitézy Zsófia nyilatkozott lapunknak.

 

Már

12

Vitézy Zsófia fesztiváligazgatóval a március 16. és 26. között megrendezésre kerülő 32. Budapesti Tavaszi Fesztiválról, az általa legjobban várt programról, a jövőbeli tervekről és a korábbi fesztiválokról beszélgettünk.

 

Jan

30

A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál idén március 16–26. között várja az érdeklődőket. A fesztiválnyitó sajtótájékoztatóján részt vett Vitézy Zsófia fesztiváligazgató, Kocsár Balázs zenei igazgató, Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár (Nemzeti Erőforrás Minisztérium) és Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, valamint a partnerintézmények vezetői és a fellépő művészek közül néhányan.

 

Jan

25

Felére csökken a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programjainak és helyszíneinek száma, valamint 17 napról 11-re kellett visszavenni az eseménysorozat hosszát a jóval kevesebb állami támogatás miatt, valamint azért, mert elpártoltak a szponzorok. Március 16. és 26. között 48 programra számíthatunk.

 

Jan

25

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál 11 napos lesz, március 16-26-ig tart, az érdeklődők 15 helyszínen 48 programot, előadást élvezhetnek. Az esemény fővédnökének Schmitt Pál köztársasági elnököt kérték fel.

 

Jan

25

Üzleti szponzorok nélkül, a főváros, a Nemzeti Erőforrás és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásából, illetve a tavalyi megtakarításból gazdálkodhat idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

Jan

25

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 16. és 26. között 15 helyszínen 48 program közül válogathat a közönség. Ezek közül négy-négy ősbemutatóra, magyarországi bemutatóra és premierre kerül sor.

 

Jan

25

A méltatlanul elfeledett Lajtha László áll az ország egyik legjelentősebb kulturális eseményének fókuszában.

 

Jan

25

Változatlan jegyárakkal, 17 helyett 11 napon keresztül tart majd a Budapesti Tavaszi Fesztivál, mely március 16-án indul.

 

Nov

24

Értékeinek megtartása mellett családbarát, gasztronómiai programokat is kínáló Budapesti Tavaszi Fesztivált tervez Vitézy Zsófia, az eseményt is szervező Budapesti Fesztiválközpont ügyvezetője.

 

Nov

23

Egy jól bejáratott, nemzetközi szinten is elismert programsorozatról van szó, így nem tervez nagyobb átalakítást- mondta a Független Hírügynökségnek adott interjújában Vitézy Zsófia, a Fesztiválközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Máj

9

Az ifjú tehetségeket bemutató Fringe egyik szakmai különdíját idén a Fele Királyság nevű csapat kapta, mely televíziós mesesorozatok főcímzenéit ötvözi improvizatív jazzel. A bohókásan eredeti stílusról és a növekvő népszerűségről Alpár Balázs zenekarvezetőt kérdeztük.

 

Máj

9

Értékeinek megtartása mellett családbarát, gasztronómiai programokat is kínáló Budapesti Tavaszi Fesztivált tervez Vitézy Zsófia, a eseményt is szervező Budapesti Fesztiválközpont ügyvezetője. Az InfoRádiónak elmondta: idén elmarad a Nyár a Lánchídon rendezvénysorozat, de a tervek szerint később ismét lesznek a központ szervezésében nyári programok a Duna partján.

 

Máj

4

A tavaszi fesztivállal a 80-as években az ország vezetése azt kívánta demonstrálni, hogy nyitott a kultúrára. Kirakat volt, ami egészen addig jól is működött, amíg a Művészetek Palotája meg nem jelent a színen - mondja Vitézy Zsófia. A Budapesti Fesztiválközpont új ügyvezetője az újságírói pályát elhagyva lett kulturális menedzser.

 

Máj

4

Április 3-án az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának hangversenyével ért véget az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál. Ha az emberek nem is lógtak a csilláron (vagy a hangvetőn), mindenesetre nagy érdeklődésre tartott számot a Művészetek Palotájában megtartott koncert.

 

Máj

4

A Budapesti Tavaszi Fesztivál idén is gazdag zenei kínálattal lepte meg a művészetkedvelőket. Az érdeklődők mintegy száz színvonalas program közül választhattak, a meghirdetett rendezvények jelentős része Liszt Ferenc műveit állította a középpontba.

 

Máj

4

Vitézy Zsófia: El kell érni, hogy pezsegjen és a lakótelepeken is helyet találjon a kultúra
Budapest meglévő adottságai lehetővé teszik, hogy Közép-Európa művészeti fővárosa legyünk – mondja Vitézy Zsófia, a tavaszi és őszi fesztivált is szervező Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. új ügyvezetője, aki a napokban vette át Zimányi Zsófiától a stafétabotot.

 

Máj

4

A források szűkössége ellenére megrendezik idén is a Budapesti Őszi Fesztivált - közölte Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont új ügyvezetője.

 

Máj

4

A források szűkössége ellenére megrendezik idén is a Budapesti Őszi Fesztivált - közölte Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont új ügyvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolt arról is, hogy az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredménnyel, 98 százalékos látogatottsággal zárult.

 

Máj

4

A források szűkössége ellenére megrendezik idén is a Budapesti Őszi Fesztivált - közölte Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont új ügyvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

 

Máj

4

Eldőlt, hogy a korábbi anyagi bizonytalanság ellenére idén is megrendezik a Budapesti Őszi Fesztivált. Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezetője az őszi kortárs sorozat művészeti vezetőjének Horváth Csaba rendező-koreográfust kérte fel. A tervekről Horváth Csaba elmondta, hogy bár szűk volt az idő a koncepció elkészítésére, több jelentős külföldi együttest és szólistát szeretnének Budapestre csábítani.

 

Máj

4

A források szűkössége ellenére megrendezik idén is a Budapesti Őszi Fesztivált - közölte Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont új ügyvezetője. Beszámolt arról is, hogy az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredménnyel, 98 százalékos látogatottsággal zárult.

 

Máj

4

A források szűkössége ellenére megrendezik idén is a Budapesti Őszi Fesztivált - közölte Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont új ügyvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolt arról is, hogy az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredménnyel, 98 százalékos látogatottsággal zárult.

 

Máj

2

A néhai Robert Kennedy személyes hangvételű szállóigéje óta tudjuk, hogy akadnak olyan sosemvolt dolgokról álmodó merészek, akik nem azt kérdezik, hogy miért, hanem azt, hogy miért ne? Úgy lehet, Kerényi Miklós Gábor is ilyesfajta álmodó, aki ezúttal éppenséggel azt kérdi tőlünk, miért is ne lehetne flipperasztalon, acélgolyóknak öltöztetett színészekkel előadni a valcerkirály 1883-as operettjét? Hiszen voltaképp miért is ne lehetne a flipperezés az emberélet egész estés metaforája? (És viszont: az emberélet a flipperezésé.)

 

Máj

2

Vannak ezek a bizonyos "szerzői előadások" ("írta-játszta-rendezte", esetleg a háromból csak kettő, a lehetséges variációk bármelyikében), amelyek már a start pillanatában legalább olyan terheltek, mint a rokoni színházi képződmények (férj/barát rendezi feleségét/barátnőjét a címszerepben, avagy fordítva), s tényleg minden malícia nélkül mondom, hogy ez nem elő-, hanem utóítélet, vagyis tapasztalat. Ilyenkor ugyanis a felállásból föltétlenül hiányzik még egy szempár, jobb esetben még egy (vagy másik) alkotó.

 

Ápr

27

Aki látta a hetvenes évek közepén Antonio Gades társulatának első budapesti vendégjátékát, annak egyfelől jó, mert nosztalgiázhat: szinte semmi nem változott. Másfelől pedig szomorkodhat: dehogynem változott: nincs köztünk Gades, és nem áll ott a maga delejes személyiségével a színpadon.

 

Ápr

27

Két fesztiváldíjas zenész és két gitár – egy színpadon. Talán csak mi vártunk túl sokat, de csupán egy korrektnek mondható stílusbemutatót kaptunk. Érdektelen ugyan nem volt, de velőtrázóan izgalmas sem.

 

Ápr

27

A naptár szerencsésen lehetővé tette, hogy koszorús zeneszerzőnk születésnapjáról valóban az ünnep napján emlékezzen meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál, s ezzel a lehetőséggel éltek is: március 30-án került sor, „Szokolay 80” címmel, az ünnepi hangversenyre.

 

Ápr

27

Novák Ferenc Tata koreográfus, színházi alkotó, számos kitüntetés birtokosa, a Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Művészegyüttes nemzetközileg ismertté tevője (és még hosszan sorolhatnám) március 27-én lett nyolcvan éves. Ebből az alkalomból két műsorral köszöntötték barátai, családja, munkatársai, művészek és államférfiak.

 

Ápr

27

A tavaszi fesztivál idei évadjában feltűnően kevés táncprogram kapott helyet, viszont a véletlen egymás közelségébe sodort két jeles évfordulót. Jó, hogy így történt, mert a két est felskiccelte a néptáncművészet jelenét, de még inkább múltjának szinte összes jelentős irányzatát.

 

Ápr

27

Te is voltál már úgy, kedves olvasó, hogy gyermekkorod egy régi környezetébe visszatérve minden sokkal kisebbnek látszik, mint amire emlékszel?

 

Ápr

27

Azt nem igazán tudtam eldönteni, vajon a bőgős szánt szándékkal akarta oly módon túlkarikírozni a "János bácsis" témát, hogy hamisan is kezdte, vagy csak nehezen lendült formába, mindenesetre én itt kezdtem valamennyire élvezni a koncertet. Ez azért is lehetett, mert úgy tűnt, a zenekar illetve a karmester is akkor kezdett kizökkenni abból a szerepből, amit addig játszott.

 

Ápr

27

Egy kicsit messzebbről kell kezdenem, de ígérem, hogy nem lesz érdektelen...

 

Ápr

27

Szinte hallottam a vájt fülű, sokat látott, agyonművelt hangverseny-látogató fanyalgását a csütörtök esti koncertműsor láttán: "Má' megin' a Beethoven Ötödik? Hallottam számtalanszor" - így kesereg a kényelmes pesti polgár. "És melyik volt ezekből a tökéletes?" - teszem fel a kérdést neki.

 

Ápr

27

Klasszikusan felépített műsor: egy operanyitányként is hallgatható szimfonikus költemény, egy versenymű és egy nagyobb lélegzetű szimfónia. Két Liszt- és egy Beethoven-mű. Egy közepes zongorista és egy nem kimagasló, de felkészült és gondolkodó karmester. Érdekes koncert.

 

Ápr

27

Génie oblige, vagyis a zsenialitás kötelez – ez volt a címe a Tavaszi Fesztivál fiatal tehetségeket bemutató koncertjének. De mire is kötelez?

 

Ápr

27

Az első magyar avantgárd színházi mozgalom a mai napig nem ment feledésbe, ami érdemei mellett feldolgozottságának és bőséges dokumentáltságának is köszönhető. E dokumentumokból válogatott a társaság történetét prezentáló kiállítás.

 

Ápr

21

Örülök, hogy látom, de nem értem, mit csinál. Zubin Mehta most is elegáns, csinos, férfias, kicsit meglassúdott a járása, amíg a pulpitusig ér, de azért ő az, ugyanő. Hanem a lényeget nem fogom. Hogy jut eszébe három Verdi-nyitánnyal indítani egy koncertet? Nem az a baj, hogy ez olyan, mint három adag hideg előétel, hanem hogy semmi értelme nincsen. Akármilyen rajongója is vagyok Verdi művészetének, számomra még A végzet hatalma-nyitány is szűkösen áll meg önálló hangversenyszámként, a Luisa Miller pedig egyáltalán nem. Nem erre készült, és nem is jó így. Ez mégiscsak Verdi, és nem, mondjuk, Mendelssohn, ennek minden előnyével és hátrányával. Most épp a hátrányával.

 

Ápr

21

Saját európai együttesének, a Maggio Musicale Zenekarának élén vendégszerepelt a Tavaszi Fesztiválon Zubin Mehta. A hangverseny műsorán a Mehta karrierjét fémjelző nagy nevek (Verdi, Puccini, Mahler és a Három Tenor) közül kettő: Verdi és Mahler szerepelt.

 

Ápr

21

A komolyzene él és élni fog. Aki a vasárnapi koncertnek fültanúja volt, arról is meggyőződhetett, az európai zenekari kultúra jövendője avatott kezekben fekszik.

 

Ápr

21

Korrekt módon lejátszott, de kiemelkedőnek semmiképp sem nevezhető hangversennyel zárult idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának (EUYO) darabválasztása megmagyarázhatatlanul egysíkúra sikerült ezen az estén.

 

Ápr

6

Az Operaház legutóbb majdnem kilenc évvel ezelőtt tűzte műsorára új produkcióban Verdi Macbethjét. A 2002. szeptemberi bemutatónak sajátos környezetet biztosított az intézményben zajló aktuális hatalomváltás. 2001 őszén - az ötéves vezetői ciklusát kitöltő Szinetár Miklós távozása után - Rockenbauer Zoltán miniszter Győriványi Ráth Györgyöt nevezte ki fő-zeneigazgatónak. Első évadjának tervét az új vezetés elődeitől örökölte, így tulajdonképpeni bemutatkozására 2002 őszén nyílt volna alkalom.

 

Ápr

6

(Marguerite Duras-Vörös Róbert: Nyáron, este fél tizenegykor - FÜGE, Közép-Európa Táncszínház, KoMa Társulat, Trafó, március 24.; Molnár Ferenc: Liliom - Schauspielhaus Graz, Tavaszi Fesztivál, Nemzeti Színház, március 26.)
Pontosan tudja a politikai kurzus, milyen lépésekkel kell erodálni a kultúrát, halálos biztonsággal fókuszál két területre, a nemzetközileg elhíresült szuverén elitre és az alternatív függetlenekre. Mindkét veszélyes csoportnak elejét lehet venni, vagy a végére lehet járni határozott csapásokkal, pénzelvonással, központosítással, intézmény-összevonással, udvari ellenkultúrával. Ahogy (nekik) tetszik.

 

Ápr

6

Nagyon talányos volt az előadás. Már annak, aki bírta. Mert Vivaldi Őrjöngő Lóránt című operája azért edzett barokkistákat igényel, a rövid szünet ellenére is jóval 11 után volt vége az előadásnak. Aki azért vette a jegyet, hogy újra hallhassa az édes kis Philippe Jarousskyt, az esetleg kidőlt a szünetben, és ha akkor elmulasztotta a kidőlést, még pótolhatta fél 11 felé, amikor már elég kilátástalannak tűnt a helyzet.

 

Ápr

6

Időnként akadnak koncertek, amelyek olyanok, mintha az átgondolt szerkesztés tagadására épülnének, mintha a hasadás lenne a központi elemük, amely minden részletükben jelen van: a műsor felépítésében, a fellépő művészeknek az interpretáció szó jelentéséről vallott felfogásában és - mindezekből fakadóan - a közönség tudatában egyaránt.

 

Ápr

6

Sok az érdeklődő a Fringe Fesztiválon. A programsorozat már hat éve üdítő zenei és színházi színfoltja a Tavaszi Fesztivál záró hétvégéjének. Az eseménynek a Pesti Broadway színházai és klubjai adnak otthont, 11 helyszínen 246 fellépő várja az érdeklődőket a pénteken kezdődött és vasárnap estig tartó eseményen. A szervezők még nem tudtak pontos számokat mondani a látogatókról, de azt közölték, hogy nagyon nagy az érdeklődés.

 

Ápr

6

A címszerepet alakító Vanesa Vento pedig férfi számára valóban kikerülhetetlenül, észveszejtően vadító. Tűzpiros, rá simuló, teste minden porcikáját kihangsúlyozó ruhájában, egyenes, dacos tartásával, lángoló tekintetével kikerülhetetlenül lehengerlő. Végzetesen veszélyes.

 

Ápr

6

Zubin Mehta, a világhírű karmester egy hatalmas rózsacsokorral fejezte ki tiszteletét és elismerését Zimányi Zsófiának, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatójának az eddigi munkájáért. A szombat esti, Művészetek Palotájában tartott koncert után elmondta: nagyon sajnálja, hogy abbahagyja a 15 éves sikeres irányítást, és reméli, hogy a komolyzenei koncertek hűséges nézője marad, ha már szervezőjeként nem dolgozik tovább.

 

Ápr

6

A Művészetek Palotájában az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának hangversenyével ért véget vasárnap este a 31. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

Ápr

6

A Művészetek Palotájában az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának hangversenyével ért véget az este a 31. Budapesti Tavaszi Fesztivál. A koncert után Zimányi Zsófia igazgató átadott egy karmesteri pálcát a Budapesti Fesztiválközpont új vezetőjének, Vitézy Zsófiának.

 

Ápr

6

Különös felvetés hangzott el az Urániában szombat délelőtt egy beszélgetésen: vajon Hamletet vagy Alekoszt ismerik többen a fiatalok közül? Ha Ön, kedves olvasó, szintén tudja, hogy ki is az utóbb említett személy, beláthatja, hogy a kérdés talán nem is annyira alaptalan. A színház vagy valóságshow című eszmecserén – melyet egy izgalmas művészeti eseménysorozatba ágyaztak be - európai kulturális intézetek képviselői együtt keresték a magyarázatokat azokra a jelenségekre, amelyek napjainkban meghatározzák a média és a kultúra világát.

 

Ápr

6

Vasárnap este a Müpában az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának hangversenye után Zimányi Zsófia igazgató átadott egy karmesteri pálcát a Budapesti Fesztiválközpont új vezetőjének, Vitézy Zsófiának.

 

Ápr

5

A Művészetek Palotájában az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának hangversenyével ért véget vasárnap este a 31. Budapesti Tavaszi Fesztivál. A koncert után Zimányi Zsófia igazgató átadott egy karmesteri pálcát a Budapesti Fesztiválközpont új vezetőjének, Vitézy Zsófiának.

 

Ápr

5

Mindenesetre az aktív Antonio Gades hajdanán úgy táncolt a színpadon, hogy az embernek az volt az érzése: kicsit sem érdekli, nézik-e, vagy sem. Belső feszültsége mégis úgy áradt szét többezres nézőtereken is, hogy a leghátsó sorokban ülőket is delejes döbbenet szögezte a székhez.

 

Ápr

5

Egyszerre koppanó cipők, tüzes tekintetek, lehengerlő össztáncok, ámulatba ejtő szólók és szívbemarkoló dalok. Szélsőséges indulatok, felszín alatt lappangó tragédia, büszke férfiak és egy öntörvényű nő. Kivételes profizmus és maximális összhang. Kell ennél több?

 

Ápr

5

Lassan megszoktuk az úgynevezett félig szcenírozott operaelőadásokat a koncerttermekben. Immár bele kell törődnünk, hogy létezik szcenírozott oratórium-előadás is.

 

Ápr

5

Eredetileg egy részben adták volna elő a művet, de aztán mégis lett egy szünet. A két etap közti művészi színvonal különbségét érzékelve ez helyes döntésnek bizonyult, a kontraszt üdvösen hatott az opera egészének megítélésre.

 

Ápr

3

Semmiből mi sem lesz, megtanultuk rég a másik nagy tragédiából, itt viszont épp annak lehetünk tanúi, ahogyan a semmiből minden lesz a nyomasztóan következetes, súlyos előadás során.

 

Ápr

3

Liszt Ferencet bábuként, fülhallgatóval és befőttesüvegben is megjelenítették budapesti kirakatokban, ezért érdemes az utcán nyitott szemmel járni. A Kreatív Kirakatok április 3-ig 29 helyszínen tekinthetők meg.

 

Már

30

Meggyőződésem, amikor Max Raabe hibátlanul szabott frakkjában, kiszámított nemtörődömséggel beáll zenekara közepébe, vagy odaolvad a zongora oldalához, eltűnve jelen maradjon, szinte biztos vagyok benne, hogy ez a meghatározhatatlan korú karcsú fiú (jó: 48 volt decemberben) a Kék Angyal zengerájból való.

 

Már

30

Katartikus előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legfontosabb eseménye, a Liliom előadása, melyet Bodó Viktor rendezésében, a Schauspielhaus Graz vendégjátékában, a Nemzeti Színházban láthattunk. Ahol kis nemzetközi színházi fesztivál zajlik, tapsolhattunk már a londoni Cheek by Jowl társulat Macbeth előadásának, április elsején és másodikán pedig Bergman Persona című filmjének adaptációja kerül színre a szlovén Mini teater produkciójában.

 

Már

30

A világhírű Max Raabe, aki a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Művészetek Palotájában lépett fel, zseniális bájgúnár. És ebben nincs semmi pejoratív. Elképesztően tudja viselni a frakkot, mintha olyan lenne számára, mint másnak a lezser farmer.

 

Már

30

Ha kedd, akkor Belgium, ez a szállóigévé vált állítás fogalmazódott meg az egykori kedves-könnyed film címében, hogy azután a pergő képek képtelen kalandokról, sok-sok félreértésről beszéljenek, amelyek a társas utat kísérték a vén Európának nevezett, mégis az utazót újra és újra meglepő kontinensen.

 

Már

30

Johann Strauss Egy éj Velencében című híres operettjét mutatta be a Budapesti Operettszínház, a Budapesti Tavaszi Fesztivállal koprodukcióban. Az előadás érdekessége, és sok tekintetben tehertétele, hogy a rendező, Kerényi Miklós Gábor egy hatalmas flipperasztalra képzelte el a játékot, ahol a mutatós díszletben a szereplők golyókét forognak, pördülnek, pattognak.

 

Már

30

A világhírű londoni társulat, a Cheek by Jowl a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a héten két alkalommal a Macbethtel vendégszerepelt a Nemzeti Színházban. A társulat egyik alapítóját, a produkció rendezőjét Declan Donnellant a holnapi nemzetközi színházi világnap kapcsán többek között arról kérdeztük, hogyan látja a színház jövőjét.

 

Már

30

Nem biztos, hogy jól tette Edward Albee, amikor 2004-ben, hetvenhat évesen kiegészítette első, nagy sikerű darabját, az Állatkerti történetet. Reklámfogásnak persze remek. A két felvonás, az újonnan írt első és a régi második, mintegy keretbe foglalja az életművet. A figyelem felkeltésére valóban alkalmas ötlet.

 

Már

30

A színpadon lévő több száz ütőshangszer közül egy alufelni szúrt szemet. Ütők tömkelege és néhány fiatal zeneművész. Volt, hogy szinte ütemenként más hangszert szólaltattak meg. Március 27-én az Urániában lépett színpadra a Talamba Ütőegyüttes Gödöllő és a Terem Quartet. Nem mindennapi csapatukról az MNO-nak Zombor Levente, a magyar együttes vezetője mesélt.

 

Már

30

Az Illúziók birodalma - Barokk iskoladrámák színpadképei címet viselő kiállítás kicsit megkurtított megnyitója a Budapesti Történeti Múzeumban legalább annyira talányos, mint a szóban forgó, 106 darabból álló páratlan anyag históriája.

 

Már

30

Semmiből mi sem lesz, megtanultuk rég a másik nagy tragédiából, itt viszont épp annak lehetünk tanúi, ahogyan a semmiből minden lesz a nyomasztóan következetes, súlyos előadás során.

 

Már

30

Kivételesen szép, megindító pillanatokban gazdag hangversenyt adott a Művészetek Palotájában a Camerata Salzburg és a német basszbariton, Thomas Quasthoff. Nagy szavak következnek egy kis emberről.

 

Már

30

A fenti műfaji meghatározás háromszorosan is érvényes lehet Fekete Gyula Excelsior! című, Liszt Ferenc mennybemenetele alcímű, félkomoly operájára, melynek ősbemutatójára a múlt héten került sor. Melodramma: XIX. századi olasz terminus a végigénekelt operára vagy annak szövegkönyvére. Ilyen (majdnem) végigénekelt - áriákat, együtteseket és recitativókat egybekomponáló - opera a Papp András librettójára írt Excelsior! is.

 

Már

30

Liszt Ferenc felelevenítésre érdemes, modernnek ható, hatásos és hatásvadász melodrámái közül hallhattak néhányat a KOGART Házban egybegyűltek.

 

Már

30

Kellett némi bátorság ahhoz, hogy Mischa Maiskyt hívják meg az idei Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjére, tekintve, hogy a csellista legutóbbi magyarországi fellépése sem volt éppenséggel piros betűs nap a koncertkalendáriumban, de mindenkinek lehet rossz napja. Maisky mégis nemzetközi sztár, több lemeze van, mint a többi csellistának együttvéve, játszott mindenkivel, aki számít a klasszikus zene világában, nagy figura a spéci fellépőlebernyegeiben, legyen ünnep az ünnep.

 

Már

30

A Vidnyánszky Attila rendezte előadás legfőbb jellegzetessége, hogy a rendező összetéveszthetetlen kézjegye semmilyen módon nem fedezhető fel rajta.

 

Már

30

Nem mindennapi élményben volt részem, mikor beültem Vivaldi Orlando furioso című operájának koncertszerű előadására a Művészetek Palotájába. Számítottam rá, hogy a Vivaldi zenéjében igen járatos Jean Christophe Spinosi és az Ensemble Matheus nem fog csalódást okozni, mégis sikerült olyan teljesítményt nyújtaniuk az est folyamán, amely minden várakozásomat fölülmúlta.

 

Már

30

Szinetár Miklós több interjúban is leszögezte, hogy unalmasnak tartja a Macbeth ma divatos aktualizálását; nála nem lesznek szögesdrótok vagy géppisztolyok a színpadon; a rendezése elsősorban a sorstragédiára figyel. Betartotta az ígéretét.

 

Már

30

Papír, papír, papír. Kézirat, okmány, levél, kivágat, képeslap, fotográfia, rajz, plakát, fénymásolat. A háromdimenziós tárgyak is papírból: újságok, könyvek. S a papír megszólal: életrajznál többet mond el.

 

Már

29

Valahol mindig sejtettem, hogy a zenei előadó-művészetet nem lehet abszolút módon megítélni - nagyon is fontos szerepet játszanak a körülmények, azaz a mindennapi környezettel való összefüggés -, de erre egészen eddig a koncertig nem tudtam egyértelmű bizonyítékot fölsorakoztatni. Azután jött Thomas Quasthoff, és a kérdés eldőlni látszik.

 

Már

29

Thomas Quasthoff koncertje egy Mozart szimfóniával indult. Az énekes egy-egy szimfónia után - a C-dúr szimfóniát K. 338 (a közel azzal egyidőben keletkezett) Haffner K. 385 követte a második rész elején - énekelt el két-két hangversenyáriát. És egy messze, fel, az egekbe röpítő ráadással búcsúzott.

 

Már

28

Fekete Gyula "Excelsior!" című operájának ősbemutatója a Thália Színházban. Boros Attila kritikája.

 

Már

28

Sötét egy ügy. Minden szempontból. A céltábla alsó széle közepén: a hatalom mindenekelőtt. Érdekek szövetkeznek, előbb barátokká, majd gyűlölt ellenséggé válnak. Ha megvan az áhított poszt, akkor irány egy grádiccsal följebb. Egészen a csúcsig.

 

Már

27

Két világjárta, díjakban dúskáló harmincas zenész, valamint egy trombita és egy zongora találkozása a színpadon. Vajon mi sül ki ebből? Muszáj lelőnöm a poént: egy kissé bizonytalanul induló, de összességében pazarul komponált este.

 

Már

27

Valamikor a kilencvenes évek elején Ferrarában vettem meg Ariosto művét, az Őrjöngő Lorándot. Nagyon hamar elvesztettem a fonalat, nem tudtam követni, ki kivel hadakozik, ki kit szeret, kit akar egy kanál vízbe fojtani.

 

Már

27

Alig merem leírni, ami a fejemben motoszkál a hétfő esti koncerttel kapcsolatban. Az a helyzet ugyanis, hogy nem három, hanem hét zeneműből állott a hangverseny. Állítom én ezt annak ellenére, hogy nem vagyok különösebb híve a ráadásoknak, pláne nem akkor, ha üres csinnadratta, a publikum kegyeit kereső táncos ópusz követ egy elmélyült, komoly darabot. Saját dugámba dőlök, mert most pont ez történt az est végén: Mennydörgés és villámlás polka az első Brahms-szimfónia után, majd a német mester 5. Magyar tánca zárásképpen, és nemhogy nem vagyok morcos emiatt, de úgy érzem, hogy sóval, borssal ízesítette a két bónusz szám a hivatalos programot. Különösen Johann Strauss parádéja kápráztatott el a Bécsi Szimfonikusok előadásában; szerintem minden idők újévi koncertjei a közelébe sem érnek az itt prezentált energikus, élettől duzzadó, elsöprő tolmácsolásnak. A Magyar tánc is, ahogy mondani szokás, rendben volt nagyon.

 

Már

27

... és Maestro Maisky a Prágai Kamarazenekar nyitánya után egyszer csak belibbent a színpadra. A szó szoros értelmében nyitányról beszélhetünk, hiszen Johann Christian Bach Lucio Silla operájának nyitányát adták elő a hangverseny első műsorszámaként. Micsoda remek választás - röpke pár perc alatt kisimítja a megfáradt idegeket, és máris a zene mesekertjében vagyunk -, de ez egy másik bejegyzés témája, koncentráljunk most szigorúan Maestro Maisky-ra!

 

Már

25

Az előző rész tartalmából: fiatal analitikus tegnap/nemrég kiesett/kiugrott az ablakon. Most összedrótozva fekszik. Még előzőbb rész: analitikus apja elhagyta a családot, anyja öngyilkos lett. Következő rész: analitikus gyermekáldásnak örvendhet, bár a gyermeket nem ő csinálta.

 

Már

25

A zenei életben, muzsikusokban soha nem szűkölködő Bécsben, a császárvárosban azzal ünnepelte néhány nagypolgári család, iparmágnás a XX. század első évét, hogy Koncertegyesületi Zenekar néven új együttest alapítottak. Ma Bécsi Szimfonikusoknak hívják őket.

 

Már

25

Bécs város zenekara a tavasz első napján, március 21-én adott hangversenyt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Fischer Ádám vezényletével.

 

Már

24

Nincs kegyelem! – fordítja magyarra a szót Juan Pons a közkedvelt Hadarókettős végén. Dehogy nincs, elvégre a vígoperákban mindig kész a kegyelem.

 

Már

24

A Budapesti Tavaszi Fesztivál fontos eseménye Fekete Gyula Excelsior! című operájának premierje, amely szorosan kapcsolódik a Liszt-bicentenáriumhoz.

 

Már

24

Fekete Gyula Liszt-operájának címe lehetett volna akár Három a kissrác is, s ily módon is idézhette volna a nem egy epizódjával műve szellemi rokonának tetsző zenés-táncos Schubert életrajzot, a Három a kislányt.

 

Már

24

Milyen muzsikát kér a darabjához? – kérdezte Brechttől komponistája. Mindegy, csak hegedű ne legyen benne – felelte az érzelmességtől fintorgó költő. Fekete Gyulának a Budapesti Tavaszi Fesztiválon az Opera és a BTF koprodukciójában a Tháliában bemutatott Excelsior! című félkomoly operájában fülbeötlő szerepet játszanak a vonósok. Még a hárfa is a figyelem előterébe kerül.

 

Már

23

Manapság sajnos általános tendencia, hogy a világhírű hangszeresek egyre kevesebb kamarakoncertet adnak. Így aztán még nagyobb öröm a Pinchas Zukerman vezetésével rendezett est, melyen ráadásul remekművek hangzottak el.

 

Már

22

A húzónév a BTF ez évi nyitókoncertjén Mischa Maisky volt, mielőtt azonban pódiumra lépett meg kellett hallgatnunk a Prágai Kamarazenekar előadásában egy J. Ch. Bach-művet, amelynek zenetörténeti szempontból az az érdekessége, hogy valódi opera nyitánya, de már – az akkori fogalmak szerinti – háromtételes, önálló szimfónia is. Más említésre méltó nem nagyon akadt, a kamarazenekarnak nem volt szép a hangzása, nem beszélhetünk különösebben csiszolt összjátékról, tisztaságról.

 

Már

22

Eredetileg egy részben adták volna elő a művet, de aztán mégis lett egy szünet. A két etap közti művészi színvonal különbségét érzékelve ez helyes döntésnek bizonyult, a kontraszt üdvösen hatott az opera egészének megítélésre.

 

Már

21

A nyitónap egyik reprezentatív eseménye volt a Prágai Kamarazenekar és Mischa Maisky koncertje. Jelen volt rajta a fesztivál búcsúzó igazgatója, Zimányi Zsófia is, akinek nevével a fesztivál eddigi sikertörténete vitathatatlanul összefonódik.

 

Már

13

A komoly testi fogyatékossággal született művészt a sors páratlan hangszínnel és előadói karizmával ajándékozta meg. Márciusi estjén Mozart zenéjét hallhatjuk különleges előadásában.

 

Már

13

A Talamba Ütőegyüttes, amely elismerten a világ hat legjobb ütőegyüttese közé tartozik, mintegy félezer ütőhangszert használ az új Crossover című műsorában, amellyel koncertkörútra indul immár Magyarországon is. Az Ütőegyüttes 2010-ben ezzel az új műsorral - a 127 induló együttesből - különdíjas lett a szentpétervári Nemzetközi Crossover Kamarazenekari Versenyen.

 

Már

13

Katona László magas, sovány termetével, faarcával, gúnyos humorával, meglehetősen markáns színész. A Havanna című darab ősbemutatóján, március 19-én, a Thália Színházban láthatjuk, öngyilkosságot elkövető pszichológusként.

 

Már

13

Liszt Ferencről szóló opera ősbemutatójával veszi kezdetét a Budapesti Tavaszi Fesztivál a Thália Színházban. A Magyar Állami Operaház és a Fesztivál közös produkciójában megvalósuló Excelsior! című produkciót Gothár Péter rendezte.

 

Már

13

Az olasz Vogue a burzsujkisasszonyok egyik kedvenc lapja - leszámítva persze azokat, akik hétvégén is csak a Közgazdasági szemlével mászkálnak a hónuk alatt -, éppen ezért nagyon érdekes, hogy mit gondol az újság Budapestről. Akik a cikk miatt jönnek ugyanis ide, azok biztosan sokat költenek itt, pörgetve a magyar GDP-t. A cikk természetesen ír a kötelező körökről, a várról, a Parlamentről, a Szoborparkról, és a fürdőkről is, akit ez a része is érdekel, az elolvashatja az egész szöveget olaszul itt, én most csak az érdekesebb részleteket osztanám meg veletek. A Vogue Italia egyébként kimondottan erre, a március 11-13-i hétvégére ajánlja Budapestet, igaz, azt az apróságot, hogy 15-én nemzeti ünnep van, valahogy nem tartják fontosnak megemlíteni.

 

Már

7

Két Macbeth-előadást is kínál a március 18-án startoló Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

Már

7

A Színházi Kritikusok Céhe és a Budapesti Fesztiválközpont az idén is folytatja együttműködését, ennek köszönhetően a Budapesti Tavaszi Fesztivál Színházi Esték (helyszíne a Thália Színház) és Nemzetközi Színházi Fesztivál (Nemzeti Színház) eseményei előtt illetve után szeretettel várják az érdeklődőket az előadásokról való felvezető és azokat feldolgozó beszélgetésekre.

 

Már

7

Max Raabe nevét talán eddig nem hallottad. A Tavaszi Fesztivál során azonban garantáltan megjegyzed.

 

Már

7

Március 24-én, a Hagyományok Házában kiváló muzsikusok elevenítik fel Liszt pest-budai tartózkodásának hangulatát, természetesen cigányoktól ellesett muzsikával.

 

Már

3

A golyók háborúja alcímmel mutatják be Johann Strauss egyik legnépszerűbb nagyoperettjét március 25-én és 26-án a Budapesti Operettszínházban. A korabeli kritikusok szerint ebben a műben több a dallam, mint egy Beethoven-szimfóniában.

 

Feb

27

Komoly-és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, filmvetítések, kiállítások. Részletes program.

 

Feb

27

A Budapesti Tavaszi Fesztivál kínálatában a komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, filmvetítések, szabadtéri programok, kiállítások és más fesztivál jellegű események is lesznek.

 

Feb

27

Tizenhét nap alatt kilencvenhét előadás és program megvalósítását tervezik az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A március 18-án kezdődő rendezvényeket harminchét különböző helyszínen tartják.

 

Feb

27

Vendégünk Európa mottóval indul március 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelyet idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendeznek meg, és amelynek 17 napja alatt összesen 97 előadással várják a közönséget.

 

Feb

27


Kezdődik a Budapesti Tavaszi Fesztivál: március 18. és április 3. között 97 program 37 helyszínen valósul meg a legkiválóbb hazai és külföldi előadók részvételével. A számoknál maradva 4 ősbemutató (Fekete Gyula: Excelisor! - Liszt Ferenc mennybemenetele, Szokolay Sándor: Kamarakantáta Isten szeretetéről; Az Ima-Asszony; Ároni áldás), 3 magyarországi bemutató (Albee: Péter és Jerry, Liszt: Don Sanche, Szabó Máté: Havanna) és 4 további bemutató várja a közönséget (Albee: Állatkerti történet, Liszt: Dante-szimfóniájának táncváltozata, Strauss: Egy éj Velencében - Avagy a Golyók háborúja, Verdi: Macbeth).

 

Feb

27

A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) látogatóinak harmada külföldről érkezik, többségük szállodákban lakik, és mivel a tehetősebbek közül kerülnek ki, így jóval több pénzt hagynak Magyarországon, mint az átlagos turisták - derül ki a BTF közleményéből.

 

Feb

27

Hazánk turisztikai vonzerejének egyik fontos tényezője a kultúra. A Budapesti Tavaszi Fesztiválokat (BTF) éppen ezért a turizmus hozta létre, hogy meghosszabbítsa az idegenforgalmi szezont - mondta dr. Horváth Endre, a turizmusért felelős államtitkár.

 

Feb

27

Vendégünk Európa mottóval indul március 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelyet Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendeznek meg. A fesztiválon mutatják be Fekete Gyula új operáját, az Excelsior!-t, és Lisztet idézi több koncert is. Fellép Max Raabe és a Palast Orchester. A táncegyüttesek közül a legendás Antonio Gades Társulat a Carment hozza a Thália Színházba és a Magyar Állami Népi Együttes ugyanott ad ünnepi válogatást.

 

Feb

27

A Cheek by Jowl társulat különleges Macbeth-előadását csak március 22-23-án láthatod a Nemzetiben.

 

Feb

27

A dekoratőrök és kirakatrendezők a pénzintézet fiókjaiban mutathatják be munkáikat.
Immár negyedik éve támogatja a Budapesti Tavaszi Fesztivál megvalósítását az OTP Bank. A kulturális rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a pénzintézet először tavaly hirdette meg az 1. OTP Kreatív Kirakat pályázatot, amelyen fiatal művészeti és építészeti csoportok, lakberendezők, valamint dekoratőrök mutatták be alkotásaikat 25 OTP bankfiók kirakatában. A tehetségek az idén ismét megmérettetik magukat, műveik 32 OTP fiókban lesznek kiállítva a 31 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál, Liszt200 és az EU soros elnökség témakörökben.

 

Feb

23

Vendégünk Európa mottóval indul március 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelyet idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendeznek meg, és amelynek 17 napja alatt összesen 97 előadással várják a közönséget.

 

Feb

23

Vendégünk Európa mottóval indul március 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelyet idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendeznek meg, és amelynek 17 napja alatt összesen 97 előadással várják a közönséget.

 

Feb

22

A világ művészeti életét meghatározó szereplők fellépései, újdonságok és ősbemutatók, tradicionális értékek és újító törekvések, elmélyülést és magas színvonalú szórakozást kínáló események várják a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségét.

 

Feb

22

Március 18. és április 3. között 97 program 37 helyszínen valósul meg a legkiválóbb hazai és külföldi előadók részvételével.

 

Feb

22

Vendégünk Európa mottóval indul március 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelyet idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendeznek meg, és amelynek 17 napja alatt összesen 97 előadással várják a közönséget.

 

Feb

15

A Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényén számtalan műfaj amatőr képviselői mutathatják be produkcióikat.

 

Feb

15

Másfél nap alatt már csaknem százan jelentkeztek az idei Fringe Fesztiválra. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényén számtalan műfaj amatőr képviselői mutathatják be produkcióikat. Április első három napján színészek, zenészek, táncosok, tűzzsonglőrök szórakoztatják majd a közönséget a Nagymező utca környékén, a Pesti Broadway-n. Az esemény egyben verseny is, hiszen a legjobbak komoly fellépési lehetőségeket és pénzt nyernek.

 

Feb

15

Másfél nap alatt már csaknem százan jelentkeztek az idei Fringe
Fesztiválra. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényén számtalan
műfaj amatőr képviselői mutathatják be produkcióikat.

 

Feb

15

Másfél nap alatt már csaknem százan jelentkeztek az idei Fringe Fesztiválra. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényén számtalan műfaj amatőr képviselői mutathatják be produkcióikat. Április első három napján színészek, zenészek, táncosok, tűzzsonglőrök szórakoztatják majd a közönséget a Nagymező utca környékén, a Pesti Broadway-n. Az esemény egyben verseny is, hiszen a legjobbak komoly fellépési lehetőségeket és pénzt nyernek.

 

Feb

10

Ausztriában több tízezerre tehető a magyar identitással rendelkező, magyarul is beszélő osztrák állampolgárok száma, akik nagy potenciált jelentenek a hazai vendégforgalom számára.

 

Jan

27

Egy francia magazin beválasztotta Budapestet a tíz ajánlott európai kulturális hétvége közé. A havonta megjelenő Pleine Vie februári számában megjelent listán csupa olyan nagyvárosok szerepelnek, amelyek érdekes kiállításokat, zenei programokat kínálnak - közölte a Magyar Turizmus Zrt.

 

Jan

26

Megnyitotta kedden a franciaországi Liszt-évet Párizsban Szőcs Géza kulturális államtitkár. Ünnepi beszédében arról is beszélt: a zeneszerző művészete Magyarországnak és Európának is követendő mintát ad arra, miként férnek meg egymással a párhuzamos identitások.

 

Jan

26

Egy francia magazin beválasztotta Budapestet a tíz ajánlott európai kulturális hétvége közé. A havonta megjelenő Pleine Vie februári számában megjelent listán csupa olyan nagyvárosok szerepelnek, amelyek érdekes kiállításokat, zenei programokat kínálnak - közölte a Magyar Turizmus Zrt.

 

Jan

24

Szeged - Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Magyarország kulturális nagykövete volt Egyiptomban a Szegedi Kortárs Balett, amely a Kairói Magyar Kulturális Tanácsosi Hivatal és a kairói operaház meghívására vendégszerepelt az észak-afrikai országban – hatalmas sikerrel.

 

Jan

24

A Magyar Kultúra Napján, szombaton nyitotta meg Schmidt Pál köztársasági elnök a Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója előtt tisztelgő emlékévet. A Művészetek Palotájában Kocsis Zoltán vezetetésével a Nemzeti Filharmonikusok játszották a zeneszerző műveit. A mintegy félmilliárd forintból megvalósuló programsorozat összefonódik hazánk Uniós elnöksége kapcsán világszerte megrendezendő kulturális

 

Jan

18

Még javában tél van, de a Budapesti Tavaszi Fesztivál plakátjain városszerte nyílik a hóvirág. 2011. márciusában ismét fesztivállal búcsúzik a tél, immár harmincegyedik alkalommal.

 

Jan

5

A Magyar Állami Operaház tavaszig két bemutatóval és több, újra repertoárra vett darabbal várja a közönséget. A kínálatban könnyed és drámai hangvételű művek is megtalálhatók.

 

Jan

5

Klasszikus gitárzene és tüzes spanyol flamenco, átszellemült észt kortárs zene és a monarchia éveit idéző német-osztrák-magyar szimfonikus est várja a Budapesti Tavaszi Fesztivál nemzetközi csemegékre éhes kultúrarajongóit.

 

Jan

5

A Magyar Állami Operaház tavaszig két bemutatóval és számos újra repertoárra vett sikerdarabbal várja a közönséget. A kínálatban könnyed és a drámai hangvételű operák egyaránt megtalálhatók. Márciusban két premier is lesz. Az egyik az Excelsior! Liszt Ferenc mennybemenetele - félkomoly opera egy felvonásban. Fekete Gyula operájának ősbemutatója a Magyar Állami Operaház, a Thália Színház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál együttműködésében valósul meg.

 

Sze

22

Idén Európa kulturális fővárosaként debütáltunk a világ előtt, bemutatva országunk színes kultúráját, több száz előadással, rendezvénnyel várjuk a turistákat. dr. Baán László által igazgatott Szépművészeti Múzeum 2007-ben bekerült a világ ötven leglátogatottabb intézménye közé, az ugyanitt rendezett Van Gogh Kiállítás kategóriájában a világ negyedik legnépszerűbb tárlata volt. Számos külföldi desztinációból érkeznek hozzánk könnyűzenei fesztiválra – leginkább a Szigetre – komolyzenei kínálatban pedig a Budapesti Tavaszi Fesztiválra. A fellépőket, a technikát, a biztonságot, a figyelemfelkeltő reklámokat, de a művésznek megfelelő vegetáriánus menüt is egy jól összehangolt team fogja össze, ahol minden fogaskeréknek illeszkednie kell a végső siker érdekében.

 

Sze

21

Idén Európa kulturális fővárosaként debütáltunk a világ előtt, bemutatva országunk színes kultúráját, több száz előadással, rendezvénnyel várjuk a turistákat.

 

Sze

17

Ha a műfaj nevét viselő színház nem lenne, Pesten operettpremier sem lenne. Átböngészve a magyar színházak 2010/2011-es évadának bemutatóit, arra az eredményre jutunk, hogy a Fővárosi Operettszínházon kívül egyetlen fővárosi színház sem készül operettel a következő szezonra. A vidéki színházaknál jobb a helyzet, ott elsősorban a nagy klasszikusok láthatóak majd új rendezésben.

 

Júl

22

Lehet, hogy csak azért vagyok szigorúbb, mert komolyzenére készültem? Ha nem is feltétlenül csak klasszikusok műveire, de komoly és mindenekelőtt pontosan játszó muzsikusokra.

 

Júl

14

A Margit híd lezárása miatt az idei Nyár a Lánchídon fesztivál kisebb területű, ám annál kedélyesebb helyre szorult. A Duna partra, a Lánchíd lábához, ahol a hatalmas úszó szállodák mellett mintha a rendezvény is csak kikötött volna.

 

Júl

9

Schubert "Nagy" C-dúr szimfóniája nehéz, átütően populárisnak nem mondható mű. Nem a legideálisabb választás egy szabadtéri, ingyenes koncertre.

 

Júl

6

A világ legjobbjai között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar június 27-i, a Hősök terén tartott hangversenyét a Duna Televízió július 4-én 21 órától felvételről sugározza.

 

Júl

6

Idén kissé módosult elnevezéssel és helyszínen, Nyár a Lánchídnál címmel a pesti rakparton tartják meg a Budapesten már hagyományossá vált júliusi és augusztusi zenei hétvégéket.

 

Júl

6

Idén kissé módosult elnevezéssel és helyszínen, Nyár a Lánchídnál címmel a pesti rakparton tartják meg a Budapesten már hagyományossá vált júliusi és augusztusi zenei hétvégéket.

 

Júl

6

Idén kissé módosult elnevezéssel és helyszínen, Nyár a Lánchídnál címmel a pesti rakparton tartják meg a Budapesten már hagyományossá vált júliusi és augusztusi zenei hétvégéket.

 

Jún

10

A Tavaszi Fesztivál nemzetközi színházi rendezvényeinek csekély közönség előtt lezajlott, bár komoly szakmai tartalommal bíró programja volt az In memóriám Bausch-Gosch-Zadek beszélgetés- és vetítéssorozat a Nemzeti Színházban. Ez a szerény, de fontos esemény három rendezőnek állított emléket, s anyagát egy tartalmas kis füzet is megörökíti.

 

Jún

10

Részben meghívott, részben az alkalomra kreált előadásokból állt a Tavaszi Fesztivál hazai mezőnye, helyesen, mivel az értékek szélesebb körű megismertetése, illetve létrehozása olyan kettős cél, amely együttesen adhat reprezentativitást az alkalomnak.
A Thália Színházban játszott produkciók bizonyos tematikus átgondoltságra vallanak, ami egyetlen fesztivál esetében sem kötelező (tudomásom szerint nem volt meghirdetve), de jó esetben szellemi sorvezetőként működhet. (Újabban a Salzburgi Ünnepi Hetek is bevezette.)

 

Máj

27

Jób, a bibliai istenfélő az éggel pöröl. Szigorúan betartotta a törvényt, míg el nem vesztette vagyonát és családtagjait. Most itt áll kifosztottan Mendel Singer személyében, aki a cári birodalomból vándorolt ki a modern idők ígéretföldjére, Amerikába. Az európai háborúban harcoló fia odavész, felesége pedig bánatában utánahal. Egyetlen lánya, aki már előző hazájában is összehozta magát egy kozák századdal, Amerikában stílust vált, az üzleti világ nagymenőivel kezd viszonyt, míg nimfomániásan elmegyógyintézetbe nem kerül.

 

Máj

27

Lelki beágyazottságában a Himnusszal vetekedik Erkel Ferenc Bánk bánja. Nemzeti hősopera, azzá válását már a keletkezési körülmények is indokolták: Katona Bánk bánja a forradalom díszelőadásaként maradt a köztudatban, az Erkel-opera ősbemutatóját pedig – az ötvenes évek fullasztó cenzúrája után – 1861. március 9-én tartották meg Egressy Béni Katona nyomán írt szövegkönyve alapján. A megtorlás, az idegen elnyomás vérfagyasztó légkörében hallatlanul intenzív politikai gyúanyagot hordozott. Azóta nemegyszer tűzték zászlajukra politikai mozgalmak, vagy tiltották el hatalmak. Nehéz róla tárgyilagosan írni.

 

Máj

27

Pörög, pörög a forgószínpad, legfönnebb percekre áll le. A történelem örvényében forog a hamburgi Thalia Színház kilenc szereplője. A maguk provokálta és a nagy idők kínálta események szédületes sodrásában élnek. Korszakosságában akár shakespeare-i is lehetne a különös színjáték, ám itt nem a nagyszabású karakterek, heves párbeszédek uralják a színpadot, hanem egy dokumentumjáték metszően éles narratívája. A híres német társulat a The Truth About THE KENNEDYS című előadását hozta el a tavaszi fesztiválra.

 

Máj

27

Csupa fehér fal, kulissza, falba mélyesztett, falba függesztett dekoráció a színen. Középen, függöny gyanánt fehér leplek hullanak alá – úgy fest, mint­ha gyermekek bújócskázóhelye, játéksátra lenne. Kentaur színpadképe egyértelműen a gyermekkort idézi. Bujának és szántszándékkal túldekoráltnak tűnik. Annál nagyobb a kontraszt a romlatlanságot sugalló színpadkép és a benne élő három fiatal egyre romlottabb lélekre valló játékai közt.

 

Máj

27

Az idei tavaszi fesztivál vendége Dánia volt, így Budapest-szerte is számos kortárs dán programmal találkozhattunk. Az egyik kiállítás a Ludwig Múzeumban látható Hatalmi játszmák című, mely a kortárs dán művészek munkáiból igen erőteljes kurátori prekoncepció alapján történő válogatás. A szelekció alapjául szolgáló hívó szó - hatalmi játszmák - a mostanában a hazai hivatalos művészet, a kritikai művészet aspektusából szólalt meg, ugyanis szinte ez az egyetlen szempont, ami alapján kiállításra hívnak művészeket, ellentétben a nemzetközi téren tapasztalható sokszínűséggel.

 

Máj

18

Erkel Ferenc hihetetlenül sokat tette a magyar zenéért, zenekultúráért, egyáltalán azért, hogy szinte a semmiből egy virágzó zenei életet teremtett. Az idei év alkalmat ad arra, hogy műveivel közelebbről megismerkedhessünk, hiszen jószerivel csak néhány részletet ismerünk operáiból és a Himnuszt. A Pozsonyból származó családban több muzsikus is volt, legmagasabbra a Gyulán született Ferenc jutott, aki 1837-től a Pesti Magyar Színház zeneigazgatója. 1840-ben a Nemzeti Színház Erkel első operájával, a Bátori Máriával nyitotta meg kapuit. Négy évvel később nyerte meg azt a pályázatot Erkel, melyet Kölcsey Himnuszának megzenésítésére írtak ki.

 

Máj

18

Kortárs szerzők műveit tűzte műsorra az UMZE Kamaraegyüttes március 22-i koncertjén, melyet a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében hallhattunk, az UMZE és az MR3 közös programja, a Con tempo sorozaton belül. A kortárs zene még mindig nem kapja meg azt a figyelmet, mely megilletné, a korábbi korszakokban soha nem volt ennyire érdektelen a közönség az új dolgok iránt, persze a kortárs zene nem fogadható be könnyen. De legalább meg kéne próbálni. Öt magyar szerző műve hangzott el, két – túlzás nélkül állíthatjuk – világszerte becsült komponistáé, két fiatal hölgyé és egy művészként minden sikert magának tudható csellistáé.

 

Máj

18

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik – ha nem a legnagyobb – érdeklődéssel várt eseménye a nagyszerű Il Giardino Armonico koncertje volt, melyet még két dolog tett érdekessé. Georg Friedrich Händel viszonylag ritkán játszott oratóriumát, A feltámadást hallhattuk előadásukban, négy énekessel, nagypénteken. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem meg is telt, bár a szünetben sokan hazamentek.

 

Máj

14

A koppenhágai ARS NOVA ÉNEKEGYÜTTES műsora a Tudor-kor nagy angol zeneszerzőinek és a kortárs kórusirodalom egyik meghatározó figurájának, Arvo Pártnek a műveit váltogatta, hozta kölcsönhatásba egymással.

 

Máj

14

Régóta érvényesülő gyakorlat, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál minden esztendőben "meghívja látogatóba" egy-egy nemzet kultúráját: zenéjét, színházát, képzőművészetét. Idén Dániára esett a műsorszerkesztők választása. "Vendégünk Dánia" - olvashattuk a szlogent több esemény mellett. Ezek közé tartozott a DÁN NEMZETI KAMARAZENEKAR koncertje.

 

Máj

14

Hangversenyrendezők visszatérő töprengése, mivel társítsák Beethoven 9. szimfónia ját. A legfrappánsabb válasz: semmivel. Am némelyek félnek attól, hogy a koncert ez esetben túl rövid lesz, nem beszélve arról, hogy így elmarad sokak kedvenc műsorszáma, a szünet. A Kilencediket tehát legtöbbször kísérővel fogyasztjuk, noha magában is elég volna egy estére. Ha már egy gyékényen kell árulnia más művel, legyen az is Beethovenkompozíció. Ezek közül az egyik legszerencsésebb döntés az, amelyre FISCHER IVÁN választása esett, mikor a Tavaszi Fesztivál nyitóestjén együttese, a BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR élén elvezényelte a szimfóniát.

 

Máj

14

Blamáljuk könnyen, gyorsan Erkelt! Tanúsítom, a Brankovics György című április 1-ji teljesítmény után hozzám hasonlóan mások is ilyesmit mormoltak maguk elé, vagy kiáltottak bele a pesti Broadway ózonába. De a szégyen pírja csak az én orcámon lángolt. Hogy is ne! Március 30-án az Erkel-év egyik nyitó-rendezvényén megindultan méltattam a Kolozsvári Magyar Opera érdemeit, ahol (tudtommal) Erkel operáit mindig is eredeti alakjukban adták-adják.

 

Máj

10

Magyarország dán tükörben: kortárs képzőművészek alkotásai identitásról, társadalmi (ön)tudatlanságról, szerepekről, előítéletekről, félelmekről, megszokásról.

 

Máj

10

A 2010-es Budapesti Tavaszi Fesztivál legizgalmasabb színházi előadásának ígérkezett Luk Perceval rendezése. A német színház fenegyereke nem először jár Budapesten, ezúttal a Kennedy család igaz történetét hozza el. Korabeli dokumentumok alapján, brechtiánus eszközökkel és sok rögzített improvizációval eleveníti meg az elmúlt évszázad emblematikus családjának a történetét.

 

Máj

4

A XX. század elején egy galíciai faluban él a zsidó tanító feleségével és négy gyermekével. A bibliai Jób-történettől eltérően a Münchner Kammerspiele HIOB című előadásának főszereplője, Mendel Singer még az egymást követő csapásokat megelőzően sem felhőtlenül boldog. Anyagi gondokkal küzd, egyik gyereke súlyosan fogyatékos. A hangsúly ezúttal nem is a boldogságon van, inkább az elégedettség-elégedetlenség kérdését járja körül az előadás.

 

Ápr

8

A dán Hotel Pro Forma társulat Orfeusz és Euridiké történetét dolgozza fel merőben új formai és tartalmi megközelítésben. A mítosz közismertsége ez esetben nem korlátozza az alkotókat, éppen ellenkezőleg, felszabadítja őket. Háttérismeretet feltételez, és így nem törekszik a történet érthetőségére.

 

Ápr

11

A Lear király a Nemzetiben Varró Dániel fordításában több szempontból is összetett előadás. A Shakespeare-tragédiát először rendező Gothár Péter szép szövegértelmezése, Varró üdítő szövege, Tallér Zsófia karakteres zenéje, a színpadkép és látvány határozottan izgalmas előadást hoznak létre.

 

Máj

4

A hófehér díszletek, áttetsző tüllök, vörös rózsaszirmok meghatározta térben szép és fiatal emberek szép ruhákban azt játsszák, hogy nincsenek határok, hogy az erkölcsi és társadalmi normák átléphetők. A önmagáért való szépség túlságosan eluralja a színpadot, és maga alá gyűri az előadást. Az Álmodozók-előadás túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

 

Máj

4

Aki játszani akar, annak szüksége van egy bizonyos technikai felkészültségre, ám ez csak a kezdet, minden másnak a szívből kell jönnie.

 

Máj

4

Le a kalappal előttük! A legkisebb hibát sem követték el, semmi „lazaság” nem volt bennük, minden pontosan ki volt dolgozva. Tökéletes, gondtalan szórakozást nyújtottak. Vagy talán mégsincs minden rendben?

 

Máj

4

A Budapesti Tavaszi Fesztivál első koncertje a Dán Nemzeti Kamarazenekar fellépése volt számomra a Művészetek Palotájában, Fischer Ádám vezényletével. Az élmény pedig – olykor kínosan – testközelivé vált, miközben kevésbé Dánia, inkább a magyar közönség, s nem utolsó sorban neves karmesterünk mutatkozott be – kirobbanó sikerrel.

 

Máj

4

Shakespeare alkotói korszakában a tragédiák korának nevezik azt az időszakot, ami a Hamlet keletkezésétől az Athéni Timon megírásáig, tehát körülbelül 1601-től 1608-i terjed. Ebbe a vonulatba tartozik a Lear király, ami nyomtatásban először 1608-ban jelent meg, de már 1607-ben játszották az öreg királynak és három leányának történetét.

 

Máj

4

Van az emberi életkornak egy határa, amely után már letagadni sem érdemes, hogy mi mindenre emlékszünk. Az idősebb generáció még Székely Mihály, sőt Ernster Dezső alakítását emlegetheti föl, a középső nemzedék, amelyhez magamat is sorolom, már Gregor József tolmácsolásában ismerkedhetett meg idehaza lerchenaui Ochs báró énekest próbáló komikus-basszus figurájával. S ha Richard Strauss világsikerű művének múlt század közepi budapesti megszólaltatásait, Ferencsik irányítása alatt, még az operajátszás aranykorának nevezhetjük, akkor az elmúlt huszonöt év operaházi Rózsalovag-előadásait ezüstkornak kellene titulálnunk. Ám nem biztos, hogy ezt teljes joggal tennénk. Összehasonlítva ugyanis az 1985-ös felújítást, amelyben Kovács János még a második szereposztást dirigálta, a mostanival, ahol már mindkét szereposztás premierjét vezényelte, azt kell mondjam, hogy mind az ő karmesteri felfogása, mind pedig a zenekar teljesítménye - negyedszázad távlatában - ezúttal sokkal kiérleltebbnek, szuverénebbnek, sőt megkockáztatom: helyenként jóval „bécsiesebbnek” is tűnik.

 

Máj

3

Utoljára Magyarországon 1987-ben írtak cigány tematikájú színművet – egészen mostanáig, amikor egy fiatal rendező diszkriminációs esettanulmányokat, személyes tapasztalatait és a romagyilkosságok megrázó aktualitását alapul véve írt és rendezett darabot. Ez a jelenkor problémája, nagyon fontos beszélni róla – érvel Balogh Rodrigó. „Mások azt is mondták, ez missziós törekvés – én ennyire nem misztifikálnám túl a dolgot. Nincs ebben misztikum, csak praktikum.”

 

Máj

3

„Van-e a 21. századnak hungaricuma? Vagy másképpen: egy 21. századi fiatal számára mit jelent a hungaricum? Egy statikus, vagy egy folyamatosan változó kategóriáról, jelzőről beszélünk?” A 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében lehetett megtekinteni azt a kiállítást, amely 17 magyar képzőművész 22 alkotását mutatta be Hungaricum 2010 címmel.

 

Ápr

22

A Tollfosztás „tolerancia-színház” nem csak romákról, nem csak magyaroknak: Balogh Rodrigó és csapata társadalmi tünetegyüttest mutat föl.

 

Máj

2

Mivel énekel az énekes? Természetesen a hangjával - felelik sokan gondolkodás nélkül. Aki azonban valaha is eltöprengett már ezen a kérdésen, az talán nem olyan biztos a magától értődőnek tetsző és egyszerű válaszban. Persze, az értékes hang, a sokat emlegetett voce nélkülözhetetlen, hiszen ez a dallamok nyersanyaga. Az az énekes azonban, aki csak a hangjával énekel, egy-két évtized múltán bajba kerül.

 

Máj

2

Az Il Giardino Armonico nagypénteken lépett a pódiumra a Bartók Béla hangversenyteremben. Mindenekelőtt egy vallomás, talán nem terhelem vele túlzottan a kedves hallgatót: szeretem ezt az itáliai együttest. Revelációként hatott az Olasz Kultúrintézetben tartott hangversenyük, meg nem mondom már, hány esztendővel ezelőtt. Kellemes meglepetésként ért, amikor arra is szakítottak időt, hogy a bükki fesztiválon vegyenek részt. Tessék csak meggondolni: New York, London, Sidney, Bécs és ki tudja milyen metropoliszok előtt vagy után fogták magukat, és Bélapátfalvára utaztak – ugyan hány hasonló rangú művészegyüttes vállalkozik manapság ilyen (hatalmas anyagi gyarapodást aligha kínáló) kirándulásra?

 

Máj

2

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál középpontjában Erkel Ferenc születési bicentenáriumának megünneplése állt. Hat operáját, illetve azok keresztmetszeteit mutatták be színpadi vagy hangversenyszerű előadásban. Kritikám a Bánk bán és a Hunyadi László-produkciókról szól.

 

Máj

2

A gyanúsan német nevű, valójában uruguayi születésű Erwin Schrottról először tavaly nyáron tudósíthattam az Új Zenei Újság hallgatóit, amikor a basszbariton szupersztár Don Giovanni szerepében mutatkozott be a bécsi Theater an der Wien közönségének. Miért olyan fontos, tettem föl akkor a kérdést, hogy Don Juan egyszerre legyen animális és kifinomult, sportos és elegáns, vagyis - röviden - tökéletes?

 

Már

19

 

Ápr

26

A dánok jöttek, láttak s elmentek. Sajnos nem zavartak sok vizet, egyedül a Hotel Pro Forma különös, nem tudni, honnan jövő örvénye vert finom hullámokat.

 

Ápr

26

A Turbo Folk megosztja a nézőket. Agresszív színház, annyi biztos. Az Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház előadásának már az eleje is jó kis hajcihővel kezdődik. Suhogós edzőcuccokban tépik egymást a színészek, húzzák a másik haját, verekszenek és szitkozódnak, ahogy belefér. Káosz, indulat a köbön. És miközben tetőzik a durvaság, szól a turbo folk, a szirupos, nyálas, hideglelősen érzelgős zene, mellyel fiatalokat csábítottak hadba a délvidéki háború idején, és miközben folyt a gyilkos öldöklés, az otthon maradottakat is ezzel, a táncdal és a rock furcsa keverékét alkotó, a világot agresszívan és hangosan rózsaszín ködbe vonni akaró zeneutánzattal próbálták vi­gasz­tal­ni.

 

Ápr

23

Erkel-emlékév van, s lesz is még jó ideig, aminek köszönhetően egyelőre halogathatjuk a zeneszerzővel való újratalálkozás általánosabb tanulságainak levonását. A terítékre ezúttal kerüljön pusztán két, a Tavaszi Fesztivál által Budapestre hívott produkció.

 

Ápr

23

Az Országos Széchényi Könyvtárban három kiállítást tekinthettünk meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál Vendégünk Dánia programja keretében. A tárlatokat, melyek ritkaságokat és érdekességeket mutattak be, ünnepélyes keretek között a dán kulturális miniszter, Per Stig Moller nyitotta meg. A fotókat Lantai József készítette.

 

Ápr

23

A Fidelio tudósítói a nemrég zárult Budapesti Tavaszi Fesztivál legtöbb kiemelt eseményén ott voltak. Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére: Önöket melyik esemény érdekelte a legjobban?

 

Ápr

23

A 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál és az OTP Bank közös pályázatot hirdetett a bank egyes budapesti kirakatainak kreatív berendezésére. A Budapesti Fesztiválközpont főszponzora 26 fiók kirakatában biztosított teret arra, hogy a tervezők különféle installációkkal mutassák be...

 

Ápr

23

Közös pályázatot hirdetett a Budapesti Tavaszi Fesztivál és az OTP Bank, egyes fővárosi kirakatainak kreatív berendezésére. A 40 pályázatból 26 valósult meg.

 

Ápr

23

Közös pályázaton keresett egyes budapesti fiókoknak kreatív kirakatot az OTP Bank és az idén 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál. Összesen 26 fiók kirakatában lehetett önmegvalósítani installációkkal. A téma a kultúratámogatás, a művészet fontossága, illetve a 30 éves fesztivál volt.

 

Ápr

23

A pénzintézet a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából díszítette fel fővárosi kirakatait. A tervekre a járókelők szavazhattak.

 

Ápr

23

Evelyn Glennie csaknem teljesen siket, mégis a világ vezető zenészei között tartják számon, sőt két Grammy-díjjal is büszkélkedhet. Hogy hogyan lehetséges ez? Ő nem hallja – érzi a zenét.

 

Ápr

23

Az idei Tavaszi Fesztivál az Erkel-évre való tekintettel összesen öt produkcióban kínált hat Erkel-operát egészében vagy keresztmetszet formájában. Ebből a hatból kettő volt igazi színházi előadás: a Bánk bán és a Brankovics György. Az alkotók szándéka szerint a Hunyadi László is annak készült, ám Káel Csaba félszcenírozó-művész ezúttal sem haladta meg a Müpa-beli produkcióinak színvonalát, így a Hunyadi semmiképp sem tekinthető teljes értékű színrevitelnek. A Bánk bánról már több alkalommal beszámoltunk, így ez most kimarad, és fókuszálhatunk a Brankovics Györgyre mint igazi színházi élményre.

 

Ápr

23

Erwin Schrott fellépése megosztotta a budapesti közönséget. Nem a valóságosat, az ugyanis egyértelmű és kitartó tetszésnyilvánítással jutalmazta újdonsült kedvencét az április 1-jei koncert egyes számai között.

 

Ápr

23

A Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából vette elő Hunyadi-produkcióját a győri teátrum. Nem vagyok meggyőzve azonban, hogy a rangos művészeti eseményre a meglehetősen középszerű előadás joggal nevezett-e be, noha a jó szándék kétségtelen, s szemmel láthatóan a győriek is kiemelten szívügyüknek tekintették a produkciót.

 

Ápr

23

Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével. A "Tollfosztás" című darabot fogják kezdték április 23-án és május 1-én ismét bemutatni. Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak.

 

Ápr

23

Négy dán fotóművész munkái is Budapestre érkeznek ez alkalomból, akik munkásságát nehéz röviden összefoglalni, de mégis megpróbálunk kísérletet tenni rá. A több díjjal is kitüntetett fotósok közül Per Bak Jensen és Ebbe Stub Wittrup képein a természet dominál, de a két művész más-más oldalról közelít a minket körülvevő környezethez: egyikük mintegy dokumentálja, míg a másik konceptuális művei alapanyagaként tekint rá. Ettől elütő tematikát jelenítenek meg Trine Sondergaard és Torben Eskerod fotói. Ők a portré, pontosabban a személyiség mibenlétét kutatják a kiállított képeken, hol a pillanatot, hol a római Campo Verrano sírköveit híva segítségül.

 

Ápr

23

A 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál és az OTP Bank közös pályázatot hirdetett a bank egyes budapesti kirakatainak kreatív berendezésére. A Budapesti Fesztiválközpont főszponzora 26 fiók kirakatában biztosított teret arra, hogy a tervezők különféle installációkkal mutassák be, hogy mit is jelent számukra a kultúratámogatás, a kultúra és a művészet fontossága, valamint a 30 éves fesztivál története.

 

Ápr

21

A Petőfi Irodalmi Múzeum által vendégül látott kiállítás az irodalom és a divat összekapcsolásából született művészeti értelemben vett európai uniós promóciónak indult. Eredménye és jelentősége azonban szerencsére jóval túlmutat a szervezők szándékán.

 

Ápr

21

A hétfő este véget ért 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) 18 napján 65 helyszínen 130 program várta az érdeklődőket. A BTF rendezvényeit, beleértve a kiállításokat és a szabadtéri eseményeket, az előzetes becslések alapján körülbelül 140-150 ezren látogatták március 19-és április 5-e között. Ebben az évben a jegyek több mint 98 százaléka kelt el - tájékoztatta szerdán a Független Hírügynökséget Zimányi Zsófia fesztiváligazgató.

 

Ápr

21

Nem minden nehézség nélkül települt át a Fesztiválszínházba a Győri Nemzeti Színház tavaly bemutatott, szolid nívójú Erkel-produkciója.

 

Ápr

19

Néhány hete Pál Tamás egy lapinterjúban erkelománnak vallotta magát, s arról a rácsodálkozásról beszélt, amelyet a Báthory Mária partitúrája ébresztett benne. A karmester lelkes elkötelezettségének a fesztiváli Erkel-sorozat legérdekesebb estjét köszönhette a közönség.

 

Ápr

15

A tavaszi fesztivál 30. kiadásának hivatalos záróhangversenyét a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a fesztivál elmaradhatatlan résztvevője adta, az idősebb testvér jogán. A zenekar 47 éve alakult, és 31 éve vette át a művészeti vezetését Sándor Frigyestől koncertmestere, Rolla János.

 

Ápr

15

A sóderhalmokat kikerülik a látogatók, a csiszológépek hangját túlharsogják a koncertek, és a Fringe Fesztivál miatt Pécsen szavazni kényszerülők békésen kiállják a polgármesteri hivatal előtt kígyózó sorokat. A város fittyet hány a káoszra, elevenen vibrál benne a fesztivál.

 

Ápr

14

A Tavaszi Fesztivál általam hallott hangversenyei közül a tökély képzetét leginkább Fenyő László és Kovalszki Mária szonátaestje idézte föl számomra.

 

Ápr

14

Szeme szép, szája szép, hangja szép - Erwin Schrott mindenestől szép. Hódító fellépése Budapesten sem tévesztett hatást, ám romantikus áriaestje összességében mégis inkább a realistákat igazolta.

 

Ápr

13

Három "filmzabáló" fiatal veszedelmes viszonyaiba, ártatlannak tűnő, majd véresen komollyá fajuló játékaiba nyerünk bepillantást a Dicső Dániel rendezte Álmodozókban.

 

Ápr

13

Különös, igazán különös formáció ez A Berlini Filharmonikusok Hegedűsei. A szórólap szerint hegedűikkel teljes értékű hangzás létrehozására törekszenek, „hiszen kizárólag a zongora közreműködését veszik néha igénybe”.

 

Ápr

13

Emlékéven innen és túl bizonnyal sok vita lesz még arról, hogy vajon a Bánk bán eredeti vagy átdolgozott változata sikerültebb, szebb, színpadszerűbb-e? Ám ez a kérdés alkalmasint sosem válhat oly megosztóvá, mint Vidnyánszky Attila „ős-Bánk”-rendezése.

 

Ápr

13

A régi zenés mozgalom amolyan rockerének számító olasz gárda a keresztre feszítés napján adta elő Händel La resurrezione (A feltámadás) című ifjúkori oratóriumát.

 

Ápr

13

Hungarikum van, volt, lesz - legfeljebb koronként más elnevezéssel. Meg más tartalommal, attól függően, hogy mikor milyen dózisban szükséges a fogalom agyakba való betáplálása.

 

Ápr

13

Nehéz helyzetben van a kritikus. Van egy énekesnő, aki évtizedek óta az egyik kedvence, nagyra tartja, lemezeit gyűjti, és van egy énekes, évtizedek óta kedveli őt is, még ha kevesebb lemeze is van tőle. És erre adnak együtt egy erőtlen koncertet.

 

Ápr

13

A Tollfosztás című darab ősbemutatója a tavaszi fesztivál szempontjából a legérdekesebb, az ország jelenlegi mentális állapotát tekintve pedig a legneuralgikusabb groteszk játéka volt.

 

Ápr

12

Az 1965-ben, Skóciában született Evelyn Glennie 12 évesen elveszítette hallását. Ennek ellenére nem mondott le a zenei tanulmányokról, sőt az első elutasítás után másodjára már az Angol Királyi Zeneakadémiára is felvették. Később ünnepelt, világjáró ütőhangszeres szólista lett, a műfaj egyik úttörője. Évente több mint száz koncertet ad, repertoárján túlnyomórészt kortárs művek szerepelnek, nevéhez seregnyi, neki dedikált kompozíció ősbemutatója fűződik. A Tavaszi Fesztiválon, március 27-én adott hangversenyét megelőzően is járt már Budapesten.

 

Ápr

12

Rendhagyó programmal lepte meg a Tavaszi Fesztivál közönségét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Bartók születésnapján. A műsorszámok több mint felét, a műsoridőnek pedig csaknem a felét kórusművek adták; igazán népszerű, sűrűn játszott mű egy akadt a koncert műsorán, mégpedig Kodály Psalmus Hungaricusa, zárószámként; Bartók hangszeres zenéjét az I. zongoraverseny képviselte, Ránki Dezső szólójával.

 

Ápr

12

A húsvéti rituálék kötelező gasztronómiai kellékei közül mindből jutott az ünnep másnapjára: a reggeli sonka és tojás egyvelegét délre feledteti a húsvéti kalács zamata, estére pedig vagy harminc deka csokinyuszi üli meg a gyomrom. Idejében jött az esti kijózanító szellemi táplálkozás, még mielőtt végleg saját emésztőszerveim áldozatává lettem volna.

 

Ápr

12

Az első sor szélén ülök, sokat szemez velem. Nem legyőzhetetlen a szempárbajban, de azért kitartóan néz, a "Regiszteráriá"-ban háromszor is nekem énekli, hogy "mille e tre", és közben sokatmondóan gesztikulál. Aztán jönnek a többiek, mármint a közönség soraiból szinte egyesével mindenki. Na, ez az, amit Erwin Schrott nagyon tud, egy pillanat alatt állítja maga mellé a közönséget.

 

Ápr

12

A rég felnőttkorba lépett, hiszen három évtizedes Tavaszi Fesztivál idén márkás nevek felvonultatásával próbálta becsábítani a tánc közönségét – a kockázatmentesség és szórakoztatás „koncepciója” jegyében. Így aztán a hírneves dán balettegyüttes mellett fellépett egy amerikai kortárs társulat, de volt elmaradhatatlan flamenco est is, az egyetlen magyar résztvevő pedig az ugyancsak épp harmincéves Győri Balett lett. A jubileumi fesztivál soványka választékát kiegyensúlyozhatta volna az estek művészi gazdagsága, ám a meghívott együttesek zöme kimondottan gyenge produkcióval szerepelt, ami kétségessé teszi, valójában megnézték-e előzetesen a szervezők – mert művészeti munkatárs nincs a Tavaszi Fesztivál stábjában! –, hogy mit is hoznak el Budapestre.

 

Ápr

12

Egyre világosabb, hogy ott van szükség díszletre, ahol a színész nem tölti be a színpadot. Nem színpadi térről beszélek, hanem díszletről, amely inkább dísz, mint tér, konstruált építmény vagy ékítmény, látvány a látványért, csillogó musicalpanel a drámai színházban, kipingált vagy mobil szerkentyű, tervezők és rendezők képzőművészeti kérkedése. Arra szolgál, hogy takarja az ürességet. Egykor a vizuális laposságon lamentáltunk, ma a gondolattól elszakadt képzelet tobzódása zajlik. Nemcsak nagy színpadokat és nézőtereket vélnek megtölteni szemkáprázat útján, olykor apró stúdiók előadásait is pazarló, mert fölösleges installációk uralják. Fa, fém, márványutánzat, falrelief, artisztikus, szürreális tárgyak a levegőben - fő, hogy zsúfolt legyen. Hogy lekösse a figyelmünket. Nem bíznak benne, hogy a színész is lekötheti. A félelem sokszor jogos. A kényelmes színész és a kényelmes néző közös erőfeszítése kiiktatta mindkettejük fantáziáját. Pótolni kell könnyen fogyasztható, akciós termékkel. Konyhakész díszlettel. Vedd-és-vidd látvánnyal. Ma még művészkedő kitalációkkal, holnap - ki tudja - talán a hazai szappanoperák csiricsáré enteriőrjeivel.

 

Ápr

10

Idegenlégiós tábor, zsoldos egyenruha, gépfegyver, pisztoly, sziréna, megvakítás, puskaropogás, kivégzés és sok egyéb kellék, ami egy embertelen háború és kíméletlen népirtás kelléke. Mindez megjelenik a színen a XV. században játszódó Erkel-operában, az 1874 májusában, a Nemzeti Színházban bemutatott Brankovics Györgyben. A dalművet a Kolozsvári Magyar Opera társulata hozta el a Tavaszi Fesztiválra.

 

Ápr

9

A Tavaszi Fesztivál Chopin-alfesztiválja március 28-án Paweł Kowalski zongorakoncertjével folytatódott az Urániában

 

Ápr

9

Világvégi mese érthetetlen, titokzatos nyelven. Hiába csapkodjuk a sárkányfejeket, kettesével nőnek újra. Segítség, képtelenség analitikusan gondolkodni, mert Inbal Pinto tollpihékből, szentjánosbogárkák fényéből, homokszemekből szőtt látomása elillan.

 

Ápr

9

A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) harminc éve indult hódító útjára, és az elmúlt esztendők során Európa egyik legismertebb kulturális seregszemléjévé vált. A programokban azóta harmincezer művész vett részt, akik erre a tényre végtelenül büszkék. Az idei BTF díszvendége Dánia. Hazánkba érkezik a Dán Királyi Balett, a műfaji határokat átlépő Hotel Pro Forma, az Ars Nova Copenhagen kórus és a Trio con Brio Copenhagen kamaraegyüttes.

 

Ápr

9

A Mednyánszky Galériában szerda este nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Nyitány című tárlat, a Vásárhelyi Képzőművészeti Szimpózium csoportos kiállítása. Tíz alkotó munkáit láthatjuk a galériában, változatos témájú, technikájú képeket, köztük szobrokat is – április 14-ig.

 

Ápr

9

Magas, 98 százalékos látogatottsággal zárult a 2010-es jubileumi Budapesti Tavaszi Fesztivál. A rosszabb anyagi kondíciók miatt ugyan kevesebb eseményt rendeztek, de a műfaji gazdagság nem csökkent - hangsúlyozta Zimányi Zsófia fesztiváligazgató, hozzátéve: jövőre Európa és Liszt Ferenc lesz a fókuszban.

 

Ápr

8

Magyarországon erősen főváros-centrikus a színjátszás – aki eddig ezt nem érzékelte annyira, az már abból is rájöhetett, hogy mekkora lelkesedéssel jelentették be: Rivalda néven külön fesztivált szerveznek Budapesten a vidéki színházaknak. Hasonló seregszemle ugyan korábban is volt Vidéki Színházak Találkozója néven, de valószínűleg mégiscsak presztízsnövekedés egy fesztiválon résztvenni egy egyszerű "találkozó" helyett.

 

Ápr

8

Maiko Watanabe koncertje minden várakozásomat felülmúlta, felülírta előítéleteimet, de legelsősorban is gyönyörködtetett.

 

Ápr

8

A gyerekek színházánál nincs tökéletesebb illúzió. A színjátékot figyelve – akárcsak a világra csodálkozó gyerekben – ámulat és áhítat keveredik a nézőben, aki attól néző, hogy kívül van.

 

Ápr

8

Nem tudom, hogy a dán koktélfogyasztó nemzet-e, mindenesetre az Operation: Orfeo címen kínált bizarr egyveleget bármelyik pályakezdő mixer elirigyelhetné.

 

Ápr

8

Miközben nincsen énnekem bátorságom ahhoz, hogy szembeforduljak a gránitkeménységű állítással, mely szerint Shakespeare Lear királya úgy hibátlan és gyöngyszem, ahogy van, halkan megjegyzem, hogy a dráma elejének lélektani bakugrásával minden előadás megküzd. Lear király ugyanis úgy darabolja föl és osztogatja szét birodalmát és királyságát, hogy a legcsekélyebb mértékben sem ismeri saját nagykorú gyermekeit, ráadásul nem veszi észre a hízelgést, hazugságot sem. (Amúgy Gloucester is így van ezzel - a birodalmat és koronát leszámítva.)

 

Ápr

8

Érdekesen kezdődik a Gothár Péter rendezte Lear király a Nemzeti Színházban. Színes tömeg hullámzik, bennfentes fogadás résztvevői, összevissza-tarkabarka öltözetekben, némely férfi szűkre szabott, kinőtt zakót visel, pantallójuk szélesen buggyos vagy szűk és boka fölött végződik, a nők is más-más stílusú, egyedi, néha furcsa gallérú ruhákban virítanak, mintha bohócpiknik vagy artistakongresszus záró aktusán volnánk. Ezt a benyomást erősíti, hogy a padlóból kiemelkedő oszlopon álló címszereplő, Kulka János, miután föntről ledobta koronáját és vértjét, hasmánt leveti magát a magasból, egyenesen az ugrását felkészülten váró untermanok összekulcsolt karjába. A bohém társaság összetétele nemzetközi, egyiküknek egy tolmácsnő franciára fordítja az elhangzó beszédeket, utóbb kiderül, a francia királynak, aki majd feleségül veszi Cordeliát, de itt még egyszerű kongresszusi küldöttnek látszik. Az oszlop kürtőjéből később kikönyököl a bölcs öreg Bodrogi Gyula mint a bohócok doyenje, kötött sapkában, sállal a nyakán, ő itt az embléma, gondolhatnánk, ő lesz kitüntetve, és ebből annyi igaz, hogy tényleg ő a Bolond a Shakes­peare-tragédiában.

 

Ápr

8

Nem hiszem, hogy rosszabb formában játszott volna Nigel Kennedy, mint szokott. Most is az értők idegeire ment, most is szerették azok, akik a pénzükért szórakozni vágytak, jól akarták érezni magukat, és élvezték, hogy nem, nem, azért sem, Nigel nem vénül, nem komolyodik, oldalzsebes nadrág és selyem kimonó, elektromos és normál hegedű, Duke Ellington és Bach.

 

Ápr

8

Azt gondolom, az idei évben még nagyon sokat fogjuk Erkel Ferenc nevét emlegetni. A ritka jubileum (születésének 200. évfordulója) remek apropót jelent mindenki számára, hogy újragondolja e különleges életmű szerepét. Pro és kontra.
Számomra mindenképpen pro, ezt most dióhéjban megpróbálom kifejteni.

 

Ápr

8

A Budapesti Tavaszi Fesztivál kamarazenei eseményeiből alaposan kiveszi a részét a megkapó belbecsű Uránia Filmszínház, amely plázamozik híján az a hely volt, ahol réges-rég többek közt a Hófehérke rút boszorkányán rémüldöztem, de rémlik King Kong és a nagy fehér Cápa is. Ma már persze az Uránia valami módon rátalált egy küldetésszerepre a hazai mozgófilm-forgalmazás világában, és úgy tűnik, ez az új profil szabad kapacitást és teret biztosít egyéb kulturális események befogadására is.

 

Ápr

8

Hagyománnyá vált, hogy a Nemzeti Filharmonikusok Bartók Béla születésének évfordulóján hangversenyt ad a szerző műveiből. Az idei évben is a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül, a műsor nagy részét Bartók vokális műveiből válogatták össze, az I. zongoraverseny és Kodály Zoltán Psalmus hungaricus-a társaságában. Hogy Bartók kórusművei mennyire a perifériára szorultak a zenekari, kamarazenei művek mellett, azt mindenki tudja, sajnos, nem sokat tesznek azért, hogy Bartók vokális művei - a Cantata profanát is beleértve (A kékszakállú herceg vára kivételével) - jobban a köztudatba kerülhessenek.

 

Ápr

8

Két évtized alatt közel negyven operát írt Rossini, aki a XIX. század első felében uralta műveivel a színpadot. Donizetti és Bellini csak másodrangúak voltak Rossinihez képest, később csak Verdi érett operái múlták fölül a pesarói születésű zeneszerzőéjét. Gioacchino Rossini műveit azonban nem mindenki tartotta megfelelőnek, Berlioz például bírálta a szerző "melodikus cinizmus"-át (vajon mi lehet ennek az ellentéte), az "örökös és drámai crescendói"-t, a "brutális nagydobdübörgés"-t. Bár a "kitűnően meghangszerelt" A sevillai borbélyt még ő is remekműnek tartotta.

 

Ápr

8

A 20 ruha Európának kiállításon spanyol, belga és magyar tervezők kreáltak ruhákat, melyekhez hazájuk íróinak munkáit vették alapul. A spanyol Cervantes Intézet igazgatója szerint az irodalom és a divat összekötése új sperpektívákat adhat, de tulajdonképpen a kölcsönös reklám sem jön rosszul. Pazicski Miklós magyar tervező szerint ez a kiállítás egy jó lehetőség az irodalom és az alkalmazott művészet populárisabbá tételéhez.

 

Ápr

8

Néhol csak hangulatok, esetleg színek, valahol azonban konkrétabb korok, stílusok és érzések is megjelentek. Valahol egy vers, máshol csupán egy kiragadott bekezdés, megtalált sorok. Vagyis irodalom és költészet ihlette ruhakreációk, a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatán. Spanyol, holland és magyar írók valamint divattervezők részvételével összeállított különös művészeti és kulturális határvonalakat is közelebb húzó elképzelés.

 

Ápr

8

A Petőfi Irodalmi Múzeum nem először tesz kísérletet az irodalom és a divat ötvözésére: a tavalyi Szentkuthy-centenáriumot ünneplő kiállítás nyitó- és záróeseményein ez már megtörtént. Akkor múltbéli múzsának öltözött színésznők léptek ki a rögzített fényképekből és keltek életre 21. századi köntösben, frivolan idézve az író egyik gondolatát: "Szeretem az öltözködés erotikáját." Most húsz ruha érkezett ugyanennyi divattervezőtől a múzeumba Spanyolország, Belgium és Magyarország divatvilágát képviselve, hogy "felöltöztesse" és ruhák formájában "életre keltse" a három ország nagy íróinak szövegeit.

 

Ápr

8

Zarathustra, Till, – Richard Strauss sűrű fúvósállásokkal indít, az első képben el is uralkodik, a Berg Lulu-jára hajazó iszonyú átkomponáltság, amely a túlzott hangerővel tetézve, igencsak megnehezíti a Tábornagynét és Octaviánt megszemélyesítő énekesnők dolgát. Már a színpadkép jelzi, semmiféle modernkedés, aktualizálás, ötletparádé nem lesz hála Andrejs Zagars rendezői koncepciójának, amely céltudatos szolidsággal kizárólag Hugo von Hofmannstahl nagyszerű librettójára épít, mindössze a történések időpontját teszi át az 1910-es évekre. Julia Müer szolid díszletterve, szecessziós vonalrajzokkal díszített ablakaival jól használható játékteret ad és csak a harmadik felvonásban torzul indokolatlan perspektíva-bravúrba.

 

Ápr

8

A Fesztivál Színházban teltház előtt, nagy sikerrel szerepelt a magyar tánc- és népzenei hagyományőrzés pozsonyi fellegvárának számító Ifjú Szívek együttes, alapításuk 55. évfordulója alkalmából. VIDEÓVAL

 

Ápr

8

Nem kevesebb, mint tizennyolc mazurkából álló füzért választott Chopin-koncertje első részének programjául Vásáry Tamás, valóságos keresztmetszetet adva ebből a fontos chopini műfajból.

 

Ápr

8

Az ékszer (főleg) a nők gyöngéje. Kétarcú tündöklést hoz: felemel, mert ragyogtat, lehúz, mert - végletesen romantikus esetekben - gyilkoltatni is képes. Egy különleges darab tehát életveszélyes is lehet, ezzel szemben a dán ékszer-bemutató balesetmentes.

 

Ápr

8

Kockázatos vállalkozás egy film alapján színházi előadást csinálni, pláne ha maga a film is részben a filmről mint művészetről szól. A látvány helyébe ekkor az emberek közti szituációk lépnek, s a néző fő kérdése az lesz: mennyire erősek és teherbíróak ezek a helyzetek?

 

Ápr

8

A Müncheni Kammerspiele Joseph Roth regénye nyomán készült előadása, a HIOB (Jób) nagyon sok erénnyel büszkélkedhet.

 

Ápr

7

Híre jócskán megelőzte, kár, hogy nem egy igazi Luk Perceval remeklést láthattunk. A gengszter-klánból államfői dinasztiává emelkedett Kennedy-ek doku-története legfeljebb hangjáték, vagy még inkább tartalmas olvasnivaló lenne. Szituáció, konfliktus, karakterek nincsenek, csak sztorik, személyiségrajzok, botrány-krónikák, tragédia-csámcsogások. Kit érdekel?!?

 

Ápr

7

A forgón egy szegényes fagylaltszinekbe függönyözött körhinta-henger áll, revü-lámpafürtökkel ékesítve: a csupasz színpadon ez lesz az egyetlen díszletelem, amely egyaránt alkalmas a galíciai, schetlbeli ház belsejének s a New Yorki fényes környezet megjelenítésére. Bert Neumann munkája ugyanazt a visszafogott, antihatásvadász szemléletet tükrözi, mint
az előadás egységes stílusa.

 

Ápr

7

Amikor Joseph Roth regénye, a Hiob 1932-ben magyarul megjelent Révay József fordításában, Schöpflin Aladár a Nyugatban arról az érzéséről tudósít, hogy „a könyv jobb az írójánál”. Ma ezt alighanem fordítva látjuk. Igaz, a pontos és érzékeny kritikus azt is bevallja, hogy az íróról nem tud semmit. Legjelentősebb munkáiról nem is igen tudhatott, hiszen a Radetzky-induló éppen 1932-ben, A kapucinus kripta 1938-ban jelent meg. Az 1930-ban született Hiob, magyarul Jób, viszont egyfelől csodásan költői, a kisemberek kisvilágának ábrázolásában roppant érzékletes, másfelől a giccshatárig érzelmes. Ráadásul Mendel Singer oroszországi zsidó tanító életére csak felszínesen és erőltetetten vonatkoztatható a bibliai Jób példázata.

 

Ápr

7

Ha épp senki nem foglalkozik vele, belökik egy résbe. Hihetetlenül újszerű, tömör, szuggesztív színházi nyelv, borzongva lehet csodálni.

 

Ápr

7

Valami különlegeset tudhat Emma Kirkby. Ugyanis hosszas tapsra ragadtatta az Uránia Filmszínház közönségét. Ráadásokat adott, partnerével és a Florilegium elnevezésű együttessel. Holott... KRITIKA

 

Ápr

7

A világjáró uruguayi basszbaritonnal első budapesti koncertje alkalmából beszélgettünk pályafutásáról, Mozartról, rendezőkről, tangóról és a marketingről.

 

Ápr

7

A Müchner Kammerspiele méltán nemzetközi rangú színház. Erről már a Budapesti Őszi Fesztiválon is megbizonyosodhattunk, akkor Elfriede Jelinek Rechnitz-Az öldöklő angyal című művét adták valóságfeltáró szenvedéllyel.

 

Ápr

6

Requiem, mai fejjel
Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.

 

Ápr

6

Napok óta egyfolytában megy a petthing az egyik budapesti bankfiók kirakatában. Ráadásul éjjel-nappal nyugodtan bekapcsolódhat bármelyik járókelõ. Aki nem bánja, hogy közben nézik, április 5-ig még simán petthingelhet egy jót a Dohány utca 65. szám alatt. Aki arra számít, hogy valamilyen pajzán akcióba vagy pornóforgatásba csöppen a budapesti belváros kellõs közepén, az csalódni fog. A Petthing valójában egy játékos PET-palackfal a Dohány utca 65. szám alatti OTP bankfiók kirakatában.

 

Ápr

6

A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul.

 

Ápr

6

A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak. A 30 év című koncert a Művészetek Palotájában a BTF három évtizedéről emlékezik meg, és a Liszt Ferenc Kamarazenekar műsorával felidézi az első fesztivál programját – hangsúlyozta Koch Andrea, a Budapesti Fesztiválközpont kommunikációs vezetője.

 

Ápr

6

A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak.

 

Ápr

6

A Fugato Orchestra zeneszerzői versenyén a zsűri Idrányi Eszternek ítélte az első díjat, a második és egyben közönségdíjas Derecskei András lett.

 

Ápr

6

"Roma rise up! Stay with God!" Ál-terroristavideó, területfoglalók, arisztokrata suliban "elszállásolt" harmadik világ: képzőművészeti reflexiók az intoleranciáról.

 

Ápr

6

A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul.

 

Ápr

6

Május 7. és 18. között kerül megrendezésre a Thália Színházban a korábban Vidéki Színházak Találkozójaként ismert program, mely ebben az évben Rivalda Fesztivál néven mutatkozik be. A mindig nagy közönségsikernek örvendő rendezvény keretében idén 13 vidéki színház előadását tekinthetnek meg a nézők.

 

Ápr

6

Rivalda Fesztivál - A legjobb vidéki színházak találkozója a Thália Színházban!
Mindig közönségsiker a Vidéki Színházak Találkozója, mely idén megújult lendülettel, Rivalda Fesztivál címmel kerül megrendezésre 2010. május 7-18. között.

 

Ápr

6

"Előadásaink címét nem határozott útvonaljelző térképnek szánjuk, azok sokkal inkább olyan metaforák, amelyek stimulálják mind az alkotók, mind a közönség képzeletét." - írja a Hydra c. produkció ismertetőjében az izraeli rendezőpáros, Inbal Pinto és Avshalom Pollak. Következésképpen a műben csupán homályosan, utalásszerűen jelenik meg a mitológiai szörny alakja, ellenben a koreográfiák számos művészeti és kulturális utalást hordoznak magukban.

 

Ápr

6

Luk Perceval A Kennedy-család igaz történetének mottójául Nietzsche Imígyen szóla Zarathustra c. művének egy mondatát választotta: „Minden igazság görbe, az idő maga is körvonal.” A Perceval rendezéseire jellemző vizuális egyszerűségnek és koncepcionális pontosságnak köszönhetően az előadás minden szintje e mottóra rezonál.

 

Ápr

6

Régen készültem előadásra nagyobb várakozással és kíváncsisággal, mint a Művészetek Palotájában bemutatott Bill T. Jones koreográfiára. Az amerikai modern tánc egyik meghatározó koreográfusának és társulatának előadása igazi csemegét ígért.

 

Ápr

6

A Ma Reggel vendége Balogh Rodrigo rendező, Szegedi Tamás rendezőasszisztens, Lovas Emília szereplő

 

Ápr

6

Kerüljön-e cimbalom a fémpénzre, illetve almaszappanszagú-e a tucatpop? Palya Bea énekesnő és Erdélyi "Superman" Zsolt műsorvezető, megmondóember a politikától a retróig szinte mindenről beszélt, ám nyitva hagyták talán a legfontosabb kérdést: tényleg szőrösek a táncházas lányok?

 

Ápr

6

Politikai, gazdasági, társadalmi, hatalmi játszmákról szól a Ludwig Múzeum május 30-ig nyitva tartó PowerGames című kiállítása, melyen nem csak a dán, és a globális, hanem kifejezetten a magyar problémákra reflektáló művek is szerepelnek.

 

Ápr

6

Március 19-étől három napon át Halász Péterre emlékeztek a Műcsarnokban. A Szellemidézés című fesztiválon művészbarátok, szerzőtársak produkciói és művei voltak láthatóak. Fotóink mellett a kiállításon is szereplő Halász-mondatokat olvashatják.

 

Ápr

6

Az ambivalencia diszkrét bája furcsán karcolgatja a keresztény mitológiát. Hozzá nem értő zenekritikusunk hozzáértő kritikája.

 

Ápr

6

Véleményed szerint fenyegeti terrortámadás veszélye Magyarországot? Nem? Te nem tartasz attól, hogy egy napon roma öngyilkos merénylő robbantja fel a körúti Combinót? Azért csak gondolkozz el majd, miközben az Oktogon felé sétálsz a Barcsay teremből, a Néma jelek kiállítás után.

 

Ápr

6

Szorongó várakozással ültem be Erkel Dózsa György című operája keresztmetszetének koncertszerű előadására: klasszikus szerző kevéssé ismert operája egy humorista bevezetőjével? Fábry Sándor felvezetője egyszerre volt informatív, figyelemfelkeltő és humoros. Az opera-előadás pedig igazán nagy élmény volt.

 

Ápr

6

A Ballet de Flamenco Andalucía elsöprő győzelmet aratott: a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége szűnni nem akaró tapssal ünnepelte az előadást, lábdobogással követelve ráadást.

 

Ápr

6

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével ér véget hétfőn este a harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

Ápr

6

A híres-hírhedt romantikus melodrámát a rendezőként debütáló Sediánszky Nóra átiratában látjuk életre kelni a Thália Új Stúdiójában. Marguerite Gautier-t Tóth Ildikó játssza; árnyalt-elmélyült szerepformálása sem mentheti meg az ezer sebből vérző előadást.

 

Ápr

6

A művészettörténeti nyelv nincs igazán berendezkedve az ilyen kiállítások leírására. Nem is tudom, mi lehet itt a kritikus dolga, még sosem éreztem ennyire feladat nélkülinek magam.

 

Ápr

6

Alighanem valamennyi ivarérett olvasónk előtt ismeretes a tény, miszerint a szexualitás háborúság. Rossini utolsó vígoperájának szegedi produkciója most roppant szórakoztató módon lát e közkeletű tétel levezetéséhez.

 

Ápr

6

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével ér véget hétfőn este a harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál(BTF). A 18 napon át zajló nemzetközi összművészeti seregszemle záró eseménye előtt a BTF jelképesen átadja a stafétabotot a Rivalda Fesztiválnak.

 

Ápr

6

A Vízivárosi Galériában 2010. március 18.-tól április 13.-ig lehet megtekinteni a Valóságos álom - TypoSzalon című kiállítást, amely a Magyar Tipográfusok Egyesületének Typochondria-sorozatából jött létre.

 

Ápr

6

A Poszt-POSzT, a Budapesti Őszi és Tavaszi Fesztivál után újabb színházi találkozónak ad helyet a Thália Színház: május 7. és 18. között 13 vidéki színház veszi birtokba a Nagymező utcát. GALÉRIÁVAL

 

Ápr

6

Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt "Tollfosztás" című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be.

 

Ápr

6

Ékszerdoboz Dániából: talán megtévesztő cím, hiszen nem ékszerdoboz-kiállításról van szó, hanem a Danish Arts Agency kortársékszer gyűjteményének bemutatásáról. A harminc éve bővülő kollekció 2007 óta nyilvános, ekkor indult az Ékszerdoboz-program a dán designékszerek népszerűsítésére. A közgyűjteményből bárki kölcsönözhet, többségében azonban hivatalos céllal teszik. A jelenleg 240 darabot számláló kollekció fele került most bemutatásra a Tavaszi Fesztivál dán inváziójának keretében az Iparművészeti Múzeumban.

 

Ápr

6

Volt néhány koncert az idei tavaszi fesztiválon, amelynek talán nem kellett volna lennie. A teljesség igénye nélkül: a Berlini Filharmonikusok hegedűsein sokat lehetett volna takarékoskodni, ahogyan Nigel Kennedy is pihenhetett volna az idén, és feltehetően Erwin Schrott nélkül is beköszöntött volna a tavasz. De Emma Kirkby és Michael Chance közös koncertje egy kicsit más. Nagyon más, noha rossz koncert volt.

 

Ápr

6

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével ér véget hétfőn este a harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).
A 18 napon át zajló nemzetközi összművészeti seregszemle záró eseménye előtt a BTF jelképesen átadja a stafétabotot a Rivalda Fesztiválnak.

 

Ápr

6

Röviden a következőképpen lehetne jellemezni az Il Giardino Armonico Händel produkcióját: elképesztő, érthetetlen hibákkal tarkított, összességében mégis nagyszerű előadás.

 

Ápr

6

Rengeteg ember kavargott a MűPában elsején este. Valahogy más, kicsit színesebb társaság gyűlt össze, mint amilyen más koncerteken szokott. Sok volt a selyem, az estélyi jellegű költemény, a gondosan befésült frizurák. Nagy tömeg volt a büfében is, csokornyakkendős elegáns urak igyekeztek kiszolgálni csillogó szemű csinos hölgyeket, pezsgősüvegek nyíltak, könnyed kacagások szálltak fel itt is, ott is.

 

Ápr

6

Händel mindössze huszonkét évesen, itáliai tartózkodása alatt komponálta La Resurrezione című oratóriumát. A bemutató Francesco Maria Ruspoli márki fényűző palotájában volt, 1708-ban, húsvét vasárnapján. Egészen más ez a zenemű, mint a korabeli hasonló témájú ismert darabok. A történet Jézus halála után kezdődik, s nem is annyira a Megváltóval, hanem sokkal inkább az őt szerető és sirató személyek lelkiállapotával ismerkedhetünk a bő két órás muzsika hallgatása közben. Világi oratóriumról, ha úgy tetszik, operáról van itt tehát szó. A bemutatón állítólag pompás díszletekkel, s a kor szokásaihoz képest igen nagy létszámú zenekarral nyűgözték le a közönséget. Az együttest pedig nem kisebb személyiség, mint Corelli mester vezényelte.

 

Ápr

5

Mi tagadás, Budapestre érve mindig görcsbe rándul a gyomrom, ha autóval megyek (40 perc a kezdésig). Budapest, mint városállam, bizony komoly feladatot ad a koncertre igyekvőnek (30 perc a kezdésig). Az útfelújítások, az "ideiglenes" forgalmirend-változások, a parkoló autók miatt életveszélyessé szűkülő utcák próbára teszik az utazó idegrendszerét (20 perc a kezdésig).

 

Ápr

5

A Festetics Palota tükörtermének fehér pompája azonnal bűvkörébe vonja az oda látogatót. A helyiség fehérsége, csillárjainak száz-fényű csillogása, a tükrök által megsokszorozott tér és fény, az aprólékos ornamentika olyan zenei csemegét ígér, amely tele van könnyed virtuozitással, ragyogó és ötletes, híján minden szenvedésnek és barbárságnak.

 

Ápr

5

A Budapesti Tavaszi Fesztivál öt éve sikerrel zajló fringe sorozatát idén Európa Kulturális Fővárosában - azon belül is Pécs belvárosának kulturális intézményeiben és klubjaiban rendezik meg április 9. és 11. között.

 

Ápr

5

Pély Barna két új bandával, Kozma Orsi jazzkvartettel érkezik, de jön a budapesti Új színház stúdiós társulata is a vidéken első ízben hallható-látható Fringe Fesztiválra.

 

Ápr

5

Napok óta egyfolytában megy a petthing az egyik budapesti bankfiók kirakatában. Ráadásul éjjel-nappal nyugodtan bekapcsolódhat bármelyik járókelő. Aki nem bánja, hogy közben nézik, április 5-ig még simán petthingelhet egy jót a Dohány utca 65. szám alatt.

 

Ápr

5

Az előttünk álló években lesz alkalmunk álmélkodni a 19. század zenéjének sokféleségén. Idén Chopin, Schumann és Erkel, jövőre Liszt Ferenc születésének bicentenáriumát, rövid szusszanás után, 2013-ben pedig a 19. század ikercsillagait, Verdit és Wagnert ünnepeljük.

 

Ápr

5

A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak. A 30 év című koncert a Művészetek Palotájában a BTF három évtizedéről emlékezik meg, és a Liszt Ferenc Kamarazenekar műsorával felidézi az első fesztivál programját - hangsúlyozta Koch Andrea, a Budapesti Fesztiválközpont kommunikációs vezetője.

 

Ápr

5

Mondhatjuk, hogy a kiálló palack elemek, mint valami növény befutják a falszakaszt - állítják a Petthing tervezői, akik egy bankfiók kirakatát díszítik ki.

 

Ápr

5

A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak.

 

Ápr

5

A harmincadik Budapesti Tavaszi Fesztivál hétfőn este a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gyenyisz Macujev és Boldoczki Gábor koncertjével zárul. Az esten jelképesen átadják a stafétabotot a vidéki színházakat bemutató fővárosi Rivalda Fesztiválnak.

 

Ápr

5

Megelevenedik a táborozó cigány lurkók és lyányok mindennapja a Thália színház stúdiójában. A stílus rendhagyó, a sors ismert, mondhatni szokványosan izgalmakkal teli.

 

Ápr

5

Gyakran regényadaptáció, vagy akár filmadaptáció nézése közben rosszallóan mondjuk, hogy epikus, nélkülözi a drámai szituációkat, ez pedig rendszerint unalommal is jár. Most három olyan produkciót is láthattunk, ami felvállaltan epikus, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon fellépő hamburgi Thalia Theater A Kennedy-család igaz története című produkciója végletesen az.

 

Ápr

5

A Budapesti Tavaszi Fesztivál három napos kis fesztiválja, a Fringe, elhagyva a fővárost idén Pécsett vendégeskedik az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat meghívására, a Hungarofest Kht.-val közös szervezésben. A magyarországi rendezvény őse a legendás edinburgh-i Fringe, amely tekintélyes múltra tekint vissza.

 

Ápr

5

A Föld órája-akció előtt két nappal művészi sötétség borult a MüPa Fesztivál Színház-termére. A kirobbanó szólóiról elhíresült, másságát és HIV-pozitív státuszát büszkén vállaló Bill T. Jones fojtotta bele a lélegzetet mindazokba, akik megtekintették pályája Mariana-árkát, a 2007-es Serenade/The Propositiont.

 

Ápr

5

A "bizonyítási eljárást" április 4-én a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartják Emma Kirkby és Michael Chance operaénekesek közreműködésével.

 

Ápr

5

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Thália Színház Arizona Stúdiójában, az ENSZ-díjas és Junior Prima díjas oktató, Balogh Rodrigó rendezésében négy cigány gyerek és egy huszonkét éves fiatal felnőtt roma színes függőszékekben és egy ketrecben a magyarországi romaügyről beszél.

 

Ápr

3

Személyes empíria, ám akár szakirodalommal is körülbástyázható vélelem: A rózsalovag színpadra állítása az operatársulatok egyik legnagyobb próbatétje, messze túl a Tannhäuseren, ám meglehet, még innen Berlioz operamonstrumán, A trójaiakon. Egy librettó, amely egyszerre filozofál és nyújt szinte a végtelenségig egy durván bursikóz tréfát; egy vígopera, melynek zenéje rendszerint csakúgy többszörös álruhát ölt, mint a nadrágszerepére cselédszoknyát húzó Octavian gróf; egy színpadi játék, melynek előadásához seregnyi karakteres és kvalitásos, persze a német szöveggel is megbirkózó énekes színészre, s hozzá echt bécsies kedélyre van szükség - mindez együtt Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal 99 esztendős remekműve.

 

Ápr

3

A rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház előadása a kilencvenes évek elején, a délszláv háború kezdetén kialakult zenei irányzatra épül, melynek neve az előadás címe is. A mozgósításra is alkalmas dinamikus, zaklatott tempójú szerb műnépzenének minden jugoszláv utódállamban vannak mutációi vagy előképei, és ezeket a szerb, jugó, horvát vagy bosnyák dalokat állítja párhuzamba, sőt párbeszédbe egymással a darab így, majd' húsz évvel az elkerülhetetlen széthullás után.

 

Ápr

3

Világiasabb témára térve Emma Kirkby mellett a héten záruló Tavaszi Fesztivál másik énekes csillaga az operai szívdöglesztés aktuális bajnoka, Erwin Schrott lesz (képünk mutatja).

 

Ápr

3

Nagy ováció, álló taps, hisztérikus bekiabálások – még a Müpában is ritka az ekkora siker. Paco de Lucía azonban a legnagyobbak közé tartozik, aki bárhol és bárhogy jelenik meg, ma már egész életművét képviseli: a flamenco világra szóló karrierjét és ennek jelképét ünnepli a közönség, még akkor is, ha ez a mostani koncert nem sokban emlékeztetett a tradicionális flamencóra.

 

Ápr

3

A frindzsmozgalmat a legnagyobb összművészeti fesztivál, az edinburgh-i indította útjára.

 

Ápr

3

Ha nem a családi asztal mellett töltjük a húsvéti hétvégét, belebújhatunk Vincent Vega bőrébe, lazulhatunk a jubileumi Cinetrip bulin, vagy akár baráti tömegverekedéssel is múlathatjuk az időt. Programajánló.

 

Ápr

3

2010. március 19-én 18 órakor nyílik a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében a Néma jelek című nemzetközi kiállítás, mely az (in)tolerancia, a másság és a társadalmi elfogadás/elutasítás fogalmainak, kortárs jelenségeinek képzőművészeti reflexióit mutatja be. A Tavaszi Fesztivál két kiemelt témájához is csatlakozó programnak ("Roma témák a képzőművészetben" és a "Vendégünk Dánia"), azonban nem az aktuálpolitikai vonatkozások bemutatása az elsődleges célja.

 

Ápr

3

A Magyar Képzőművészeti Egyetem aktuális kiállítása lazán kapcsolódva a Tavaszi Fesztivál roma-tematikájához, megértésre, elfogadásra, néma jelek dekódolására ösztönöz a képzőművészet eszközeivel. A megfejtés a látogató feladata.

 

Ápr

3

A Millenáris Teátrumban adott koncertet az UMZE Kamaraegyüttes. Az MR3 Bartók Rádió és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös programján mai magyar szerzők művei csendültek fel, zömmel magyarországi bemutatóként.

 

Ápr

3

Kisebbségi csoportok és többségi társadalom, asszimiláció és az identitás megőrzése, érdekek és ellenérdekek, atrocitások és tragédiák: a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében "Néma jelek" címmel látható kiállítás a Tavaszi Fesztivál "Vendégünk Dánia" és "Roma témák a képzőművészetben" programjaihoz is csatlakozik.

 

Ápr

3

Kész regény a Kennedy-klán élete - de ettől még semmi keresnivalója sem regényben (noha számos könyv született róla), sem színpadon. Luk Perceval kell ahhoz, és a hamburgi Thalia Theater színészgárdája, hogy színházi tartalmat kapjon a közhely: sic transit...

 

Ápr

3

Paco de Lucía hatvanhárom évesen sem sokat változtatott azon, amit kisgyerekkora óta csinál: flamencót játszik gitáron. Azóta is minden percét élvezi. A közönség is.

 

Ápr

3

Másodszor hallottam Nigel Kennedyt élőben. Valahogy úgy alakult, hogy az elmúlt években mindig volt valami, ami miatt egyszerűen nem jutottam el a koncertjére, noha lemezfelvételeit (különösen a régebbieket) jól ismerem.

 

Ápr

3

Emlékirataiban Berlioz látható önélvezettel és nem kevés túlzással írja le azt a hatalmas hatást, melyet a Rákóczi-induló az 1846. február 6-án, Pesten rendezett koncertjén keltett. Noha siker volt, ez a robbanás elmaradt a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjén

 

Ápr

3

Evelyn Glennie a Keller András vezényelte Concerto Budapest közreműködésével adott hangversenyt március 27-én a Művészetek Palotájában. Az Északkelet-Skóciában született Glennie, 2007 óta Dame Evelyn Glennie, rendkívül sokoldalú zenész, kultúra-menedzser és sok minden más.

 

Ápr

3

Az Amadinda keleti témájú koncerttel szerepelt a tavaszi fesztiválon. Két hagyományos kínai mű mellett kortárs kínai, japán és magyar darabok szólaltak meg, köztük két magyarországi bemutató.

 

Ápr

2

Néhány héttel ezelőtt a bicentenáriumi Chopin-koncert után a fórumokban felmerült egy probléma a lengyel szerző műveivel kapcsolatosan. Egész pontosan "Eccerű" megkérdőjelezte azon állításomat, hogy Chopin zenéjének poézise a milliónyi hangokból álló könnyed futamokban merülne ki. S valóban, ahogy utána napokon keresztül gondolkoztam ezen a dolgon, rájöttem, hogy igaza van. Egészen bizonyos, hogy ez a kérdés ennél sokkal bonyolultabb. Éppen ezért örültem, hogy a Tavaszi Fesztivál keretében két Chopin-estet is meghallgathatok. Reméltem, hogy az élőzene varázsa közelebb visz annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy miben is rejlik Chopin zenéjének költőisége.

 

Ápr

2

Néhány évvel ezelőtt az egyik külföldi operaszaklapban hazai, autentikus színházi ember nyilatkozott, és a következő, több mint meglepő kijelentést tette: ő Bartók Bélát tartja nemzeti operajátszásunk megteremtőjének. Félreértés ne essék, semmi kifogásom nincs a mindössze egyetlen operát komponáló zeneszerző ellen, sőt a tavaly októberben két olvasatban bemutatott mű ráadásul tetszett is. Mármint a zenéje. A színpadra állítás formája, az opera rendezői értelmezése és főként az egy estén történő, kétszeri eljátszása már hagyott kételyeket bennem. S bár a Kékszakállúval Bartók is magyar operaszerzőnek számít, őt a nemzeti operajátszás megteremtőjének nevezni szerintem több mint böszmeség. Mondhatnám súlyos ismerethiánynak, hozzá nem értésnek vagy akár magyar értékrend-tagadásnak is...

 

Ápr

2

Nem tudom, lehet-e túlbecsülni Kurtág orosz nyelvű versekre írt dalainak jelentőségét. Személyesen érintettnek érzem magam, ugyanis számomra fordulópontot jelentettek a szerző hatvanadik születésnapját ünneplő Hungaroton-felvételek. A Boldogult R. V. Truszova üzenetei, és a Jelenetek egy regényből után egészen másképp álltam hozzá a kortárs zenéhez. A most estére ígért ősbemutató tehát akkor is idevonzott volna, ha a tíz-egynéhány perces négy dalon kívül nem kapok mást. Az UMZE viszont – igen helyesen – már sokadszorra nyújt olyan kínálatot, amiből nem csak a jelentős mesterek újdonságait lehet megismerni, hanem egy-két trónkövetelőt is.

 

Ápr

2

Idén Dánia a Tavaszi Fesztivál kitüntetett vendége, a Dán Királyi Balett, a Dán Nemzeti Kamarazenekar és a Trio con Brio Copenhagen formáción kívül az Ars Nova Copenhagen fellépése volna hivatott a dán kultúrát, az ottani zenei életet reprezentálni. A hangversenyen dán műveket nem hallottunk, de a neves és patinás kórus repertoárja így is éppen elég gazdag, egyformán intenzíven foglalkoznak reneszánsz és kortárs szerzők műveivel.

 

Ápr

2

Ismét itt a tavasz, a jó idő, így újra lehetőségünk nyílik a műpás koncerteket egy könnyű Duna-parti sétával indítani. Annál is inkább, mivel akkor megspóroljuk a koncert utáni garázs-tülekedést, s ráadásul hazafelé még betérhetünk egy pohár alkoholtartalmú italra is, hogy megbeszéljük a hallottakat.
Nos, a Dán Nemzeti Kamarazenekar koncertje után volt miről beszélgetni.

 

Ápr

2

Bill T. Jones neve hallatán sokak számítottak rá, hogy amit látni fognak tőle, az maga lesz az elsöprő energia, a tiszta mozdulat, a tömény tánc.

 

Ápr

2

A Budapesti Tavaszi Fesztivál első nagyzenekari koncertjét - melyen két nagyszabású Beethoven-mű szólalt meg - ritkán tapasztalható, hatalmas ováció követte. Kényelmes volna hát visszaidézni, hogy mennyire egyenletesen magas színvonalon zajlott a hangverseny, amely ilyen módon elvezetett a közönség kiemelkedő lelkesedéséhez, de a képlet - tulajdonképpen szerencsére - nem ilyen egyszerű. A IX. szimfónia hatalmas zárótétele például valahogy nagyon nem indult el. A közönség még köhécselt, talán a muzsikusok is elaludtak kissé, így a mindent elsöprő hangorkánnak csak suta mása szólalt meg ezekben a pillanatokban. Ezt megelőzően a G-dúr zongoraverseny szólistája a darab rondójában egy helyütt feltűnően "kihagyott" valamiképp. Tehát tökéletes, makulátlan hangversenyről nem beszélhetünk, de mint most is kiderült, egyáltalán nem biztos, hogy ezen múlik egy koncert végső kimenetele.

 

Ápr

2

Földrajzilag nem, kulturális hagyományait tekintve azonban hajlamosak vagyunk skandináv országnak tekinteni Dániát. Ez nagy általánosságban valószínűleg igaz, pláne, ha a skandináv stíl egyben békés harmóniát (is) jelent a tájjal, amelyben élnek.

 

Ápr

2

Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.

 

Ápr

2

Az Elisabeth és a Mozart után itt a harmadik musical Michael Kunze és Lévay Szilveszter alkotásai közül. 2010. március 18-án mutatták be a Rebecca musicalt a Budapesti Operettszínházban. A musical minden nézőt lenyűgözött. A színészek egy új oldalukat mutatják meg a darabban, hiszen szinte minden eddigi szereptől eltérő szerepet kapott mindenki. Szinetár Dóra ezzel a darabbal tért vissza a színpadra. Bár a musical nem az a tipikus romantikus történet, hiszen ahogy Kerényi Miklós Gábor fogalmazott ez egy musical dráma, de mégis elvarázsolja a közönséget.

 

Ápr

2

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében április 2-án, 19:30-as kezdéssel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az olasz Il Giardino Armonico együttese lép színpadra Giovanni Antonini vezényletével. Az Il Giardino Armonicót joggal tekinthetjük világmárkának. Mint minden sikert, az Il Giardino sikereit is sokan próbálják megközelíteni, félreismerhetetlen stílusú előadásaikat pedig utánozni.

 

Ápr

2

Szerencsére az említett égés alaposan előkészített és gondosan megtervezett része volt egy nagyszerű estének. A Nagymező utcában a hagyományokhoz híven musical premierrel köszöntött be a tavasz, pontosabban a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amikor is először lépett, vagyis éppen hogy nem lépett színpadra Rebecca. Viszont a szelleme ott kísértett mintegy három órán keresztül a színház ódon falai között, édes borongást okozva a szerencsés nézők százainak.

 

Ápr

2

A Münchner Kammerspiele társulata tavaly ősszel egy magyar vonatkozású, felkavaró előadással nagy sikerrel vendégszerepelt a BÖF-ön (ez volt a Reichnitz), most HIOB című, több fesztivált megjárt darabjukkal érkeznek.

 

Ápr

1

A XXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár idén a Fesztiválok Éve – 2010 „FOLK-TÚRA – több mint fesztivál!” rendezvénysorozat nyitóprogramja, és közismerten a Budapesti Tavaszi Fesztivál legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye.

 

Ápr

1

A Papp László Budapest Sportarénában megkezdődött a XXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár. A fellépő táncosokkal, valamint az árusokkal együtt mintegy háromezer ember vesz részt a táncháztalálkozó lebonyolításában, a szervezők 17-20 ezer vendégre számítanak.

 

Ápr

1

A Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége az idén Dánia. A Budapest Galéria és a Nessim Galéria kiállítótereiben négy dán fotográfust üdvözölhetünk, munkáik főszereplője az emberi arc, a táj és az idő.

 

Ápr

1

Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.

 

Ápr

1

Világsztár nem attól leszel, hogy az egész világon ismernek. Popsztárnak születni kell. Nigel Kennedy például ugyanúgy viselkedne egy dublini cipőbolt eladójaként, mint az egész világ zenerajongóit megosztó hegedűművészként.

 

Ápr

1

Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.

 

Ápr

1

Verdi Requiemjét szólaltatja meg szombat este az Óbudai Danubia Zenekar Silló István vezényletével a fővárosban, a Thália Színházban.

 

Ápr

1

Idén Erkel Ferenc születésének 200., Gustav Mahler születésének 150. évfordulóját ünnepli Magyarország. Bombasztikus programokról nem számolhatunk be, de például a napokban is zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválon felcsendül a Himnusz zeneszerzőjének összes operája, s elkészült a Bánk Bán kritikai kiadása.

 

Ápr

1

Az ékszer mintha az emberrel együtt születne, mintha az emberi test része lenne. Kihangsúlyozza viselője természetét, és egységet alkot vele. Azonban a 20. század vége felé új irányzatok jelentek meg. A hangsúlyok a különböző manuális és formai irányok, valamint a design és más művészetek között egyre definiálhatatlanabbá váltak. Egyre nehezebb lett meghatározni, hogy kisméretű szobrot vagy ékszert viselünk. Ez azt jelentheti, hogy kettéválik az ékszerek világa.

 

Ápr

1

A Ma Reggel vendége Kenesei Edina - nemzetközi kapcsolatok koordinátora, Nemzeti Színház

 

Ápr

1

Jókora, szellős teret láthatunk, amely néhány tárgy segítségével könnyedén alakítható kórházzá, pályaudvarrá, diszkóvá, vagy éppen egy rock-koncert küzdőterévé. A színészek már a kezdőképben rendkívül magas hőfokon izzanak, négy pár üti, csépeli és köpdösi egymást. Szállnak a köpetek a levegőben, már csak ezért sem ajánlatos az első sorban ülni, a nők a földre zuhannak, a férfiak a hajuknál fogva húzzák őket a padlón. Később azért dugnak is a melegítőruhákba öltöztetett szereplők, a misszionáriustól a kutyapózon át a mélytorokig ível elismerésre méltó szexuális kultúrájuk.

 

Ápr

1

Helyszín: Pécs belvárosának kulturális intézményei és klubjai
Pécsi Nemzeti Színház, Bóbita Bábszínház, Művészetek és Irodalom Háza, Nádor Galéria, Ifjúsági Ház, Pécsi Est Café, Toxic Club, Szabadtéri Színpad

 

Ápr

1

Vászon foglalja el a színpadnyílás közepét, amire rövid ismeretterjesztő filmet vetítenek. A társulat vezetője, Bill T. Jones röviden beszél arról, miért készítette ezt az előadást, miről szól, illetve olyan információkat oszt meg velünk, amitől elvileg érthetővé válik az előadás.

 

Ápr

1

Mikor, ha nem most, Erkel születésének 200. évfordulóján lenne a helye az Operában egy új Bánk bánnak? Mikor, ha nem most kellett volna az eredeti művet rehabilitálni, új életet lehelni bele? Mikor, ha nem most kellett volna megadni a valódi Erkel-opusznak az őt megillető jogokat? Mikor, ha nem most jött volna az ideje egy modern szemléletű, a mű gondolatgazdagságára, mélységeire figyelmező rendezésnek?

 

Ápr

1

A debreceniek Bánk bánja messze nem hibátlan, az Operaházban néhány napja utoljára játszott változathoz képest azonban igazi reveláció.

 

Ápr

1

Idén Erkel Ferenc születésének 200., Gustav Mahler születésének 150. évfordulóját ünnepli Magyarország. Bombasztikus programokról nem számolhatunk be, de például a napokban is zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválon felcsendül a Himnusz zeneszerzőjének összes operája, s elkészült a Bánk Bán kritikai kiadása.

 

Ápr

1

Aki nem bánja, hogy közben nézik, április 5-ig még simán petthingelhet egy jót a Dohány utca 65. szám alatt.

Napok óta egyfolytában megy a petthing az egyik budapesti bankfiók kirakatában. Ráadásul éjjel-nappal nyugodtan bekapcsolódhat bármelyik járókelő. Aki arra számít, hogy valamilyen pajzán akcióba vagy pornóforgatásba csöppen a budapesti belváros kellős közepén, az csalódni fog.

 

Ápr

1

Április 2-án, 19 órai kezdettel állítja színre a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját a Győri Nemzeti Színház társulata.

 

Ápr

1

Márciusban első alkalommal került színre Lévay Sylvester és Michael Kunze Rebecca című musical előadása. A Budapesti Operettszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciója már a sajtóbemutató közönségét elvarázsolta. Hatalmas tapssal üdvözölték az előadás alkotóit és szereplőit.

 

Ápr

1

A Magyar Turizmus Zrt. kiemelten foglalkozik a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeinek népszerűsítésével a franciaországi kommunikációjában is.

 

Ápr

1

A Ludwig Múzeum legújabb kiállítása, a Powergames/Hatalmi játszmák, politizál és a mindennapi hírforrásainkat, az újságokat, etnográfiai dokumentumként kezeli. Ezért kerültek egy kiállítótérbe a 9. oldal lányai, a mutogató emberek és politikusok és a rendhagyó (közlekedési) táblák. Az installációk többségét kortárs dán művészek alkották, azonban nem csak a kis hableány elé tartanak tükröt, hanem Magyarország elé is.

 

Ápr

1

Power Games / Hatalmi játszmák címmel dán művészek és művészcsoportok munkáit bemutató kiállítás nyílt pénteken a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál első hivatalos eseményeként, ahol Lantai József fényképezett.

 

Ápr

1

A színpadi táncművészet hagyományainak vannak olyan rétegei, melyeket ismerhetünk, mert van róluk mozgóképünk, és van, amelyről csak vázlatos fogalmunk lehet. A reneszánsz korba visszanyúló múltról csak szubjektív elképzeléseink lehetnek a leírások, elbeszélések és grafikák, festmények nyomán, de valljuk meg: a romantikával sem állunk sokkal jobban.
Valamivel azért igen: az olyan balettek esetében, melyek népszerűségüknél fogva „lábról lábra” öröklődtek neves nemzeti társulatok táncos testein, s a 19. század harmincas éveitől kezdve repertoáron voltak hol egyik, hol másik táncfővárosban.

 

Ápr

1

Régen készültem előadásra nagyobb várakozással és kíváncsisággal, mint a Művészetek Palotájában bemutatott Bill T. Jones koreográfiára. Az amerikai modern tánc egyik meghatározó koreográfusának és társulatának előadása igazi csemegét ígért.

 

Ápr

1

Vannak különleges és példa nélkül álló pillanatok az operairodalomban, amelyek szerepeket emelnek magasba, karriereket döntenek el - és örökre nyomot hagynak a nézőben. A Tábornagyné idő-monológja ilyen pillanat. És ma végre teljes valójában csodálhattam.

 

Ápr

1

Mendel Singer, vagyis egy egyszerű ember, valamikor az első világháború után azt mondja Amerikában, hogy „Istent akarom elégetni”.
Varga Sándor Márton jegyzete - EGY VENDÉGJÁTÉK ELÉ

 

Ápr

1

A hétvégén mutatták be Richard Strauss vígoperáját, A rózsalovagot két szereposztásban, Andrejs Žagars rendezésében, Julia Müer díszleteivel és Kristīne Pasternaka jelmezeivel. Az első szereposztás nyilvános főpróbáján és a másik csapat vasárnapi bemutatóján jártunk.

Az 1911-es világpremier óta Strauss kívánalmainak megfelelően többnyire hagyományos rendezésben játszották a darabot világszerte, a lehető legnagyobb hűséggel ragaszkodva Alfred Rollernek az ősbemutatóra megteremtett látványvilágához. Noha nem úttörő, az Operaház most felforgatja ezt a hagyományt: feledi a rokokó pompát, a rizsporos parókákat, a cselekményt a XX. század elején, az opera keletkezésének idején játszatja, az Osztrák-Magyar Monarchia hanyatlásának árnyékában "az I. világháborút megelőző, utolsó jólesően dekadens periódusban, a szecesszió korában." (Jochen Breiholz)

 

Ápr

1

A rózsalovag, úgy látszik, tipikus századfordulós alkotás. Ha egy operaháznak van egy Tábornagynéja, egy Ochs bárója, és hozzá zenei ambíciója, hogy szépen játssza el a darabot - bátran előveheti. A Magyar Állami Operaháznak volt egy Marschallinja, és importált egy Ochs bárót, Kovács János pálcája alatt pedig gyönyörűen szólt a muzsika.

 

Ápr

1

A színház világnapján stílszerűen színházba megy az állampolgár. A világra és művészetekre nyitott emberként meghallgatja a világnapi üzenetet, idén Judi Dench nem túl eredeti gondolatait, majd megnézi mondjuk az Európa egyik legbiztosabb minőségben dolgozó színházának kikiáltott hamburgi Thalia Theater vendégjátékát.

 

Ápr

1

A Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008 után ismét vendégül hívta a Ballet Flamenco de Andalúcia társulatát. Cristina Hoyos, a műfaj egyik legelismertebb flamenco-művésze koreografálja, fémjelzi az együttest, az El Poema del Cante Jondo című előadást ezúttal José Carlos Plaza rendezte. Federico García Lorca 1921-ben írt versciklusa, és egyben egy hagyományos spanyol zenei és táncműfaj elnevezését rejti az előadás címe: mély dal, cante jondo.

 

Ápr

1

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és Nemzeti Színház Nemzetközi Színházi Fesztiváljának műsorfüzete magyarul A Kennedy család igaz történetét ígéri a hamburgi Thalia Theatertől, pontosan jelezve az ígéret bulváros nagyot mondását.

 

Ápr

1

A modern flamenco gitározás legnagyobb alakja, Paco De Lucía március 27-én adott koncertet Debrecenben, a Tavaszi Fesztiválon, majd másnap a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Müpában.

 

Ápr

1

Az előadás nyitójelenetében a tréningruhába-atlétába öltözött színészek a színpad előterében sorakozó székeken ülve egyenként bemutatkoznak. Saját nevüket használják, ám fiktív (vagy félig fiktív) életutakat mesélnek el, hiszen valójában nem tanárok, fitness-edzők vagy vállalkozók, hanem mind hivatásos színészek, a rijekai Horvát Nemzeti Színház művészei.

 

Ápr

1

Március 19. és április 2. között a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közösen újra Nemzetközi Színházi Fesztivált rendez a Nemzeti Színház, melynek keretében több nemzetközi színházi produkció vendégelőadását láthatja a közönség.

 

Ápr

1

Inbal Pinto és Avshalom Pollak társulata 2001-ben járt először Magyarországon Oyster című misztikus-abszurd meséjével, március 29-én újabb előadásuk, a Hydra látható a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Inbal Pinto a fiatal izraeli táncos/koreográfus nemzedék egyik legtehetségesebbje, aki állandó alkotótársával, Avshalom Pollakkal együtt különleges, szürreális meséket idéző színházi fantáziavilágot alakított ki, amiben a mozgás mellett nagy szerepet kapnak a látványos díszletek, szokatlan kellékek és színes jelmezek is.

 

Ápr

1

A dán Hotel Pro Forma előadásait gyakran az ellentétek színházaként jellemzik, ugyanakkor a társulat művészeti vezetői (az eredetileg képzőművész Kirsten Dehlholm és Ralf Richardt Strøbech építész) is oppozíciókban beszélnek munkáikról.

 

Ápr

1

Mi tagadás, e sorok írójának nem a szíve csücske a musical mű­faja. Hosszas komolyzenei tanulmányok után, akarva-nem akarva, úgy tetszik, sablonokból épülnek a slágerkompozíciók is. S bár véleménye továbbra sem változott, készségesen elismeri, hogy a szerzőpáros Sylvester Lévay és Michael Kunze eddigi legjobb munkáját üdvözelheti a Rebeccában, amelynek magyarországi bemutatóját - Bécs, Japán és Helsinki után, a Broadway előtt, a Budapesti Operettszínház és a tavaszi fesztivál koprodukciójában láthatta.

 

Ápr

1

"Három a tánc, három a tánc. Haj!" – hangzik a Bánk bán librettójának részlete, ám ne higgyünk neki, nem csak három a tánc. A szolnoki produkció nézője kap még jókora adag vetítettképes ízelítőt a magyar történeti festészet remekeiből, részleteket Erkel operájából s szövegfrissítést Kerényi Imre átírói vénájából.

 

Ápr

1

Sediánszky Nóra Kaméliás kisasszonya éles nyelvű szépség. Kiforgat minden képmutatást: lenézi a hipokritákat és az élveteg párizsi sleppet egyaránt. Dumas-ra meg csak legyint.

 

Ápr

1

Szín-ház vagy Szín-játék? – erre a kérdésre keresett választ az a konferencia, amelynek a Budapesten nemrég megnyitott FUGA Építészeti Központ adott otthont. A „színház az egész világ” elcsépelt mondata ezúttal az épített tér vonatkozásában nyert értelmet.

 

Ápr

1

Meg lehet tudni az igazságot a Kennedy családról? Nem, lehetetlenségekkel próbálkozni botorság, de a történet alkalmas a királydrámára. A Nemzetközi Színházi Találkozó hamburgi vendégelőadása hipnotikus ritmusban mesél.

 

Már

31

Néhány nap különbséggel két kiállítása nyílt Budapesten Oláh Marának, a romafestészet egy személyes intézményének és élő legendájának. Mindkét helyszínen a nemrégiben festett művei láthatóak, azonban a két kiállítóhely különböző profilja miatt más a két együttes hangulata. A non-profit galériaként működő Liget Galériában Sugár János képzőművész és a Képzőművészeti Egyetem elméleti szakos hallgatói – a helyszűke miatt – főleg kisebb méretű képeket helyeztek el, érdekes és intelligens konstellációban. Még cigarettás dobozban is láthatóak miniatűr festmények. A Karinthy Szalonban a Cigány – Élet – Képek című tárlaton főként a nagyobb és reprezentatívabb, árakkal is ellátott festményeket tekinthetjük meg. Ide befért Mara lányáról készült (kevésbé sikerült) sorozata is.

 

Már

31

Információim szerint negyedik alka-lommal történt kísérlet (határainkon belül) Erkel Ferenc Dózsa György című öt felvonásos történelmi operájának feltámasztására. (A földrajzi meg-szorítást a Kolozsvári Magyar Opera Erkel életműve érdekében kifejtett folyamatos erőfeszítései indokolják.) Az 1867-es Nemzeti színházi ősbemutatót követően még kilenc alkalommal került színre az opera, hogy aztán 125 évre eltűnjön a színpadokról. Az ötvenes években történt ugyan kísérlet a repertoárba való visszaemelésre, ez azonban hamvába holt; a darab iránt megélénkülő érdeklődés lenyomata mindössze néhány részletének rádiófelvétele maradt.

 

Már

31

Sok ugyan a törlesztenivaló, ám az Richard Strauss néhány műve az Operaház törzsrepertoárjához tartozik. Ilyen a Salome, az Elektra, A rózsalovag vagy az Arabella, melyeket annak idején szinte a világpremierrel egy időben vittek színre Budapesten.

 

Már

31

Erkel Ferenc utolsó befejezett operája, a Brankovics György "rehabilitált" változatát mutatja be csütörtökön a Kolozsvári Magyar Opera a fővárosi Thália Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeként, az Erkel-bicentenáriumhoz kapcsolódva.

 

Már

31

Az előadás kezdetén Szonda Éva, a szegedi társulat művésze köszöntötte a nézőket a Színházi Világnapon, és tolmácsolta Judi Dench (Szoba kilátással, Szerelmes Shakespeare, Iris, James Bond-sorozat) Oscar-díjas angol színésznő ünnepi üzenetét:

 

Már

31

Jóképű, szexi és elképesztően tehetséges. Erwin Schrott, a világhírű basszbariton énekes a legnagyobb zenés színházak után végre Magyarországon is fellép. És ez nem áprilisi tréfa: az operavilág Marlon Brandójának tartott művész április 1-jén ad romantikus áriaestet a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

 

Már

31

55 éves a pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes, amely apropóból április 3-án, szombaton 19 órai kezdettel a társulat a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában lép színpadra, hogy bemutassák a Budapesti Tavaszi Fesztiválra időzített néptáncelőadásukat.

 

Már

31

Hiába lett magasrendű, koncerttermi műzenévé a flamenco, de Lucía zenekara rendkívül szabadon játszott: közismert és híres darabjainak dallamait - elsősorban - az elbeszélő rubatójelleg és az előadói habitustól függő végkifejlet miatt egyedi formában hallhatta a budapesti közönség.

 

Már

31

Lehet-e igaz szerelme egy örömlánynak? A soha ki nem múló dilemma újra a színpadon. Sediánszky Nóra a Thaliában rendezi a Kaméliás hölgyet.

 

Már

31

Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt "Tollfosztás" című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be. Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak.

 

Már

31

A műsorvezető Rónay Dóra.

 

Már

30

Kíméletlen koncertet adott a múlt évben Nigel Kennedy és kvintettje a Művészetek Palotájában. Elektromos hegedű, torzítóberhelés, dzsessz, blues, Hendrix és metál, elképesztő szólók, bumfordi humor és sör a színpadon - senkit sem hagyhatott hidegen az angol hegedűművész fellépése. Most Ellington és Bach muzsikájával tért vissza Budapestre. Telt ház várta.

 

Már

30

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában fellépő, csaknem négy évszázados múltra visszatekintő Dán Királyi Balett első ízben látogatott Magyarországra. A skandináv társulat programjában romantikus fehér balett, szimfonikus balett és egy kortárs darab is szerepelt. Bár egyik előadás sem adott többet a kelleténél, mégis tanulságos volt látni a dán társulatot.

 

Már

30

Az 1990-ben Zeneakadémiát végzett roma zenészekből alakult Roma Virtuózok Kamarazenekar tagjai azt kívánják bizonyítani, hogy a roma zenészek nem csak a kávéházakban, luxushajókon és magyaros éttermekben állják meg a helyüket, de a koncerttermek pódiumán is.

 

Már

30

A Képzőművészeti Egyetemen március 19-én nyílt meg a Néma jelek című kiállítás, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik eseményeként. Kilenc kortárs képzőművész, köztük két magyar alkotó mutatja be képét arról a világról, amelyben nincs meg mindenkinek a helye, s amelyben csak látszólag egyenlők.

 

Már

30

Az idei BTF nem csak nagyszerű nemzetközi produkciókat hoz el Budapestre, de a MOL Tehetségtámogató program révén lehetőséget teremt arra is, hogy hazánk rendkívül tehetséges, fiatal művészeit is jobban megismerje a közönség. A MOL nem csak a fesztivál ezüst fokozatú támogatója...

 

Már

30

2010. március 18-án este első alkalommal került színre Lévay Sylvester és Michael Kunze Rebecca című musical előadása. A Budapesti Operettszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciója már a sajtóbemutató közönségét elvarázsolta. Hatalmas tapssal üdvözölték az előadás alkotóit és szereplőit.

 

Már

30

Meglehetősen rendhagyó programmal lepte meg a Tavaszi Fesztivál közönségét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Bartók Béla születésnapján.

 

Már

29

Lajtha László – Bartók és Kodály egy évtizeddel fiatalabb kortársa, a francia akadémia máig egyetlen magyar zeneszerző tagja – eredetileg a Missa in diebus tribulationis (Mise a szorongattatás napjaiban) címet adta 1950-ben vegyes kórusra és nagyzenekarra komponált miséjének. A cím nyilvánvaló utalás a kor politikai légkörére, és a kommunista diktatúra elleni állásfoglalásnak volt tekinthető. Ilyen címmel a darabot nem mutathatták volna be az ötvenes években. Ezért – Kelemen Magda, a Magyar Rádió akkori szerkesztője javaslatára, aki a mű sorsát később is szívén viselte – új, „semleges” címet kapott: Mise, fríg hangnemben. Így már sor kerülhetett a rádiós premierre, 1957. szeptember 9-én, Vásárhelyi Zoltán vezényletével.

 

Már

29

Március 29-én, hétfőn este nyolc órakor a belvárosi Szent Mihály-templomban ismét felcsendül Lajtha László 1950-ben szerzett, a kommunista diktatúra elleni állásfoglalást is jelentő kompozíciója, a Missa in diebus tribulationis (Mise a szorongattatás napjaiban). A zeneszerzőről és művéről Kelemen Magdával, a Magyar Rádió egykori zenei szerkesztőjével és Záborszky Kálmánnal, a Mise koncertbemutatójának karmesterével beszélgettünk.

 

Már

29

Spanyol, belga és magyar divattervezők irodalom ihlette alkotásainak ad otthont a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM).

 

Már

29

A Dán Nemzeti Kamarazenekar az idei Tavaszi Fesztivál tematikus vendégeként érkezett Budapestre. Bár a magyar közönségnek első kézből származó tapasztalatai legfeljebb elvétve lehettek az együttes koncerteken nyújtott teljesítményéről, hírük és Fischer Ádám személye látatlanban is olyan eseménnyé avatta március 20-i hangversenyüket, amelyre mindenképpen érdemesnek tűnt jegyet szerezni. Várakozásában nem is kellett csalódnia senkinek: ennek az estének minden eleme érdekes és figyelemre méltó volt, ha nem is mind egyforma mértékben.

 

Már

29

Voltatok már ilyen rendezvényen? Ha szeretitek a népzenét, a néptáncot, vagy a népi(es) tárgyakat, úgymint faragások, agyagozás, népi stílusú ruhák, táskák, játékok.....akkor el kell mennetek egyszer. ANNNYIRA JÓÓÓÓ volt. A kislányom kedvéért mentem, mert nagyon szeret táncolni. Az oviban is jár néptáncra. Nem csalódtunk. Fáááj a lábunk, annyit jártuk. Persze, nem mindig épp úgy, ahogy a NAGYOK, de legalább akkora lelkesedéssel. (Azért igyekeztünk. Nagyon igyekeztünk.)

 

Már

29

2010. március 28. Ma Reggel

 

Már

29

A világ egyik legpatinásabb régi zenei együttese, az angol Florilegium tagjai nemcsak zenészek, hanem detektívek is. Saját bevallásuk szerint azért tudják az eredetihez kísértetiesen hasonlóan megszólaltatni a barokk örömzenét, mert évekig nyomoznak utánuk. Ezt április 4-én a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, az Uránia Nemzeti Filmszínházban bizonyítják Emma Kirkby és Michael Chance operaénekesek közreműködésével.

 

Már

29

A 200 éve született Erkel Ferenc közkedvelt és kevéssé ismert műveit - összesen hat operáját - is megismerheti a közönség a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). A nemzetközi összművészeti seregszemle március 19-én kezdődik és április 5-ig tart. 65 helyszínen több mint 130 eseményen várják az érdeklődőket. A BTF idei díszvendége Dánia - tájékoztattak szerdán az Erkel200 programsorozat közreműködői.

 

Már

29

Tizenhét nap, hatvanöt helyszín, százharminc program, tizenkét magyarországi bemutató, nyolc ősbemutató – ez a március 19-én kezdődött Budapesti Tavaszi Fesztivál számszerű összegzése. Pedig az idén harmincadik születésnapját ünneplő seregszemlét az idő és a pénz szorításában a rendszerváltás után a megszűnés fenyegette.

 

Már

29

Az Operában Strauss Rózsalovagja nyitott. Még ma is játsszák. Ne sajnáld, ha nem voltál ott a tegnapin (mert játsszák még áprilisban), és mert élményekben gazdag tavasz és nyár vár. Hát ez ritka nyálasan hangzik, de ez az igazság. Az idei év a fesztiválokról szól. Na de most maradjunk a BTF-nél.

 

Már

29

Grafikai, irodalmi és emlékkiállítás is nyílik szombaton az Országos Széchényi Könyvtárban a fővárosban. A tárlatok a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 "Vendégünk Dánia" programja részeként valósulnak meg- mondta a Független Hírügynökségnek Somogyi Etelka, a kiállítások kurátora.

 

Már

29

A Hatalmi játszmák című kiállítás különböző nézőpontokból igyekszik megközelíteni a művészet és a társadalmi-politikai erők kapcsolatának, illetve a közösségre gyakorolt hatásának kérdéseit. A dán művészek és művészcsoportok munkáit bemutató kiállítás az együttgondolkodásra és a felelős magatartásra ösztönző szemléletmódok, valamint aktuális társadalmi és gazdasági problémák megközelítésén keresztül kíván párbeszédet kezdeményezni a magyar közönséggel.

 

Már

29

Már megint egy "dög unalmas" hangverseny – gondoltam magamban a Dán Nemzeti Kamarazenekar Fischer Ádám vezénylete alatt tartott hangverseny után. A koncerten tulajdonképpen nem történt semmi abban az értelemben, hogy (szinte) minden a megfelelő időben megfelelő formálással és átérzéssel szólalt meg. A zenekar se többet, se kevesebbet nem mutatott a művekből: azok így a maguk valójában szólalhattak meg.

 

Már

29

Előre leszögeznék pár dolgot. Egyrészt extravagáns koncertről nem lehet rendes, hagyományos kritikát írni. Úgyhogy ezért a kissé személyes és esszészerű jellegért előre is az olvasó elnézését kérem. Másrészt eredetileg nem terveztem írni az egészről, mondván erre a performanszra csak "műélvezetből" megyek el, emellett – bár bizonyos szempontból nagy tisztelője vagyok Nigel Kennedy művészetének – azért a fellépő művész által képviseltek nem tartoznak a blog témakörébe. Eltelt a koncert óta két nap, de az egész nem ment ki a fejemből, ezért úgy érzem, hogy valamit mégiscsak kell írnom a témáról. Ugyanis nem mehetünk el szó nélkül egy ilyen esemény mellett. Ezt az írást részben vitaindító jelleggel is írom: ki mit gondol erről az egész Kennedy-jelenségről?

 

Már

29

Örök mozgás, örök változás, örök lendület - ez egyben az amerikai álom metaforája is.
Koltai Tamás a The truth about the Kennedys előadásáról - KRITIKA

 

Már

29

...a végére határozott meggyőződésünkké válik, hogy a lehetséges jelöltek közül (úgy mint: maffia, CIA, Fidel Castro, Lyndon Johnson) John Fitzgerald Kennedyt az alelnöke gyilkoltatta meg, s hogy az elnökkel és igazságügy miniszter öccsével is kapcsolatot ápoló szex szimbólum, Marilyn Monroe halála a családfő előéletét idézi, aki céljai elérése érdekében... nőket tett tönkre, gyilkoltatott meg a gyanú szerint.

 

Már

29

Március 22. és április 2. között öt külföldi előadást lát vendégül a Nemzeti Színház az általa rendezett nemzetközi színházi fesztiválon: egy dán konstruktivista oratórium-operát, egy izraeli kortárstánc-előadást, egy délszláv poptörténelmi drámát és két, nagy visszhangot kiváltó német darabot. A Hamburgból érkező, tavaly ősszel bemutatott The truth about the Kennedys (A Kennedy-család igaz története) shakespeare-i királydrámaként tálalja az ír származású amerikai Kennedy-család családi viszályokkal és gyilkosságokkal terhes történetét. Az érdekes koncepciót napjaink egyik legizgalmasabb színházcsinálója, a belga Luk Perceval valósította meg színpadon, három és fél órában, az előadást március 27-én játsszák a Nemzeti Színházban.

 

Már

29

A világ egyik legpatinásabb régi zenei együttese, az angol Florilegium tagjai nemcsak zenészek, hanem detektívek is.

 

Már

29

Nigel Kennedy péntek este lépett fel a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A világ egyik leghíresebb hegedűművésze komolyzenét és jazzt egyaránt játszott, minkettőben igencsak otthonos.

 

Már

29

Az idei évben a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége Dánia. A rendezvényhez kapcsolódva a kortárs dán fotográfia meghatározó alakjainak nyíltak kiállításai. A Budapest Galéria Szabad sajtó úti kiállítótermében látható tárlaton Per Bak Jensen a természeti jelenségek és az emberi lenyomatok kettősét járja körül, míg Ebbe Stub Wittrup megtörtént események fikcióit tárja elénk.

 

Már

29

Az Országos Táncháztalálkozón kiderült, attól még nem leszel jó táncos, hogy szétcsapod magadat.

 

Már

29

Elcsépeltnek hangozhat, hogy ezek a fotók a valóságot sűrítik magukba, s hogy egy-egy képkocka sokkal többet mond az ábrázoltnál, de tény, hogy a magyar sajtófotó-kiállítás évről évre színvonalas, szubjektív, ugyanakkor hiteles képanyaggal jelentkezik – a hazánk fotóriportereinek felvételeiből nyílt tárlat az idén sem okozott csalódást.

 

Már

29

Kultúrákat összekötő, rendhagyó tárlat nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban csütörtökön. A spanyol-belga-magyar közös európai uniós elnökség alkalmából létrehívott, irodalmi ihletésű kiállításon írók, költők és ruhatervezők művei szerepelnek.

 

Már

29

Egy híján harmincéves a táncháztalálkozó, a népzene és a néptánc legnagyobb, Kárpát-medencei seregszemléje. A hét végi rendezvényen felvonul a teljes táncházmozgalom: nemcsak az együttesek, zenekarok lépnek színpadra, hanem az évtizedek alatt kialakult intézményrendszert is megismerhetjük. Bemutatkoznak a népzenei iskolák, láthatunk hagyományőrző műsort, de a népművészet újkori átadásának szép példájaként bemutatják az Apák és fiúk... című könyvet is, amely a műfaj legendás alakjairól és a stafétabotot átvevő következő generációról szól. Mindeközben naphosszat szól a zene, lesz tánctanítás és folkkocsma, a találkozó két napját pedig a Petőfi Csarnokban rendezett éjszakai mulatság köti össze.

 

Már

29

Evelyn Glennie lép fel szombaton a Művészetek Palotájában. A skót ütőhangszeres művésznő 12 éves kora óta súlyos halláscsökkentként boldogul. Akaraterejének és tehetségének köszönhetően azonban egy pillanatra sem fordított hátat "küldetésének", a zenének. Évente száznál több koncertet ad, az egyiket idén a magyar közönségnek. Koncertje a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legizgalmasabb programjának ígérkezik.

 

Már

29

A turbo folk annyira giccs, mintha sziruppal teli nyált köpne a pofánkba. Mulatós zene, mellyel a délvidéki háború idején buzdították harcra és vigasztalták az embereket. Nyúlós borzalom, melyre még ma is mulatnak, vagy akár telefon csengőhangként használják.

 

Már

29

Közkívánatra műsorváltozással a Bánk bán került színre a Nemzetiben 1848. március 15-én. De csupán az első felvonás ment le. Utána rögtönzött, forradalmi műsor következett.

 

Már

29

Az Asz-dúr Grande Polonaise is megszólal hétfőn este az Uránia Nemzeti Filmszínházban Pawel Kowalski előadásában; a lengyel zongoraművész koncertje a Chopin születésének 200. évfordulójára szervezett eseménysorozat része.

 

Már

29

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál nemcsak nagyszerű nemzetközi produkciókat hoz el Budapestre, de lehetőséget teremt arra is, hogy hazánk rendkívül tehetséges, fiatal művészeit is jobban megismerje a közönség.

 

Már

29

A flamenco királynője és a dobok varázslója Exkluzív interjúk a tavaszi fesztivál legnagyobb női sztárjaival: Cristina Hoyos és Evelyn Glennie.

 

Már

29

A Tavaszi Fesztivál nagyszabású Erkel-ciklusát a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából a Dózsa György keresztmetszetének koncertszerű előadása nyitotta meg március 22-én, az Operaházban.

 

Már

29

Hosszabb szünet után ismét megszólalt az Operaházban Richard Strauss: A rózsalovag című páratlan szépségű operájának - zenéje. Igen, a zenéje szinte maradéktalanul. A színpadon azonban nem a Rózsalovagot játszották. Valami mást, ami köszönőviszonyban sincs a szövegíró Hugo von Hofmannstahl darabjával. Ez a színpadravitel is - bár ennél elrettentőbbek is vannak - beleillik az Operaháznak az elmúlt években kialakult globálmodern rendezési stílusába. Nekünk is fel kell zárkóznunk a "haladó" (halódó?) Nyugat rendezői önkényéhez vagy inkább terrorjához.

 

Már

29

2010 március, Műcsarnok. Szellemidézésre, három napra jöttek össze barátok-ismerősök a Hősök terén. KMegkértük őket, beszélgessenek a négy éve halott művésszel. A videóban Soma és Najmányi László kérdez, válaszol, beszélget. Készítette: Novinszki Tamás és Egyed László

 

Már

29

Négy dán fotós két témakörben mond egymásnak ellent: patetikus és ironikus tájképek illetve élők és holtak portréi találkoznak, hogy a kibékíthetetlennek tűnő oppozícióikból végül mégis valamiféle egység bontakozzon ki.

 

Már

29

Nigel Kennedy szerint a hegedű hangzása nem a hangszeren, hanem a muzsikuson múlik.

Fenegyerek – ezt a szót használják leggyakrabban a Krakkóban (is) élő hegedűművésszel, Nigel Kennedyvel kapcsolatban. Hogy öntörvényű, az biztos. Neki ne mondja meg senki, mit csináljon, mit vegyen fel, és hogyan nyírja ananászfrizuráját. Bulizni Pesten az A38 Hajóra ment, másnap meg cigányzenét hallgatott. A Budapesti Tavaszi Fesztiválra a Bach- és Ellington-estjét hozta.

 

Már

29

Egy férfi szeret egy asszonyt. Ebben nincs semmi különös. De abból már adódhatnak bonyodalmak, ha a férfi lakáj, a nő pedig királyné. A Thália Színház előadásban a királynénak csak rövid boldogság adatik, a nézőknek azonban még ennél is kevesebbel kell beérniük.

 

Már

29

Azt mondják, Moszkvában – a szovjet rendszer megszűnte óta – mindenből kettő van. Nem kivétel ez alól a zenei élet sem: ha vannak Moszkvai Virtuózok, muszáj lennie egy másik együttesnek is – ők a Moszkvai Szólisták. Ha valaki összekeveri őket, azért minimum komoly dorgálás jár.

 

Már

28

Március 19-én kezdődik a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál, amely április 5-ig szinte éjjel-nappal különleges programokkal várja a színvonalas szórakozás hazai és külföldi híveit. Csemegékben idén sem lesz hiány, hiszen Paco de Luciától a Dán Királyi Balettig megannyi külföldi nagyság szórakoztatja majd egy vagy több este erejéig a nagyérdeműt.

 

Már

28

Három éven belül másodszor dolgozza fel Shakespeare Lear király című drámáját a Nemzeti Színház; ezúttal Varró Dániel fordításában.

 

Már

28

Varró Dániel új fordításában mutatta be a Nemzeti Színház a Lear királyt. Szemtelen, lendületes, friss, frivol, tréfákkal pompázó, mégis emelkedett az új szöveg. Időszerűsítései nem sértő lelemények, gazdagítják a szöveget. Játékosságuk az egykori földszinthez szólnak. A költőt nem félemlítette meg a rettenetes tekintélyű klasszikus tragédia. Gothár Péter rendezőt kissé félrevezette a szöveg.

 

Már

28

Van benne rendszer

Jó-e, ha a rendező választ magának darabot? Jó-e, ha már előre víziója van a produkció megvalósításáról? Megél-e egy adott színház adott körülményei között az elképzelés találkozása a színészekkel? Szerencsés-e, ha egy repertoárról frissen levett darab más rendezésben születik újjá ugyanott? Megannyi kérdés, amellyel előzetesen meg kellett küzdenie a Lear királynak - azonban Gothár Péter rendező, valamint a Nemzeti Színház társulata jött, látott és tulajdonképpen győzött.

 

Már

28

Az amerikai Bill T. Jones/Arnie Zane Dance Company másodszor vendégszerepel Magyarországon: 1993-ban a finom provokáció, a zabolátlanság, a szinte forradalmi hév sugárzott előadásukból. Most muzeális, nemzeti klasszikussal érkeztek hozzánk. Zavarba ejtő élmény volt.

 

Már

28

Álmodozók - Thália Színház - Álmodozók (Fotó: Földházi Balázs)

 

Már

28

A Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként mutatták be Victor Hugo "A királykisasszony lovagja" című romantikus drámáját a Thália Színházban. A darabot Léner András Horváth Lili, Kolovratnik Krisztián, Hujber Ferenc és Méhes László főszereplésével rendezte meg. Kritika.

 

Már

28

A francia Hector Berlioz ritkán hallható monumentális művét, a Faust elkárhozását mutatja be hétfőn este a Művészetek Palotájában a Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor vezényletével, Lukáts Andor rendezésében a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

 

Már

28

Kreatív kirakatokra szavazhatunk a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.
Skubizzátok Budapesten a kirakatokat, mert egy verseny keretében fiatal designerek meglepő elemekkel díszíthették ki a felajánlott kirakat helyeket.

 

Már

28

Március első napján indult és április 5-én zárul a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) első alkalommal meghirdetett játéka, a Kreatív Kirakatverseny. A BTF a kerek évforduló kapcsán a fesztivál főtámogatójával közösen hirdetett pályázatot a pénzintézet budapesti kirakatainak kreatív berendezésére.

 

Már

28

A 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál és az OTP bank közös pályázatot hirdetett a bank egyes budapesti kirakatainak kreatív berendezésére. A felhívásra több tucat egyéni és csoportos pályamű érkezett, amelyek alapján egy hónapra számos OTP fiók öltözik ünneplőbe a jubiláló Tavaszi Fesztivál tiszteletére. Tekintse meg a Tavaszi Portálokat élőben vagy a róluk készített képek segítségével virtuálisan, és válassza ki az Önnek legjobban tetszőt!

 

Már

28

Az egy hete zajló 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) legújabb színházi premierjét tartják pénteken este a Thália Színházban. A Lear, a Rebecca, A királyasszony lovagja, A rózsalovag és az Álmodozók után a Kaméliás című színdarab bemutatójával várják a BTF közönségét pénteken este. Az előadás rendezője Sediánszky Nóra, Marguerite Gautier megformálója Tóth Ildikó.

 

Már

28

A rendet kellett megtanulnia Orpheusznak, hogy megmentse szerelmét. A kockába zárt mozdulatlanság izgalma dán Hotel Pro Forma előadása a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Operation: Orpheo címmel. Keverik a geometriát a színházzal, az operával és az építészettel.

 

Már

28

A reveláció erejével hatott a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában szereplő, Dohnányi Ernő műveiből összeállított március 23-i hangverseny a pesti Festetics-palota gyönyörű tükörtermében.

 

Már

28

A rijekai Horvát Nemzeti Színház előadása a turbo folk zenei jelenségére és dramaturgiájára alapozva tabukat döntöget, s ironikus, provokatív módon tart tükröt a társadalomnak. A kérdés, hogy melyiknek.

 

Már

28

Ritkán lökdösik egymást az emberek a kortárs képzőművészeti kiállítások pénztárainál, ami egyébként nehezen érthető dolog. Hiszen míg a sztárkiállításoknál a vonzerőt csak a nagy mesterek hírneve jelenti, a kortársakkal szorosabb a kapcsolatunk. Ők a mi közös korunk közös problémáival foglalkoznak. A közvélekedés mégis az, hogy a kortárs képzőművészet színes buborékban tenyésző, elvont dolog, amivel csak széplelkek érnek rá foglalkozni.

 

Már

27

Március utolsó hétvégéjét búcsúztathatjuk kolbászevéssel Békéscsabán, majd zsíros kezünket a nadrágunkba törölve, összecsaphatjuk tenyerünket és bokánkat az Országos Táncháztalálkozón, végül megpihenhetünk az Idegenek a kertemben címet viselő dokumentumfilm-fesztiválon.

 

Már

27

Egymást verték a színészek, a horvát színjátszást szidták, majd a kis vörös Vágyacskát is megvillantották a Horvát Nemzeti Színház Turbo Folk című előadásában. Sokkoló és agresszív horvát valóság a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett Nemzetközi Színházi Találkozón.

 

Már

27

Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt "Tollfosztás" című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy 2010. április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon professzionális felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be. Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak.

 

Már

27

A rendet kellett megtanulnia Orpheusznak, hogy megmentse szerelmét. A kockába zárt mozdulatlanság izgalma dán Hotel Pro Forma előadása a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Operation: Orpheo címmel. Keverik a geometriát a színházzal, az operával és az építészettel.

 

Már

27

Nemrég jelent meg a tizennégy lemezből álló Richter-sorozat, most pedig egy izgalmas könyvet vehetünk a kezünkbe Karl Aage Rasmussen jóvoltából.

 

Már

27

Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt Tollfosztás című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be.

 

Már

27

A Manderley ház asszonya megérkezett a Budapesti Operettszínházba. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatták be Sylvester Lévay és Michel Kunze "Rebecca" című musicaljét. Daphne du Maurier regényéből Hitchcock már Oscar-díjas filmet készített, de a zenei változata sem marad le a mű hírnevétől.

 

Már

27

"2010-ben Dánia a vendégünk. Valójában, már három éve készültünk erre a programsorozatra. A Magyarországnál kisebb ország több rendezvénnyel is jelentkezik, mivel rendkívül gazdag kultúrával rendelkezik" - emelte ki Zimányi Zsófia, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója.

 

Már

27

Legobjektívebb mesélők mindig is a fotók. A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként szereplő XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeumban látogatható 2010. március 19. és április 25. között, megdöbbentő erővel fogalmazza meg az elmúlt év legfontosabb történéseit.

 

Már

27

Az örök kérdés: díjra érdemes lesz-e egy – amúgy esetlegesen (nem) komponált, nem túl érdekes – pillanatkép csupán attól, hogy a képen látható barrettsapkás ember, aki egy erdei lejtőn megcsúszván karját lengetve küzd az egyensúlyáért, történetesen a Magyar Köztáraság elnöke?

 

Már

27

A maga nemében lehengerlő produkció a Ballet Flamenco de Andalucía előadása, bár a cante jondo-ból "fergeteges" show-t csinálni nem feltétlenül lorcai gesztus. Egy zseniális, melankolikus dalnok azért akad a háttérben.

 

Már

25

Recenzió - színház

 

Már

25

Nincsenek nyolclábú kutyák ugyanis, és patakvér sincs, nyilvános akasztást sem celebrálnak a magyar fotósok. Nincs is szükségük ilyesmire, hogy belénk lopják a szomorúságot. Ahogy a mosolyfakasztáshoz sem szükséges nyilvánvaló geg.

 

Már

25

Power Games / Hatalmi játszmák címmel dán művészek és művészcsoportok munkáit bemutató kiállítás nyílt 2010. március 19-én a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál első hivatalos eseményeként.

 

Már

25

A 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon a társadalmi felelősségvállalás jegyében - Roma vagyok - magyar vagyok címmel cigány származású művészek mutatkoznak be. A zenei, képzőművészeti programok mellett, a közönséget egy színházi ősbemutató is várja.

 

Már

25

A hatodik napja zajló 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legnagyobb érdeklődéssel várt produkciója az Álmodozók című darab ősbemutatója. Az 1968-as diáklázadásokat megidéző Bernardo Bertolucci film alapján készült színpadi művet Dicső Dániel rendezésében mutatják be szerdán este a Thália Színházban.

 

Már

25

A 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legnagyobb érdeklődéssel várt produkciója az Álmodozók című darab ősbemutatója volt 2010. március 24-én 19:30-tól a Thália Színházban.

 

Már

25

Tudósítás - Színház - videó

 

Már

25

Amatőr, hátrányos helyzetű roma gyerekek együtt készül egy színdarab, mely sajátos módon dolgozza fel a tavalyi romagyilkosság sorozatot. Balogh Rodrigó Tollfosztás című darabját a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatják be április 2-án. A fiatal roma rendező a játékon túl a való életre is felkészíti a gyerekeket. Az egyik próbán jártunk.

 

Már

25

kiegyezés évében bemutatott Dózsa György keresztmetszetével útjára indult a tavaszi fesztivál bicentenáriumi Erkel-sorozata. A létéért Erkelnek hálás Filharmóniai Társaság koncertje figyelemreméltó kedvcsinálónak bizonyult.

 

Már

24

"Limonádét nem vezénylek!" - kiáltott fel Klemperer. Aztán persze mégis eldirigálta. Az anekdota jól jellemezheti az opera státuszát a repertoárban: az egyik oldalon a szakértők megvetése, a másikon a hatalmas közönségsiker, mely végül a szakértőket is maga alá temeti. A siker ezúttal sem maradt el.

 

Már

24

A Budapesti Tavaszi Fesztivál elérte azt a kort, melyről sokan közülünk ma már csak ábrándoznak: idén töltötte be a harmincat. Ebben a korban még nem jelenthet problémát a folytonos megújulás, s a fesztivál friss ötlettel rukkolt elő: kreatív kirakatokkal szórta tele a várost.

 

Már

24

A tavaszi fesztivál alkalmából Budapestre érkezett Dán Királyi Balett két egymást követő estén mutatkozott be a hazai közönségnek. Az 1748 óta létező neves társulat két produkcióját látva az elcsépelt morbid poén juthat eszünkbe: A műtét sikerült, a beteg meghalt.

 

Már

24

A Magyar Lettre Internationale folyóirat dán számának bemutatója a Tavaszi Fesztivál keretében.

 

Már

24

2010. március 18-án este első alkalommal került színre Lévay Sylvester és Michael Kunze Rebecca című musical előadása. A Budapesti Operettszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciója már a sajtóbemutató közönségét elvarázsolta. Hatalmas tapssal üdvözölték az előadás alkotóit és szereplőit.

 

Már

24

Evelyn Glennie angliai otthonában fogadta a Fókuszt, és megmutatta nekünk majdnem kétezer hangszerből álló gyűjteményét. A Grammy díjas művész tizenkét évesen egy betegség miatt süketült meg. A baráti hangulatú interjúban azt is elmesélte, hogyan tanult meg a testével hallani.

 

Már

24

„Nem voltam jó a Bolondban” vallja Törőcsik Mari (74) két évvel ezelőtti szerepére emlékezve – illetve nem emlékezve, hisz a Nemzet Színésze saját bevallása szerint minden szerepét elfelejti, ahogy leveszik a műsorról.

 

Már

24

Halász kísértetiessége, pontosabban a kísértetiesség iránti vonzalma rabul ejtő, a dolog innentől már tényleg a szellemidézés körül forog.

 

Már

24

Carl Nielsen és Mozart kompozícióival mutatkozott be a Fischer Ádám vezényelte Dán Nemzeti Kamarazenekar a Tavaszi Fesztivál második napján a Művészetek Palotájában.

 

Már

24

A Rebeccával a harmadik Lévay–Kunze-musical került a Budapesti Operettszínház repertoárjára. A színház életében mindegyik fontos állomás volt, de mind közül ezt érzem a legnagyobb jelentőséggel bírónak.

 

Már

23

Három teljes operát és három mű keresztmetszetét mutatják be a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője születésének 200. évfordulója alkalmából. Két legismertebb darabja, a "Bánk bán" és a "Hunyadi László" mellett a kolozsvári opera vendégjátékában látható a "Brankovics György" zenedráma is.

 

Már

23

Március 19. és április 5. között 65 helyszínen 130 program várja a jubileumi Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségét. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a megszorítások ellenére idén is vállalta, hogy a hároméves szerződésben foglaltak szerint a meghatározott 192 millió forinttal támogatja a fesztivált.

 

Már

23

A 200 éve született Erkel Ferenc közkedvelt és kevéssé ismert műveit is megismerheti a közönség az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). Az idén március 19-e és április 5-e között zajló nemzetközi összművészeti seregszemle kiemelt rendezvénysorozata a zeneszerző életművének minél teljesebb bemutatása.

 

Már

23

Kétszáz éve született a Himnusz és a magyar opera atyja: megkezdődött az Erkel-év

 

Már

23